Útinapló 3.

A szállodában reggelizünk, a kockasajton és a főtt tojáson kívül csak édes van a kínálatban – a kuglóf nagyon finom. Aztán irány a dóm. Automatában veszünk metrójegyet (5 nyelvű eligazítás), a látnivalók között gyalogosan közlekedünk. Szitáló eső, didergés sorban állás közben, de gyorsan bejutunk a templomba.

Öthajós, impozáns méretek, gótika, beleszervülve más stílusok, 600 év... nemzetközi forgatag (rengeteg kínai és japán, de sűrűn hallani francia szót, németet, oroszt). Készülődnek a feltámadás ünnepére.

Részlet a dóm kapujából.

Mire kijövünk, eláll az eső, gyorsan felszárad, a Santa Maria delle Grazie-templomba tartunk – zárva –,

ill. a hozzátartozó dominikánus kolostor refektóriumába az Utolsó vacsorát megnézni. A belépőt még otthon, neten megvettük, másképp be sem jutni, 15 percenként engedik be a csoportokat. Leonardo műve több mint 500 éve a falon (nem freskó – száraz felületre dolgozott L. temperával, hogy az apostolok arcának, kézmozdulatainak, testtartásának kimunkálása minél kifejezőbb lehessen). A képet többször restaurálták, utoljára 1999-ben – 20 éves munkával – tisztították meg a rárakódott fölöslegtől. Elmesélem N.-nak, hogy tehetős, de műveletlen hazánkfiának mi fogalma van (volt) L.-ról. A prospektusokból jegyzem meg a kép német (Das Abendmahl) és orosz (Тайная Вечеря) címét.

A fotó forrása itt, természetesen nem lehet benn fényképezni.

Leonardótól több mint ezer évet visszamegyünk az időben, felkeressük a San Abroggio-templomot, amelynek alapítója az ambróziánus himnuszok névadója: Szent Ambrus püspök (a kriptában őrzik az ereklyéjét). A dómmal ellentétben itt nincs tömeg.

Még belefér a napba a Pinacoteca di Brera: vallási, bibliai tárgyú képek alapvetően olasz festőktől (Bellini, Raffaello, Caravaggio) – a legnagyobb élmény: Mantegna Halott Krisztusa.

A kép innen.

Halhatatlan értékek, amelyeket Isten nevében és dicsőségére hoztak létre művészek generációi.