Elhagyjuk a kempinget, a Tabán híd felé tartunk Zazával, a kutya egyszer csak megáll, egész testével figyel, aztán csóválja a farkát. Azt hiszi, ő jön ott szemben, te téved.
Az idős férfi, amikor elér bennünket, megszólít: jól megy-e a párkányi híd felé. A vasútállomásról jön, azt mondták neki, erre rövidebb. 78 éves, májusban halt meg a felesége, sokáig beteg volt, már nem tudott járni, ápolnia kellett - 56 évet éltek együtt. A gyerekei mondták, hogy ne üljön otthon, ne sírjon, már úgysem változik semmi... Volt azóta Komáromban, Újváron, Pozsonyban vagy tíz éve nem, akkor is a felesége miatt, kórházban. A vasúton mondták neki, nem kell jegyet venni, Szlovákiában kérni kell, de ingyenesen adják, külön igazolvány van buszra és vonatra... Akcentus nélkül beszél, de kicsit keresi a szavakat. Most eljött megnézni, mikor megy vonat Pilisvörösvárra. 70 éve járt itt, nem sokat változott a város. Majd Pilisszántóra akar elmenni - az Vörösvártól a következő falu, busz jár oda, mondom, Tudja, csak 2 kilométer, 8 éves koráig ott élt.
Összeadok, kivonok: ezek szerint '38-ban született, '46-ban volt itt átutazóban... A szavak mögött a történelem: a szlovák-magyar lakosságcsere egyik tanújával, elszenvedőjével beszélgetek. Öt percben egy emberi sors... Békés ünnepeket kívánva búcsúzunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése