2008. július 28., hétfő

Messze...messze...

68

Az ünnepekről

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

(Márai Sándor: Füves könyv)

Ma útra kelünk, két hétre megpróbálunk kiszakadni a hétköznapokból. Viszünk telefont, de a laptopról lemondtunk. Szép helyekre megyünk, készültünk, igyekszünk szót fogadni Márainak. Útközben Chopin és Mozart, Cseh Tamás és Presser, Queen, Rubén Gonzáles és a Budapest Klezmer Band szól, viszünk jó könyveket... Vidék, csend, természetközelség a népies, nagyvárosi lüktetés az urbánus énemnek... Remélem, kisimult idegekkel térünk vissza.

2008. július 27., vasárnap

Jámbor óhaj

Napok (évek) óta megy a sajtóban a turul-vita. Már az groteszk, hogy 2005-ben(!) Budapesten Turul-szobrot állítottak. De – ahogy olvasom – van olyan javaslat is, hogy turult minden településnek, sőt minden utcának! Én inkább ilyen szobrokat szeretnék a környezetemben.




Kiutalok egy-egy Párizsi kockát az első három megfejtőnek: hol találhatók a szobrok?

2008. július 25., péntek

Esztergomi „sajtóháború”


Esztergom - méretéhez képest - sajtónagyhatalom: van heti- és kétheti lapja, tévéje és internetes portáljai. Ennek akár örülni is lehet. Már ha Esztergomom az itt élő emberek összességét értjük. Mert ha a hivatalos Esztergomot nézzük, akkor egész más a helyzet. A hivatalos Esztergom nem örül. Sőt…

A sajtótörvény az alábbiakat írja arról, hogy mi a sajtó feladata.
2. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata - a hírközlés más eszközeivel összhangban - a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.
(2)
(3) A sajtó segítse elő a társadalmi jelenségek közötti összefüggések megértését.

Közpénzből működik, fizetett munkatársakkal az „ingyenes” Hídlap és az ETV, vezetőit az önkormányzat bízta meg. Nagy kérdés, hogy lehetséges-e egyáltalán objektív önkormányzati fenntartású nyomtatott és elektronikus sajtó. (Elvileg, fejlett demokráciákban, önkorlátozó polgármester és testület esetében talán nem lehet kizárni.) Itt és most azonban nyilvánvaló, hogy a sajtótermékek (Civil Kurázsi, Esztergomi Válasz, Szeretgom) túlburjánzásának oka éppen az, hogy a városi hivatalos sajtót az emberek egy része/jó része nem tekinti hitelesnek: az ott leírt vagy bemutatott dolgok ellentmondanak a városlakók tapasztalatainak, vagy a tálalás egyoldalú, olykor a városlakókat foglalkoztató dolgok meg sem jelennek a hivatalos sajtóban. Szóval: baj van a nyilvánossággal.

Az ETV Köztér c. műsorának egyik adása – középpontban a Szeretgommal - azonban ennél is súlyosabb gondra enged következtetni. „Hát a demokráciában a lapnak úgy kell azért a városban működnie, hogy valamilyen módon lelkesítse, vagy megmozgassa a tömeget arra, hogy részt vegyenek mondjuk a fűnyírásban, a városszépítésben, együtt érezzenek…” - mondja ezt a megyei önkormányzat esztergomi, fideszes tagja. Sírjak vagy nevessek? Európai Unió, Magyar Köztársaság, Esztergom, a rendszerváltozás után 18 évvel.

Itt valakik komolyan úgy gondolják, hogy a sajtó a népnevelés eszköze? Valakik azt hiszik, hogy választott képviselőink népnevelőnek vannak szegődtetve? Ők a felnőttek, akik tudják, hogy mi a jó nekünk, a gyermekkorban leledző népnek? Arra vannak felhatalmazva, hogy útmutatást adjanak? S ez ráadásul: a demokrácia? (Az idézet legártatlanabb értelmezése: az illető – és csak ő – a múltban felejtette magát.)

A beszélgetés másik résztvevője egy fiatalember, aki előadja a központi direktívát a lehetséges összeesküvésről, támadássorozatról, kormányzati pénzt sejtet a háttérben… Megakadt a lemez. Az adás egyébként az objektív tájékoztatás „iskolapéldája”: a „sajtóháború” szereplői nincsenek jelen.

Hát kérem, lehet kézben tartani az önkormányzati tévét és újságot, de előbb-utóbb csak muszáj tudomásul venni, hogy kínnal-keservvel, de mégiscsak születőben van a civil társadalom. S az egyes civilre jellemző ugyan az értékválasztása, vannak ugyan politikai szimpátiái, de nagyon elege van már a hétköznapok teljes átpolitizáltságából, abból, hogy „két ország van, két hitvilág, két klientúra, és aki nem választ, hanem gondolkodni szeretne, megvizsgálni a tényeket, feltárni az ország helyzetét, és szóba áll bárkivel, aki ebben partner, az gyanúsabb azoknál is, akik egyszerűen csak vörösek vagy narancsszínűek. A ’belgák’ mindenkit zavarnak.” (Babarczy Eszter)

2008. július 22., kedd

Szeretem - nem szeretem

Új címke a blogomban. Csak azért írok hozzá külön felvezetőt, mert sejtem, hogy gyakran kerül majd ide bejegyzés. Azt is sejtem, hogy több lesz a „nem szeretem” – nem azért, mert a „fanyalgók” táborába tartozom (a fanyalgás, a kritikai szellem egyébként nem bűn, nem megvetésre méltó dolog – az elégedetlenség viszi előre a világot). Az ember azért dolgozik, hogy valamit elérjen, valamit jobbá tegyen. Az államot arra találták ki, hogy megszervezze és ellássa azt, amire egyenként nem vagyunk képesek... Az önkormányzatot is. Kritika akkor fogalmazódik meg, ha valami nem működik, vagy nem jól működik. Ki a kritika címzettje? Mi, mindannyian.

’Majd fehér asztalnál megbeszéljük’ – szokták mondani. Magyar ember evés közben nem beszél – mondja a közmondás.
Azt meséli a lányom, most a nyári szünetben, hogy ha evés közben beszélnek a menzán, akkor utána az udvaron a falhoz kell állniuk, hogy gondolkozzanak a történteken. Hát, mit mondjak… 21. századi pedagógiai módszer. Szerintem az emberek ebéd vagy vacsora közben otthon és a munkahelyen beszélgetnek. Az a normális, ha beszélgetnek. Hallgatni olyan, mintha büntetésben lennénk, vagy idegenek ülnének egy asztalnál. Itthon beszélgetünk, a gyereket arra figyelmeztetem, hogy tele szájjal nem beszélünk.
Nem szeretem, ha mások a szabályok itthon és az iskolában. De nem hiszem, hogy az én szabályommal van baj.

A lányom még nem volt egyéves, amikor megnyílt a Máltai játszótér: a város egyetlen korszerű játszótere. Régebben naponta ott voltunk, ma már ritkábban. Kopnak az eszközök, elhasználódnak a kinti és benti játékok, barbár rongálás is előfordul. A napokban jártam ott újra, s látok egy felhívást: ki-ki lehetősége szerint támogassa a játszóteret, mert… Egy hinta pótlása pl. 47 ezer Ft. Meg fogom tenni. De…
A játszóteret pályázati pénzből a Máltai Szeretetszolgálat hozta létre – ehhez a város a területet adta -, s egy, a város által létrehozott közalapítvány működteti. Tudomásom szerint nagyon kevés pénzből.
Gyakorlatilag ajándékba kapott a város egy játszóteret. „Csak” fenn kellene tartani az eredeti színvonalon! Egy 19 és fél milliárdos költségvetésű város esetében kizárt dolog, hogy ez teljesíthetetlen elvárás. Hogy a „gyermekbarát város” szlogent komolyan lehessen venni… Nem szeretem, ha a kirakatba tett elvek és a valóság között ellentét feszül.

Egy gyerek felnevelése sok pénzbe kerül – nem szoktuk számolni. A beiskolázás sem két fillér, a tankönyvek drágák. Mégis azt hiszem, elhibázott az a rendelkezés, hogy a 3 vagy többgyermekes családban élő vagy a tartósan beteg gyerekek a tankönyveket ingyenesen kapják Mert egyáltalán nem biztos, hogy ők rosszabb anyagi körülmények között élnek, mint bárki más. De nem erről akarok írni – normális, hogy a taneszközök, az iskolában az ebéd pénzbe kerül. De egyáltalán nem tartom normálisnak, hogy WC-papírt, szappant, sőt a tanterem festését, a függönyt a szülők finanszírozzák. A saját iskolám költségvetését, az arányokat ismerem – tudom, hogy mire jut. Mint tanár szégyellem magam, ha kérnem kell a szülőktől olyasmit, ami nem az ő dolguk lenne. Mint szülő teljesítem a kérést – mert nem mindegy, milyen körülmények között tölti a gyerek a napját. De nem szeretem a farizeus magatartást: a rizsát az ingyenes közoktatásról meg a gyermekbarát városról.

Szeretem, hogy a város sok pontja virágos: az egykori István Mindszenty tér felőli oldala, a körfogalom, a Bánomi áttörés egy pontja, a Pöttyös tér, a telefonközpont előtti kis tér…

Szeretem, ha van térzene – bár nem vagyok meggyőződve róla, hogy erre a Széchenyi tér a legmegfelelőbb, túl nyitott (bár megfelelő hangosítás sokat javíthatna). Bécsben a Burg egyik belső udvarában mikrofonok nélkül is fantasztikus az akusztika. Esztergomban pl. az az udvar, ahonnan ma az ügyfelek megközelítik a polgármesteri hivatalt – ha rendben lenne…

Repes a szívem, ha ilyet látok!

Esztergomi hagyomány (nem táj- és városidegen székelykapu), gyönyörű kivitelezés. Gratulálok a megrendelőknek és a mesternek. Szeretem, ha valaki igényes.

2008. július 19., szombat

Idill

Néhány órája már alszik a lányom – a helyemen. Kétéves egyezség köztünk, hogy mikor alhat velünk (iskolás kora előtt ilyen nem volt):
- ha beteg,
- ha dörög az ég,
- ha valamelyikünk nincs itthon, amikor neki már aludni kell menni,
- és egyszer hétvégén.
Vagyis a heti egy alkalom a biztos. De mindig újabb és újabb szabályokat talál ki. Nemrég azt mondta: ha rossz kedve van. „Ez nem jó – mondom -, ezt bármikor mondhatod.” Újabb lehetőség: ha ünnep van. A tegnapi érv: „olyan igazságtalanság, hogy ti ketten alszotok, nekem meg egyedül kell.” Többször előadta, hogy rendezzük át a szobát, és hozzuk be az ő ágyát a hálóba.

Itt ülök a gépnél, megy zuhanyozni, de előtte még ideáll: könyörgő szemmel néz rám, hogy találjam ki, mit szeretne. „Nem – mondom -, a helyeden alszol.” „Csak most, mamucikával akarok aludni, anyahiányom van, mamaszagban akarok aludni, csak ott érzem magam biztonságban” – ezek a variációk a meggyőzéshez. Az apja azt mondja: „jó, akkor én megyek a nappaliba.” De nem lehet, hármasban az igazi.

