2008. augusztus 30., szombat

Esti tagozat és egyebek

„A jövőben az eddigi két helyszín helyett (Szent István Gim­názium, Balassa Bálint Gazdasági Szakközép-iskola) egy helyen, az utóbbiban folyik majd esti tagozatos középisko­lai felnőttoktatás Esztergomban. Az önkormányzat által fel­kért közoktatási szakértő véleménye szerint gazdaságosabb, ha egy intézmény ad otthont az egyre kevésbé népszerű esti tagozatos felnőttképzésnek, amit a szakember szerint az is alátámaszt, hogy a Szent István Gimnázium esti tagozatán a 11–12. évfolyamban csak 10–10 tanuló maradt és az induló 10. évfolyamra is csupán egy diák iratkozott be.” http://www.hidlap.net/hetilap/hidlap080830.pdf

S ha szabad kérdezni: a Balassában hány tanuló van a 11. és 12. évfolyamon? Mert azt biztos forrásból lehet tudni, hogy tavaly a 9. évfolyamon (most tizedik) összesen három tanuló volt. Hozzánk a 10.-be az idén valóban egy diák iratkozott be, mert másik kb. húszat elküldtek.

„A döntésben szerepet játszott továbbá, hogy a két intézményben eltérő a felnőttoktatási képzés, a gimnáziumban az előtanulmányok beszámítása miatt hároméves, a szakközépiskolában négy­éves a képzés ideje.”

Az előbb mintha a gazdaságosságról lett volna szó. Négy évig képezni ezek szerint gazdaságosabb? (Az alapító okirat szerint egyébként a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők számára az Istvánban is lehetőség volt a 4 osztályos képzésre.)

„A módosítás miatt a Balassa Gazdasági Szakközépiskola évfolyamainak a száma több lesz…”

A négynél? Öt, sőt hat évfolyamos érettségire felkészítő képzést is indítanak? Talán az osztályok száma lesz több. (Nem nagy baj, ha az újságíró érti is, amit ír.)
Mint korábban már írtam: a szakközépiskolás és a gimnáziumi osztályokat nem lehet összevonni, így a következő két évben gazdasági indok nincs, pénzt nem takarítanak meg.

„Kurnász László szerint a változás miatt csupán egy tanárnak nem lesz meg teljesen a kötelező óra­száma, ez azonban az önkormányzati iskolában történő ’átta­nítással’ megoldható.”

Ezt Kurnász László a Szent István Gimnáziumban egyetlen tanárral sem közölte. (Sőt aug. 26-ig magáról a lehetőségről sem tudott.)

„Hasonló módon egységesítette a testület a nyelvi előkészítő osztályok működését hétfőn, amelyek eddig három intézmény­ben, a Szent István Gimnáziumban, a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskolában és a Dobó Katalin Gimnáziumban indultak.”

Ezt hogy kell érteni? Megszabta, hogy mit, hány órában, milyen módszer szerint tanuljanak? Vagy csak megint nem érti MÁ, hogy miről ír?

„Az indoklás szerint a gazdasági indokok figyelembevételével az önkormányzati képviselők a nyelvi képzés városi szintű megtar­tása mellett foglaltak állást és ennek megszervezését a Dobó Katalin Gimnáziumra bízták, így a korábbi három középiskola helyett a nyelvi előkészítő osztályok beiskolázására ezentúl a Dobóban kerül sor.”

A gazdasági indokokról annyit, hogy a nyelvi előkészítő osztályok állami normatívája magasabb, mint a többié. A megtartásról annyit, hogy így lehet beállítani valami megszüntetését megtartásnak. S mit kell megszervezni azon, ami immár 5. éve működik?

„Napirendi pontként tárgyalták a képviselők a Szatmári Irgal­mas Nővérek által fenntartott általános és középiskolai képzé­sek beindítását, amelyek befolyásolják majd az önkormányzati intézmények tanulói létszámát. Az iskolát fenntartó szerzetes­renddel kötött megállapodás szabályozza az indítható osztá­lyok, illetve a tanulók számát, valamint tartalmazza azt is, hogy a város évente hétmillióval támogatja a rend közoktatási tevé­kenységét, valamint az Erzsébet parkban 300 négyzetméteres, nyilvános játszóteret biztosít az óvodájuk számára.”

