Újraolvasom a Halászóembert – megrendítő, hatalmas versek vannak benne –, el-elmélázok közben, gyerekkorom ízei-szagai-figurái merülnek fel az idő mélységes mély kútjából.
"... anyámhoz hasonlóan ő se járt népviseletben,
ez akkor még ritkaságszámba ment,
az asszonyok csak később kezdtek kivetkezni,
és vágatták le kontyba tűzött hosszú hajukat..."
(Baji Pesta)
K. Istvánnak – általános iskolában eggyel járt fölöttem – és Bélának korán meghalt az édesanyja – sovány, madárcsontú, beteges asszonyra emlékszem. Apjuk a téeszben dolgozott, fuvaros volt, amikor a két kamaszodó fiúval magára maradt. Aztán újranősült: Rimócról vagy talán Varsányból hozott új asszonyt, aki kezdetben népviseletben járt – a mi falunkban az öregek sem hordták már –, aztán Béla bácsi kivetkeztette. Akkor – 60-as évek vége – hallottam ezt a szót először, s gyerekfülemben volt valami pajzán csengése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése