Hátrulsó ház
A hátrulsó ház rendes szoba volt ,
az első házzal, az elülső szobával szemben,
de annál valamivel kisebb,
értelemszerűen, a konyha és a komra közt foglalt helyet,
ajtaja a konyháról nyílott,
ablakai az ámbitusra néztek,
volt benne két nyoszolya,
egy asztal, három szék
és két szentkép...
Nagyanyáméknál a verendáról nyílt, két ablaka az udvarra nézett – a nagyszüleim ezt a szobát használták. Télen 4 óra tájban fűtött be a bordó vaskályhába nagyapám, a téli konyhából (ez szintén a verendáról nyílt, az első ház és a – mi felénk – hátrósó ház között), a masinából vitte a parazsat. Deszkapadlóján nagyanyám szőtte rongyszőnyeg volt (az utolsót nemrég dobtam ki, Zaza rágta szét a nyaralóbeli fekhelyén), szintén két nyoszolya (az egyikben én aludtam nagyapámmal, a másikban a húgom nagyanyámmal, vagy fordítva – ma ez elképzelhetetlen). Vastag dunyhával takaróztunk, magas párnán aludtunk, rajta házi vászon fejalja, átmeneti időszakban vászonba csavart forró tégla melegítette elő az ágyat, a fekhelyek az ablakkal szemközti falnál, egymáshoz lábbal voltak állítva. A szobában három sötétbarna, karfás tonettszék (most ilyenre vadászok) fogta közre a nehéz asztalt, az asztalon penészzöld színű, rózsaszín virágos (rózsás?) nehéz szőttes asztalterítő (ilyenek az ágytakarók is), az üveges bejárati ajtóval szemben egy kiálló rugójú sezlony (nyaranta a pesti unokabátyám aludt rajta, éjszaka, amikor hazaért a haveroktól, rádobta magát, csak úgy rezgett a rugózat – mi akkor már nem laktunk ott), mellette a sarokban egy sötétbarna ruhásszekrény. A két ablak között aranyszínű blonderkeretben egy nagy tükör, az egyik ablaknál egy Singer varrógép (ezen varrta nagyanyám gyerekkori néptáncos ruhám). Az ajtótól jobbra a rádióasztalon a rádió, hideg zöld lámpája világított a sötétben, nagyanyám az olvasót morzsolta, felcsendült az Esti mese szignálja, megcsikordult a kapu, apu spiccvasas cipője kopogott a patakkőből kirakott járdán...
Nagyanyám annyi idős volt a születésemkor, mint én most.
Volt a szobának egy másik elrendezése is: az ágyak az ajtóval szemközti falnál – de így nem látom az egész szobát, nem tudom felidézni a sezlony helyét, nem tudom, mi volt az ablakkal szemközt. De az biztos, hogy az utóbbi helyen volt az ágy, amikor riadalomra ébredtem: ég a villany, nagyapám hörög – szív- és tüdőasztmája volt –, azt hiszem, mindjárt meghal, valaki, talán a szomszéd, riasztja aput (a szüleim ekkor már falusi mértékkel mérve messze, a Gránicon laknak, hétközben mi a húgommal a nagyszülőknél, hétvégén otthon, érzelmileg nagyon nehéz ez a se itt, se ott, itt is meg ott is helyzet) és nagyanyám húgát, apu mentőért megy telefonálni a postára, átjön Kakas Terka néni, az öregasszonyok imádkoznak, nagyapám levegőért kapkod... Aztán 5 évvel túlélte nagyanyámat, az érettségim évében, nyár végén halt meg.
A másik éles emlék: a fal melletti ágy éjjeliszekrényén volt Szent Antal helye: 20-25 cm-es porcelánszobor volt, a szent bordó szerzetesi ruhát viselt, pilises feje mélyen beleégett a tudatomba, s amikor egyik télen Kőmíves Pista bácsi volt a disznóöléskor a hentes, beszaladtam a szoborért, s az öreg elé tartottam, hogy: 'te meg ilyen vagy e, mint Szent Antalka'. Ettől kezdve a család Pista bácsit ezen a néven emlegette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése