Téli rege

Tegnap este láttuk a Radnóti Színházban. A színlapon azt írja Valló Péter, a rendező:

„A Téli rege nem kisebb kihívás elé állít minket, mint hogy megragadjuk magát az Időt, és megmutassuk teljes valójában – hadd lássák a nézők, hogy milyen is! Lassú és gyors, gonosz és jóságos, pusztító és teremtő. Ahogy telnek az évek, az ember észreveszi magán, hogy az Idő egyre fontosabb szerepet játszik az életében, és nemcsak az elmúlás, hanem a visszafordíthatatlanság, a megismételhetetlenség, a jóvátehetetlenség értelmében is. Persze Shakespeare, az emberi história egyik legnagyobb drámaköltője ezekre a gyászos képzetekre mégiscsak talál felemelő, vigasztaló válaszokat. Hiszen mire való a fantázia? A Téli rege színrevitelének a legnagyobb tétje, hogy mindezt egyszerre meg tudjuk mutatni.” 

Egy kortalannak berendezett stilizált, fehér térben, mai ruhában játszanak a színészek egy keserédes mesét, ahol az Idő (Bálint András) bölcs látó és láttató, az emberek, mint mi vagyunk: zsarnokok, szolgalelkűek és szembeszegülők, tisztán látók, megbocsátók, jólelkűek és haszonlesők... Ez a darab is, mint a nagy alkotások, sokrétegű: megmutatja, hogy a boldogság, a családi idill pillanatok alatt semmivé válhat, az ember megbolondulhat, beszűkült tudatába nem enged be érvet, szétver mindent maga körül, s amikor kijózanodik, vezekel. S van, aki gondolkodás nélkül engedelmeskedik a zsarnoki akaratnak, van, aki hezitál, de behódol, s van, aki ellenáll, meggyőzni próbál, s ha nincs más lehetőség, menti a menthetőt.

"Leontes nem különösebben okos ember; a létbe vetettség élményét nem képes önálló gondolattá fogalmazni. Fogalma sincs róla, hogy mi az, ami elkülöníti a többiektől, az a magány, amitől egyszerre elveszíti a fejét. Éspedig épp azért, mert önfejű, mert csak önmagával van elfoglalva. Önkényesen, tévesen kijelölt analógiák alapján próbál tájékozódni, s ezért eltéved az életében. (...) Megesik ilyesmi, hogy a férfi eltörpül ahelyett, hogy felnőne, mert ami lenni szeretne, "örök-gyerek", arányosan nem maradhat. Mit tesz ilyenkor egy mai tucatférj? Rosszalkodik, kirúg a hámból, felrúgja a házasságát, úgy menekül belőle - egy másikba." Írja Géher István.

A mesében persze majdnem minden jóra fordul, de az anyja meggyötrésébe belehaló kisfiú nem támad fel, az életből eltelt 16 év visszahozhatatlan...

Az előadás után, a tapsrendet megtörve, Ascher Tamás átadta Pál Andrásnak, Leontes megformálójának a Gábor Miklós-díjat, amelyet az évad Shakespeare-darabban nyújtott legjobb alakításáért ítélnek oda. Ascher megemlékezett Koltai Tamásról, aki 17 évig töltötte be a díj kuratóriumának vezető tisztségét, és felolvasta Vass Éva levelét. A Camillót alakító László Zsolt, aki 17 éve az első díjazott volt, nyílt színen gratulált Pál Andrásnak.