Helyzetjelentés

Szeptember

A fecskefinak vándorszárnya nőtt,
nyarat lehelget még a délelőtt,
hullámvonalban ing a rét fölött
az ökörnyál, az erdő lombja rőt,
s most adjuk iskolába a jövőt.

(Szilágyi Domokos: Naptár)

Őszi színekbe öltöztettem a blogot, egy év alatt kialakult a négy évszaknak megfelelő színvilág. Szeretem az őszt, talán jobban minden évszaknál, főleg az ezerszínű októbert... Bár ma inkább nyárutó volt, a konyhaablakból nézve még nem rőtek szemben a dombok, de a nap már a fennsík közepén túl nyugszik le, innen hamar eléri a Bazilikát, télen aztán ki sem bújik mögüle. Szóval mindjárt szeptember közepe, de a nyaralás második hetéről még adós vagyok a beszámolóval (Sárospatak, Zemplén, Kassa), elsodorták az események - de majd jövök, felidézni is jó.

Március

A meteorológiai tavasz már itt van, ideje elbúcsúzni a fehérségtől, esik az eső, néha kisüt a nap, még csupasz minden, de a természet örök törvénye szerint lassan sarjadni kezd a fű - ideje zöldre váltani.

Ilyen magától értetődő természetességgel, ilyen makacs és öntudatlan következetességgel kellene az emberi világban is újat kezdeni. Szűkebb és tágabb körben szétnézve azonban bizakodásra semmi ok.

József Attila: Március

A föld alól a gyors csirák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet,
kamaszok arcán pattanás,
férfiajkon a csók,
mind egy repeső kapkodás,
a szoknyák lobogók,
s már itt és ott fölhangzanak,
elűzve kínt, fagyot,
a szívbe húzódott szavak,
eszmék és kardalok.

Az élet ritmusa

Kint fehér minden, de hallom, hogy olvad: mellettem a vízlefolyóban csorog a víz, +1,7 fok van. Mindenesetre a meleg őszi színek nem illenek már a blogomhoz. Romlik a szemem, hiába szerettem volna jégkék betűket, csak akkor tudom jól olvasni, ha nagy a kontraszt a háttér és a szöveg között.

Szeretem, hogy nálunk négy évszak van (már amikor...): ha beleuntunk az egyikbe, lehet várni a másikat. Szeretem, hogy az életnek megvan a maga sajátos ritmusa. Örülök, hogy falun nőttem fel, hogy a zsigereimben őrzöm a földet művelő, az időjárást figyelő, annak kiszolgáltatott paraszti élet jó néhány tapasztalatát. Gyerekkoromban szerettem a hosszú téli estéket, a kályhában pattogó tüzet, a plafonon tükröződő fénycsíkot, a nyugalmat, a ráérősséget. Szeretem az ünnepeket, mind közül legjobban a karácsonyt. Szeretem, ha havazik - még februárban is örülök neki, ha nem locspocs lesz belőle. Aztán elkezdem várni a tavaszt.

„ (…) forrong a világ, napok állnak

versenyt az évekkel, évek a századokkal, az őrült

népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre

nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor

állatok, érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb

tájaira, s lankad lélekzete, mint szeretőké -

óh szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek

ritmusa, Isten versének ritmusa - mily kicsi minden

emberi történés! a tél puha lépteit hallom,

jő a fehér tigris, majd elnyujtózik a tájon,

csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha

tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség,

megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.”

Dizájn

Megváltoztattam, mert nemrégiben ráakadtam két olyan blogra is, amelyekhez még külsőségekben sincs kedvem hasonlítani. Az előzőt nem én csináltam, hanem egy tanítványom, aki ezekben a dolgokban tanárom: elfogadtam a javaslatát, hogy az a színvilág illik hozzám. Igaz, kivéve, hogy a háttér mintás volt.
Olyan sablont választottam, ahol hosszúak lehetnek a sorok, mert pár soros bejegyzéseket nemigen szoktam írni. Eredetileg azt gondoltam, hogy ’életem tájairól’ évszakonként változó fotót teszek a fejlécbe, de pl. a nyári annyira megváltoztatná a hosszadalmasan (ifjúság, nem röhögni – én nem vagyok profi) kikísérletezett színhatást, hogy erről letettem. Valami kép lesz, de még keresem.
Nekem tetszik, és ráadásul önállóan csináltam.