"Jártam föl Petrihez a lakására rendszeresen, még a halála előtt is. Próbálj meg kevesebbet inni, mondogattam neki sokszor, de hát hiába. Amikor kedvesen kikísért, borzasztó volt, csupa csont, ahogy megöleltem. Én nem ittam vele, én jól meg tudom állni, hogy nem iszom. Ő legtöbbször már délelőtt lement valami kocsmába, ami ott volt a közelükben, vitt magával egy detektívregényt, azt olvasgatta, néha írt bele valamit, verset is egyébként, s aztán ment haza. Pap Mari, a felesége mesélte, hogy halála előtt néhány nappal azt mondta Gyuri, ő két vagy három dologhoz ragaszkodik az utolsó percig, az egyik a pia, azt nem fogja abbahagyni, a másik a temető, hogy Dunaalmásra temessék a Maya mellé. Mari akkor megkérdezte: hát hogy gondolod, hogy olyan messze temetkezel, és a Maya mellé, hát hogy fogok én kimenni a sírodhoz? Erre Gyuri azt felelte: most nem vagy olyan helyzetben erkölcsileg, hogy ellentmondjál nekem... most én haldoklom, nekem szót kell fogadni. A harmadik, amihez ragaszkodott, de ezt szégyellem is mondani, az az volt, hogy én beszéljek a temetésén. Erre azt mondta Mari, hogy hát a Réz Pali nem tud fölmászni a dombra Dunaalmáson, ahol a temető van. Másszon föl, válaszolta erre Gyuri. Föl is másztam. És hát beszéltem, ugye."

                                                                                                  

                                                                                                    (Réz Pál: Bokáig pezsgőben)

Kétszer körbejárjuk a temetőt, két helybelit is megkérdezünk, egyikük két ismerősnek is telefonál, hátha ők tudják, merre találjuk Petri sírját. Nem tudják, a nevét sem ismerik, nem is hallottak róla, hogy itt egy költő... Lilla arra van, itt meg Csala Zsuzsa... Nem csodálkozom.

  

A fotót a neten találtam.