Ajándék

Gondoltam, egyszer majd elmondom neki, majd, ha vége lesz.

Bő négy éve történt, hogy bejött nagy svunggal, és széles gesztusokkal, határozott hangon előadta, hogy 'tudjátok, tanáromnak esetleg el tudnám fogadni, de főnökömnek...'  A többiek pisszegtek, ő nem látta, hogy még ott vagyok.

Aztán mégis... Karácsonyra kaptam egy verset. A szeretet már ráadás: ajándék.

Kosztolányi Dezső: SZERETET

Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."

1928