Bagolytermészetű vagyok, én fekszem le utoljára. Bekúszok középre, hallgatom a szuszogást, s pillanatokon belül elalszom. Reggel, ha magamtól ébredek, már üres az ágy.

Magyarország

Becsülöm Hankiss Elemért: igazi demokrata. Becsülöm, hogy annak idején „kalandvágyból” elvállalta a tévéelnökséget, s meggyőződésből a végsőkig kitartott. (Abban az időben még rendszeresen néztem a hírműsort: az Egyenleg minden idők legjobb híradója volt.) Becsülöm, hogy pozitív gondolkodású, és 80 évesen is tenni akar.

Az elmúlt napokban a MÖM-tábor kapcsán zajló viták, pontosabban a maszatolás-kinyilatkoztatás-fenyegetőzés szavakkal körvonalazható kijelentéseken elgondolkozva Hankisst olvastam: arról, hogy milyen Magyarország, milyennek kellene lennie, mit kellene tenni ezért….

Egy ország arca
Farkasok Kánaánban

„Néhány évvel ezelőtt találtam egy színes metszetet. A 18. század elején készült Tirolban. Az akkoriban gyakori nemzetkarakterológiák egyike volt. A felső sávban egymás mellett sorakoznak az akkori Európa jelentős népeinek képviselői nemzeti viseletükben. Baloldalt az országok adottságaira s népeik jellegzetes tulajdonságaira vonatkozó kérdések sorakoznak, s minden nemzet alá be vannak írva a válaszok.
(…)
…az a kép rajzolódik ki Magyarországról, hogy Európa legtermékenyebb országa, tejjel- mézzel folyó Kánaán, ámde lakosai gonoszak, álnokak, izgágák, vérszomjas farkasok. És: henyélnek.”

Nagy-Magyarország

„Ez a nosztalgia még mindig része nemzeti önképünknek. Valahol mélyen sokak szívében. Igen, hajdanában egy-két évig valóban három tenger mosta birodalmunk partjait. Ma az egyetlenke magyar tenger partjait mossuk mi. Bécsnek büszke vára valóban nyögte Mátyás bús hadát egy-két hónapig, s mi nyögtük Bécs csillogó hatalmát két-három századig. 1867 és 1914 között valóban egy nagy birodalom részesei s társbirtokosai voltunk. Trianon után aztán egyszeriben kis országgá zsugorodtunk. De még hetven év elteltével sem igazán találtuk bele magunkat a kis ország szerepébe.”

Nem szeretem Magyarországot
http://www.talaljuk-ki.hu/index.php/article/articleview/333/1/7/

„Nem szeretem olyannak, amilyen. Amilyenné lett. 1989 előtt hihettük azt, hogy a rendszer a hibás mindenért. Társadalmunk, életünk, tudatunk eltorzulásáért. Ma, tizenöt évvel az után, hogy kezünkbe vehettük országunk, társadalmunk, önmagunk alakítását, nincs már alibink. Mi vagyunk felelősek azért, amik s amilyenek vagyunk.”

„Ma a politika és a média keltette ricsaj mögött a magyar társadalom néma. Vagy legalábbis nem hallatszik a hangja. Helyette, s nem vele, beszélnek a politikában, a Parlamentben, a sajtóban, TV-ben, rádióban…”

„Egy olyan országot is nehéz szeretni, amelyet belviszályok gyötörnek…”

A „Találjuk ki Közép-Európát?” c. honlapot ajánlom mindenki figyelmébe. (Több írás szól Trianonról is.)

2008. július 17., csütörtök

Könnyű, nyári finomság

„Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy”, készíts magadnak meg szeretteidnek egy finom, nyári levest.

Ma sárgabarackból csináltam, de lehet ősziből, sőt sárgadinnyéből is. A gyümölcs legyen érett! Negyedeljük, egy üvegtálban cukrozzuk le, tegyük be a hűtőbe. Egy negyed kiló krémtúró finomságú túrót (Párkányban a Billában kapható, van Clever és Danone márkájú is ilyen minőségben) elkeverünk egy doboz tejszínnel és vaníliás cukorral, majd ráöntjük a barackra. Aztán hideg tejet öntünk rá, s kész is a finom barackleves – főzés nélkül, minden vitamin benne maradt.

Előrelátó háziasszonyok és háziurak literes dobozokban télire is fagyasztanak le gyümölcsöt – akkor is előfordulhat, hogy valami elviselhetetlen, s önmagunk kényeztetésére van szükségünk.

„Csalva-csalatva”

Anyai nagyanyám Rozsnyón született, dédanyám Jolsván, apai nagyapám Fülekre és Losoncra járt, apám amikor ledobta a kapát, hogy ’édesanyám, én ezt nem csinálom tovább’, mert nem akart paraszt lenni, inkább cipésznek tanult (először), Bussára ment inaskodni. Ezek a települések ma mind Szlovákiában vannak. Apai nagybátyám sógornője Bussára ment férjhez, Csehszlovákiában született a fia, ott lett orvos.

Úgy nőttem fel, hogy a konyhaablakunkból az Ipoly túloldalán elterülő rétet láttam – Szlovákiát. Az Ipoly nyáron egyes helyeken fél lábszárig sem ér, de árvíz idején 100 méterekre víz alá kerül ez a rét – erről a folyócskáról állították a csehek, hogy hajózható, a trianoni békeszerződés értelmében így lett határfolyó. A temetőből bámultam, hogy milyen lehet közelről Rárósmulyadon az a kicsi, sokszög alakú templom – tőlünk légvonalban 1 km-nyire. Aztán 5 éve láttam – nagyot kerültünk érte, mert Szakal térségében a 2. világháború előtt 3 híd is volt, most nincs egy sem (évek óta mondják, hogy lesz). A szülőfalumon haladt át Trianon előtt a Pestet Kassával összekötő út, itt váltott fogatot 1858-ban maga Ferenc József is.

A férjem szülei a Duna túloldalán, a Csallóközben születtek, ott nőttek fel, a rokonság egy része ma is Szlovákiában él. Anyósom édesapja az érsekség intézője volt, apósom famíliája Rév-Komáromban kötött ki. Apósom első felesége Párkányban van eltemetve, hosszú-hosszú évekig nem tudott elmenni a sírjához, vagy kerülhetett Komárom felé. Bár nem sokáig ismertem, nem hallottam tőle irredenta szöveget. Ő egyébként beszélt anyanyelvén kívül németül, csehül (Prágában volt katona), szlovákul (Pozsonyban járt kereskedelmi akadémiára). Arról álmodozott, milyen lenne a Vaskapuból egy függővasút Párkányig… A rokonság nem érti, mi történik Magyarországon. Volt, amikor irigyelték a helyzetünket, most azt mondják: az anyaországi politika árt nekik.

Elsőéves koromban ószláv vizsgán azt kérdezte tőlem Dombrovszky professzor: ugye tudja, hogy a neve szláv eredetű, a jelentése hajnal… A családi legendárium szerint Dalmáciából származunk, Zadar régi neve Zára – elzarándokoltam oda. Egy falumról szóló kis helytörténeti munkában azt olvasom: „Az 1715. évben Szakal községben 20 háztartást vettek összeírásba. Régi törzsökös családok: Bagi, … Urbán, Demus, Vidomusz, Zara. (Az utóbbi három család itt maradt török katonák leszármazottai.)” Szláv, török… ma már és régóta: magyar.

Sokat járunk Szlovákiába, egyetlen kivétellel azt tapasztaltam: amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. (Egy osztálykiránduláson, Pozsonyban 5 éve megbüntettek: magyar útikönyv volt a kezemben, mellettem-mögöttem jöttek a tanítványaim, éppen azt mutattam nekik, hol lakott apósom diákkorában. Pozsonyban csak helyi idegenvezető vezethet. Én nem vezettem. Igen, dühös voltam. Tudom, hogy azért bántak velünk megkülönböztetett „figyelmességgel”, mert magyarok vagyunk.) Nem hőzöngök, ha Léván, Zsolnán, Lőcsén, Kassán nem értenek magyarul. Nem tartom nemzetárulásnak, sőt természetes, hogy egy nemzeti kisebbség beszélje az államnyelvet is. Tudok szlovákul rendelni az étteremben, nagyjából megértem az étlapot, szlovák panzióban, szállodában szlovákul szoktam köszönni. Nincs az autónkon Nagy-Magyarország címere, nem hívom lekezelően tótoknak a szlovákokat (nem Mikszáth korában élünk), nem csodálkozom, ha a szlovák rendőr a birodalmi sast keveri a turulmadárral (nem tudom, miért is kellene neki ismernie), http://www.szeretgom.hu/content/29855 nem gondolom, hogy a ma élő szlovákok és magyarok éjszakáját (vagy akár nappalát) kellene megzavarnom a „vesszen Trianon” ordibálásával, nem gondolom, hogy a MÖM küldetéstudatos aktivistái fogják térdre kényszeríteni a szlovák sovinisztákat. Nem gondolom, hogy a MÖM mondja meg, ki a hazafi, mit jelent a haza, nem gondolom, hogy a hazafiságba beletartozik a náci köszöntés szóban és gesztusban. Nem gondolom, hogy a hazaszeretet velejárója a kirekesztés, a türelmetlenség, a fenyegetés.

De azt gondolom: a szlovákok nem alábbvalóak azért, mert csak nemrégen van államuk – a ma élők mit sem tehetnek a mi sérelmeinkről -, mi sem vagyunk alábbvalóak, mert a magyar államiságnál Európában (a világban) sokkal régebbiek is vannak.
„A multat be kell vallani”, fel kell dolgozni, nem lehet belőle semmi tabu - de nem lehet meg nem történtté tenni. Nem lehet a MÖM-tábort egyszerűen drogellenes rendezvénynek nevezni, http://www.szeretgom.hu/content/29713 mert nem az, egyébként meg régen rossz, ha az egyént pusztító drog ellenszere a kollektív történelmi hipnózis.

"Semmi, ami barbár
nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyu.
Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel
rádión beszélnek, a jósok, a
boncok,
a ferde vajákos, ki cifra regéknek
gőzébe botorkál, csürhe-silányok,
kik csalva-csalatva egy jelre lehullnak
s ugy fintorog arcuk,
mint a bolondé."

(Kosztolányi: Marcus Aurelius)

2008. július 16., szerda

Emlékképek

Azon gondolkodom, mi az a legkorábbi élményem, amire már emlékszem. Néhány kép az óvodáskoromból…

Apai nagyszüleimnél lakunk, a nyári konyhában a lócán állok, anyu öltöztet, rám akar adni egy olyan kötényt (nemcsak szoknyaszerű valami, aminek mellrésze van, hanem ruhaszerű és hátul gombolódik), ami utálok – hisztizek, nem akarom felvenni.

A helyszín ugyanez: a szüleim öltöztetik a húgom (nem egészen három év van köztünk), erős rózsaszín kötött nadrágot és hozzávaló magas nyakú pulóvert adnak rá, Szécsénybe mennek orvoshoz, a húgomon nem akar kijönni a bárányhimlő, attól félnek, hogy eltályogosodik – nem tudom, hogy ez mit jelent, de ezt mondják. A húgom júniusi, az öltözékből ítélve ősz vagy tavasz van – 5 éves lehetek. Körzeti orvos a szomszéd faluban van, gyerekorvos meg legközelebb a 12 km-re lévő Szécsényben - az orvosi ellátottság azóta sem változott. Szívet tépően zokogok, hogy ne hagyjanak itt, velük akarok menni – de nem visznek.

