Szilveszterkor az utóbbi években színházba vagy koncertre szoktunk menni. Az idén is így terveztük, de igazán vonzó (és megfizethető) programot nem találtunk: írtam a Müpának, de azt válaszolták, zárva lesznek, nem közvetítik a Berlini Filharmonikusok koncertjét (két éve megtették), az Uránia műsorában meg későn vettem észre; így 29-ére vettem jegyet Szakcsi és vendégei előadására (nagy csalódás volt: nem Szakcsi, hanem a vendégei). Szóval szilveszterkor itthon voltunk, ráérősen sütöttem és főztem.
Nóra délután sétált egyet Zazával, fél 5 körül értek haza. Ekkor már szórványosan durrogtattak, a városból vagy Párkányból a zene is idehallatszott. A kutya egyre nyugtalanabb lett, nem bírt megmaradni a kedvenc helyén, árnyékként követett, a konyhai előkészületek utolsó fázisában már a szekrény alatt volt (alig fér alá), meg sem mozdult, hangot nem adott, időnként lekucorogtam hozzá egy nyugtatónak szánt simogatásra, vacsorázni sem volt hajlandó. Az este nálunk úgy telt, mint a többi (semmiféle bulira nem vágytam 20 éve sem), a kutya bevonult a fürdőszobába: hátát nekifeszítette a kádnak, összegömbölyödött, ellenállt, ha ki akartuk hozni. Balázs 10 körül – szokásos időben – levitte, de hiába: nem pisilt, teljes erővel húzta őt vissza, aztán bevette magát újra a fürdőszobába. A Himnuszra bekapcsoltuk a tévét, egyig Zazával az ölben pezsgőztünk. Lassan szórványosabbak lettek a durranások, néha percekig csend volt. Balázs tett egy kísérletet: újra levitte a kutyát pisilni – eredménytelenül.
Fél öttől reggelig nem fogja kibírni, gondoltuk. Kitettünk neki egy pelenkát, meg is mutattam neki, reméltem, hogy emlékszik a szoktatás időszakára. Már pizsamára vettem a kabátot fél kettőkor – ha pisil, gondoltam, az ágyam mellett hagyom aludni. Nem pisilt. Nem tiltakozott ugyan a lemenetel ellen, megtettünk vagy 5 métert, aztán durranás hallatszott távolról, s a kutya kétségbeesetten, lapos kúszásban húzott vissza a házhoz. Az ajtóban ölbe vettem, vártunk egy kicsit, aztán ölben vittem egy másik irányban 5 méterre. A lapos kúszás megismétlődött. Fönt próbáltam megnyugtatni, beengedtem a fürdőszobába, lefeküdtünk.
Hajnali négy körül közelről hallatszó petárdázásra ébredtem. A lakásban csend volt. B. 6 órakor ment le Zazával – a pelenka érintetlen maradt –, s végre sikerrel jártak. Ezután a kutya 9-ig az ágyam mellett aludt, reggelizni nem volt hajlandó, jött utánunk, végighallgatta az újévi koncertet, ebédelt, s azóta fáradtan alszik az ágyam mellett.
Tavaly a Vígszínházból 11 körül értünk haza, előre úgy tervezve, hogy a kritikus időpontban Zazi ne legyen egyedül. Nem gondoltuk – addig nem volt kutyánk, nem tűnt fel, hogy az ünneplés már délután elkezdődik –, hogy már addig is félhetett. Valami világvégi faluba kellene jövőre menni, ha csendet akarunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése