2021. július 5., hétfő

Háy

A Szentgyörgymezői Olvasókörben (régóta azt gondolom: Esztergomban A MŰVELŐDÉSI HÁZ), kellemes, kulturált külső térben két hete elindult egy új programsorozat Irodalmi kávézó címmel. Az első vendég Háy János volt, a beszélgetőtárs (most is, a következő találkozókon is) Reichert Gábor.

Az életműből az utolsó két könyv a beszélgetés tárgya (aztán mégis elhangzik egy-két kérdés a nagy port kavart Háy-féle irodalomtörténetre vonatkozóan is): a Ne haragudj, véletlen volt és A cégvezető. Az egyiket a karácsonyi ünnepek idején olvastam, a másikat nemrég fejeztem be – frissen élnek bennem. Érdekes rácsodálkozni az alkotói folyamatra: a Ne haragudj, véletlen volt egy, a beszélgetőtárs által felolvasásra választott részlete, a Hétköznap című (nekem is be van hajtva ennél a résznél a könyvlap sarka) kapcsán R.G. rákérdez, de nem fejti ki, ez miért érdekes: ennek az írásakor A cégvezetőn még dolgozott az író, vagy már kész volt. Kész volt. T.i. a regény, A cégvezető fő témája a másik mű, a "szükségnapló" említett részletében is megjelenik, ha az kész volt: visszatér: "Ami nem növekszik, az csökken. Olyan nincs, hogy szinten tartani, mert az maga a csökkenés. És rögvest kiszimatolják a vetélytársak, hogy csökkensz."

A Ne haragudj, véletlen volt  felkérésre készült 2020-ban mint karanténnapló, a tavaszi pandémia idején, egyébként nem írt, azóta sem ír naplót, mondja Háy. Nem tartja magát érdekesnek, a vele történő dolgokat sem, hétköznapi ember, hétköznapi eseményekkel. Anti-Kosztolányi felfogás.

Amit az író ír, ha önéletrajzi is, minden fikció. Vegyünk csak elő egy 10 évvel ezelőtt írt önéletrajzot meg egy mostanit – mit hagytunk ki, mi került bele, mondja... Érdekes, de fikció-e a totalitás megragadásának lehetetlensége vagy adott esetben a fölöslegessége ...

Azt mondja Háy, a kritika elkönyvelte őt pesszimista írónak – ő nem tartja magát annak. De a cégvezető élete kudarc, nem? – hangzik valahogy így a kérdés.  Nem, a végén a tükörben kicsinek látja magát, szembenéz önmagával – Háy értelmezésében a kudarc a szembesülés hiánya. Igen, ezzel egyet lehet érteni, de a szembesülés megtörténte talán mégsem siker...

Mindannyian cégvezetők vagyunk, saját életünk irányítói, jó/rossz döntések hozói... Nem csak a cégvezető (nincs neve), a felesége is hibázik: megpróbálja megállítani a férjét, elég, amit eddig elért az üzletben... Meglep, hogy az író ezt hibának látja... Igen, elszürkült a házasság, de a feleség a visszafogással valami tartalmasabb élet felé mozdítana... Háy szerint csak a cégvezető mondhat megálljt, de a megállás csökkenés, a munkájának az értelme pedig a növekedés. Háy egyes szám 1. személyben is megismétli: őt magát is csak ő maga állíthatná meg. Tehát az üzlet megy egy kijelölt sínen, mennie kell. Egész a szembesülésig? Dermesztő magány. Eszembe jut Somodi Imre karrierje.

S már csak otthon gondolkozom azon, hogy Háy ugyanúgy, mit Oravecz Imre, paraszti származású, persze, más nemzedék – utóbbinak ez a tény áthatja egész életművét. Háy mondja, hogy Budára járt középiskolába, Budán is él. Érdekelne, miben alakította tudatát a származása, a miliő...

A napló számomra katartikus volt, olyan József Attila-i értelemben az – "De énnekem/ pénzt hoz fájdalmas énekem" , hogy t.i. az író magából dolgozik, saját fájdalma (a felesége halála) is munkája tárgya lesz (Babits-féle alany és tárgy)... A regény látlelet a rendszerváltás utáni évtizedek világáról, jellemző típusá(i)ról.

A beszélgetés végén elhangzik, hogy Grecsó a következő meghívott vendég. 'Először fordul elő, hogy Grecsó utánam jön. Biztos nem ért rá' – mondja Háy. Önirónia? Vagy valami más?

Jó este volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése