Húsvét előtt

Az ünnep közeledtére elővettem Popper Péter Jézus-történetét (Peloni avagy Pilátus testamentuma), idemásolok belőle egy részletet.

„Kritikus alázattal írtam ezt a könyvet. Alázatomat a zsidóság, a kereszténység szellemi és erkölcsi építménye és Jézus Krisztus személyisége, tevékenysége és tudatosan vállalt mártír halála keltette életre bennem. (…) E történetben zsidó, keresztény és gnosztikus elemek szintetizálódnak saját elképzeléseimmel és megérzéseimmel. Baj ez? Azt hiszem, hogy a Szentek Szentje kárpitjának széthasadása és a jeruzsálemi Templom pusztulása után mindenkinek joga van ahhoz, hogy saját maga közvetlenül rendezze viszonyát a transzcendenciával, Istennel, Jézussal, Buddhával vagy Mohameddel. (…) Talán még Bulgakov Jézusa sem haragszik rám, ha az én kéziratomat is elolvasta. Ezt csak azért merem remélni, mert tudjuk, hogy «kézirat nem ég el», tehát még a leggyarlóbbja is fontos dolog.”  (a regény utószavából)

S a részlet:

̶  Üljünk le, Hegemon. – És a lócákra mutatott, nyitott tenyérrel, hívó mozdulattal. A belőle áradó erő hirtelen abbamaradt, mintha elrekesztették volna. És váratlanul latinra fordította a szót.

̶   Könnyebb neked, ha az anyanyelveden beszélünk. Vagy inkább a görögöt kedveled?

A meglepetéstől megint megnémultam. Egy galileai rabbi, aki folyékony és hibátlan latinsággal beszél. Hiszen még a főpap is ejtett nyelvtani hibákat. Sőt görögül is tud. Ki ez az ember?

̶  Vigyázz Hegemon! A lelked fele egy gőgös római katonáé. De a másik fele már a miénk! Vigyázz, nem lehet a lélek egyik felét sem lehasítani! Mert meghalsz.

A verejték forrón kezdett csordogálni a hónom alól. De azt is éreztem, hogy az orrom meg a homlokom jéghideg.

̶   Mit tegyek?

Szánakozva nézett rám.

̶  Éld végig, ami rád méretett. Jó lenne, ha lelked mindegyik része meg tudna bocsátani a másiknak.

̶   Dehát… Ez a kettősség szörnyű kegyetlenségek forrásává válhat!

̶   Igen – mondta közömbösen – az ember ilyen kegyetlen.

̶   De nemcsak a kegyetlenség. Hanem a körém fonódó csapda, ami majd árulóvá tesz. Rettegek az árulás gyalázatától.

̶  Pedig az ilyen ember áruló lesz. Vigasztalásodra szolgál, hogy nem azért leszel áruló, mert gyáva vagy, hanem mert többfelé szeretnél hűséges lenni? Senki sem lehet többfelé hűséges.

A hangja kemény volt és közönyös. Törvényekről szólt, nem rólam, akin csak beteljesednek a törvények. Valami emlék kezdett bennem felderengeni. Hol is hallottam ezt a hangot? Igen, mikor Júdával a zsidók Tóráját tanultam. „Ne legyenek neked más isteneid rajtam kívül!” A Féltékeny Isten hangja.

És akkor megint áradni kezdett felém az erő. És mintha messziről hallottam volna a szavait.

̶  Másfélezer év köde elhomályosítja a látásod? Nem ismersz meg? Te, akinek megnyújtottam a nevét és ezzel meghajoltam az ember előtt. És az Ember meghajolt előttem és azt mondta…

̶  Jó Uram, ha kedves vagyok előtted, kérlek ne kerüld el a szolgádat… – mormoltam szinte félálomban, valamilyen fényektől át meg áthasított tudatködben.  Sátrak körvonalait láttam, meg talán tölgyfákét…

̶  Akkor hát mégis emlékszel Mamré ligetére – állapította meg, szinte jókedvűen. – Térj magadhoz, Hegemon! Azt kérdezted, ki vagy te? Feleltem.

Akkor vettem csak észre, hogy Nikodémusz félhomályos szobájában most nagy világosság van. Élesen láttam a Rabbit, minden tárgyat. A tudatköd eloszlott. Könnyen, szabadon lélegeztem. Csak a fény forrását nem láttam sehol. Felálltam és földig hajoltam előtte.

̶  Uram, Júdea helytartójaként kész vagyok elkövetni érted mindent. Ha kell, hűtlen leszek a Császárhoz!

̶   Már hűtlen lettél hozzá ezzel a mondattal.

̶   Ha kell, elárullak Téged is.

̶  Tudom, Hegemon! De te maradj hűséges hozzám. És hűséged bizonyítékául, mártsd meg a kardod a szívembe, ha eljön az óra.

̶   De hát miért? Miért?

̶  A föld túlságosan kemény lett. Kemény lett a test is és minden anyag. Bilincsbe verik az emberek lelkét és a testhez láncolják. Amióta Egyiptom kitalálta ezt a varázslatot és Izrael eltanulta tőlük négyszáz év alatt. És magukkal vitték a titkos tudást Mósét követve. Ha a Föld nem ihatja be a véremet, te is Júdea helytartója maradsz mindörökre. Nem lobbanhatsz fel újra, hogy visszaemlékezz erre a szobára, erre a találkozásra, a Templomra, Heródes várára, Tabor hegyére, mint az előbb Mamré ligetére. De az én vérem szétolvaszt minden láncot és bilincset. Most hallod harmadszor! Megérted végre?

̶   Ez… ez a Megváltás?

̶   Megváltás az anyag fogságából.

̶   Te vagy a Messijach?

Felkelt.

̶   Nem mindegy, hogy minek hisznek az emberek? Megáldalak.

Lehajtottam a fejem, csak szegetlen fehér ruhájának rojtjait láttam és meztelen lábát. Az áldás végigfolyt rajtam, körülvette a testemet és láthatatlan meleg védőbúrát alkotott. Tudtam, hogy ebben az életemben többé nem kell félnem semmitől.

-