2008. december 31., szerda

Az év utolsó napja

Sül a pogácsa, a lencseleves kész, virslit majd később, pezsgő behűtve... Bő másfél órája hallottam a Bazilika harangszavát, eszembe jutott gyerekkorom szilveszteri miséje, ahogy a pap végigvette a falu gyarapodását, fogyatkozását... Már durrognak a nem kapható-vehető petárdák.

Régen nem értettem, hogy lehet az, hogy valakinek nem fontos a szilveszter, hogy nem is várja meg az éjfélt. Mi megvárjuk, mint hosszú évek óta mindig: itthon. A "megvárás" is csak a gyermekre vonatkozik, mi (én szinte biztos) az év többi napján is ébren vagyunk 12-kor. Régebben, amikor a nagyok még kicsik voltak, ezt az ünnepet nálunk töltötték, ma már saját útjukat járják. Nóra még innen van a bulizós korszakon, mi meg talán soha nem is voltunk benne. Amikor valami különlegeset vártam ettől a naptól, mindig csalódtam. Szívesen mentem társaságba, jó bor mellett beszélgetni, zenét hallgatni, de a tánc, "buli" sosem volt az én "műfajom". Valakinél olvastam: a "nyugdíjas" szilveszterezést szeretem: zenét hallgatunk, megnézünk egy jó filmet, játszunk. (Majd ha a gyermek nagyobb lesz, egyszer talán eljutunk Presszer és az Amadinda óévbúcsúztatójára.) A tévét régóta csak éjfélkor kapcsoljuk be a Himnusz és a magyarországi képek miatt. Holnap viszont nézem a közvetítést Musikvereinból.

Tegnap a Zeneakadémián voltunk Sebestyén Márta Angyalok és pásztorok című koncertjén. Szép volt, s az ígéret szerint hagyomány lesz belőle. Nem is a házigazda nyűgözött le leginkább, hanem Andrejszki Judit: fantasztikus hang, az ember percekre tényleg kiszakad az anyagi valóságból, megéli a csodát, hinni tud valami éteri harmónia lehetőségében. Sebő Ferencen meg - hajszínét kivéve - mintha nem fogna az idő.

A hátunk mögött valaki bennfentesek politikáról beszélnek, arról, hogy kik vannak itt, hogy ki kihez húz, "ne legyél naiv", mondja egy férfi egy nőnek, a népi kultúra és a Fidesz... Szamóca 10 éve tért meg - a férfi ott volt -, aztán ő segített OV-nak... A műsornak vége, az első vastaps után kijön két férfi egy-egy gyönyörű virágcsokorral: Sebestyén Mártának Szamóca adja át - szerencsére igyekszik észrevétlen maradni.

Nem szoktam fogadalmakat tenni az új esztendő alkalmából, olykor megfogalmazom azonban, hogy mire vágyok. Most - és már jó ideje - élhető Magyarországot szeretnék: azt, hogy a politika vonuljon vissza a maga közegébe, a háttérbe, szolgáljon és ne uralkodjon. Nincsenek persze illúzióim.

Békés, boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak.

2008. december 29., hétfő

Szent István Gimnázium 2008

01.18-22. Barsi Éva igazgatói megbízását támogatja az iskolaszék, a DÖK, a szülői közösség, 100%-ban mellette szavaz a tantestület és az alkalmazotti közösség.

01.31. Lejár Sitku Pál igazgatói megbízása, akit 2007. 09. 20-án "bizalomvesztés" indokkal ezzel a nappal mentettek fel hivatalából.

A képviselő-testületi ülésen az előterjesztő polgármester az ötéves megbízásra pályázó Barsi Évának féléves megbízást ajánl - ezt az igazgatójelölt nem fogadja el.

02.04. Lemond munkaközösség-vezetői posztjáról az osztályfőnöki, a humán, az idegen nyelvi és a természettudományi munkaközösség vezetője, akik az iskola SzMSz-e szerint meghatározott sorrendben az igazgatót helyettesíthették volna.

02.04-10. Ex lex állapot.

02.07. Minden istvános tanár levelet kap a polgármestertől: április 30-ig tartó megbízatásra önként jelentkező kerestetik az igazgatói állásra.

02.10. A képviselő-testület a tantestület javaslatára Belecz Lászlót, a dorogi gimnázium volt igazgatóját, a Szent István Gimnázium óraadó tanárát április 30-ig megbízza az igazgatói teendők ellátásával. Az iskola visszakapja az előző év szeptember elsejével megszüntetett igazgatóhelyettesi státuszt: az új igazgató Sitku Pált bízza meg.

03.29. Az önkormányzat hivatalos értesítőjében meglehetősen tendenciózus összeállítás jelenik meg a város két gimnáziumának eredményeiről - az iskola régi honlapján válaszként megjelent egy részletes adatsor, ma itt érhető el.

04.22. Lezárul az igazgatói pályázatok véleményezési szakasza. Az iskolaszék, a szülői közösség, a DÖK Zara Melindát támogatja, a tantestület 96, az alkalmazotti közösség 97%-ban mellette szavaz, egy fő támogatja Kurnász László megbízását.

04.30. A fideszes többség megszavazza, hogy nyílt ülésen vita nélkül dönt az igazgatói pályázatokról. Az öt évre meghirdetett állásra Kurnász László kap megbízást, aki vállalja, hogy megbízatása másnapján 2009. július 31-gyel lemond hivataláról. A képviselő-testület eleget tett a törvénynek is, az esztergomi sajátos joggyakorlatnak is.

05.01. Az új igazgató megjelenik a ballagáson.

05.13. Az igazgató megtartja az első értekezletet. A többedszeri próbálkozásra megtalált helyettesek közül EVV a tantestülettől nulla, AEA 3 szavazatot kap - az igazgatótól mindketten megbízást. AEE még aznap lemond posztjáról, és kezdeményezi munkaviszonya megszüntetését.

Bizalomvesztésre hivatkozva (ok: február 4-ei lemondás) az igazgató leváltja mind a négy munkaközösség-vezetőt. (Az idegen nyelvi munkaközösség vezetője maga mondja be a nevét, hogy az igazgató meg tudja nevezni, kiben is vesztette el a bizalmát.)

05.16. A polgármester levelet ír a szülőknek és a tanároknak: nyilvánítsanak véleményt a gimnázium ideiglenes és végleges elhelyezésével kapcsolatban. Ideiglenes lehetőségek: 1. a volt Hell 2. a volt Balassa és a kollégium. Végleges helyek: 1. Dobó 2. a kanonoksor folytatásáként elképzelt épület 3. a volt Granvisus. A szavazás végeredménye: ideiglenes helyként a Hell, véglegesként a kanonoksor folytatása "nyer".

05.21. Érdeklődő szülők, tanárok megnézik az ideiglenes helyként felajánlott Balassát. Képek itt.

06.03. Eltűnik két diák emelt szintű matematika érettségi dolgozata.

06.09. Az igazgató közli: nem hosszabbítja meg WSSz szerződését.

06.11. A gyerekek élőláncot alkotnak az iskola előtt, petíciót adnak át az igazgatónak: WSSz maradását szeretnék elérni. Válasz: félállásban maradhat, ha akar. Júliusban a tanárnő beadja pályázatát a meghirdetett magyar szakos állásra, s az igazgató augusztus elején határozatlan időre kinevezi.

Jún. közepe táján munkaközösség-vezetőket választunk. Az eredmény: a munkaközösségek újra megválasztják májusban leváltott vezetőiket. NL-t és UP-t az igazgató megbízza, BÉ-t és ZM-t nem, ígéri: előzetesen elbeszélget velük. A beszélgetésre nem kerül sor.

Máj.-jún. Értekezleteken többször elhangzik a figyelmeztetés: az igazgató több állást hirdet, mit amennyire szükség van - az esti tagozattal ti. nem lehet biztosan számolni. Az igazgató nem érti az aggodalmakat.

06.27. Tanévzáró értekezlet: kész tantárgyfelosztás nélkül kezdődik a nyári szünet. Kísérletek az igazgató meggyőzésére: válasszon a következő tanévtől kezdve maga mellé hozzáértő helyettest (EVV mandátuma a tanév végéig szól). Végleg nyugdíjba vonul öt régi tanár.

07.03. Az igazgató közli a gazdasági ügyintézővel, hogy szeptembertől nem kívánja tovább alkalmazni. Szentendrey Endréné 35 évig állt az iskola alkalmazásában.

07.05. Sajátos értékelés egy kérdés erejéig a sajtóban a sajtóról az istvános eseményekkel kapcsolatban: "Mit érzett meg a Szent István abból a negatív kampányból, amit az interneten és a megyei napilapban ellene folytattak?" Vö. ezzel (28-29.o) vagy ezzel (28.o.)!

07.06. Rendkívüli értekezlet a nyári szünetben a tantestület kezdeményezésére. Témák: meghirdetett álláshelyek, tantárgyfelosztás, az igazgatóhelyettes személye. Előrelépés nincs.

08.05. Rendkívüli képviselő-testületi ülésen elvi döntés születik az esti tagozat szeptember elsejei hatállyal történő, a nyelvi-informatikai évfolyam 2009-10-es tanévtől kezdődő megszüntetéséről. A fenntartó visszahívja az iskolaszékből korábbi delegáltját, az új delegált maga a polgármester.

08.11. Rendkívüli nevelőtestületi értekezlet a nyári szabadság idején: a tantestület jelenlévő tagjai nem támogatják a polgármester előterjesztését, a kimenő rendszerű megszüntetés mellett érvelnek.

08.18. Az iskolaszék is az esti tagozat kimenő rendszerű megszüntetését tartja elfogadhatónak. A polgármester nem vesz részt az ülésen. Az igazgató a kérdésekre annyit mond, hogy az esti tagozat megszüntetésével magyar-, történelem- és matematikaórából nem lesz elég. Akit ez érint, annak részmunkaidőt ajánlanak. Ha az illető(k) nem írjá(k) alá, akkor...

08.25. Az alakuló ülésen az igazgató bemutatja a másik igazgatóhelyettest: az új tanárok egyikét (a korábbi maradt). A tantárgyfelosztás nincs kész, ma döntenek az esti tagozatról. Meglepetés: eredetileg 28-ra volt kitűzve az újabb képviselő-testületi ülés. Délben erről két megkérdezett önkormányzati képviselő még nem tud. Öt körül megvan a döntés: estis osztályaink a Balassába mennek, előírják két és fél fő leépítését.

08.26. Sok óráig tartó vita a különböző munkaközösségekben a tegnapi döntés következményeiről. SP-vel szemben kompromisszumkész az igazgató: megvannak az órái. Nekem tavaly nappalin 21 órám volt, ebből 2 ment ki, tehát 19 órám lenne, osztályfőnök vagyok – összesen 2-t kellene kapnom. Ehelyett még fél 1 tájban is csak 12 órám van. Elhangzik a fölöslegesen felvett 2. matematika szakos, a fél németes, szerződésbontás velük, főleg az utóbbival. Az igazgató hajthatatlan, érvei nincsenek: így döntött.

Már távozóban telefonon megtudjuk, hogy a félállású németes még az előző héten közölte az igazgatóval, hogy nem tud jönni, tegnap megerősítette. A kollégák visszamennek: ötöl-hatol. Kiderült valami, aminek nem kellett volna?

08.29. Tanévnyitó értekezlet: mindenkinek megvan legalább a minimálisan szükséges órája. A humán és az osztályfőnöki munkaközösség megválasztja új vezetőjét: az igazgató bárkit elfogad, kivéve a régieket. SzKE és SP kap megbízást.

szeptember vége BÉ, NL, SP, WSSz nem kap szakkörre lehetőséget - tények és magyarázkodások itt és itt és itt.

10.16. "Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent István Gimnázium, Esztergom (a továbbiakban: Gimnázium) végleges elhelyezésére a volt Granvisus ingatlant (... ) jelöli ki, amelynek felújítását legkésőbb 2011. szeptember 1-ig meg kívánja valósítani."

11.01. Az önkormányzat lapjában megjelenik egy hír: Arany megy István mellé (sic!) "A decemberi elkészülést követően, ahogy megkapja az önkormányzat a használatbavételi engedélyt, már birtokba is veheti az épületet a kertvárosi Arany János iskola." November 3-tól a cikk olvasható a város hivatalos honlapján is.

11.04. Az alkalmazotti közösség megválasztja a közalkalmazotti tanácsot (43-70.§), tagjai: Barsi Éva, Sitku Pál, Zara Melinda.

11.07. A közmeghallgatáson a polgármester azt mondja: "az iskola számára eleve ideiglenes helyként volt kijelölve a kertvárosi volt Hell középiskola épülete, amelyet felújítottak hogy fogadni tudja a diákokat és most folytatódik a felújítás. Lesz ebédlő és közösségi terem, új tantermeket alakítanak ki és ide kerül az Arany János Általános iskola, amelynek eredetileg is ez volt új helyként kijelölve. A gimnázium egyes osztályainak elhelyezésére a szomszédos Oktáv Továbbképzőben bérelnek majd termeket, ahol kényelmes és jó körülmények között tanulhatnak a fiatalok." (Betűhív átvétel.)

11.14. A nyílt napon az igazgató a leendő istvánosoknak és szüleiknek 6 évfolyamos gimnáziumról beszél - a képviselő-testület még nem döntött a nyelvi-informatikai osztály megszüntetéséről.

november Az iskola minden véleménynyilvánításra jogosult szervezete a nyelvi-informatikai évfolyam (vagy legalább az egyik osztály) megtartása mellett érvel. A város nagyralátó elképzelései szempontjából is irracionális a megszüntetés, l. szállodaipar, PPKE informatikai kara.

12.06. "Jövő év szeptember elsejétől az esztergom-kertvárosi Arany János Általános iskola új székhelye a Wesselényi utcában lévő volt Hell műszaki középiskola lesz. Az épületet a város idén teljes mértékig felújította és ideiglenesen ide helyezte el a Szent István Gimnáziumot. A folyamatban lévő felújítások során új tantermeket is kialakítanak, és így lehetőség nyílik arra, hogy az Arany János Általános Iskola szeptembertől a gimnáziummal közösen kezdhesse meg a tanítást."

12.11. A fenntartó döntése: a 2009-10-es tanévtől az István nem iskolázhat be nyelvi-informatikai évfolyamra. A képviselő-testület dönt a Szent István Gimnázium igazgató posztjára kiírandó pályázatról is.

12.19. Valami miatt elodázhatatlanul fontos volt, hogy az Arany és az István tantestülete még a karácsonyi szünet előtt megismerkedjen egymással.

12.20. A közalkalmazotti tanács választásával kapcsolatban - miután az egyeztetés nem vezetett eredményre - az igazgató a Tatabányai Munkaügyi Bírósághoz fordult. Az elsőfokú határozat szerint a választást meg kell ismételni. A döntést írásban a felek még nem kapták kézhez.

2008. december 28., vasárnap

Jus murmurandi

Egy Duna menti településen az 500 négyzetméterre jutó, az utóbbi években született, magyarságunkat emlékezetünkbe idéző "műtárgyak" mennyisége arra a feltevésre juttat, hogy valakik vagy azt hiszik, erről különben megfeledkeznénk, vagy azt, hogy még mindig nem tudtuk megemészteni. A csúcs: "Hét Vezér Pizzéria" - Örkény csettintene.

Próféta a hegyen címmel egy kis verseskötetet találok a postaládánkban. Örülök neki. Tényleg. Ennél jobban csak akkor örülnék, ha a beköszöntő szövegeket sikerült volna helyesírási és nyelvhelyességi hibák nélkül megfogalmazni.

2008. december 27., szombat

Örményország 2.

Jerevántól kb. 50 kilométerre van ez a fantasztikus műemlék: a geghardi sziklakolostor. Kívülről csak a templom (1215) látszik. Az út egy szűk katlanban kanyarog, lenn egy folyó. Maga a kolostor a sziklában van, egyetlen ember fúrta, faragta ki a termeit két szinten egy egész életen át - a nevét nem ismeri az utókor.


Garni falu közelében a hatalmas sziklák védelmében ősidők óta vár állt. Az egykori erődítmény területén található ez a pogány szentély: rekonstrukció - egy 17. század végi földrengés lebombolta, csak az alapja maradt sértetlen, de megtalálált elemeiből újjáépítették.




Csodálattal adózom az örmény kőfaragóknak: épületek, sírkeresztek szinte csipke finomságú megmunkálásáért. Ezek itt a khachkarok.


Bár Jereván helyén már az ie. 8. században várost alapítottak, történelme során hol virágzó mezőváros és kereskedelmi központ volt, hol szinte kiürült. A mai fővárosnak egy milliónál több lakosa van, arculatát a szovjet korszakban, tervszerűen alakították ki. A házak jellemzően színes tufával vannak borítva, itt a téren rózsaszínnel és krémszínnel. Központja a sokszög alakú Köztársaság tér: itt a kormánypalota, a főposta, az Armenia szálló és egy múzeum.









Szürke színű épület az Opera és a Matenadaran: nagyon régi (a legrégebbi az 5. századból származik) kéziratokat, kódexeket őriznek itt, az épület előtt pedig az örmény ábécé megalkotójának szobra látható.

A szállásunkról be lehetett jönni a városba fogaskerekűvel, szép kilátás nyílt a kocsikból. Az Abovjan utcán korzóztunk, a helybeliek rosszallóan nézték a cigarettázó lányokat. Egyébként is az volt a tapasztalatunk, hogy az örmények férfi jogú társadalomban élnek, a nőkkel kapcsolatos felfogásuk keleties, a nők még az egyetemisták fejében is másodrendűek.

Ötödéves koromban, a részképzés idején egyhetes örmény-grúz kirándulásra nyílt módunk, így alig fél év múlva újra jártam Jerevánban, akkor voltunk a konyakgyárban: az örmény konyak kiváló, olykor Magyarországon is találkozni vele. S nekem nagyon ízlett az örmény kávé is. A legfinomabbat egy meteorológus főzte nekünk, akit lestoppoltunk Astarakba menet: a nagyon finomra őrölt kávét cukorral együtt beleteszik egy ibrikbe, ráöntik a vizet, s az edényt beleállítják egy fémtálcán lévő finom hamuval kevert homokba, amit alulról fűtenek. Amikor a víz felforr, kész a kávé. A zaccból jósolni lehet.

Az örmények gondolkodásában fontos helye van az Ararátnak: a Biblia szerint ezen a hegyen akadt fenn Noé bárkája a vízözönben. Ez a hegy ma Törökországban van, kb. 50 kilométerre az örmény határtól, de tiszta időben Jerevánból is látszik.

Örmény... Jereváni rádiós viccek, amelyeknek az örményekhez semmi közük; örmény kisebbség Magyarországon is, Erdélyben is; feszültség Karabah miatt; a pusztító erejű földrengés 1988-ben...


Híres örmények... Hacsaturján, a Spartacus c. balettszvit zeneszerzője; a francia sanzonénekes, Charles Aznavour örmény származású (bár Párizsban született, de szülei két évvel korábban emigráltak); Ajvazovszkij, a tenger festője, szintén örmény volt, Jerevánban több tucat képe látható; anyai ágon örmény volt Okudzsava is; Szilva Kaputikjan és Parujr Szevak költők, magyarul Rab Zsuzsa tolmácsolásában...

De a legfontosabb nekem - saját úti élményeimen kívül - az "örmény" hívószóra: Franz Werfel A Musza Dag negyven napja c. műve - egy sodró lendületű, letehetetlen, megrázó regény az 1915-ös örmény népirtásról. A hivatalos Törökország a tényt mind a mai napig nem ismerte el. "... ebben a könyvben az erősek és gyöngék örök könyörtelen harcáról van szó és alkalomadtán mi valamennyien halálosan gyöngék vagyunk. És nem tudunk lemondani a harcról, mert ez az életünk eleme, harc az életért, amibe előbb-utóbb belehalunk. Vannak, akik önmagukat fogyasztják el ebben a harcban és vannak, akiket idegen erők kiszámítottan és könyörtelenül legyilkolnak. Az örmény föld hajszolt és gyötört népe ezekhez az utóbbiakhoz tartozik megválthatatlanul" - írta Kassák Lajos.

S valami egészen friss:
- egy örmény orvosnő Magyarországon
- s egy magyar geológus Örményországban.

2008. december 26., péntek

Örményország 1.

A legegzotikusabb ország, ahol valaha jártam: Örményország. 1980 nyarán egy egyetemista csoporttal három hetet töltöttem Kirovakánban, ma Vanadzor (valószínűleg korábban sem Kirov nevét viselte). Egy iskola építkezésénél voltunk segédmunkások: betonoztunk. (A debreceni egyetemnek litván, észt, finn, bolgár, NDK-s, lengyel és örmény testvérkapcsolata volt. Nyaranta el lehetett menni három hétre építőtáborba, utána - fizetségként - 7-10 napos országjárás következett az illető országban. Az örmény és a finn lehetőség volt a legnépszerűbb.) Rajtunk és a tábort szervező örményeken kívül brünni egyetemisták laktak a kollégiumban, de ők máshol dolgoztak. Az építésvezető egy negyven körüli mérnök, a helyettese és egy öreg szaki - velük voltunk napi kapcsolatban. Egy hihetetlen műszaki állapotú kisbusszal szállítottak bennünket az építkezésre, a sofőr árkon-bokron áthajtott, mintha terepjáró volánja mögött ülne, ő hozta naponta az ebédet is. Az öreg szaki akcentussal beszélt oroszul, a két főnök - legalább is a mi fülünknek - kifogástalanul, de az utca embere, a nők is sokkal jobban, mint pl. a Baltikumban.

Az örmények kreol bőrűek, fekete hajúak, sokuknak van sasorra, s gyakori a sötét haj mellett a kék vagy zöld szem. A férfiak szőke nők iránti vonzalma az egzotikumnak szólt. A híres magyar vendégszeretetet egy napon sem lehet emlegetni az örményekével. A három hét lezárásaként a főnökünk szabadtéri vacsorát adott: a saslikot ő maga pácolta, az ismert fűszereken túl volt rajta valami mentolos ízű fűszernövény is, faszénen rendesen meg volt sütve, egészben sült paradicsom, húsos paprika, padlizsán, sok nyers hagyma és friss kenyér vagy inkább lavas volt a köret. (Azóta sem ettem ilyen jót: a saslik vagy véres, vagy rágós, és lespórolják a sült zöldséget.)
Kirovakán egyébként Örményország 2. legnagyobb városa (kb. 170 ezer lakossal), nem idegenforgalmi központ - ipari város -, de mint a fotókon látszik: szép a fekvése. Hétvégén kirándulni vittek bennünket, a három hét leteltével pedig Jerevánban egy ifjúsági táborban laktunk, s onnan jöttünk-mentünk: busszal, stoppal.

Örményország kaukázusi ország, az Örmény-fennsíkon fekszik, legmagasabb hegye, az Aragác, több mint 4000 m, területe szűk harmada Magyarországénak. Viharos történelmet (évszázados alávetettség, kivándorlás, népirtás) mondhat a magáénak, a világon cirka 7 millió örmény él, de csak 3 millió Örményországban. Az örmény nyelv az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik, de közelebbi rokona nincs. Saját ábécét használnak, az örmény írás megteremtője Meszrop Mastoc, az erdélyi Misztótfalusi Kis Miklós, 17. századi nyomdász (és annál jóval több!) pedig örmény betűket tervezett (ugyanő készítette el az első grúz nyomtatott ábécét). Szerintem gyönyörű az íráskép: "Հենց այդ տարիներին Դալին ծանոթանում և ամուսնանում է Գալա Էլյուառի հետ, որը հետագա Դալիական կյանքի մեծագույն ոգեշնչումն է դառնում…"

Az örmények katolikusok, a világon elsőként, 301-ben vették fel a kereszténységet államvallásként. Minden örmények katolikoszának székhelye Echmiadzin, egy Esztergomnál alig nagyobb város (Jerevántól kb. 30 kilométerre). A székesegyházat egy 3. századi szentély maradványain emelték, majd többször átépítették:
kupolája középkori, harangtornya 17. századi. Múzeumában értékes egyházi kincseket, ereklyéket (pl. a legenda szerint a dárdát, amellyel a római katona megnézte, él-e még a keresztre feszített Jézus) őriznek. Ebben a városban hozat létre Mastoc az örmény ábécét.

Örményországot a sziklák és a kolostorok országaként szokták emlegetni. A képen Agarcin kolostora (Haghartsin monastery néven a Google Earth-ön - a latintól eltérő ábécé miatt a magyarra való átírásaimban bizonytalan vagyok: más az angol, az orosz, s más, ami magyar útikönyvben szerepel) látható, a 11-13. századból származik. Azt olvasom egy orosz nyelvű honlapon, hogy egy arab sejk 1,7 millió dollárért helyreállíttatja a hozzá vezető utat, a víz-, gáz-, és elektromos vezetéket, a munkákat - ha igaz - ez év áprilisában elkezdték. Kirovakánból egy hétvégi kirándulás során jutottunk el ide, és - ha nem csal az emlékezetem -, itt láttuk, hogy a vasárnap délelőtti keresztelő után kivitték a csecsemőt a templomból, a rokonságból valaki elvágta egy összekötözött lábú tyúk nyakát, s a vérével keresztet rajzolt a a gyerek homlokára. Kereszténység és pogányság egymás mellett...

A Szeván-tó majd 2000 méterre van a tengerszint felett. Forró nyárban busszal vittek bennünket Jerevánba, s ahogy emelkedtünk, egyre jobban fáztunk, aztán 1000 métert ereszkedtünk a fővárosig. A Szeván háromszor akkora, mint a Balaton, mélysége a Kis-Szevánban meghaladja a 70 métert. A Szeváni-félszigeten (valaha: sziget) található a Sevanavank, a 9. századból származó fekete kolostor. "A félsziget gerincén mohos falú, zuzmóval takart kőszentély áll, alacsony tornyából száraz fűcsomók meredeznek; a Keresztelő Szent Jánosé, aki annyira szerette a természetet. Hajléka olyan színű, mint a környező köveké, amelyekből emelték" - írta Bodor Ádám néhány hónappal később, ahogy ott jártam.

Ilyen sziklák mellett vitt az utunk. Földrajzosok is voltak köztünk, tőlük az információ, hogy itt lehet obszidiánt, vulkáni üveget találni: hihetetlenül kemény, pl. a szívsebészetben használják (ha igaz). A wikipedia szerint a színe a feketétől a szürkén át a pirosig terjed, az enyém barna.

2008. december 24., szerda

Karácsonyi menü

Ünnepi ételeinkben szerepet játszanak kettőnk családi hagyományai és az újítás. A fokhagyma, a méz, a szőlő, az alma, a hal, a mák és a dió fogyasztásával őrizzük a tradíciót. 25-26-ra salátákat (francia céklasaláta, babsaláta, svéd gomba, ecetes-főtt tojásos-lilahagymás krumplisaláta kiflikrumpliból - ez utóbbi volt a köret férjem családjában szenteste a rántott halhoz) készítek Stefánia-vagdalttal, sült hússal, de van töltött káposzta is.

24-én délben mákos gubát eszünk.

Szenteste csengőszó és ajándékbontogatás után étvágygerjesztőnek: körtepálinka.

Előétel: ostya fokhagymával bedörzsölve, majd mézzel megcsorgatva, mellé dió, szőlő, szertartásosan három cikkre vágott alma.

Leves: „Felvidéki karácsonyi hallé”
Imígyen készíti a férjuram: "3-4 pontyfejet, farkat, uszonyt hideg vízben felteszünk főni igen lassú tűzön. Tetejére teszünk 3-4 nagyobb hagymát felkarikázva. Fűszer: szemes bors, só. Én eddig csak ponttyal csináltam; lehet, hogy más is jó lenne, de a busa télleg semmilyen ízű... Amikor félig megfőtt, beleteszünk egy nagy marék aszalt szilvát (jobb a magos; érdemes előtte megmosni...), majd 3-4 pontyszeletet, ikrát/haltejet. Amikor késznek tűnik, kapjon fokhagymát, néhány gerezdet, s habarjuk be egy bő pohár tejföllel (ez nekem sose sikerül). Édes jó anyám libazsíros habarással ügyeskedett. Igen lassú tűzön főzzük össze. Tálalás: mivel mi előtte mindig fokhagymás-mézes ostyát eszünk (ez is felvidéki eredetű az én emlékeimben), annak a morzsáira szedjük a leszűrt levet, kevés hallal; a többit külön tálon, gusztusosan tálaljuk. Vigyázni kell, a megfőtt magos szilva olyanná fő, mintha friss lenne, szeret kipukkanni, és akkor fröcsög.
A halfejből fogyasztás előtt érdemes kiügyeskedni a szemeket és a keserűfogat, különben elrontja az egész ízét. Ezt csak én szoktam megenni, Melinda nem, a gyermek meg fújol. Konzervatív, mint minden kisgyerek. Pedig nagyon pákosztos! Kirájjjjj!" Tanácsos egy nappal fogyasztás előtt elkészíteni.

Főétel: fehérboros, gombás, tejszínes pulykamellcsíkok "lapos krumpli"-val alias krumplipürével. (A krumplipürében reszelt füstölt sajt és mustár is van.)

Sütemények: mákos kalács (a la Csocsaj pékség), csokis torta és a „Tavaszi sütemény” nevű diós finomság.

Beiglit egy ideje nem sütök, hármunknak túl sok, mire a nagyok ideérnek, már telítődtek.
A csokis tortám nagyon finom: a lapot készen veszem (olykor kerek formában magam sütöm 4 tojásból), a töltelékhez fél liter tejszínt felforralok, beletördelek és elkeverek (tűzről levéve) 2 és fél főzőcsokoládét (ét!), aztán a tejszínt éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap kemény krémmé verem, megtöltöm és bevonom vele a tortát. A megmaradt fél csokit a tortára reszelem.
A diós finomság receptje: 25 dkg Rámát 25 dkg cukorral és 1-2 citrom (jó narancs is) reszelt héjával habosra keverem. Ezután 12 dkg liszt, 25 dkg darált dió, sütőpor, csipet só keverékét és 6 tojás keményre felvert fehérjét fokozatosan hozzáadom. Az egész masszát magas falú tepsiben megsütöm.
A 6 tojás sárgáját 25 dkg porcukorral habosra keverem, és a már megsült forró tészta tetejére kenem. (Nem kell a sütőbe visszatenni.)

Ital: jóféle vörös- és fehérbor, a gyermeknek narancslé.

2008. december 22., hétfő

Hajdani karácsonyok

Az első karácsonyi emlék, amire vissza tudok emlékezni: nagyon kicsi voltam, amikor hozzánk élő Jézuska hozta a karácsonyfát. Még nagyanyáméknál laktunk, este volt, bejött a hátsó szobába, kezében a karácsonyfa feldíszítve. Hófehér ruha volt rajta, a fején is, az arca sem látszott tőle, és úgy emlékszem: piros volt a szeme. Nagyon megrémültem. Nem tudom, mikor mondták meg: a szomszéd néni volt lepedőbe burkolózva.

Ötödikes lehettem, amikor nagyon szép csizmát kaptam karácsonyra: piros, hosszú szárút, gömbölyű orrút, fehér kis lakkmasni volt az oldalán. Nekem volt az egész iskolában a legszebb csizmám. A hatvanas évek végén egy ilyen csizma nagy szó volt.

Másodikos gimnazista koromban kaptam a Háború és békét. Két kötetbe kötve a kb. 1200 oldal, lilás-kék volt a külső papírborítója, maga a könyv szürke. A papírborító már elrongyolódott, de még mindig így keresem a polcon, ma is ebben tudok jól tájékozódni, pedig van egy másik, kézhez állóbb, négykötetes példányunk is.

Elsőéves egyetemista koromban Ogyesszában voltam karácsonykor. (November közepén érkeztünk, lepakoltuk a csomagokat, s első dolgunk volt, hogy villamosra üljünk, s ki a tengerhez: ott és akkor láttuk először.) Karácsony előtt fenyőt nem árultak (újévre állítanak): az éj leple alatt utazótáskával, konyhakéssel indultunk egy parkba ágakat lopni. Díszeket, szaloncukrot vittünk magunkkal itthonról.

Nóra élete első karácsonyán négy és fél hónapos volt. Sárga plüssrugdalózóban vittem be a nappaliba: sötét volt, a karácsonyfaégő fényénél csodálkozva nézte a csillogó fát, meglepődött, hogy szúr az ág. A világoskék, mosható, puha maci most is az ágyán van. Egy évvel később a csengőszóra piros bársonyruhában betipegett, szó nélkül körbejárta a fát, ott volt a szánkó, kiszedte belőle az ajándékokat, és nézte-nézte: mi ez. Már velünk ült az asztalnál - azóta is az az ünnep biztos jele, ha a nappaliban terítünk.

Gyerekkoromban mindig illatos lucfenyőnk volt. Emlékszem még a gyertyás időszakra is, de aztán szécsényi mamától kaptunk égőket: fehér, gyertyaalakúak voltak, színes burával, a legszebb egy hideg zöld volt, mindig azzal kapcsoltuk ki. A fa nagy volt, általában az ablak alatt állt – jó volt a karácsonyi időszakban úgy hazamenni, hogy kívülről látszott a fénye. Rengeteg szaloncukor volt rajta: ezüstpapíros, fehér rojtos Konzum. Pár nappal karácsony előtt esti foglalatosság volt a cukrot felkötözni. Aztán lopkodtuk a fáról: az elején még papírostól (a bűnjelet gyorsan bedobtuk a cserépkályhába), aztán már visszacsomagoltuk az üres papírt, s ha a huzat meglengette, anyu látta, hányadán állunk. Nagyobb korunkban egészen addig érintetlen volt a fa, amíg apu kibírta: amikor ő az első cukrot levette, onnantól szabad volt a vásár. Én a barnát szerettem a legjobban, a rózsaszínt a legkevésbé – amíg lehetett, válogattunk. Aztán később volt hatszögletű, majd félgömb alakú krémszaloncukor: ebben a szürkés-drapp színű mogyorós volt a kedvenc.

Tradicionális karácsonyi étel volt otthon a töltött káposzta, a kocsonya, szenteste a halászlé, a rántott hal, a diós, mákos beigli, apai nagyanyáméknál a diós, mákos kalács és a mákos ferentő. A vacsora első fogása dió, fokhagyma, szőlő, alma volt. Szüret után nagyapám (majd apám) kiválogatta a legszebb otelló fürtöket, rafiával felkötözte, majd felakasztotta a kamrában - karácsonyra kicsit megfonnyadt, de édes volt. Egy nagy almát a családfő annyi részre vágott, ahány családtag volt: ha év közben eltévedtek, gondoljatok erre az almára és hazataláltok - mondta. Ezt az almacikket Moszkvába is utánam küldték - megrohadt, mire kiért, de ott volt. Nem emlékszem, hogy a nagyszüleim mivel ették a fokhagymát, de mi fonott kaláccsal - ez azonban már valami helyettesítésére szolgált. Otthon sokféle sütemény és torta is volt, anyut fiatalasszonyként meglepte, hogy apu családjában csak kalács. A felnőttek házi bort ittak, vacsora előtt pedig egy kupica likőrt: régebben ezt házilag csinálták pálinkából (csokilikőr), később szécsényi nagyanyám karácsonyra mindig ajándékozott egy üveg Hubertust.
A babonás szokásokat apu még emlegette, de nemigen tartotta be. Ilyen volt, hogy a háziasszonynak nem volt szabad szenteste vacsora közben az asztaltól fölkelnie, mert akkor nem lesz kotlós tyúkja. A karácsonyi asztal morzsáit össze kell gyűjteni, el kell tenni, s ha év közben beteg lenne a tehén, a tőgyét annak a főzetével kell mosogatni. Gyerekkoromban a faluban a kántálás már erősen kihalóban volt, aztán a '90-es években egy időre újra divatba jött, majd az enyészeté lett.
Nálunk a karácsonyi menün nem sokat kell gondolkozni: tradicionális, évek óta változatlan, legfeljebb a sütemény változik. (Erről majd legközelebb.) Németórán, amikor a karácsony a téma, nagyon csodálkozom, ha azt hallom: valakik rántott húst vagy húslevest esznek szenteste.

2008. december 20., szombat

Az irodalom az élet tanítómestere

KOLHAAS
Mit állít Vencel úr? A szolgát nem verték meg, hanem szökés közben törte össze magát. Lovaim jó karban voltak, de akadékos ember lévén, otthagytam őket a várúr abrakjára, így hát ne követelőzzem. S amidőn ennyi hazugság láttán tartományúri oltalmat kértem Brandenburgban, Kallheim kancellár, a tronkainak sógora, azt üzente nekem: haszontalan és hamis vádakra alapozott pörösködés helyett azonnal vegyem át a lovaimat, különben izgágaságért börtönbe csukat. Engem, akinek törvénytiszteletéről és becsületéről, ha kell, doktor Luther tanúskodik? Kolhaas Mihályt a börtönbe? Kénytelen vagyok most már, ha életem végéig tart is, a pört újraindítani. Akkor is folytatnám, ha nem két vagyont érő paripáról, hanem egy koszos macskáról lenne szó.
MÜLLER
Ez maradjon köztünk.
KOLHAAS
Micsoda?
MÜLLER
A macska. Az aranymérleghez hasonló jogérzetnek e túlzott igénye benned. Más szóval: a cicamica-naivitás.
KOLHAAS
A jogérzet: naivitás?
MÜLLER
Ha úgy gondolod, hogy az igazság kinek-kinek a testére szabatik: föltétlenül. A törvény igazsága általános és, sajnos, hozzávetőleges. Mint a katonabakancs. Célja nem az egyén igazsága, amit föltárni amúgy is képtelen, tehát nem az individuális tyúkszemvédelem, hanem az egész test óvása, a Rendé, a társadalmi nyugalomé. Írja. Rendetlenségre hajlamos, bűnben fogant, gyarló természetemért bocsánatot esedezve…
KOLHAAS
Nem vagyok hajlamos a rendetlenségre!
MÜLLER
Fölemelt hangod is cáfolja.
KOLHAAS
Nem bocsánatot kérek! Az igazságomat követelem, és mindazok megbüntetését…
MÜLLER
Megállj, megállj! Alázatos kéréssel kezdtük, követeléssel folytatod, büntetéssel tetézed az egész folyamodványt. A sérelmed: parányi, enyhe karcolás az igazság, a császár igazságának – ezt majd így fogalmazzuk – tiszta ábrázatán. A követelésed ezzel szemben: túlzás, tehát gyanút keltő. A császári ügyész helyében én azt kérdezném: vajon mi táplálja Kolhaas Mihály indulatát, mifajta elégedetlenség, mikor az indok, az ötven garas, két lovának ideiglenes fogvatartása végül is jelentéktelen? Vajon a jogérzetnek ez a rebellis szenvedélyessége nem takar-e titkos lázongást a fennálló rend ellen?
KOLHAAS
Vádbeszéd? A védelem vádiratát mondod?
MÜLLER
Nem én mondom. Az ügyész fejével gondolkodom.
KOLHAAS
Ha ilyen könnyedén cseréled föl fejedet az ügyészével, máris föladtuk az én védelmemet. Ne folytassuk. Az ellentétes felfogásokban otthonos elméddel a sérelmet végül is ellenem fordítod.
MÜLLER
Fordíthatná valaki, ha úgy óhajtaná értelmezni.
KOLHAAS
Nincsen már értelme a leírott szónak?
MÜLLER
Csak értelmezése, kedves barátom. A mi szavaink értelme ott van azoknak a fejében, akik azokat olvassák.
KOLHAAS
Mindegy tehát, hogy mit írunk.
MÜLLER
Ha folyamodványunkból az derül ki, hogy igazságod a fejedelem igazsága, sérelmed az ő sérelme; ha meggyőzően tárjuk föl, hogy Vencel úr garázdálkodása őfelségére vet rossz fényt, akkor nyert ügyünk van.
KOLHAAS
Jelentsük tehát őfelségének, hogy két lovát ellopták, ötven garassal büntették, hogy őfelségét elpáholták, s én, Kolhaas Mihály ennek hírét vettem, tiltakozom…
MÜLLER
Ne gúnyolódj, így nem megyünk semmire.
KOLHAAS
Azzal sem, ha a fejedelem iránti hitemet hízelgésbe fojtom. Meglehet, jobban tudod, melyek azok a hamis utak, amelyek az igazság felé vezetnek, én csak azt mondhatom: Hinz, Kunz, Kallheim ellenére hiszek a törvényben, a fejedelem jóságában és pártatlanságában. Müller ír. Ha indulatos vagyok: ezzel a hitemmel magyarázd. Szükségem van rá, mert nem akarok önmagamnak önkezűleg törvényt szabni. Elegendő nekünk Münzerék szomorú példája. A gyerekemet, feleségemet akarom boldognak látni, s minden vágyam, hogy pörösködés helyett a csikóimban gyönyörködjem. A gyümölcsfáim között és a vásártereken érzem jól magam, és Krisztus urunkkal mondom a megbántottaknak: kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
MÜLLER
Ennél szebben én sem fogalmazhattam volna meg. Itt az igazságod, Mihály, Jézus szavaiban. Lisbeth jön, borosüveggel, poharakkal. Lisbeth, szép asszony! A férje lepipált engem az ékesszólásban. Ha bajba kerülnék, őt kérném fel a védőbeszédre.
(Részlet Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja c. drámájából)

2008. december 19., péntek

Gyermekem

A gyermeknek holnaptól szünet. Három napon keresztül fellépése volt: énekkarral, furulyával, verssel. A furulya miatt vasárnaptól szerdáig izgult, az utolsó két nap negyed hatkor felébredt és fel is kelt. Tudom, hogy lámpalázas - no de ennyire? Aztán kiderült, az a baj, hogy Judit néni nem tud ott lenni - mennyire fontos egy ilyen kisgyereknek a biztonság! S a biztonságot az adja, akiben ő bízik. A csütörtöki műsor előtt - ott van Éva néni - már semmi probléma. Látom az arcát, kigömbölyödik a többi közül: boldog önfeledtséggel énekel. A vers előtt kicsit izgul, de szépen, értelmesen elmondja. (A szerdai műsor egy része egyébként katasztrofális: ha már építeni nem is tudunk, de rombolni tilos! Kodály forog a sírjában.)
Jutalmul a szereplésért azt kéri, nálunk alhasson. Este már mozizik apával, barbizik, rajzol.
Ilyennek képzeli egy gazdag ember házát. A tetőtérben tornaterem van. A "kisgerendán" a gyerek telefonál, lenn az autóban az anyja, kezében a mobil. A "kisgerenda" nem véletlen: ő is jár lánytornára, nagyon szereti, de a rendes magasságban lévő gerendára nem mer felmenni. Nyári autónak hívja a nyitott kocsit, az ilyen nagyon tetszik neki. Bámulom a részletek gazdagságát.
Holnaputántól kezdődik a készülődés, sütés-főzés. A kilókra nézve veszélyes időszak. Egyébként is állandó a harc a kalóriák ellen - kevés sikerrel. De jön az év legjobb pár napja...

2008. december 17., szerda

Moszkva 4.

A Kreml vörös színű fallal körülvett, középkori eredetű, többször leégett és újjáépített erődítmény - ma is a hatalom központja. Minden útikönyv kimerítően bemutatja, én ezekkel nem tudok versenyre kelni. A paloták és templomok sokaságából csak egyet-kettőt emelek ki.






Ez itt a Székesegyház (Szobornaja) tér: szemben az Arhangelszkij székesegyház (a cárok temetkezési helye), tőle jobbra a Blagovescsenszkij (a cárok házitemploma) és a kép jobb sarkában az Uszpenszkij (koronázási templom) - mind 15-16. századi csodák.



Ez a legrégibb és szerintem a legfenségesebb: a mélyarany színű kupolák, a vakolatlan, zömök falak erőt sugároznak. Ez itt a kapuja.













Erről a templomról mondta annak idején egy kinti orosztanárunk, hogy olyan könnyed és könnyelmű, mint egy nő.

E templom freskóin és ikonosztázán dolgozott Andrej Rubljov.

Andrej Tarkovszkij forgatott róla filmet 1966-ban, amit aztán évekre betiltottak. Az európai film utánozhatatlan alkotója volt, akinek egész életében harcolnia kellett alkotói függetlenségéért.

Részlet a film forgatókönyvéből. Rubljovot Szolonyicin játszotta - Tarkovszkij más filmjeiben is szerepelt.

A Szentháromság, Rubljov leghíresebb ikonja a Tretyakov Galériában található.

Ugyancsak a Tretyakovkában látható a 12. századból származó Vlagyimiri istenanya.

A pravoszláv templom sötét ragyogása, az ortodox egyházi zene lenyűgöz - de erről nagyon kevés moszkvai élményem van: akkortájt kevés működő templomot és kolostort láttam. (Zagorszkban persze igen.)

Ez a Novogyevicsij kolostor - a 16. században alapították, a cárok, bojárok családtagjai vonultak ide - önként vagy kényszerből - szerzetesnőnek.

Ennek mézeskalács tornyaitól vett búcsút Mester és Margarita, ennek arany kupoláit láthatta Napóleon is. Mikor én ott jártam, múzeumként, a múlt örökségeként mutogatták turisták ezreinek - 1994 óta újra lakják is.

Ennek temetőjében nyugszik többek között Bulgakov és Csehov. Ez utóbbi a legkedvesebb drámaíróm, meg kell róla emlékeznem, mert nekem Moszkva Csehov is: a tábornok lányai, a három nővér ide vágyik vissza, de sosem sikerül nekik. (Remélem, nekem még sikerül.)


Ötödéves koromban ez volt a kedvenc utcám: két oldalán 19-20. századi épületek között egy darab megmaradt középkor. Innenső végén metrómegálló van, szemben a Vörös tér ("krasznaja"-nak hívták régen is a "szép" értelmében, a szó másik jelentése "piros", "vörös" - ezért maradhatott az elnevezés a szocializmus idején is) Vaszilij Blazsennij székesegyház felőli oldala. Ezt a templomot a krími tatárok feletti győzelem emlékére emelték, ezt az örömöt fejezik ki az élénk színek. Építőjét a legenda szerint megvakították, nehogy még egy ilyen templomot emelhessen.




És végül: ez a Kijevi pályaudvar nevű metrómegálló - mint egy palota díszes folyosója. Moszkvában sok ilyen metróállomás van: szobrok, szekkók, mozaikképek díszítik a "sztálini barokk" jegyében .

Jöttünkben, mentünkben, magyar áru után járva itt sokszor megfordultunk.

Öt hónapig laktam a VDNH közelében (narancssárga vonal a körtől északra), két hónapig pedig a Sabalovszkajától nem messze (piros vonal, a körtől dél-nyugatra).

Moszkva is megér egy misét.
Update: Itt egy fantasztikus virtuális kiránduláson lehet részt venni a Kremlben, megmutatják a paloták belső tereit is. A jobb alsó feliratra kattintva kapod a nagyobb képet. Aki ért oroszul, ahol hangszóró van, az idegenvezetőt is meghallgathatja (lassan beszél).

2008. december 14., vasárnap

Várakozás

Néhány napos betegség után a gyermek holnap megy iskolába (remélem, nem esik vissza, mert még kicsit taknyos, olykor az orra is bedugul). Idilli béke volt itthon a hétvégén, délutáni szunyókálással, gyertyagyújtással. Terveztük a karácsonyi menüt, de csak a várakozás hangulata kedvéért: a menü tudniillik állandó. Nóra írta a listát a vásárláshoz, leckét pótolt, az is a karácsonyról szólt. Szerdán és csütörtökön iskolai fellépés lesz, a verset rég tudja, furulyázik is. Apa kinyomtatta neki a netről a Mennyből az angyal kottáját - a mi kedvünkért, nekünk ezt is megtanulja -, apu szenteste mindig ezt énekelte. Aztán lefekvés előtt azt kérdezi tőlem:

- Te kiskorodban sok megpróbáltatáson mentél keresztül?
- ???

Megdöbbent a "megpróbáltatás" szó, de értem mire gondol. Szorong a fellépéstől, fél, hogy egyedül kell kiállnia. Ráadásul J. néni sem lesz ott. Mennyivel könnyebb, ha valaki magabiztos.

2008. december 13., szombat

Moszkva 3.

Soha életemben nem jártam annyit színházba, mint Moszkvában. Jegyet sokfelé lehetett venni: nemcsak a színházakban, hanem sok metróállomás közeli kioszkban is. Dekádokra – tíznapos ciklusokra – árulták, a kapós előadásokra olykor sz nagruzkoj. Ez azt jelentette, hogy valami érdektelent is meg kellett venni, ha a jóra kapni akartunk – de így is megérte.

Öt legmaradandóbbnak bizonyult színházi élményem közül kettő Moszkvához kapcsolódik: Csehov Ivanovja a MHAT-ban, Gorkij Éjjeli menedékhely c. darabja a Tagankán (a másik három hazai: a Három nővér a Katonában, a Marat halála és a Pisti a vérzivatarban a kaposváriakkal).

Ez a MHAT (Moszkovszkij Hudozsesztvennij Akagyemicseszkij Tyeatr - nehezemre esik orosz szavakat latin betűkkel leírni) új épülete. A Tverszkaja utcáig (korábban: Gorkij), pontosabban a Puskin térig jöttünk metróval, onnan gyalog (úgy látom, a metrómegállót átkeresztelték). A Puskin szoborral szemben vezet lefelé a Tverszkoj bulvár, bal oldalán a színház. Itt játszott Szmoktunovszkij (itt kezdődik házasságom története is). 1898-ban - a pétervári bukás után - itt (pontosabban a régi épületben) vitték sikerre Csehov Sirályát, a Művész Színház emblémája azóta a sirály.


Szmoktunovszkij fantasztikus, intellektuális színész volt, Hamletjét ismeri (?) a filmvilág. A MHAT-ban Ivanovként és Dornként is láttam - feledhetetlen, másodszorra is letaglózott: mozdulatait, hangját ma is fel tudom idézni. Élete vége felé Pesten verset mondani hallottam, róla szóló dedikált könyvünk is van. Fekete lemezen megvettük A félkegyelműt - nyugdíjas koromban majd újra előveszem.





A Taganka Ljubimov és Viszockij színháza volt (nekem: maradt). Ötödéves koromban nem sikerült bejutni, öt évvel később igen: az utcán vettük valakitől a jegyet. (Aztán még sokszor visszajöttünk ide poncsiki-t enni: fánkszerű tésztából készül, a közepe üres, vaníliás cukorral hintik meg - félkilónként vettük.) Ez 1986-ban történt, Ljubimov - szovjet állampolgárságától megfosztva - külföldön, de a Na dnye igazi tagankás előadás volt. A rendező több mint 10 éves külföldi lét után tér vissza hazájába, 80 évesen kezd újraépíteni társulatot, szellemet: "...kell valami vigasz ebben a mi állandóan frusztrált, stresszes, túlfeszített világunkban, a szerencsétlen, mindannyiunk által megcsonkított világ eme abszurditásában, nekem is, meg aki bejön a színházamba, annak is" - mondja . Az idén 91 éves.

Haláláig itt játszott Viszockij: színpadon nem láttam (pedig a Hamlettel Pesten is volt), néhány - szerintem - jelentéktelen fimje jutott el hozzánk, megzabolázhatatlan énekes-költőként (bárd - ahogy az oroszok nevezték) otthon és nemzedékem oroszul tudó tagjainak itthon: idol volt. Moszkvában minden elérhető lemezét megvettük, ' 80 őszén - pár hónappal halála után - félve, körülnézve fiatal fonetikatanárunk mesélt a temetéséről. Évekkel később többször jártunk a Vaganykovói temetőben a sírjánál. A síremléke utal egyik dalára: a gitár mögött ott vannak a lovak.

КОНИ ПРИВЕРЕДЛИВЫЕ

"Вдоль обрыва, по-над пропастью, по самому краю
Я коней своих нагайкою стегаю, - погоняю, -
Что-то воздуху мне мало, ветер пью, туман глотаю,
Чую, с гибельным восторгом - пропадаю, пропадаю!

Чуть помедленнее, кони, чуть помедленнее!

Вы тугую не слушайте плеть!
Но что-то кони мне попались привередливые,
И дожить не успел, мне допеть не успеть!

Я коней напою,

Я куплет допою,-
Хоть немного еще постою на краю!...


A lovak csak nem lassítottak, tudatában volt ennek Viszockij: énekelt a szakadék szélén. A felesége, Marina Vlady (13 év) ott tartotta, amíg tudta. Ő egyébként gyűlöli a hivalkodó, aranyszínű, szocialista realista emlékművet - alulmaradt a közízléssel, a szülőkkel folytatott harcban. Szerinte "egy több millió évig tartó utazás után Szibéria kellős közepén földet ért meteoritnak kellett volna jelképeznie Viszockij sírján rövid, szenvedélyes életét." 1985-ben krími csillagászok egy akkor felfedezett kisbolygónak a Vladviszockij nevet adták.

A másik író-énekest, Okudzsavát hallottam élőben is: többek között Viszockijról énekelt. Egészen más világ: hétköznapibb, derűsebb. Okudzsava irigylésre méltóan rezignált és bölcs (volt).

AРБАТСКИЙ ДВОРИК

"... А годы проходят, как песни.
Иначе на мир я гляжу.
Во дворике этом мне тесно,
и я из него ухожу.

Ни почестей и ни богатства
для дальних дорог не прошу,
но маленький дворик арбатский
с собой уношу, уношу."


Itt sok dala meghallgatható. A régi Arbaton volt otthon, erre járt Margarita is. (Az új Arbat épületei a szocialista érát tükrözik - neve abban az időben Kalinyinszkij proszpekt: nyolcsávos, hatalmas forgalmú sugárút. Ma hogy nézhet ki?)

Nem voltam soha a Nagyszínházban, lehetetlen volt jegyet szerezni, de láttam a világhírű moszkvai balettet – a Kongresszusi Palotában. Jártam a Csajkovszkij Teremben, hallottam Sztanyiszlav Bunyint zongorázni. Tudom, hol volt Dosztojevszkij apja kórházi orvos…

(És ennek most itt a vége. Még néhány épületről írok majd.)

2008. december 8., hétfő

Moszkva 2.

Különböző moszkvai tartózkodásaim során feledhetetlen irodalmi és színházi élményekben volt részem.

Bulgakov A Mester és Margarita c. regényét elsőéves koromban Ogyesszában vettem, s azon melegében, 2-3 nap alatt végigolvastam. A regény moszkvai helyszínei közül (későbbi férjemnek is köszönhetően) sokat ismerek.

"Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfiú jelent meg."

Berlioz és Hontalan azok, Jézus Krisztusról beszélgetnek, s megjelenik nekik Woland képében a Sátán, de nem ismerik fel. Ez az a tó, ill. oroszul tavak, nyilván több volt itt valamikor. A fotó a Malaja Bronnaja felőli oldalról készült. Erre az utcára fordul majd be a Jermolajev utcáról az a villamos, amelyik levágja Berlioz fejét. Mindkét utcát ma is így hívják, de villamos nem közlekedik rajtuk, a síneket is felszedték.

"Az idegen végigjártatta tekintetét a tó körül magasló házak négyszögén, és észrevehető volt, hogy mindezt először látja, és fölkelti érdeklődését. Előbb a felső emeleteket vizsgálgatta, melyeknek ablakaiban vakítóan tündökölt az alkonyodó s Berlioz számára mindörökre leáldozó nap, azután lejjebb tekintett, ahol az ablakok már estiesen elsötétültek; hunyorogva, leereszkedően elmosolyodott, két kezét sétapálcája fogantyújára tette, állát pedig kezére támasztotta."

"És itt mindjárt elöljáróban meg kell említenünk ama szörnyűséges májusi est első furcsaságát. Sem a bódé körül, sem a Malaja Bronnaja utcával párhuzamos hosszú fasorban nem volt egy lélek sem. (...) senki sem andalgott a hársak alatt, senki sem ült a padokon, a fasor kihalt volt."

(Tikkasztó melegben készült képet nem találtam a helyszínről - pedig a történet ilyen időben kezdődik).

"Margarita Nyikolajevna (...) kisvártatva már a Kreml fala alatt ült a park egyik padján, mégpedig úgy, hogy a Manyezsre látott. Hunyorogva nézett fel a szép napsütésbe, visszaemlékezett aznap éjjeli álmára, s arra is, hogy pontosan egy esztendővel ezelőtt, ugyanezen a napon, ugyanebben az órában, ezen a padon ült ővele (a Mesterrel). Fekete retikülje akkor is mellette feküdt a padon, akárcsak most. Ő ma nem volt mellette, de Margarita Nyikolajevna gondolatban mégis ővele társalgott."

Ekkor telepedik mellé Azazello, s hangosan kimondja Margarita gondolatait, majd egy külföldi úrhoz (Wolandhoz) hívja vendégségbe. A Sátán bálján tett szolgálataiért kapja vissza az asszony a szerelmét. A Sándor kert a Kreml tövében található, itt van róla egy nagyon izgalmas, körbeforgó panorámakép.

A Verébhegyen

"A zivatar elvonult, hétszín szivárvány ívelt át egész Moszkva felett, vizet ivott a Moszkva folyóból. A dombtetőn, két kis fenyőliget között, három alak körvonalai sötétlettek. Woland, Korovjov és Behemót három fekete paripa hátán ülve nézték a folyón túl elterülő várost, az ezernyi nyugatra néző ablakban szikrázó megtört napfényt, a Novogyevicsi-kolostor mézeskalács tornyait.
A levegő felzúgott, megjelent Azazello, palástja uszályában a Mester és Margarita. Mindhárman leereszkedtek a várakozókhoz.
- Sajnálom, hogy ide kellett magukat fárasztanom, Margarita Nyikolajevna és kedves Mester - szólalt meg Woland. - Remélem, nem neheztelnek emiatt. Azt hiszem, nem fogják megbánni. Nos, Mesterem - fordult külön a férfihoz -, búcsúzzék el a várostól. Itt az idő! -. És Woland tölcsérmandzsettás fekete kesztyűjével arra mutatott, ahol a folyó üvegének szilánkjaiban ezer meg ezer napocska csillogott, és e napokon túl a nyárias forróságban izzó város párállott, gőzölgött a ködben.
A Mester leugrott a nyeregből, otthagyta a lovasokat, és odaszaladt a meredély szélére, fekete palástját a földön vonszolva maga után. Lenézett a városra. Az első pillanatban fájó búbánat szorította össze szívét, de ezt csakhamar bizsergető izgalom váltotta fel, cigányos vándorösztön pezsdítő öröme.
- Örökre!... Ezt alaposan végig kell gondolni... - suttogta a Mester, és megnyalta száraz, cserepes ajkát. Befelé figyelt, pontosan számba vette, mi történik a lelkében. Izgalma - úgy rémlett - mély, fájó sértődöttségbe csap át. De ez sem volt tartós, csakhamar elmúlt, büszke közöny váltotta fel, és legvégül az örök, állandó nyugalom előérzete."

A Verébhegyről jó kilátás nyílik a városra: a képet nézve mögöttünk található a Lomonoszov Egyetem épülete, előttünk, jóval jobbra, lenn van a Luzsnyiki stadion (ez nem látszik, a Mester sem láthatta), balra látható a Novogyevicsi kolostor - erről majd máskor. Szóval, nekem Moszkva Bulgakov is. (A képek forrása a net, többnyire a Google Earth.)

(És egy tudáspróba a vállalkozó kedvűeknek: Világirodalmi művek kategóriába tartozó nagykvíz - A Mester és Margarita )

2008. december 7., vasárnap

Moszkva 1.

Négyszer jártam Moszkvában, az egyetlen külföldi város, amivel kapcsolatban talán azt is mondhatom: éltem ott.

Először - majd 18 évesen - osztálykirándulásunk egyik állomása volt: 3 napot töltöttünk a városban. Három évig gyűjtöttük a pénzt, dolgoztunk érte (uborkasavanyító, kamillacsomagolás, krumpliszedés), hogy ne csak a szüleink pénztárcájára kelljen hagyatkoznunk. De ebből az útból sokkal jobban megőrizte az emlékezetem Kijevet is, Leningrádot is (ekkor - és még sokáig - így hívták). Ötödéves egyetemistaként 5 hónapot, egy szemesztert Moszkvában tanultam - részképzésnek hívták. Bő öt év múlva újabb két hónap következett, majd három év múlva két hét. Ha összeadom: hét és fél hónap. 1989 óta nem jártam ott. Bár szeretnék még egyszer életemben újra Moszkva utcáin barangolni, az esély nagyon kicsi: nyelvtanárként a lehetőség megszűnt, turistaként hihetelenül drága lett.

De miért is fontos nekem Moszkva? Mert orosz - bizonyára szubjektív: de sokkal inkább orosz, mint Szentpétervár. Annak idején Tolsztoj miatt lettem orosz szakos. Másodikos gimnazista koromban kezdtem neki először a Háború és békének, körülbelül a feléig jutottam. Egy év múlva a téli szünetben újrakezdtem és végigolvastam. Aztán jött az Anna Karenina, a Feltámadás. Azóta többször is. (A téli szünet nekem azóta is egy nagyregénybe való beletemetkezést jelent: fenyőillat, korai sötétedés, finom sütemények, előre elkészített ételek - ideális körülmények az olvasáshoz, az ember csak az evés idejére szakad ki a varázslatból.) Tolsztoj nálam sokkal jobban megfogalmazta, mi Moszkva. A világhódító Napóleon áll a kapui előtt, várja a küldöttséget a város kulcsaival, és nem jön senki.

"... szeptember másodikán délelőtt tíz órakor Napóleon, csapatai között, a Poklonnaja-hegyen állt és az elébe táruló látványt nézte. (...) Varázslatos volt a reggel ragyogása. Moszkva a Poklonnaja-hegyről nézve szélesen terül el folyója partján, kertjeivel, templomaival, és úgy látszott, mintha élné a maga életét, hisz kupolái úgy tündökölnek a napfényben, akár a csillagok.

Napóleon e soha nem látott, szokatlan formákban épült, különös város láttára azt az enyhe irigységet és nyugtalan kíváncsiságot érezte, amelyet a róluk mit sem tudó, idegen élet formáinak láttára szoktak érezni az emberek. Ez a város láthatólag élt, mégpedig életereje teljében. Napóleon azokból a homályos jelekből, amelyeknek alapján már messziről is csalhatatlanul meg lehet különböztetni az élő testet a hullától, a Poklonnaja-hegyről jól látta a város pezsgő életét, és szinte érezte e nagy és szép test pihegését.

Minden orosz ember, ha Moszkvára néz, érzi, hogy Moszkva - édesanya; minden idegen, ha ránéz, bár nem is ismeri édesanyai szerepét, okvetlenül megérzi e város női jellegét; megérezte Napóleon is.

- Cette ville asiatique aux innombrables églises, Moscou la sainte. La voilà donc enfin, cette fameuse ville! Il était temps /1/ - mondta lováról leszállva Napóleon; kiterítette maga előtt Moszkva térképét és odahívatta Lelorme d’Ideville-t, a tolmácsát. „Une ville occupée par l’ennemi ressemble à une fille qui a perdu son honneur”/2/ - gondolta (Tucskovnak Szmolenszkben meg is mondta volt). És ebből a szempontból nézte az előtte fekvő, még sohase látott keleti szépséget. Maga is különösnek találta, hogy végre beteljesült lehetetlennek látszó, régi kívánsága. A délelőtti verőfényben hol a várost, hol a térképet nézegette, tanulmányozta a város minden részletét, és a város birtoklásának bizonyossága egyszerre izgatta és rémítette is."

/1/ Ez a szent Moszkva, ez a rengeteg templomú ázsiai város. Itt van hát végre ez a híres város. Ideje volt!
/2/ Egy ellenség elfoglalta város olyan lányhoz hasonlít, aki elvesztette ártatlanságát.

Az ember 36 órás vonatozás után leszállt a Kijevi pályaudvaron, s egy darabig még úgy érezte: mozog alatta a talaj. A kollégiumban a szoba elfoglalása után kezdődött a takarítás, aztán elmentünk néhány edényt venni, feltérképezni a környéket. Oroszokkal az utcán, üzletben az órákon találkoztunk - a kollégiumban nem. Ott rendszerint mindenféle déli köztársaságból származó aspiránsok voltak elszállásolva, aztán - ötödéven - 6 hétre jöttek NDK-sok, őket váltva franciák. Magunk korabeli oroszokkal kapcsolatot teremteni nemigen volt módunk, aztán mégis lett három rendszeres vendégünk (valaki az utcán ismerkedett össze velük): egy zsidó testvérpár és egy tatár fiú. Joszif vegyészmérnök volt, nála lakott a húga, Ella, akit ha a városban igazoltattak volna, visszatoloncolják Omszkba (vagy Tomszkba?), mert csak úgy nem lehetett Moszkvában élni. Az édesanyjuk orvos volt Szibériában, ők pedig Moszkvában arra vártak, hogy kitelepülhessenek: minden hónap egy bizonyos napján rosszkedvűen állítottak be, mert kérvényüket megint elutasították. Aztán pár év múlva Ellától New Yorkból kaptam képeslapot - végül sikerült.

Hamar megtanultuk, hogy csúcsforgalom idején a tülekedésben jobb, ha kitesszük a könyökünket, különben elsodornak. A pesti metró az ottanihoz képest később sokáig játéknak tűnt, tizenegy-két vonalán a kézbe való kis térképek segítségével nagyon könnyen lehetett tájékozódni, más közlekedési eszközt csak nagyon ritkán használtunk. 1980-ban 90 rubel volt az ösztöndíjunk, elég jól éltünk belőle, de hónap végén rendszerint csak a krumplis ételelek különböző változataira futotta. Edédelni a menzán tudtunk, vagy főztünk. Itthonról vittünk téliszalámit, konzerveket, fűszereket..., utánpótlásért a magyar boltba mentünk. Hihetetlen mennyiségű teát ittunk, mindig volt készen zavarka, én mint a csokoládé szenvedélyes fogyasztója naponta megettem 20 dkg konfetit, télen is - mint az oroszok - ettük a nagyon finom, tejszínes fagyit, ami sokkal inkább jégkrém volt. Megünnepeltük mindenki születés- és névnapját, tortát vettünk, mindig volt valamilyen ital is: az egyik nap csak bolgár, a másik nap csak magyar, a harmadik nap csak kaukázusi bort árultak, sztolicsnaja vodkát viszont folyamatosan. Egy hónapig banán volt a gyümölcs, aztán jó darabig mandarin. A Gorkij utcában (korábban és ma újra: Tverszkaja) fantasztikus fagylaltkelyheket lehetett kapni, már ha bejutottunk a kávéházba: sokszor volt, hogy kívülről látszott: nincs benn senki, de nem engedtek be, mert takarítottak, vagy azt mondták, nincs hely, vagy csak... Először csodálkoztunk, amikor a sorban állva mögénk lépett valaki, és azt mondta: ja za vami, aztán elment, majd negyedóra múlva visszajött. Kiderült: csak helyet foglalt magának. Megszoktuk, hogy a zuhanyozó akkor is nyitva van, amikor papír szerint nincs, elfogadtuk, hogy nemegyszer újságpapírba csomagolnak a boltban, hogy szalonnával, bőrrel együtt mérik a húst a piacon (legfeljebb nem vettünk), túltettük magunkat azon, hogy nem takarítják el a havat... Élveztük az aszalt gyümölcsöket, az olcsó kefírt és joghurtot, az utcán árult pirogot és szokot, az itthoninál sokkal jobb telefonálási lehetőséget, a rengeteg mozit és főleg színházat... S ha nehezen is, de megszoktuk a dobbantós WC-t.

Update: Most találtam egy egész friss élménybeszámolót a mai Moszkváról.

2008. december 6., szombat

Városok

19 éves korom óta - 3 év megszakítással - városlakó vagyok. Emlékeimben, szocializációmban ott a '60-70-es évek faluja, de urbánus voltom tagadhatatlan. "... mindig mindent a városi emberek adtak az emberiségnek: a babilóniai, a görög, a római, a karthágói, a Hansa- és a lombard városköztársaságok emberei: a többletet és a szépet. Nem a pásztorok, nem, s nem is a gulyások. Az emberiség történetének nagy mondatait nem a legelőkön gondolták és mondották el, hanem a fórumon." (Márai: Napló 1943-44)

Régóta dédelgetem ezt a témát, de lassan is írok, az időm is kevés, ehhez meg hosszas előkészület kell: nemcsak az emlékeimben kell kutatnom, hanem (talán) könyvekben és fotókért a neten is. Azokról a városokról akarom összeszedni a gondolataimat, amelyekhez vagy életem bizonyos szakaszaiban, vagy utazásaim során közöm volt. Közöm - vagyis nem egynapos városok. Nincs belőlük sok. Nem utazom utazási irodával: bár egy profi idegenvezető sok mindent mutathat, amit a turista nem biztos, hogy megtalál, de nem szeretek végigrohanni a nevezetes helyeken, kipipálni a látnivalókat - itt is voltam. Nem nekem találták ki a körutazásokat. Én ott lenni szeretek: gyalogosan róni kilométereken keresztül az utcákat, ott vásárolni reggelire valót, ahol a helyiek, beülni egy étterembe, kávéházba, ha meg tudom fizetni, használni a tömegközlekedést, ha muszáj, 2-3. nap felfedezni, hogy más út is van "hazafelé", múzeumba menni, ücsörögni egy padon, visszatérni oda, ami különösen megtetszett, nézni az embereket - kicsit belelesni a város életébe. Nem kínálom egy bédekker információit - szubjektív nézőpontú városképek következnek.

2008. december 4., csütörtök

Civil kezdeményezés

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?” - kérdezi egy magánember. A kérdést az OVB jóváhagyta. Ha összegyűlik 200 ezer aláírás, népszavazás lesz. És nagyon drukkolok, hogy legyen.

A demokrácia nem olcsó dolog. Legyen a képviselőknek tisztességes fizetésük - de nem vonatkozhatnak rájuk más szabályok, mint bárki másra. Normális országban legalább is. Nem magyarázat, nem mentség, hogy Európában (ők?) a legcsóróbb képviselők - ezt jó néhány foglalkozási ágban mondhatjuk mi is, átlagemberek. (Az egyforma mérce... Különösen szeretem azt is például, amikor politikusok arra hivatkoznak, hogy egy magyar tanárra - szemben az európai átlaggal - hány tanuló jut. S egy képviselőre hány választópolgár? Az önkormányzatok számáról nem is beszélve.)

Egy képviselőné sértődött reakciója a kezdeményezésre (jó lenne, ha ezt a levelet egy kabarészerző írta volna):

"Önnek fogalma sincs milyen élete van egy képviselőnek és a családjának. Egy képviselő egy héten legalább 10 inget elhasznál, amit mosnunk, vasalnunk kell. Látott Ön már olyan inget amit 15-20-szor kimostunk? Látott már Ön olyan öltönyt amiben egy képviselő 10-12 órát ül a parlamentben, És látott Ön már olyan öltönyt, amelyik mát ötször volt tisztítóban?

Ha azt hiszi, hogy egy rendezvényre elmenni nagy élmény, mondjuk a potya vacsora miatt, hát téved! A hétvégén 74 db tombolát vettünk 200.- Ft/db, 60 db zsákbamacskát, 100.- Ft/db, 1 db kerékpárt vettünk tombolatárgyként, 26.000.- Ft/db és 10.000.- Ft-ot fizettünk be az alapítványba , el kellett mennem fodrászhoz, ami 2.000.- Ft volt - mert elvárják az emberek! A férjem pesti albérlete 34 négyzetméter 60.000.- Ft + rezsi, 25.000.-30.000.- Ft/hó. Pénteken "félidős értékelést" fog tartani a férjem a saját költségén, majd megírom mennyibe került!"

Meg kell a szívnek hasadni!

„Magyarország egyik végzete a közhivatalnok bizonyos válfaja; Hungáriának ez a selyemfiúja. Ez a szájaló önkény, nyegle kitartottság, pökhendi önzés, ez a csinovnyik-rémuralom, nemzet és egyén felett! Ezeket levakarni, ezektől fertőtleníteni a nemzet testét, s helyükbe embereket ültetni, akik tudják, hogy a hivatal nem előjog, hanem szolgálat! " – idéztem már korábban is Márait. Ezek a sorok több mint 60 évesek. Az akkori közhivatalnokok generációja rég eltűnt, de nem a mentalitás. Ezért örülök a civil kezdeményezésnek.

Bő egy hete aztán az országgyűlés 15%-os adót megszavazott a költségtérítésre. S ki fizet még 15 %-os adót? Ráadásul: ez „kizárólag az úgynevezett közlekedési költségekre vonatkozik, a lakhatási támogatásra utalt havi 110 ezer továbbra is adó- és főleg számlamentes.” (24 Óra, 2008. dec. 3.)

A kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon, avagy ennyire palira vesznek bennünket?

2008. december 1., hétfő

A kívülállás bölcsessége

"Közben, míg így beszélgettek, az a hír terjedt el náluk, hogy Sztambulban megfojtottak két vezért és egy főmuftit, sőt hogy a párthíveik közül is jó néhányat karóba húztak.
Ez a szörnyűség mindenütt nagy zenebonát okozott pár órára. Pangloss, Candide és a bölcs Martin, ahogy hazatértek a majorságba, találkoztak egy jó öreggel, aki a háza előtt hűsölt, egy kis narancslugasban. Pangloss, aki éppen olyan kíváncsi volt, mint okoskodó, kérdezte tőle, hogyan hívták ezt a most megfojtott muftit.
- Én bizony nem tudom - szólt az öreg -, s nem is tudtam sohasem egyetlen vezér vagy mufti nevét. Erről a históriáról is most hallok csak legelőször; azt hiszem, hogy azok, akik közügyekbe keverednek, nemegyszer igen-igen rosszul járnak, és ezt meg is érdemlik; de én sose törődöm azzal, hogy Konstantinápolyban mit csinálnak, mit se; beérem azzal, hogy odaküldöm kertemnek a gyümölcseit eladásra. S miután így szólt, behívta az idegeneket a házába: két fia és két leánya különböző frissítőkkel kínálta a vendégeket; maguk csinálták mindegyiket, többek között olyat is, amit befőtt cédráthéj ízesített, aztán narancsot, ananászt, édes meg savanykás citromot, pisztáciát és mokkakávét, de igazit, és nem holmi batáv és indiai keveréket. Utána a két házikisasszony illatszerekkel öntözte meg Candide, Pangloss és Martin szakállát.
- Ugye - szólt Candide a jó töröknek -, hatalmas nagy birtoka van?
- Alig húsz hold - felelte a török -, gyermekeimmel munkálom; a munka pedig arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt, a szükséget. Candide, a majorba visszatérve, soká és mélyen gondolkozott a jó török szavain. Mondta is Panglossnak és Martinnek:
- Ez a jó öreg, úgy látom, jobb sorsot teremtett magának, mint az a hat uralkodó, akivel együtt vacsoráztunk Velencében.
- A nagy hatalom - imígy Pangloss - igen veszélyes a filozófusok szerint. Mert ugye, Aod megölte Eglont, a moabiták királyát; Absalont három dárda járta át, s hajánál fogva is felakasztották; Nadabot, Jeroboam fiát, mint tudjuk, Baasa ölte meg; Ela királyt egy bizonyos Zambri, Ochosiast pedig Jehu, Athaliát viszont Joiada; Joachim, Jechonias és Sedecias király volt, és rabszolga lett. Azt is tudjuk, ugyebár, miként pusztult el Krőzus, Astyages, Dárius, Szürakuszai Dionüszosz, Pürrhosz, Perszeusz, Hannibal, Jugurtha, Ariovistus, Caesar, Pompeius, Néro, Otho, Vitellius, Dominitianus a rómaiaknál, II. Richárd, II. Edvárd, VI. Henrik, III. Richárd, Stuart Mária, I. Károly, mindezek csak az angoloknál, a három Henrik a franciáknál, meg IV. Henrik király. Ugye, tudjuk, hogy...
- Igen, de én azt is tudom - szakította félbe Candide -, hogy vár ám a munka a kertben."

De lehetsz-e kívülálló?