P. tanácsolta: egy napra ugorjunk el Torinóba (ő ott volt Erasmusszal egy fél évig), megéri. A Centraléról indul a vonat, 153 km, 1 óra 40 perc. Automatában vesszük a jegyet (regionaléval 12.25), a vágányok előtt kell kezelni, P. hívta fel rá a figyelmünket (odaútban a kalauz/ellenőr megbüntet egy fiút: jegye van, de nincs kezelve). Kényelmesen utazunk, közben megírom ezt az útinaplót (esténként nem volt rá erőm).
Lombardiából Piemontba menet ilyen a látvány a vonatablakból.
Aztán Torinóban az a csalóka képzetünk támad, hogy az utca végén emelkedik az Alpok.
A városban gyalogosan közlekedünk, kilométer hosszan árkádok alatt, ahol időnként keresztben autók bukkannak fel. Több standon füstölők égnek, a márkaüzletekből parfümillat száll – illatos város, elfárad az ember szaglószerve.
Feltűnik, hogy mennyivel kevesebb a zöld az utcákon (kivéve a folyópartot) és az erkélyeken is. Nagyvonalú, impozáns terek követik egymást, hatalmas paloták – a Savoyaiak otthonában vagyunk.
Itt született Viktor Emanuel, az egyesített Olasz Királyság első uralkodója.
Megnézzük a kairói után a leggazdagabb egyiptomi gyűjteményt, a "Királyok galériájában" az installáció is kivételesen szép.
Megkeressük Torinó jelképét, a Mole Antoniellanát, amely az olasz kétcentest díszíti – most filmmúzeumként funkcionál.
Lesétálunk a Póig – Petrarcára gondolok,
aztán búcsút veszünk ettől a franciás hangulatú várostól, holnap Olaszországtól is.
Nagyon tetszik a pós felvétel.
VálaszTörlés