Helyzetjelentés

Éjszakai túrát terveztem mára (Annavölgy-Dorog), de sárban, nyirkosságban nincs kedvem. Bezzeg hóban, de legalább fagyban!

Karácsonyi ételek után pizzára vágyom – a Pinseria zárva. Sebaj, beszerezzük máshol.

A téli tücsök meséit kerestem a polcon – elvitte a „gyermek”, hál’ istennek kapható, megveszem harmadszor is. (Közben felfedeztem, hogy fönn van a youtube-on is.)

Ok a derűre: új meseíró született: Esterházy Miklós.

 „Amikor nyár van, vakít a nap, és izzadunk, elképzelhetetlennek tűnik, hogy az életben lehet egyáltalán fázni is. És amikor télen kopár kis kertünket szemléljük, elfelejtjük, mennyi színt rejt magában, mennyi fáradságos munkának a terepe.

   Késő ősszel sorjában eltűnik minden. A színes párnák a teraszról, a színes levelek a fák ágairól. Végül minden és mindenki megáll egy pillanatra, belenéz a nap lemenő fényébe, és hatalmas levegőt vesz. Megjött a hideg. Evvel az egy levegővel kell kibírnunk tavaszig.” (Az Öreghegy meséi)

Hát, várjuk a tavaszt! De először a fagyot és a havat!

***

Baszinszkij Tolsztoj-könyvét olvasom, de elalvás előtt, szünetet tartva ma már délelőtt és délután is elolvastam, pontosabban felolvastam egy-egy mesét Esterházy Miklóstól. Most elszorult a torkom…

„A Méltóságos Úr szerette körbejárni a kertet. Főleg tavasszal. Ilyenkor lassú, komótos léptekkel felkereste a kedvenc növényeit, a tavasz hírnökeit: a hóvirágot, a krókuszt és a nárciszt. Nem hajolt le hozzájuk, nem beszélgetett velük, csak hátratett kezekkel körbement, és megszemlélte, hogy előbújtak-e már. A Méltóságos Úr abban az évben már elég beteges volt, nem találta sok kedvét igazán semmiben. De most is, mint minden évben, elindult tavaszi körútjára, talán utoljára.” (Az Öreghegy meséi, Péter, a hársfa)

Nemrég olvastam újra, így még jól emlékszem… Előveszem a Hasnyálmirigynaplót.

„Tegnap Micuval vacsoráztam. Mennyi gyönyörű finomság! És tartok tőle, éppen ennyi kiszolgáltatottság és védtelenség. Úgy védeném, mint egy anyatigris. Vagy maradjunk a bevált gepárdnál. De nem lehet. Részint rossz gepárd vagyok, részint hozzátartozik a törékenység. Sok hasonlóság van bennünk. Éhes volt, néztem, ahogy eszik. Nem tudok olyan öreg lenni, hogy ne a kicsi fiam legyen. A többiekkel is így van, de itt mintha ígyebb. Az értem fohászkodók fohászainak egy részét (szóval nem az egészet?, micsoda pitiség!) átirányítanám hozzá. És feladatomul jelölöm ki, hogy mindennap imádkozom érte. Tehetnek-e vajon többet az apák? Adhatnak-e egyáltalán valamit?” (Esterházy Péter)

Az Öreghegy meséiből még három van elalvás előttre. Aztán majd újrakezdem.

Jelbeszéd

Megesik, hogy az embert száműzik. (A száműzetésben is lehetséges értelmes élet – l. Ovidius, Dante, de Mikesről tán száműzetése nélkül nem is tudnánk –, az értelmesség azonban nem teszi semmissé a száműzetés tényét.) Aztán egy napon száműzetése színhelyéről keresik: a múltról mit sem tudó vagy mit-sem-tudást játszó új király rendezi csapatait, s úgy akar gondoskodni a száműzöttek helyét elfoglaló, elitnek hirdetett, de utóbb fölöslegessé váló jövevényről, hogy beajánlja a száműzötthöz.

A közmondások igazsága

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ez az ember nagyon meg volt elégedve magával. Hízelgett az önérzetének, ha a fülébe jutott, hogy a háta mögött vezérnek nevezik. Meg volt győződve róla, hogy fellépése kifogástalan, erkölcse szilárd, hite rendíthetetlen. Sőt, még olyan gyarló dolgokhoz is ért, mint például a divat.

Történt egyszer (kétszer, sokszor) azonban, hogy egy másik tükör mást mutatott róla, mint a sajátja. Ragadós a keze – kelt szárnyra a hír. Bizonyosat a tükör tudott.

Emberünk első, lányos zavarában felismerte magát az elé tartott tükörben. Kicsit később azonban – nálánál okosabb embereket meghallgatva – ravaszkodni kezdett: az nem is ő, a látszat csal, nem is úgy volt... A tükör a hibás. Nosza, vádat emeltek a tükör ellen.

