Máglya

Nem csak megvettem – online dedikáltattam is '17 karácsonyán, de mostanáig abban a hitben voltam, hogy az elolvasásával restanciában vagyok, így kihoztam magammal a nyaralóba. Az első mondattól kezdve ismerős, de bizonyos részeket mintha először látnék. Talán a neten olvastam csak, amit Dragomán posztolt belőle...  Aztán, amikor az első behajtott sarkú laphoz érek, kétségtelen bizonyossággá válik: a szememmel olvastam, az eszem életemnek abban a nagyon nehéz időszakában máshol járt. "Erővel olvasni...", ahogy Márai mondta.

A varázslatos olvasmány főhőse, a 13 éves Emma egyes (olykor többes) szám első személyben, jelen időben nem egész egy év történetét mondja, éli, láttatja. De a jelen (1990) mögött ott a szülei, a nagyszülei története, traumái, háború, zsidóüldözés, Ceausescu-rendszer, a '89-es romániai forradalom... Plasztikusan megrajzolt szereplők sokasága, a miliő részletgazdagsága, finoman szőtt motívumháló (a nagymama rubintgyűrűjének felvillanásaiból  pl. csak most állt össze a fejemben a gyűrű története*, amikor ezt írom), a nagymama egyes szám második személyben elmondott emlékidézése krimi izgalmasságú "nyomozás", költői szépségű, a mű egészéből akár önálló életre is kiragadható "novellák" (p. a nagymama és nagypapa fiatalkori egymásra találása), mágia, látomás, szerelem, gyűlölet – és varázslatosan szép nyelv. Míves munka.

Nem ifjúsági regény – kamasz főhőse ellenére szembesülés és szembesítés XX. századi nagy bűnökkel, örök létkérdésekkel. Például a besúgóvá válni morális dilemmájával. 

"Rám néz. Azt mondja, ilyen fiatalon én ezt nem fogom megérteni, de ha mégis meg akarnám próbálni, hogy milyen lehet megérteni, akkor tegyek fel egy kérdést magamnak, hogy mit tennék meg  azért a fiúért, akire annyit gondolok mostanában, mit tennék meg azért a Péterért?

Elhallgat, megrázza a fejét, azt mondja, hogy hiába kérdezem meg magamtól akármilyen őszintén, tudni úgyse fogom. Az csak ott és akkor derül ki, amikor dönteni kell, amikor azt kell mondani, hogy igen vagy nem."

És egymásba kapcsolódó, egymással  szakító, megbocsátani nem tudó és bűnökön felül emelkedni tudó nemzedékek története. "Az arcát nézem, a ráncai mögött meglátom Anya arcát, a saját arcomat."

Súlyos könyv, mégis áthatja valamiféle derű.

*A nagymama kicsi rubintgyűrűjét  nyújtja Emmának, őrizze meg, ha elmegy. Emma marad. A gyűrűbe egy név van vésve, de a lány nem tudja elolvasni. Fejezetekkel később a nagymama egy újabb történetében a haldokló Bátykó csúsztat valamit az akkor fiatal lány nagymama kezébe: "éles, hideg kő, kicsi, forró parázs, nem tudod eldönteni, melyik..."  S a regény befejező mondataiban élet és halál küszöbén tűnik fel utoljára a varázsolni tudó gyűrűsujj...