2012. június 30., szombat

Az idő 1.


Az első nap a nyári szünetből. A kocsibeállóban 37 fok, fúj a szél, de semmit sem enyhít a forróságon. Tegnap este össze-vissza csipkedtek a szúnyogok (a sövényt gyomláltam), tavaly egy sem volt. Figyelem az idő múlását. A trombitafolyondár egy hete nyitotta ki az első virágát. Most kezd nyílni a magas sárga (nem tudom a nevét), a fürtös füzike viszont még alig bimbós – tavaly fordítva volt. A lonc már elvirágzott, most csúnya, száradnak a levelei, a tavaly megifjított zöld. Csend, a természet zajai: madárfütty, gerlebúgás. A gyerekek a szomszédban befejezték a viháncoló lubickolást.

Az idő... Próbálom felidézni az érzést: márciusban belépek a szobába, s szíven üt, hogy jár az óra. Járt 5 hónapig nélkülünk is. „Meglásd, ha majd nem leszünk…” Megérint az elmúlás.

Januárban meghalt Jenő bácsi. Tavaly nyáron ő mutogatta el, mi hogy működik, a ház, a kert őrzi a keze munkáját. A megkopott petróleumlámpát B. zöldre festette, rajta a felirat: ever brand.  „Meglásd…”

Este már itt lesz a gyermek, a héten táborban volt.



(Nem voltam netközelben, visszadátumozva az írás napjára.)

2012. június 26., kedd

Jogerős

Ma a Gy.P. és társai (H.E., F.F.É. Z.M., Sz.K.E., S.F.O. U.P.) másodfokon jogerősen megnyerték munkaügyi perüket. A törvényszék elutasította az alperes fellebbezését; helyben hagyta és egy-két dologban pontosította az elsőfokú bíróság döntését. A rendelkezési részben kihirdette, hogy az ítélet jogerős, további fellebbezésnek helye nincs.

Az indoklásban kifejtette, hogy a bizonyítási eljárásban benyújtott DVD-felvételen látszik, hogy a munkáltató nem ad egyértelmű utasítást, holott adott helyzetben ez az ő kötelessége lett volna. A tanárok semmiféle kötelességszegést nem követtek el. Az egyes kritikus megnyilvánulások a Kjt. szerint nem minősülnek fegyelmi vétségnek, annak tartani sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. A törvényszék utalt arra (erről hivatalosan tudomása van), hogy azonos vádpontok alapján a fegyelmi tanács egészen más, csekélyebb súlyú döntéseket is hozott (19-én másodfokon is nyertek ők is) – az alperes jelenlévő képviselője a miértre érdemi választ nem adott (kínlódott szegény) –, ha kértük volna, megállapítható lett volna a hátrányos megkülönböztetés is.

Két év és tíz hónap kellett, hogy eljussunk ide.

Kurnász László pedig visszakerült oda, ahová való – működésének hála, most már sokan tudják róla, hová is való. Meggyes Tamás  számára a "személyes ügy" (ahogy azt nyilvánosan aposztrofálta) persze győzelemmel végződött – megbüntetett bennünket –, csak túl sok utána a rom.

(A "ma születetteknek": erről  van szó.)


Update 06.28.

"Nem azért kellett távozniuk a patinás középiskolából, amit az elbocsátás indokaként jelölt meg a munkáltatójuk, a valódi elbocsátási ok egyetlen iraton sem szerepelt." 

2012. június 25., hétfő

A takarítónő otthonkában és kerti papucsban söprögeti a cigarettacsikkeket, elszórt papírdarabokat, lelkiismeretesen összesöpri a port a méterszer méteres betonvirágtartóban is. A csotrogányban az ülések műbőr huzata töredezett, az ablakok koszosak, helyenként amatőr vésnökök munkájáról tanúskodnak, koszlott matricák szolgálják az utastájékoztatást. A földön szemét, itt nem takarítottak még ma, de tegnap garázsmenet után sem. B... meg, ezt elrontottam mondja a sofőr a valószínűleg ismerős utasnak, de még a következőnél is hallhatóan ezen morfordírozik:  elb...tam. Csuklóján vastag karkötő, nyakában ugyanolyan lánc, formaruhája szürke nadrág, világoskék, oldalt felvágott ing, kívül hordva. 

A busz ablakán kívül két friss matrica a nemzeti trikolor színeiben, feliratuk: "Családbarát munkahely" és "Magyar szolgáltatás". Így hirdeti magát a Vértes Volán.
 

2012. június 16., szombat

Ballag(tat)ás


Kedves búcsúzó Nyolcadikosok! Kedves Szülők, Kedves Kollégák, Tisztelt Vendégeink!

Először állok itt, hogy ebben a szerepben beszédet mondjak, s elbúcsúztassak egy évfolyamot az iskolai közösség nevében, amelynek – az elsősöket is beleértve – a legújabb tagja vagyok.

