"... egyszer csak azt mondtam Anyámnak, hogy én nem vagyok hibrid.

Miféle hibrid, kisfiam?, kérdezte döbbenten.

Én magyar vagyok. És én hiszek a Jóistenben.

Persze, hogy magyar vagy, csillagom.

De akkor is az vagyok, ha a nagyapa lengyel volt.

Szerinted miért vagy magyar?

Mert annak születtem.

És egy janicsár akkor magyar volt, vagy török?

Hallgattam.

Szerintem inkább azért vagy magyar, mert annak neveltünk. Nagyapád meg azért volt magyar, mert úgy döntött. Az akart lenni. Lehet, hogy te egyszer úgy döntesz, hogy lengyel vagy. És akkor félig ilyen, félig olyan leszel, mert a magyarságod nem fogod tudni elfelejteni. Legfeljebb már nem neveled magyarnak a gyereked.

De úgy nem dönthetek, hogy néger vagyok.

Úgy nem, mert az nem a magyar ellentéte, hanem a fehéré. Az fajta. Fehérnek születni kell, magyarnak tanulni. De szerintem egy néger is dönthet úgy, hogy ő magyar. Csak nehéz döntés. Meg nem is nagyon hinnénk el neki, hogy sikerült magyarnak lennie, és akkor elmenne a kedve az egésztől.

De úgy nem dönthetek, hogy nem vagyok semmilyen.

Hát úgy biztosan nem.Ahhoz a születésedtől kezdve egyedül kéne élj a világ végén egy barlangban.

És a zsidó?

Mi van a zsidókkal?

Az magyar vagy néger?

Hát az olyan is-is. Attól még nem leszel zsidó, hogy beletanulsz. De ha annak születtél, akkor is bele kell tanulnod.

Akkor én nem lehetek zsidó, de egy zsidó lehet magyar. 

Hát valahogy így. Neki elég beletanulnia, neked annak is kéne születned.

Ez nem biztos, hogy igazságos. 

Ez biztos, hogy nem igazságos. Ez pont annyira igazságtalan, mint az, hogy a madár tud repülni, te meg nem. Igazságtalanság csak ott van, kisfiam, ahol valaki dönthet.

                                                                                                                 (Bartis Attila: A vége)