Kutak

"Annak volt a legjobb vize a Felvégben,
ki egyszer ivott belőle,
az nem feledte,
örökre nyelvén maradt az íze,

mi is rájártunk ivóvízért,
nem kellett se kérni, se megköszönni,
magától értetődött,
mintha a miénk is lett volna..."

                                 (Oravecz Imre: Halászóember – Tijjékék kútja)

Nagyanyáméknál a kút szinte egy vonalban volt a házzal. Négyszögletes, deszkából készült kávájának hátulsó oldala a virágoskertben, az elülső az udvaron, a két mellső pedig a kiskertet az udvartól elválasztó kerítés részeként szolgált. Egy falépcsőre léptünk fel a vödörrel, amelyet egy farúdból kilógó vaskampóra akasztottunk, a rudat leengedtünk a kútba, így merítettük meg a vödröt. Ügyeskedni kellett, hogy a kampón maradjon; nem tudom, hány éves lehettem, amikor már ki tudtam húzni a 9-10 litert. A víz nem volt mélyen, talán két méterre sem, szórakozásból sokszor figyeltem a víztükörben magamat, a kávához közel a mohásodó köveket. A környékről át-átjött valaki vízért, ha babot főzött, 'ebben a lágy vízben könnyebben megfő'  – így tartották.

Nagyanyámék a patakparton laktak. Másodikos voltam, egy nagy áradás után mentem haza, apám éppen mászott ki a kútból, adta ki a vödröt tele iszappal, amikor elpanaszoltam, hogy kettest kaptam: gyakorlati foglalkozáson ostort csináltunk, s én akkora csomókat kötöttem a madzagra, hogy a tanító néni azt mondta: ezzel agyon lehet ütni a lovat. – Nem baj, babám – mondta apám –, nem leszel te kocsis.

***

A Gránicon, az új háznál a kútba betongyűrűket raktak, négyszögletes, az örökkévalóságnak készült betonkávája volt (van), láncon kellett leengedni 17 méter mélyre a vödröt. Az állatok itatásához olykor 10 vödör vízre is szükség volt, be-beálltam segíteni... A kút kerekét jobb kézzel hajtom lefelé az üres vödörrel, ballal húzom föl a vizet, hogy eddzem a gyengébb karom... Akkor pontosan tudtam, hogy hány kört kell hajtanom, mára elfelejtettem – 1982-ben vezették be a házba apámék a vizet, akkor még erről a kútról, csak rendszerváltás után épült ki a faluban a vezetékes vízszolgáltatás. Azóta a kút teteje le van deszkázva, anyu muskátlit tartott rajta, ősszel ott terítette ki a diót. Hajdanán tervben volt, hogy a kávára lécekből 'ház' is készül, teteje is lesz – sosem valósult meg. A víz erősen meszes volt, gyakran kellett cserélni a szódásszifon fejét.

***

Gyerekkoromban a faluban ivóvízként mindenki csevicét fogyasztott. A csevicekútra az Ipoly-partra nagyanyáméktól egy héten háromszor is lementünk két 3 literes, kék, zománcos kannával – a húgom és én, ez a gyerekek dolga volt. A csevice enyhén szénsavas vizét aztán a modernizálás elrontotta. Előbb csak befedték a kutat, aztán lefedték, nyomókúttá alakították, s a víz vasízű lett. A szódásszifon elterjedése lassan megszüntette az össznépi vízhordást, csak az öregek ragaszkodtak hozzá még egy darabig.