Kedves 8. a és c osztály! Nem emlékezhetem arra, hogy milyenek voltatok szorongó, kíváncsi vagy épp magabiztos elsősnek; nem tudom előhívni sikereiteket és stiklijeiteket; nem tudom felidézni a folyamatot, ahogy lassan, 8 év alatt kinőttetek a gyerekkorból. Így könnyes, érzelmeket megmozgató beszédet nem várhattok tőlem. Száraz tényeket, számokat tanulmányi munkátokról, versenyeredményeitekről, felvételi adataitokról meg nem akarok mondani – mindez nem egy ünnepi búcsúbeszéd tárgya. Engedjétek meg, hogy egyszerűen úgy szóljak hozzátok, mint egy felnőtt, aki megjárta az iskolarendszer minden lépcsőfokát, s akinek az emberi létezés törvényei szerint az életében már nagyobb távlat nyílik, ha hátrafelé tekint, mintha előre.

Úton vagyunk – ti is, én is, csak az út különböző pontjain. Az út a költészetben az élet metaforája: úton lenni annyi, mint élni. 14-15 évesen az út elején tartotok, s most egy mérföldkőhöz értetek: magatok mögött tudhatjátok az általános iskolát. Általános, tehát majd mindenki rendelkezik ezzel a végzettséggel. Sok mindenre nem jogosít – nem is ez a funkciója –, a továbblépéshez nélkülözhetetlen. Nyolcadikos ballagónak lenni tehát egyrészt valaminek a végét jelenti, de sokkal inkább valaminek a kezdetét. A mérföldkő után az útelágazásban elválnak útjaitok, s ki-ki a maga döntése szerint lép tovább. Talán lesz köztetek, aki a hatalmat, akadhat, aki a tudást, s manapság talán legtöbben a gazdagságot keresik, de Csongor mai utódai számára is a boldogság leginkább a magánéletben, a szerelemben, a szűk családi körben teremthető meg.

Négy-öt hónapja döntöttetek arról, hogyan tovább. De tudjátok: van lehetőségetek korrigálni, újabb és újabb útelágazásokhoz érkeztek majd. A merre tovább felelőssége a tiétek, és még egy darabig a szüleiteké is. Aztán már csak a tiétek. Adott esetben a nem döntés is döntés: az úton ide-oda sodródva is eltelik az élet.

Kívánom, hogy legyetek sikeresek. De sikeren nem a hatalmat, nem is a lélektelen, meddő tudást, nem a vagyont – egy villát valami luxusnegyedben vagy a legújabb típusú Porschét – értem, még csak nem is a hírnevet… Legyen bátorságotok megismerni magatokat, legyen erőtök szembenézni gyengeségeitekkel, legyen kitartásotok egy életen át csiszolni, alakítani önmagatokat… Kívánom, hogy megtapasztaljátok az értelmes munka örömét, ami tartást ad az embernek (mert az út nem bulitól buliig vezet). Kívánom, hogy találjatok társat magatoknak, akivel együtt többek vagytok, mint külön-külön. Kívánom, hogy egyszer majd, nagyon soká, az út végén azt gondolhassátok magatokról: megtettem minden tőlem telhetőt, kihoztam magamból a legjobbat, köszönöm „élet áldomásidat! / Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

Nem olyan régen egy osztálytalálkozón mi, valamikori elsősök a tanító néninket arról faggattuk, hogy milyenek voltunk 6-7 évesen. Megdöbbentett néhány mondatos jellemzése, mert szavaiból mostani magunkra ismertem, s hihetetlennek tűnt, hogy az ember alapjelleme már akkor kész. 

Útravalóul Shakespeare Hamlet c. drámájából Polonius szavait idézem, aki nem éppen pozitív szereplő, de francia földre induló fiának mondja, akit szeret: „Mindenek fölött / Légy hű magadhoz: így, mint napra éj, / Következik, hogy ál máshoz se léssz.”

Jó utat, gyerekek!

2012. június 12., kedd

Persze, voltunk kinn hétvégén... Másfajta munkával töltött ünnepnapok... Bográcsban főtt babgulyás (benne semmi marha –  csak pulykamell). Szombat éjjel 13 mm eső. A gyermek megvetette az áhított goffrisütőt – péntek vacsorára, szombat-vasárnap reggelire ő sütötte a goffrit. (Jaj, a vonalai!)

Virágzik a leander.

Lassan elvirágzik a díszmák.

Két tő majdnem fehér levendulám is van.

Nem gyöngy.

Szombaton egész nap kertészkedés – gyorsan eltelik a nap –, szarkalábat, mézvirágot, záporvirágot ültetek; gyomlálok. Vasárnap van időm olvasni: otthon életrajzi regényt kerestem Verdiről, nem volt,  elhoztam hát a Chopinről szólót: kissé kimódolt szituáció, önismétlések, de információgazdagság, jó korrajz... Kinn hagytam, legközelebb zenét is viszek hozzá.

Lassan-lassan szünet, megállás... akkor talán írni is lesz kedvem, időm, energiám. Most többnyire csak fejben készül írás.

2012. június 7., csütörtök

Amikor hazaérek, a gyermek durcás. Holnap apával fogszabályozásra megy, s kiderül, az a baj, hogy apa utána a könyvvásárban akar szétnézni, ő meg az ilyenkor bevett programból, a múzeumlátogatásból nem akar engedni. A Természettudományi Múzeum volt beígérve (a múltkor az Iparművészetiben, előtte a Közlekedésiben voltak), már vagy 3 éve nem járt ott. Mondom, hogy nem kell időre hazaérniük, oda is mehetnek. Erre megnyugszik. Én is.

2012. június 6., szerda

Elmaradt gyereknapi ígéretünket teljesíteni megyünk a Casa Luigiba. Már majdnem leérünk a városba, amikor a Bánomi úton fölfelé haladó puttonyos fehér autóból a sofőr az úttestre hajít egy nyitott doboz sört, s hajt tovább, bekanyarodik Szenttamás felé. – Az eszem megáll – szakad ki belőlem. Két fiatal előttünk 10 méterre hátrafordul – a zajra-e, a mondatra-e, nem tudom. A következő autó szétlapítja a dobozos sört.

Reggelenként intelligens, bő szókincsű, választékosan beszélő gimnazisták vagy szakközépiskolások 4-5 fős csoportja reprezentálja a buszon – minden különösebb viselkedésbeli gátlás nélkül – önnön szociokulturális közegét.

Csak úgy repes az ember szíve, lelke!

2012. június 5., kedd

Jelbeszéd

Megesik, hogy az embert száműzik. (A száműzetésben is lehetséges értelmes élet – l. Ovidius, Dante, de Mikesről tán száműzetése nélkül nem is tudnánk –, az értelmesség azonban nem teszi semmissé a száműzetés tényét.) Aztán egy napon száműzetése színhelyéről keresik: a múltról mit sem tudó vagy mit-sem-tudást játszó új király rendezi csapatait, s úgy akar gondoskodni a száműzöttek helyét elfoglaló, elitnek hirdetett, de utóbb fölöslegessé váló jövevényről, hogy beajánlja a száműzötthöz.


2012. június 4., hétfő

40

A szomszéd faluba jártam 8. osztályba. Egy ottani osztálytársam 6. éve a település polgármestere, s szombaton megrendezték az elszármazottak 2. találkozóját, ennek keretén belül volt a mi 40 éves általános iskolai találkozónk. A távolról jövők ott voltak, a helyiek közül alig. Nem baj, mi jól éreztük magunkat. Bár Imrével nem sok szót válthattunk, annyi a hosszú falun végigautózva is látszik, hogy a gazda szeme rajta a településen. Kívánok sok ilyen polgármestert: derűt, lelkiismeretességet, közvetlenséget, figyelmet, fáradhatatlanságot, ötletet...

Hét évet az általános iskolából a szülőfalumban végeztem. Délben itt adtunk találkozót egymásnak: hét egykori diák és három tanár (az elsős és harmadikos tanítónk és a nyolcadikos osztályfőnökünk) – odafelé vettem számba, ki mindenki nem él már közülük. Klári néni 5 éve még az estét is végigülte velünk – most botja van, a szomszéd faluba már nem jön velünk, de szellemi frissessége, derűje töretlen. Zoli (egymáshoz öregszenek az emberek) mondata, hogy 5 év múlva már lehet, hogy nem tud jönni, mellbe vág. Lajos még ereje teljében van, a korkülönbség ilyenkor már nem számít. Arra emlékszünk közösen, hogy milyenek voltunk, hogy láttuk egymást...


Itt tanultam másodiktól nyolcadikig (elsőben a tanácsháza udvarán lévő egy tantermes épületben). Az ablakokon nem voltak rácsok, nem volt gázfűtés, víz; WC-k az udvaron, a termekben olajos padló, tornaórán arra terítettük a szőnyeget, s ott, ill. a széthúzott padokon tornáztunk. Szünetben a szolgálati lakás (a bejárattól balra) ablaka (emlékezetem szerint spalettája volt) alatt trécseltünk, vagy a nyárfák alatt sétáltunk, az udvaron a fiúk rúgták a labdát... Ma is azt gondolom, megtanítottak mindenre, amire később építeni lehetett.

Nagy ajándék, hogy egy régi tablón lefényképezhettem Luczit: a Toldit ma is az ő hangján hallom.

2012. június 3., vasárnap

Otthon voltam

Kékek és zöldek, napfény és eső, könnyű párák és szelíd dombok... Régi emberek... Otthon... valamikori otthon...






2012. június 1., péntek

Pedagógusnap. (Nem szeretem.) 30 éve a pályán – köszöntenek a jubilálók közt. Pedig 31, de majd csak, ha jogerős lesz.