Gyönyörű

1938. május 8.

"...Mik dolgozik, legalább befejezi az új eklogáját, ami már nem fordítás, hanem saját és gyönyörű."

1938. június 2.

"Mik versét, az Eclogát Babits visszaadta, nem tetszik neki. Kicsit azt hiszem, megértem most. Mikor másodszor olvastam, nekem se tetszett annyira. Túl politikusnak éreztem, nagyon újsághírszerűnek, és a szépségei sincsenek meg végig a versben."

1938. június 13.

"Mik délután Nyugatnál, este Kollégium. Babitsról megkérdezte, miért nem tetszett az utolsó szép vers. Gellért szerint Babitsnak a hexameterei nem tetszenek. Gellért maga azt mondta, neki nagyon tetszett. Nem lehet egészen tisztán látni. Hiba a hexameterekben nem lehet, hisz mindenki el volt bűvölve, a Vas, a Waldapfel, akik értenek hozzá, maguk is csinálják. Lehetséges volna, hogy itt valami féltékenység játszott közre, mert Babits a klasszikus fordításokat annyira kisajátította magának. Vagy tényleg hibázott benne valamit? Rossz ez a bizonytalanság, és elveszti Mik a biztonságát tőle, talán ő nem is annyira, mint én."

(Az idézetek Fanni naplójából valók.)

ELSŐ ECLOGA

                                                               Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem,
                     tam multae scelerum facies;...

                              Vergilius

PÁSZTOR Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre? KÖLTŐ Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már! PÁSZTOR Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát, most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, - már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok. Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre? KÖLTŐ Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak. PÁSZTOR Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt, s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan; asszonyi had, gyerek és öreg összekötött batyuval fut s földrehasal, ha fölötte keringeni kezd a halál és annyi halott hever ott, hogy nincs aki eltakarítsa. Azt hiszem, ismerted Federícót, elmenekült, mondd? KÖLTŐ Nem menekült. Két éve megölték már Granadában. PÁSZTOR Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még! Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő így tünik el! hát nem gyászolta meg őt Európa? KÖLTŐ Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva tört sorokat lel a máglya helyén s megjegyzi magának. Ennyi marad meg majd a kiváncsi utódnak a műből. PÁSZTOR Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő? Nem menekült el a drága Atilla se, csak nemet intett folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult? Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban? KÖLTŐ Ágyudörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk közt? Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt. Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre, s gyakran el is feleded, hogy a nyáj, amit őrzöl, a másé, mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad. Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg hazaérek, alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét. 1938