Óvoda. Ilonka óvó nénire csak a megmaradt fényképek emlékeztetnek, valójában csak a hangszínét – meleg, alt hang – tudom felidézni. Éva óvó néni falubeli, őt nem szeretem, nagyobbacska koromban ő az óvónőm – meg mindenkié, aki óvodába jár. Nagyon palócosan beszél, ezt akkor anyutól tudom, aki családi körben kicsúfolja (nem érvényesül beszédében a teljes hasonulás, azt mondja pl.: késvel – majd egyetemen megtanulom a nyelvjárás egyéb jellemzőit is). Az udvaron egy nagy gesztenyefa alatt van a homokozó, három-négy téglasorral körbe van kerítve: a homok vizes, alagutat fúrunk. Elkészül deszkából, lécekből egy embermagasságú babaház, ez elvarázsol. Éva gúnyosan megjegyzi, hogy ez még ZM-t is érdekli – ebből a mondatból következtetek arra, hogy elég visszahúzódó lehettem, s nem tartozhattam az óvónő kedvencei közé. Erzsó iszonyatosan tud csípni, szinte lehetetlen megakadályozni. Rita és Zoli (másod unokatestvéreim) reggelente a magtár (ott van az óvoda udvarán, valószínűleg használaton kívül) felső lépcsőjén várnak. Mindig Ritának adom oda a tejet, ha az van uzsonnára, ha ő sem kéri, beleöntöm a téglából épített játék tűzhelybe – s félek, nehogy meglássák. A tejet, az igazi, pasztőrözetlen tejet mind a mai napig nem tudom meginni, a pasztőrözöttet is csak felnőtt korom óta; de nem megy le a bőrös kakaó és tejes kávé sem. Az óvodától kb. 100 m-re folyik az Ipoly, nyáron mezítláb megyünk oda – köves, kavicsos a talaj, szúr, nem szeretem. Ma sem szeretek mezítláb járni (még homokban sem), s vízi ember sem lettem. Padló vagy parketta van a teremben, erős vászonból készültek az ágyaink – nem szeretek délután aludni. Egyszer Ritával (még valaki ott van, hárman vagyunk) meg akarunk szökni. Amikor a többiek bemennek az épületbe, kezet mosnak, jön az ebéd, mi elbújunk kint a WC-ben (csak kinti WC van), megvárjuk, míg minden elcsendesedik, és haza akarunk szökni. Rita közel lakik, csak le kell menni a „gödörbe”, az óvodától a 3. ház, de én messze. Észreveszik, hogy eltűntünk, nem emlékszem, hogy előjöttünk-e vagy megkerestek – a többiek már az asztalnál ülnek, amikor bemegyünk. Érdekes, hogy olyat nem tudok felidézni, ami nem jó időben történt.

És érdekes az is, hogy nem a boldog, önfeledt pillanatok rögzültek. Egy kisgyereknek azok a természetesek, a szabálytól való eltérés megráz.

2008. július 15., kedd

Egy történet láncszemei

"Ennek a városnak a Hídlap szerint van kb. 1600 alkalmazottja. Egy igazgató leváltása nem a világ vége, még akkor sem, ha igazságtalan, szerintem. A diákok tanulhatnak ugyanúgy, a tanárok pedig taníthatnak. Még úgy is, ha csak most építik ki az internet kapcsolatot. Néha jobb, ha elfogadjuk azt, ami van. Legalábbis a választásokig."

„Ha reálisan nézzük a dolgokat és nem indulatosan, akkor a tanári kar helyében jóban lennek a fenntartóval. Manapság egy perc alatt bezárnak iskolákat, nem lehet ugrálni! Új igazgató lesz, aki fog kapni helyettest is és lekerül az iskola a napirendről. Dolgozhatnak rendesen. Talán.”

„n nem vagyik istvános, de érdekel az ügy. Mi lett roszabb a diákoknak az új helyszínem. Nyilván más, de konkrétan mi változott? Ha néhány ilyen dolgot írnátok, megköszönném?”

- „Ha a Szent István igazgatóját alkalmatlanság miatt mentették fel, akkor azt bizonyítani kell. Amit szerintem a Város nem tud. Akkor ezt a bíróságon meg lehetne támadni, nem?
- De, természetesen meg lehet támadni, de, sajnos, a perek elhúzódnak, s azt is ismerjük, mi van akkor, ha valaki megnyeri...
„Akkor visszahelyezik állásába, volt már ilyen. Szerintem egy igazgató alkalmatlanságát szinte lehetetlen bizonyítani. Jelen esetben kizárva. Tudja vki, hogy mit lépett az Igazgató Úr?”

Értelmezési szempontok:
- Események a múltból nézve, amikor a jelen még jövő volt. (De a jelenben is ott rejlik a jövő!)
- A mérlegelés
- Butaságnak látszó ravaszság
- Bölcsesség vagy szolgalelkűség

"Ordas eszmék"

Ha valakik a feketére azt mondják, hogy fehér – ott nincs helye a vitának, ott nem lehet érvelni. A nyelv nem működik jelrendszerként: a szavak jelentéséről nincs közmegegyezés, a nyelv a manipuláció eszköze lett.

Hangfelvételen hallható a „Sieg heil”, fotón látható a náci karlendítés – de a MÖM tagjai, védelmezői arról beszélnek, hogy minden a legnagyobb rendben volt, a rendőrségnek nem kellett kiszállni, visszakérdeznek, hogy ott volt-e az illető, aki bedobta a köztudatba a náci karlendítést, irigykedéssel vádolnak, mert a táborban bizony sokan voltak… http://www.szeretgom.hu/content/29713/Esztergomban Gyurcsány csahosai a MÖM Tábor betiltásáért loholnak” – ezzel a címmel ad ki a szervezet közleményt válaszul az MSzP nyílt levelére.

