Vasárnapi vers

Nemes Nagy Ágnes: A kertben

Áprily Lajosnak, Jékely Zoltánnak

A kertre kell, a kertre mindig,
Emlékezni. Vagy inkább
a mintha-most-is, mintha-volna mellől
eltörölni a minthát.

Tulajdonképpen azt hihetné az ember,
hogy a múlt lecseng. De nem,
eltűnik, aztán visszatér,
a földet megkerülve visszatér,
akár az évszakok, melyek
hol maggá tömörülnek, hol kinőnek,
pontatlan útjain a téridőnek

statisztikai átlagban újranőnek,
pontatlan törvények szerint.
Ott járnak ők, az épp megint kinőtt
kertben, szórt fényben, fasorokban,
szelíd faóriások alján
s a lentibb szintek sorfala között,
a cirmos-arcú árvácskák között,
tigris-pofácskák voltaképp, de még
kicsik, még serdületlenek.
Kábeltekercs egy sziklakőre téve;
egy villanyszerelés emléke vagy jövője.

Ott járnak ők, ott járnak a visszatérők,
körvonalakban, sétájuk hossza által
többnyire háttal,
de néha visszafordulnak felénk,
arcukkal megvilágosulva,
mint egy tisztás a rengetegben,
mint áram, ázott kábelekben
kigyúlva, elhomályosulva,
az idő spiráltekercsei
mentén el –, visszakanyarulva,
el, vissza, jönnek:
Újra, újra, újra.

 A kép forrása itt.

Késő őszi séta

Nóra és Zaza

Vasárnapi vers

Néha eszembe jut, hogy régen olvastam verset. Ilyenkor leveszek az ablak alatti verses polcról valamit, amit vagy inkább akit a hangulatom megkíván, s vele töltök fél órát, egy órát vagy többet. Olykor posztoltam is költőktől, de nem rendszeresen. Zazálea blogján régebben volt Vasárnapi vers, aztán abbahagyódott. Most felveszem az elejtett fonalat.

Weöres Sándor: De

Gyerekkoromban 

boldog lehettem volna,

de nem értettem hozzá.

Felnőttkoromban

boldog lehettem volna,

de nem értem rá.

Öregkoromban

boldog lehetnék,

de a közelgő halál okozná.

Kép innen.

Itthon maradunk

Kilenckor 15 fok van, kicsit később 16, mára záport, holnapra esőt ígér a meteorológia. Készülünk ki a kertbe szöszmötölni. 

Ám mire elindulnánk, elered az eső.

"Az élet egyszer csak őrája gondolt..."

Szőke, vékony fiú volt. Előttem ült az ablak felőli padsor utolsó előtti padjában, mellette Csaba. Sötétkék rövid köpenyt hordott, hatalmas szendvicset majszolt a szünetben, közben hatalmasakat nevetett: Janoval egy általánosból jöttek, meg is maradt a barátság a gimnáziumi évek alatt, befogadták Patakit is, s a városi fiúk gyakran ugratták Bimbit. Pár lépésre lakott a gimnáziumtól – elég volt akkor kelnie, amikor mi, bejárók már túl voltunk az 50 perces utazáson –, utolsó pillanatban, gyakran elfeküdt hajjal érkezett. Édesanyja tanította a magyart, ezért gyakran faggattuk, fogunk-e felelni, ki vannak-e már javítva a dolgozatok... Bandi bácsinál külön is tanult rajzolni, nagyon tehetségesnek láttuk. Ani szobájában egy nagy méretű rajza, egy ördögfej lógott a falon. Történelemből OKTV-t nyert, heraldika volt a témája.  Húsvéthétfőn harmadmagával jött locsolkodni a szakali lányokhoz (hárman voltunk az osztályban).

  

Történelem-művészettörténet szakra ment, érettségi után a városból elkerülők csak a találkozókon számoltak be életük folyásáról: tudományos karrier, késői nősülés, a negyedszázados évfolyamtalálkozó idején egy gyermek...

Aztán "az élet egyszer csak őrája gondolt"... Ma kaptam a hírt, hogy Szabó Péter temetése holnapután lesz a szülővárosában, Balassagyarmaton. Bimbi, Zsike, Péter... "Hol volt, hol nem volt, a világon egyszer."

Őrség újra 3.

Templomok

Veleméren kimerítő ismertetést kapunk a templom történetéről, a freskókról, a fény útjáról. Azt mondja a helyi vezető, 77 lakója van a falunak, de a templomban gyakran tartanak keresztelőt, esküvőt. Az épület ugyan dombtetőn van, de sehonnan sem látni – a környező földeket nem műveli már senki, a természet visszahódítja eltulajdonított birtokát: a 70-es években kezdett visszanőni az égererdő.

Az őriszentpéteri templom fél négykor már csukva, a kórusra sem lehet felmenni kívülről sem. (Rajtunk kívül még két kocsival érkeznek turisták.) A plébánia egy percre van a templomtól, benn ég a villany. Az őriszentpéteri plébános helyében én büszke lennék arra, hogy egy Árpád-kori templom tartozik hozzám, s amíg világos van, lehetővé tenném, hogy legalább a kórusról bepillanthasson az, aki idáig zarándokolt. (És szorgalmaznám, hogy a több száz éves épülethez toldott sekrestyét lebontsák.)

A szentgyörgyvölgyi református templom öt éve teljesen rendben volt, két éve már látszott, hogy talajszinttől vizesedik a fal, most 1,5-2 méter magasságban kívül-belül le van verve a vakolat – benn dolgoznak, remélem, hathatós a segítség. A kék kazetták változatlanul gyönyörűek.

Hazafelé útba ejtjük Jákot. Lenyűgöz a hajdani építőmesterek, kőfaragók tudása, újra megcsodáljuk a bélletes kaput, a robosztus külső és a méretek mellett belül mégis meglep a vártnál kisebb tér. (Csak azt a két deszkát mint a kórus korlátját, csak azt tudnám feledni.) A sok viszontagság ellenére a templom lassan 800 éve áll (a kolostornak már nyoma sincs), őrzi építtetője, Jáki Nagy Márton nevét.