"Itt tanultam meg reálisan látni a saját hazámat, hogy mennyit jelent magyarnak lenni. A lázálmoktól, hogy a mi kultúránknál magasabb kultúra nem létezik, hogy mi vagyunk és voltunk Európa védőbástyája, ezektől a gyerekkorban lenyűgöző meséktől végleg eltávolodtam, s olyannak láttam a hazámat, amilyen. Kicsinek, amit nem kell szégyellni. Azt hiszem, az életkudarcok java visszavezethető a rossz szemléleti pozícióhoz, amikor az ember hamis tudattal hamis képzeteket hisz el magáról, s mindemiatt illúziók karmai között vergődik, s képtelen azt elérni, amire a saját képességei lehetővé tennék. A magyar gondolkodásban mélyen gyökeret vert a majd egyszer valami csoda történik velünk, s mint a szegényember harmadik fia, végre elnyerjük jutalmunkat. Holott csak azt tudhatjuk elnyerni, amit a képességeink s a munkánk lehetővé tesz. Az illúziók hajhászása lehetetlenné teszi a lehetséges cselekedetet. Ha mákonyos tekintettel a Csomolungmáról vizionálunk, hogyan is lenne érdemes megmászni a Kékest. Holott a Kékes megmászása közelebb visz a Csomolungmához."
(Háy János: Ország, város, fiú, lány)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése