2014. november 21., péntek

Te majd kézen fogsz...




A kép innen.


Gyönyörűek a dalok, jól mesél, van humora, nagyszerű vendéget hívott... Mintegy két órán át énekelt nekünk (és velünk) Presser. Az ő világában otthon vagyunk. (Egyébként meg külföldön: Párkányban van! alkalmas művelődési ház.) Azóta a gyermek (újra) Pressert hallgat.


2014. november 18., kedd

Trastevere
















"A házak a Tiberisen túl, amit latinul Transtiberimnek, a római zsidók pedig Túlnan néven emlegettek, mintha ők is máshonnét, az igazi Rómából néztek volna magukra kívülről sajnálkozva, sőt kissé megvetően, az udvaraikkal együtt eredetileg összeépültek. Egyetlen bonyolult, kiszámíthatatlanul kanyargó, elnyúló ház- és udvarrendszert képezett a régi Túlnan, s mert úgy építették házaikat, mint otthon, Palesztinában valaha rég, vagyis kifelé csak egybefüggő fal létezett, az ablakok és szobaajtók csak befelé, az udvarra nyíltak, így át végtelen, kívülről átláthatatlan földszintes, rendszertelen közökben erős kapukkal megtűzdelt, cikkcakkos erődítményrendszer jött létre hajdan, titokzatos és egzotikus azok számára, akik a Trantiberim e részében nem voltak járatosak."
                                                                                                                             (Spiró György: Fogság)


Századokon át szegénynegyed volt a Túlnan, Ma hangulatos, kisvárosias jellegű közeg, turisták kedvelt célpontja.

2014. november 17., hétfő

Római kupolák



Basilica S. Maria degli Angeli



Chiesa Cattolica SS. Nome di Maria



Santa Maria Maggiore



Pantheon



San Pietro


2014. november 16., vasárnap

A múlt héten temetésen voltam (az ősszel már másodszor – új kategória – egy szívvel-lélekkel istvános szülőén), s mintha a magamén lettem volna: Kosztolányi Hajnali részegségével, Kodály Esti dalával vettünk búcsút. 

2014. november 15., szombat

Öregszem





Sosem voltam nagy teás – anyu az volt. Nem emlékszem rá, hogy ezt a készletet valaha is használtuk volna, de mióta eszem tudom, ott volt a konyhaszekrény üveges felső részében. Lehet, hogy csak nagytakarításkor mosogattuk el, akkor törhetett el egy-egy csésze, mert csak négy van meg belőle.

Mostanában ősztől tavaszig olykor teázom. Elhoztam a készletet, bár még 10 évvel ezelőtti ízlésem is mást diktált volna. Megbecsülöm a kamaszkoromban kigúnyolt, mindenütt ott lévő csipkét: 'micsoda kispolgári ízlésvilág!'

Öregszem.


2014. november 7., péntek

Marcus Aurelius

"Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben." (Elmélkedések)






Kosztolányi Dezső: Marcus Aurelius


Sárgán hever itt a középkori Róma,
de lángol az alkony,
mint véres oroszlán
s te fönn lovagolsz még
a Capitolium ősi tetőjén,
Marcus Aurelius.

Bronzfejü cézár,
aranyszakállu,
vak ragyogásu szoborszemeiddel
őrködve vigyázol
s én állok előtted.

Császári felség,
emberi nagyság,
roppant pogányság
örök igazza,
bamba tömegtől visszahuzódó,
trón magasában egyedül élő,
koldus imperátor.

Nem kancsal apostol,
nem zagyva keletnek elmebetegje,
fönséges irótárs,
együtt a sziv és fő,
fájdalom és bölcs messzetekintés,
elhagyatott e sanyaru földön,
az, aki él és az, aki fél és
látja a törvényt reszketve, de higgadt
lépttel megy a sirhoz, az értelem égő
lámpája kezében,
megvetve a barbárt,
mindazt, mi hazugság.

Semmi, ami barbár
nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyu.
Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel
rádión beszélnek, a jósok, a boncok,
a ferde vajákos, ki cifra regéknek
gőzébe botorkál, csürhe-silányok,
kik csalva-csalatva egy jelre lehullnak
s ugy fintorog arcuk,
mint a bolondé.

Csak a bátor, a büszke az kell nekem, ő kell,
őt szeretem, ki érzi a földet,
tapintja merészen a görcsös, a szörnyü
Medusa-valóság kő-iszonyatját
s szól: «ez van», «ez nincsen»,
«ez itt az igazság», «ez itt a hamisság»,
s végül odadobja férgeknek a testét.
Hős kell nekem, ő, ki
déli verőben nézi a rémet,
hull könnye a fényben
és koszorúja
izzó szomoruság.

Messze vagyok már, messze röpültem,
messze az olcsó, hig dudaszótól,
dél és nyugat között csapong az én lelkem,
mindig szabadabban.
Álarcomat itten elvetem, aztán
ujra felöltöm
s járok mosolyogva,
tanulva a türést,
a hosszu alázat gőgös erényét,
szenvedve a mocskot, rejtve riadtan
rongyokra szakitott, császári palástom.

Hadd emelem föl,
hadd emelem hát tiszta, hitetlen,
kétkedve-cikázó, emberi pára-
lelkem tefeléd most,
ki jöttem a pannon
halmok alól s élek a barna Dunának,
a szőke Tiszának partjai közt. Jaj,
hadd emelem föl mégegyszer a szívem
testvéri szivedhez,
Marcus Aurelius.

(Róma)



A Capitolium az ókori Róma középpontja, a város 12 dombjának legalacsonyabbika – a 16. században III. Pál pápa megbízására Michelangelo formálta harmonikus reneszánsz térré, de a széles lépcsősor tetején álló két szobor (Castor és Pollux: Léda halandó, ill. halhatatlan fiai, akik a testvéri szeretetről váltak híressé, róluk nevezték el az Ikrek csillagképet ) csak a 17. században került a helyére. A Piazza del Campidoglio közepén áll a filozófus császár lovasszobrának elsőrangú másolata (az eredeti a Palazzo Nouvó-ban). 

A "pannon halmok" üdvözletét hoztuk a Garam torkolatától – úgy is mint Kosztolányi, úgy is mint Marcus Aurelius tisztelői.