Tévedés a nácizmus elutasítóit a szocialistákkal azonosítani. Magyar Önvédelmi Mozgalom. Magyar vagyok. Köszönöm, nem kérek a védelmükből. De elvárom, hogy a jog minden eszközével védjék meg tőlük a demokráciát.

2008. július 14., hétfő

Itthon

Itthon vagyok - kevés utazás és sok várakozás után megérkeztünk Ásványráróról. A tábor jó volt, sok klassz gyereket ismertem meg. Órákig tartott, míg a 170 mailt és kedvenc blogíróim elmúlt heti bejegyzéseit elolvastam.
A táborba a Cseh Tamással készült beszélgetőkönyvet vittem magammal. Az alábbi részlet a 2006. szeptember 30-ai beszélgetésből való:
CsT "Esztergomot nagyon szeretem. Miért? Nem tudom. Talán a történelem iránti hódolatom, de nem a Bazilika, hanem a Palota vonz, ahová egykor középkori lakomát terveztünk..."
BL "Nyáron jártam ott. Leszálltam a távolsági buszról, onnan gyalogoltam, és egy piszkos, elhanyagolt várossal találkoztam. Igaz, rossz kedvem volt."
Nesze neked királyváros meg Szent István városa - patetikus epiteton ornansok! Nincs min felháborodni: akár vasúton, akár busszal érkezik az ember: ez az első benyomása. És már mióta ez!
Átlapoztam néhány újságot, megnéztem egy-két hírportált - döbbenetes ország. Holnaptól (mától) akkor fekszem, amikor akarok, s még fontosabb: akkor is kelek, olvasok, 'művelem a kertem', a gyerekemmel leszek - igyekszem kizárni a mocskot.

2008. július 7., hétfő

Következtetések?

Kigyűjtöttem a szeretgomról a Szent István Gimnáziummal kapcsolatos 10 legolvasottabb hírt (júl. 6-ai állapot). Sokféle következtetésre lehet jutni attól függően, hogy ki hol áll, mik az érdekei, szempontjai. Két dolgot nem lehet szerintem:
- azt hinni, hogy egy információs társadalomban az információknak gátat lehet szabni;
- nem elgondolkodni az István beágyazottságán.



Dátum
Cím
Tartalom típusa
Szerző
Megkintések száma

2007.09.20. 1:10
Tüntetnél a Szent István Gimnáziumért?
Szavazás
Cserép János
16317

2007.09.22. 14:02
Bojkott a Sitku Pál lemondatását megszavazókra
Hír
Cserép János
12355

2007.09.20. 17:35
Testületi ülés
Hír
Bejó Gábor
12057

2007.09.21. 17:22
The Best of Szent István Gimnázium
Hír
gborz
8688

2008.05.05. 20:06
NYÍLT LEVÉL ESZTERGOM POLGÁRMESTERÉNEK
Hír
ZM
7149

2007.09.21. 10:21
Tiltakozás Sitku Pál felmentése ellen a testületi ülés előtt és közben
Album
Bejó Gábor
6398

2008.04.30. 21:35
Kurnász László a Szent István Gimnázium igazgatója
Hír
Bejó Gábor
5818

2007.09.24. 21:30
Tüntetés és szentmise a Szent István Gimnáziumért
Hír
Cserép János
5669

2007.09.19. 20:26
Sajtótájékoztató - Szent István Gimnázium
Album
Bejó Gábor
4968

2007.08.24. 15:4
Szerinted hová kerüljön a Szent István Gimnázium?
Szavazás
Cserép János
4557

2008. július 6., vasárnap

„Nem rivális: partner”

(Valódi és képzeletbeli interjú a Szent István Gimnázium kinevezett és elképzelt igazgatóival)

GI Az István az országos ranglistán a Dobó mögött végzett az elmúlt időszakban. Új vezetőként hogyan szeretne ezen változtatni?

KL válaszai itt: http://www.hidlap.net/hetilap/hidlap080705.pdf

AB Bár a szakértők által készített tanulmányt még nem volt időm elolvasni, de azt hiszem nincs is rá szükség: elhiszem, amit kinevezőim kiemeltek belőle, úgy igaz, ahogy ők interpretálják. Hogyan változtatok? Igyekszem a lehető legrövidebb időn belül az intézmény eredményeit a saját kompetenciáim színvonalára emelni és stabilizálni.

CD Tisztázzuk: mit jelent az elmúlt időszak, milyen szempontok szerint vizsgálódunk – bármit csak ezután állíthatunk. Egyébként az eredményességi vizsgálatokkal két évtizede foglalkozó szakember az utóbbi években nem csinál sorrendeket, mert 2-3 tizednyi különbség 20-30 helynyi eltérést jelent(het) a rangsorban. A két iskola eredményeinek különböző szempontok szerinti %-os összehasonlítása fenn volt az István régi honlapján, az megszűnt, de itt http://www.szeretgom.hu/content/21244/ most is megtalálható. Rábízom az olvasókra az összevetést.

GI Az érettségi eredmények tekintetében az István lemaradt a Dobóhoz képest. Szükséges a tanári kar vagy a tanterv megváltoztatása?

KL válaszai uott

AB A tanári kar megváltoztatása folyamatban van. Szeptemberben a tantestület nagyságához képest sok új tanár lesz nálunk. A jelentkezők közül a megfelelők kiválasztásában bizalmasaim segítenek, az itt lévő, a Dobóétól elmaradó eredményt produkáló kollégák véleményére nem adok. A tanterv esetleges megváltoztatása is elképzelhető – ezzel kapcsolatban azonban még nem nyilatkozhatok.