Aztán az ember eltűnt. Egyesek szerint megbetegedett. Ki tudja... Ma már azonban önbizalma a régi, fellépése kifogástalan, erkölcse szilárd, hite rendíthetetlen. Szeretné, ha újra vezérnek neveznék. Ő annak tudja magát. Az információs társadalomról azonban kevés ismerete van. Azt gondolja, a hírek gyalog járnak – ha egyáltalán –, a megyehatárok áthatolhatatlan akadályt jelentenek, a falusiak pedig tudatlanok.

Nem azok. És ismerik a közmondásokat is.

A két hónapos gyerekem egy hétig sírt: sírt, ha a felvettem, ha letettem, ha a hasát simogattam, ha a fenekét paskoltam. – Előfordul a nyár végi babáknál, amikor beköszönt az őszi szeles idő... Még fejletlen az idegrendszerük... – mondta a gyerekorvos. Majd megszakadt a szívem, de igazán nem tehettem semmit. Ekkor értettem meg zsigeri mélységekig: ő egy másik test, másik agy, ilyen kicsin is egyedül van a fájdalmában. Én csak mellette vagyok.

Az egymáshoz legközelebbi két ember is – k é t ember. Az egyiknek nehéz (volt) a lelke. A másik teljes azonosulási igyekezetében úgy akarja eliminálni társa és – az azonosulásból következően – önmaga diszkomfort érzetét, hogy a diszkomfortság okát másokban keresi. Megsértődik a szélre, az őszre, az orvosra... Meg a harmadikra, hogy neki mi fáj.

"Nem mese ez, gyermek..."

Farkascsorda szagát hozza a szél. Áll a birkanyáj összetömörülve, elöl a vezérkosok. Nem mozdulnak. Már kivehető a farkasok vicsorgó pofája. A távolabbi birkanyájak legelésznek tovább, arra sem néznek. Nincs is ott semmi látnivaló, gondolja a többség. A gazda komondorai közelednek, nyugtatja magát némelyik. És van, amelyik birka a farkasoknak drukkol.

Mese és valóság

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy uralkodó, aki a szántás-vetéstől kezdve az aranybányászaton keresztül a táblaképfestésig mindenhez egyformán jól értett, és mindenről tudni akart, ami birodalmában történik, és mindent személyesen hagyott jóvá, így látástól vakulásig dolgozott. Ezért azt gondolta, az alattvalói minden este elalvás előtt hálát rebegnek a mindenhatónak, hogy az ő boldogulásukra áldozza az életét. Történt azonban egyszer, hogy a fülébe jutott: birodalma egyik színházában valami mozgolódásféle észlelhető. Eszébe jutott, hogy ezzel a színházzal valami terve vagy dolga volt vagy lenne, de hát mit mozgolódnak ezek, majd sorra kerülnek, olyan még nem volt, hogy ő valamit a lehető legfényesebben meg ne oldott volna. A mozgolódás azonban erősödött: a bérletesek nyugtalankodtak, mi lesz a több évre előre megváltott bérlettel, a színészeknek már kiosztották a következő előadások szerepeit, a főrendező nehéz, de kézben tartható évadra számított... Aztán menesztették: mi az, hogy "nehéz" vagy "kézben tartható"? Minden eddiginél fényesebb! - hála az uralkodó áldozatos gondoskodásának.

A színházba új főrendezőt neveztek ki - pályázata az uralkodó szerint kiváló volt, a színészek és bérletesek ezt nem tudják megítélni vagy szándékosan rossz hírt terjesztenek. Az új főrendező kifogástalanul dolgozik, az uralkodó iránti hűsége töretlen, az útmutatások szerint végzett munkája nagy szakszerűségről és teljes odaadásról tanúskodik. Rövid idő alatt lecserélte a régi színészgárda nagy részét, a vezető színészek helyére néhány statisztát is felvett... Igaz, viharos gyorsasággal fogy a bérletesek száma, úgy hírlik, már az egyötödük más színházat látogat. A főrendezőn azonban nem látszik aggodalom, ő már a hamarosan zászlót bontó művészszínházra gondol. Hamletet ugyan még nem rendezett, de ha az uralkodó művészszínházat alapít, akkor az az lesz. 'Mit nekem egy Hamlet'...



***

Találkozóra hívott az otthagyott tizedikes osztályom: együtt akartak lenni, mielőtt megindul az elvándorlás. Verset mondtak, ott voltak a szülők, rózsát kaptam és ajándékot - szalagavató szalag nélkül és ballagás egyben. Csak az osztályfőnöki beszéd volt suta. Most van vége: szétszóródik egy közösség.

"A Szent István Gimnáziumban tanuló utolsó osztályától hálával, megbecsüléssel és köszönettel."

Köszönöm.

"Nem állíthatom, hogy soha nem győzhetett még az igazság. Ez előfordulhatott. De az már nem, hogy föl is állt volna a győztesek dobogójára – oda, ahol minden záptojás eltalálhatja -, hanem ha győzött, hát észrevétlenül távozott a legeldugottabb hátsó kapun, ahová hívei vezették szorongva. Lehet, hogy ezért nincs adatunk arról, hogy előfordult-e már ilyen, akkor hol és mikor?" (Ancsel Éva XXV.) - ez olvasható rajta.


Update 11. 03. Folytatódik. Plusz kilenc.