CD Oktatáskutatók véleménye szerint az eredmények biztonságos megállapításához legalább 4-5 év szükséges – a kétszintű érettségi tapasztalatairól 2 év adatai álltak a szakértők rendelkezésére. Összehasonlítani egyébként az emelt szintű eredményeket érdemes, ti. ezt a vizsgát teszik le a végzősök külső, független vizsgabizottság előtt. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az eredmények megítélésében azt a tényt, hogy a Dobóban két év alatt 8 osztályból 116, az Istvánban 4 osztályból 110 emelt szintű érettségi született.

GI Mit érzett meg a Szent István abból a negatív kampányból, amit az interneten és a megyei napilapban ellene folytattak?

KL válaszai uott

AB Szerényen hozzátenném, hogy az említetteken kívül országos nyomtatott és elektronikus médiumok is beszálltak a kampányba. Az Önök lapja viszont teljes mellszélességgel kiállt az István valódi érdekei mellett – ezt ezúton is köszönöm. Köszönöm annál inkább, mert én így figyeltem fel a tarthatatlan helyzetre, s beadtam a pályázatomat, hogy segítsek az önkormányzaton. Kinevezésem óta azon dolgozom, hogy a tantestülettel megértessem valódi érdekeit – így a negatív kampánynak ugyan voltak káros következményei, de megbízatásom pozitív irányba mozdítja el az iskolát.

CD Én úgy emlékszem, hogy az említett orgánumok a dolgukat tették, kampányt nem folytattak: beszámoltak az Istvánt érintő döntésekről és azok fogadtatásáról. Egyetlen tendenciózus cikket tudok felidézni, ez éppen az Önök lapjának mellékleteként megjelenő Értesítőben látott napvilágot. Úgy látom, a döntéshozók szívesen üzennek a Hídlapban az iskolának. Egyébként a világos beszéd, az egyeztetés, a szakszerűen előkészített és meghozott döntések hiányát az iskola megsínylette.

GI A Szent István a felújítást és a költözést követően is folyamatosan változik. Tavaly ősszel elindult a mozgáskorlátozottakat segítő lift. Mi jön még?

KL válaszai uott

AB Ó, ennél sokkal nagyobb léptékű változás következik. Mint az olvasók bizonyára értesültek róla, a város az Arany János Általános Iskola fenntartását a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend fenntartásába adná. A 2009/2010-es tanévtől a volt Hell épületében, egyelőre az egykori kollégiumban szándékoznak elhelyezni őket. Ha a rend Esztergom mellett dönt, akkor a két iskola néhány éves együttélése során nagy dolgok történhetnek…

CD A mozgáskorlátozottakat szállító lift – tudomásom szerint - új iskolák esetében építészeti előírás, de léte az István változásában meglehetősen irreleváns szempont: nincs mozgássérült tanulónk (bár kekeckedésnek hat, megjegyzem: még januárban sem működött, egy fontos ember lányának éppen akkor volt eltörve a lába, s bizony szegény naponta többször végigmankózta az emeleteket). Hogy mi jön még? Amit tegnap és ma még Istvánnak neveztünk/ünk, annak a lassú vagy talán nem is olyan lassú sorvadása.

2008. július 4., péntek

Cultiver notre jardin



Franciául sem tudok, Voltaire-rel sem akarok foglalkozni: az én kertem a fejem, új kulturális élmények jelentik számomra a kertművelést. Egy kicsit kiszálltunk a mókuskerékből, régi adósságot törlesztettünk – elmentünk Pestre („nagyfaluba”, ahogy GbZ írja). Megnéztük a KOGART-ban a Gulácsy kiállítást. Maga a hely is igényes, a képek is szépen vannak tálalva. A művészetek közül én az irodalom nyelvét beszélem úgy-ahogy, képekről nincsenek hiteles szavaim. Legyen elég annyi, hogy az olasz kultúra, az olasz táj szeretete, Verlaine, templomkertek és kolostorok, rokokó, szerelem, Naconxipan, álmok, finom mélabú – nekem ez Gulácsy.

„Te ott maradtál, hallom, jobb neked már,

Mint ez a másik, józan, gaz pokol,

Hol gond, ital, nő, robot és a seft vár,

S a legszebb vágy legrútabban lakol.

Te ott maradtál: téren és időn túl

Sétálsz a kertben, csillag s híd alatt,

Nem hallasz már ugatni szűkölő bút,

S nem látod a halált, amint arat,

A mosolyt, melyet festett Lionardo,

Nem látod a nőn — csöndesen halad

Agyadban, mint a Léthe, mint az Arno,

Az örök semmi a vak nap alatt.”

(Juhász Gyula: Gulácsy Lajosnak)

Aztán apa és Nóra elmentek a Király utcába megnézni a Bodies c. kiállítást – a gyermeket érdekelte, én nem vágytam csontok, erek, tüdő és máj megtekintésére -, bevettem magam az Írók könyvesboltjába. Azontúl, hogy ez a volt Japán kávéház, és József Attila is sokszor megfordult itt, 6 éves pesti időszakomban ez volt a kedvenc könyvesboltom. Egy könyvesboltnak az én fogalmaim szerint valahogy így kellene kinéznie, működnie. Először is: csend van, pontosabban a háttérben finom dzsessz szól; az eladók, vevők halkan beszélgetnek (pl. nem kiabálnak hátra a raktárba). Az ott dolgozók könyvet adnak el – ez evidensnek hangzik, de tapasztalatom szerint nem az: bármit kérdezel, tudnak róla, ismerik, a szerzőt tudják hova tenni (nem gondolod, hogy akár fehérneműt vagy lábast is árulhatnának). Civilben vannak (nem nylonköpenyben, nem papucsban). A boltban asztalok, székek: leülhetsz, olvashatsz. A választék értéktudatról árulkodik: nincs ezoterika és szemét, szemét, szemét (szakácskönyv van). A szépirodalom adja a kínálat zömét – nem egy sor Márai, egy sor Wass Albert, fél sor Szabó Magda, s mondjuk: 10 sor másoktól, esetlegesen. A bolt emberi léptékű – nem ötemeletnyi, hogy elvessz benne.
Vettem jó néhány könyvet: szépirodalmat, gyerekkönyvet, pszichológiát, Cseh Tamással készült beszélgetőkönyvet... Még hosszú a nyári szünet (nekünk csak egy hete kezdődött), talán lesz türelmem és csendem elmélyedni bennük…

Nem gyakran járok Pesten, akkor is színház, olykor kiállítás az úti cél – kocsival megyünk, a város hétköznapi életét nem látom. Hát, lehangoló: mocsok, omló vakolat, falfirkák, padon alvó, sütkérező, szerencsétlen hajléktalanok, a Teréz körúton kétszer is megcsap a tömény vizeletszag, az Andrássy út (2002 óta a világörökség része!) palotáival sem a jelen büszkélkedhet (a sugárút egyébként a barcelonai La Rambla adottságaival rendelkezik – de hol van attól!). 15 éve nem járok Pestre dolgozni – nem látom, hogy ahhoz az időhöz képest a város jobb állapotban lenne. Sőt.
Hazafelé beugrunk az Auchanba – 4 esztergomi családdal futunk össze: ugye milyen jól lehet Esztergomban vásárolni?


No de, letértem a magam által kijelölt útról: cultiver mon jardin.

2008. július 3., csütörtök

Az élet szenvedélye

A Várszínházban voltam, Vári Éva önálló estjén: Edith Piaf életét, sanzonjait idézte – az elején meglehetősen indiszponáltan, sok bakival a prózai részekben, de mindvégig nagy azonosulással.
Piaftól van lemezem, a fülemben van a hangja, látom törékeny alakját - lenyűgöz az a szenvedély, ahogy énekel(t), ahogy az ember és a színpadon álló művész szétválaszthatatlan, ahogy megjárta a poklot, ahogy önmagát égette, és ’nem bán semmit sem’.
http://www.youtube.com/watch?v=kFRuLFR91e4

Róla jutott eszembe a szenvedélyben, önpusztításban Piafhoz hasonlítható színész-énekes: Vlagyimir Viszockij.
http://www.youtube.com/watch?v=q9l_CfEO0RI&feature=related
Idén lenne 70 éves – 28 éve halott. A Taganka, Ljubimov zseniális színésze volt.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Szemjonovics_Viszockij
Júliusban halt meg, én szeptembertől félévig Moszkvában voltam, a fonetikatanárunk félve beszélt róla. Nem volt orosz szakos, aki ne ismerte volna jó néhány dalát. Láthattam volna őt Pesten játszani, sajnos nem láttam. 1986-ban újra kinn töltöttem 2 hónapot, többször elzarándokoltunk a Vagánykovói temetőbe a sírjához – tömérdek virág volt ott mindig, már állt az emlékmű: az énekes, a bárd gitárral bronzszoborba öntve. A felesége, Marina Vlady http://www.youtube.com/watch?v=GrAPBdSdx5E&feature=related egy meteoritot szeretett volna emlékeztetőül – a család?, a hatalom? nem tartotta elég méltónak. Akkor már fontos volt a megbecsülés - a maguk módján.

2008. július 2., szerda

A gyerekek

Egész nap Pankát várta: jön érte a nővére, elviszi magával Szentendrére, ott alhat náluk. Minden telefoncsörgéskor azt hitte: ez már ő, azt fogja mondani, hogy már a buszon ül. Pedig tudja, hogy a nagyok korán sosem keverednek ide, majd jön… Összepakolt a szobájában. Játszott. Olvasott. Gépezett. Egyetlen szóval sem mondta, hogy menjünk ki. Aztán fél hatkor megérkezett Panka. Nóra (így csak akkor szólítom, ha nagyon mérges vagyok, de másoknak beszélni így szoktam róla - mindenki vagy majdnem mindenki Nórikának szólítja, de legalább Nórinak; pedig emlékszem, hogy először Andrea mondta így a nevét, és én édeskésnek éreztem - aztán én is rászoktam, más is, gyerekek is, mert kedves, becézni való) gyorsan összepakolt, felöltözött, rám sem hederített, a kocsiban is Pankának kellett mellette ülnie, s irány Szentendre. Áront is szereti, de Áronnal nem lehet barbizni: vele labdázik, játszótérre mennek, Áron ott ül mellette újságot olvasva – szóval félig van jelen. Na de Pankával órákig susmorognak, öltöztetnek, mi mintha nem is lennénk – megkönnyezi, ha elmegy. Panka csak az övé, ha vele van. Szentendrén egy kicsit üldögéltünk, beszélgettünk – zavarta, hogy ott vagyunk, menjünk már… Ma Pankával alszik, életében először náluk, a nappaliban; holnap kettesben strand, délután a három gyerek a Vasúttörténeti Parkba megy. Micsoda boldogság!

Tudja, hogy blogot írok, a róla szóló néhány sort olvasta: nem örült a saját szavainak. Azt mondta, csak azt írhatom meg, hogy szereti a hasát – a többi rá tartozik. Hogy miért éppen ez közölhető? Talán azért, mert ez látszik.

Itt most csend van, nem hallom, hogy szuszog, cuppog. Hiányzik.