Megállapodás. Kinek a javára és kinek a rovására?
Mennyibe is kerül a városnak évente egy nyelvi előkészítő osztály?

Párbeszéd

- Anya, tudod mi van a 'nálatok alvási törvény'-ben?
- OK.
- Apa, anya azt mondta, hogy nálatok alhatok.

2008. augusztus 26., kedd

Határozat után, döntés előtt

Szeptembertől az esti tagozat megszűnik az Istvánban, két és fél álláshelyet elvont a fenntartó. Az intézkedésnek gazdasági és racionális oka nincs: a Balassában az azonos évfolyamú estis szakközépiskolai osztályokat nem lehet összevonni a gimnáziumiakkal; ahány fővel nálunk kevesebb, a Balassában annyival több tanárt engedélyeztek. Megtakarítás: gyakorlatilag nulla forint.

Vagyis ott vagyunk, mintha a fenntartó elfogadta volna az iskola összes véleményt nyilvánító szervezetének a javaslatát: kifutó rendszerben szűnjön meg az Istvánban esti.

A létszámmal kapcsolatos előírásból hiányzik viszont annak a ténynek a figyelembevétele, hogy az esti megszüntetésével párhuzamosan nappalis osztályaink száma 12-ről 13-ra nő. Az ellentétes irányú változás különbsége kevesebb mint 10 óra.

Határozat volt, döntés még nincs. Rólam van szó persze. De aztán kiderül: van egy kis bibi. Várunk… Holnap még csak aug. 27.

Mint ma kiderült, a kollégák érveiként elhangzó elismerő szavak vissza nem utasítása, az azokban való sütkérezés KL szerint már nem hagyható szó nélkül. S most tessék, egy szülő, nagy nyilvánosság előtt rólam…

Kiváló pedagógus és igazgatóhelyettesként is bizonyított... Nagyon örülök, hogy a másik fiam számára ő tanítja a magyart és egyben osztályfőnöke is...
A kérdés, hogy meddig ?
Egy pedagógust a pedagógiai munkája alapján kell megítélni és az alapján kell dönteni a 'sorsáról'...”
(szeretgom)

Mától kezdve tehát tiltakoznom kell.

2008. augusztus 23., szombat

Pécs

Aug. 10.

Lassan vége a nyaralásnak, az utolsó 3 napot Pécsett töltöttük. Élhető, szép város, vannak egészen mediterrán részei is. Vasarely nincs itthon, Csontváry most is lenyűgöz, értékes-érdekes a modern anyag is. Szép a székesegyház új (most láttuk először, 2000-ben lett kész) külső és belső bronzkapuja. De sokkal kevesebb a nyári program, mint Esztergomban: meglepő egy egyetemi városban, Európa leendő kulturális fővárosában. A két nekem legjobban tetsző épület: a kevésbé ismert mecset a minarettel (Széchenyi térit elcsúfítja a hozzáépítés) és egy Hundertwasserra emlékeztető lakóház. Egyébként sok nagyon szép palota renoválásra szorul, sok a falfirka, helyenként 20-30 cm mély lyukak vannak a járdában… Szóval: Magyarország. Pocsék, de nagyon látványosan kínált fagylaltok után ma találtunk jót is. Feltűnően sok helyen kínálnak nagyon kedvező áron – már 530 Ft-tól – menüt: pl. ma egy csontleves, egy szelet cigánypecsenye sült krumplival és káposztasalátával is ennyi volt. És finom! Nem gondoltam volna, hogy nyaralásunk három helyszíne közül Pécsett eszünk a legolcsóbban. Vannak fiatalos helyek és régi kiskocsmák, kisvendéglők – mint megannyi Fekete Sas nálunk, csak pincérrel.

Közben hallom, hogy otthon – bár még szabadságon vagyunk – kezdődőben a tanév. S holnap indulás haza.


2008. augusztus 22., péntek

Kilenc

Aug. 10.

Nórika ma 9 éves. Volt kívánságlistája, együtt vettük meg az ajándékot. Rapunzelt bemutatta a magunkkal hozott három Barbie-nak, a többinek majd otthon. Itteni törzscukrászdánkban megettük a születésnapi Tiramisu tortát... Kilenc éve nincs nála fontosabb. Ő a dolgom a világban.

In vino veritas

Aug. 7.

A palkonyai ház szalonjában borral, borászattal, borászokkal kapcsolatos könyvek. Az „… év borásza” c. sorozatban átolvastam a Gere Attiláról, Bockról, Tiffanról és a mi vidékünkön tevékenykedő Kamocsayról szólót.

A villányi sikeres, középbirtokos borászok maguk az élő tradíció. Pályájuk alakulásában ott lüktet a történelem: kacskaringóiban betelepítés és kitelepítés, kerülőutak és nemzedékek felhalmozott tudása, ragaszkodása a szőlőhöz, a vidékhez, a rendszerváltás adta új lehetőségek megragadása, az építkezés… Okosság, tehetség, szorgalom. Családi vállalkozás. A következő nemzedék tudatos felkészítése.

Nagyobb látószögből nézve: az évtizedekre megszakadt polgárosodás újraindítása. Buddenbrook-ház-feeling. (Ha a történelem az élet tanítómestere /bár a tanítványok csak nem akarnak tanulni!/, akkor az irodalom az életben - kint a világban és bent önmagunkban - való eligazodás segítője.)

Villányban a Maul pince Sváb kisvendéglőjében „torkos csütörtök”-öt tartottak, ott ebédeltünk. Széles választék, tisztességes adagok, nagyon jó ételek és bor természetesen. A falon: In vino veritas…

2008. augusztus 20., szerda

Olvasás

Aug. 7.

Három könyvet hoztam magammal a nyaralásra. Polcz Alaint gyorsan elolvastam. A 2. könyvet úgy 50 oldal után abbahagytam: nem bírom a szenvelgést. Régebben ez nem fordulhatott elő: amit elkezdtem, azt kötelességszerűen végigolvastam. Ma már azt gondolom: az időm nem végtelen, nincs bármire. Van, amiről érzem, hogy érték, de éppen nem vagyok ráhangolódva, vagy kevés hozzá az intellektusom... Az ilyen könyvekhez talán még visszatérek. De van, amiről azt gondolom: ez blöff – akárhogy hozsannáznak is róla. Aztán laza nyári olvasmányként a kerkafalvi házigazdánk könyvtárából elolvastam Szilágyi János egy interjúkötetét a 80-as évekből. Tanulságos volt. Most Márai ’44-45-ös naplóját olvasom. Lassan, megrágva a szöveget, utánagondolva, magammal és a jelennel összevetve, foglalkozási ártalomként új témákat találva az érvelő esszé műfajához… Irigykedem: Olaszország, Franciaország, Anglia – a polgár jön-megy, él a világban, eredetiben olvassa a világirodalom jó részét. Nem tudja magát kivonni Dosztejevszkij hatása alól (Karamazov), végigolvassa Shakespeare-t (ez utóbbit előírom magamnak nyugdíjas koromra), összeveti a fordításokat. Figyeli, mi történik körülötte és reflektál. Okosan, higgadtan.

„Az író számára egyetlen parancs van csak: elmondani az igazságot, amelyet megismert, mely ég a szívében, melyet el kell mondania, máskülönben minden szava hazugsággá torzul, a közömbös szavak is. Mit kezd a világ az igazsággal? Ez a világ dolga.”

„Magyarország egyik végzete a közhivatalnok bizonyos válfaja; Hungáriának ez a selyemfiúja. Ez a szájaló önkény, nyegle kitartottság, pökhendi önzés, ez a csinovnyik-rémuralom, nemzet és egyén felett! Ezeket levakarni, ezektől fertőtleníteni a nemzet testét, s helyükbe embereket ültetni, akik tudják, hogy a hivatal nem előjog, hanem szolgálat! Ezek árultak, adtak el az elmúlt években mindent, amiért élni érdemes, ezek árultak hazát és jogot. Régebben csak úrhatnámok voltak, de pénzdolgokban legalább korrektek; most már – a bíróság kivételével – nagyrészt nem is azok. Ezeken múlott minden, ők az igazi felelősök.”

„Ha mindabból, ami most történi velünk, egyfajta anarchia lenne Magyarországon; természetesen el kell fogadni, mint a végzetet. A felelősség mindazok számára, akik az elmúlt huszonöt évben elmulasztották a tisztességes megelőzés társadalmi kötelességeit, rendkívüli. De az idő mindenképpen feladta a leckét: én az európai humanizmusban hittem, s abban a polgári szocializmusban, mely minden dolgozó számára tisztességes életszintet, szabadságot és műveltséget nyújt. Tehát nem ez önző, kapzsi és műveletlen középosztályban, hanem a másikban, mely Európát építette, s melyből a Felvidéken és Erdélyben élt néhány nemzedékrevaló.”

„És a fanatizmussal szembenézni. Egyetlen fegyver: nem fáradni el, érvelni, logikusan felelni, akkor is, amikor a fanatizmus sistergő nyállal szembefröcsköl.”

„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a ’jobboldaliság’ címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint ’keresztény magyar ember’, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert ’keresztény, magyar úri ember’, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem ’keresztény-magyar’ vagy ’úriember, tartani a markát, s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a ’jobboldaliság’ igazi értelme. S ez a fajta nem tanul.”

Azt mondják: a történelem az élet tanítómestere. Biztos?

2008. augusztus 17., vasárnap

Gyerekszáj

Élettapasztalat:
Ne kényszerítsetek arra, hogy levágjak egy hisztit!

Harc a fészekmelegért:
Édesapa, értsd már meg, hogy szeretek a szüleimmel aludni!
Nem értem, hogy miért alszanak együtt a szülők, a gyereket meg kitúrják.

(Ezek az elmúlt egy hónapban hangzottak el.)

Filozófia:
A butaság a hülyeség koncentrálása. (2004. jún. 23.)

Szerepjáték:
Na, hagyjatok, tantervet írok. (2004. júl. 14.)

(Még nem volt ötéves.)

Villányi-hegység

Aug. 6.

Palkonya: a villányi borvidék egyik települése, 2007-ben Európa kulturális faluja. A Gere „birodalom” vendégházában lakunk: szépen felújított, igényesen átalakított és berendezett sváb parasztház a borturizmus szolgálatában. (Egyszer Andráskó István azt mondta: a különböző méretű képek felakasztásakor az a szabály, hogy az alsó élük egy vonalba essen. Azóta másképp bántja a szemem. Itt is.) Fürdőház is van mindenféle „attrakcióval”. A falunak mindössze 350 lakosa van, különleges a körtemploma és az 5 szintes pincesor. Este csak egy-két ember mozog kinn, nincsenek nyitva, elmarad a borkóstolás. Másnap Villányban pótoljuk.

Palkonyán sok házon ott a jel: védett. A szép régiek között persze vannak oda nem illő újak és csúnyára deformált régiek. A szobánk két ablaka a fő utcára néz, egy az udvarra – mint apai nagyanyáméknál a tisztaszoba, amelyet ők „első ház”-nak neveztek. Van benn egy mészviasszal kezelt világos, kétajtós, polcos ruhásszekrény. Szép. Ilyen volt a nagyanyámnál a nyári konyhában, csak sötétbarnára festve… A húgom használja szakali mama konyhaszekrényét… Most szépnek látjuk – akkor nem értékeltük. Távlat kell ahhoz, hogy valaminek az értékét, szépségét becsüljük?! A szemet is iskolázni kell.

Elmentünk Siklósra, Nórának tetszett a Tenkes kapitányának vára (azóta itthon újra végignézte a filmsorozatot – a szöveget szinte kívülről tudja), leginkább a kínzóeszközökre figyelt meg a film szereplőivel benépesített panoptikumra.
A városban van egy dzsámi, nagyon szép. Magyarok állították helyre, belülről gyönyörű faszerkezet érzékelteti, valaha milyen lehetett a kupolája – akkor persze nem fából. Rómer Flóris (a veleméri templomra is ő hívta fel a figyelmet) rajza megvan az eredetiről(?): a kupola kör alakú. Egy török utazó viszont nyolcszögletűként írja le. A dzsámiban szőnyegek, ötvösmunkák vannak kiállítva – a török állam ajándéka.

2008. augusztus 16., szombat

Szigetvár

Aug. 5.

Útban Palkonyára megállunk itt. Kétszer fordulunk a központban, semmi sem mutatja, merre a vár (visszafelé aztán látunk egy táblát, talán Vár Múzeum felirattal). Felfigyelünk viszont egy „óborzalomra” (egy kedves ismerősöm szóhasználata a felsőfokra). Állítólag Makovecz tervezte, az organikus építészet egyik példája: betonból. Itthon utánanéztünk. Íme, betűhíven:
„Ez a ház szakmai tevékenységem egyik csúcsa, mindazok az elemek amelyekre valaha rátaláltam, itt szerepelnek, sőt még egy sajátosan gyermeki szürrealizmus is. A három egymásba hatoló kupola amely megidézi az első Goetheaneumot megzabálja a két oldalsó szárny régi kultúrát jelképező leromosodó falait amelyek eldőlnek és eltűnnek az általuk létrehozott geometriailag egyszerű tértartalmában azonban rendkívül bonyolult és erős szürreális hatásokkal működő térben.”

(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szigetvári Vigadónak közelről van elfogadhatóbb nézete is.)

Végül egy helybelit kérdeztünk meg, hogy merre menjünk a várhoz. (Nem pénz kérdése: a várostáblától oda kellene vezetni az idegent!) A várkapun épp jön ki egy család. Egy 30-40 közötti nő kommunistázik: a polgármester el akarja adni a várat a törököknek. Meg ne feledkezzünk róla: Magyarországon vagyunk.

A várfal nádfonattal elkerítve a turistáktól, igénytelen lámpák a sétány mentén. A képen látható betonmonstrum a kirohanásra emlékeztet, szóval: emlékmű. A pénztár régi, ronda alumíniumbodegája az elfogadható kinézetű újtól pár méterre… Pacuha ország. Szégyellheti magát az utókor: az ország is, a város is. Belül az állítólag egy hónap alatt felépített dzsámi a Szigetvár alatt meghalt II. Szulejmán tiszteletére (76 éves volt) – szép. A kiállításon fegyverek, tárgyi emlékek a török korból, a Szigeti veszedelemhez készített illusztrációk, egy már elhunyt gimnáziumi tanár, helytörténész hazafiúi, honleányi érzelmeket felpezsdítő összefoglalója az 1566-os ostromról… 120 ezer katonával – Zrínyiék az ostrom kezdetekor 2500-an voltak, a törökök 100 ezren – a császári sereg nem mozdult a Rábától. II. Szulejmán utóda pedig 1-2 év múlva egyezséget köt, Nyugat-Európa megmenekül. De vajon tudták-e 1566-ban, hogy megmenekültek? Bennünk mindenesetre így rögzült: Magyarország a kereszténység védőbástyája.

Kifelé jövet csak rákérdezek a kommunistázás kiváltójára. A város polgármestere valóban tárgyalt a törökökkel: ha 99 évre bérbe kapnák, akkor újjáépítenék a várat, muzulmán központot hoznának létre benne. De a nagy felháborodás miatt elálltak a tervtől. „Csak törpe kor felejthet ős nagyságot…” – kezdődik az emléktábla felirata a kertben.

Mennyi Törökország GDP-je? És Magyarországé? (Utánanéztem: 2007-ben nálunk 19 500 dollár volt az egy főre eső, a törököknél 9 393.) Hogyhogy Törökországnak megérné pénzt befektetni külföldön a mohamedán kultúra érdekében, s nálunk nem jut elég pénz saját kulturális-történelmi értékeink felújítására, karbantartására, megőrzésére? A pénz elég kényszerítő eszköz 440 év múlva megtagadni Zrínyi és katonái áldozatát? Semmi kifogásom a Szulejmán-szobor ellen, az ellenségre is lehet emlékezni és emlékeztetni (http://nol.hu/cikk/394990/), de éppen ezt a várat bérbe adni - nem ugyanaz a kérdés. S nem kell ahhoz jobboldalinak lenni, hogy felháborodjunk.

Dizájn

Megváltoztattam, mert nemrégiben ráakadtam két olyan blogra is, amelyekhez még külsőségekben sincs kedvem hasonlítani. Az előzőt nem én csináltam, hanem egy tanítványom, aki ezekben a dolgokban tanárom: elfogadtam a javaslatát, hogy az a színvilág illik hozzám. Igaz, kivéve, hogy a háttér mintás volt.
Olyan sablont választottam, ahol hosszúak lehetnek a sorok, mert pár soros bejegyzéseket nemigen szoktam írni. Eredetileg azt gondoltam, hogy ’életem tájairól’ évszakonként változó fotót teszek a fejlécbe, de pl. a nyári annyira megváltoztatná a hosszadalmasan (ifjúság, nem röhögni – én nem vagyok profi) kikísérletezett színhatást, hogy erről letettem. Valami kép lesz, de még keresem.
Nekem tetszik, és ráadásul önállóan csináltam.

2008. augusztus 15., péntek

A' la recherche…

Aug. 4.

A strand felé tartva elhalad mellettünk egy bilikék kétütemű(?) Trabant, s megcsap egy ismerős szag. Másodperceken belül eszembe jut, honnan: Telek mama petróleumfőzője. (A jelenség irodalmi ábrázolását lásd Krúdynál, Proustnál.)

A dédszüleim közül csak őt ismertem, túl volt a hatvanon, amikor a világra jöttem. 1889-ban született Jolsván, 21 évesen már anya: a nagyanyám Rozsnyón, a húga Hejőcsabán, a legkisebb lány Szécsényben született. A városok jelzik a család vándorlását. Dédapám (felmenői tisztviselők) művezető volt (mit jelentett ez akkor?), Szécsényből ment el a háborúba (1. vh.), dédanyám nem mozdult innen, ide várta vissza. Nem jött. Telek mama – mint hadiözvegy – trafikot kapott (hogy is mondja Pepin a Sörgyári capriccióban?). Évtizedek múlva is megvolt: gyerekkoromban sok színes műanyag kis dobozkám volt, ezekről tanultam a színeket – ilyenekből árulták darabra a pengét.

Nem lehetett könnyű felnevelni a három lányt. (Telek gyakran emlegette, hogy ő veterán, magas állami kitüntetése is volt - a részleteket nem tudom, utánakérdezni!) A legidősebb – a nagyanyám – a fényképek tanúsága szerint – szép volt: szőke, kék szemű (mint Telek), de testi hibás (az egyik lába jóval rövidebb és vékonyabb, anyu sem tudja az okot, sosem merte megkérdezni). Nem tudom, mikor ment férjhez, de ’33-ban megszületett anyu (’39-ben a húga, ’42-ben az öccse). Nagyapám bádogos volt, nagyanyám is sok mindent megtanult tőle, gyerekkoromban láttam cinnel lyukas fazekakat foltozni. Nagyapám megjárta az orosz frontot, aknaszilánkokkal a testében tért haza. Egyéves voltam, amikor meghalt. Azt hiszem, csak fényképről tudom, hogy barna gombszeme, barna haja, kreol bőre volt. Anyám rá hasonlít.

Nagyanyám húga, Bözsike nem mert férjhez, Telek mamával élt. Halvány emlékem van róla: nagyon vékony, barna, beteges (tüdőbaj?), nagyon örült nekünk, ha mentünk. Kisgyerek voltam, amikor meghalt – halálhírre, temetésre nem emlékszem. Zsuzsi néni, a legkisebb lány tanár lett. Anyja génjeit örökölhette: ma is él, 93 éves.

De vissza a dédanyámhoz. Gyerekként úgy érzékeltem – nyilván ezt hallottam otthon -, hogy a legkisebb lányát megkülönböztetett szeretettel szereti, az ő lányát meg az anyu öccsét szintén – ők a Telek-fajták. Az udvarban, ahol lakott, három család élt: az L alak rövid, utcára néző részében apa, anya és talán egy gyerek, a szárában, középen egy egyedülálló tisztviselőnő, a hátsó traktusban Telek Bözsikével, majd nélküle. Hátul különálló szerszámoskamra, WC-k. Az udvaron büdöske, zöld színű kerekes kút (az utcán nyomós), kicsit jobbra tőle Telek ajtaja: egyenesen a konyhába léptünk. Szemben a sparhelt (apai nagyszüleim masinának hívták, a „városi” anyu ezt mindig gúnyolta - pedig csak a származás más, ja, épp ez az :)), jobbra az ajtótól egy hosszú, penészzöld színű láda mint ülő- és tárolóalkalmatosság – ezt megörökölte anyu -, bordó kőpadló… Az ajtótól balra nagyot kellett lépni, magasan volt a küszöb, tömör, barna vagy sötétzöld ajtó vezetett a szobába. Benn kevés volt a fény: kicsi ablak (egy? kettő?), sötét bútorok. Kis vaskályha ontotta a meleget. Kétajtós, polcos szekrényből Telek elővette a mogyoróscsókot a gyerekeknek, apunak töltött egy stampedlivel. Minden alkalommal lejátszódott a következő párbeszéd.
- Nem kér még egyet? – így Telek.
- Nem, ha nem ad – mondta apu.
S mivel Telek nagyot hallott, hol adott, hol nem.

A kisebbik húgomra a szülési szabadság (6 hét) leteltével először csak napközben, a tél beálltával egész héten (az óvodáskor eléréséig) az anyai nagyanyám (szécsényi mama) vigyázott, mert anyu Szécsényben dolgozott. Telek mindennap meglátogatta őket a kastélyban. (A Forgách-kastélyban: a 60-as években ott alakítottak ki 3-4 tanácsi lakást, egykori, bizonyára díszes szobában volt a fáskamra is az emeleten. A grófnő a földszinten lakott: kedves, vékony, idős hölgy, mindenki grófnőnek szólította, kalapban járt, a kalapon kis fátyol.) A húgom várta, hogy milyen meglepetés kerül ki a „kostökből” (egy bordó-zöld kockás sportszatyor volt, drapp műbőr fülel és kerek aljjal). A szécsényi évek miatt J. nem beszélt palócosan – mi igen.

Később dédanyám máshol lakott, nem messze a „lenti” cukrászdától. Erre a lakásra kevésbé emlékszem, ekkor már gimnazista voltam, s képes voltam úgy megfordulni Szécsényben, hogy nem nyitottam rá az ajtót. Ha mégis, sült hússal kínált, ott volt kislábasban a sparhelt szélén: finom, porhanyós. Galanicsnál vette, 30-40 dkg-ot egyszerre, de nagyon szigorúan kikövetelte, hogy szép, sovány legyen.

Teleknek anyai ágon nemesi ősei voltak: a dédanyja Fáy lány, birtokos családból származott (Fáy András, a reformkor neves írója, közéleti embere, a Pesti Első Hazai Takarékpénztár megalapítója rokon), dédapja földbirtokos, édesanyja református pap lánya. Apai ágon a nagyapja tehetős birtokos, Jolsva polgármestere, apja foglalkozása szerint csizmadia sok alkalmazottal és nagy kártyás… S a dédanyám, Telek mama, S. Erzsébet, a református pap unokája, nemesek leszármazottja, a 19-es veterán szoba-konyhában élte általam ismert életét. Túlélte nagyanyámat. 1981 augusztusában kórházban halt meg: nem ismert meg senkit, nem tudott magáról. Díszsírhelyet kapott. Én szeptemberben kezdtem tanítani.
„Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.”
József Attila: A Dunánál (részlet)

2008. augusztus 14., csütörtök

Magyarország-Szlovénia-Horvátország

Még mindig aug. 3-án történt, akkor is írtam.

Átmentünk Lendvára. Hihetetlenül meredek délnyugati lejtőn futó szőlősorok, a fehér, kastélyjellegű épület (zárva) már az útról látszik, kétnyelvű tábla Kossuthnak és Széchenyinek (egyébként is jellemzőek a kétnyelvű feliratok), álmos nyugalom.

Továbbmegyünk Csáktornyára, kb. 15 km: itt született Zrínyi Miklós, emiatt jövünk. Nóra nem érti: egy nap, három ország, ha Horvátország, akkor tenger – oda megyünk? Itt még van határellenőrzés, gyors, személyit mutatunk.

A várostábla kiegészítése hirdeti, hogy itt a Zrínyiek vára. A sétálóutca tele éttermek, kávéházak kiülős teraszaival – mérsékelt számú vendég, délies hangulat. Szép és elképesztően ronda épületek eklektikája: a működő kolostorral és templommal szemben egy borzalom, egy gyönyörű, hármas tagolású szecessziós ház mellett egy randa trafóház… Hatalmas, tiszta park, a sétáló utca felőli oldalánál Zrínyi-emlékmű (horvát felirattal), a tetején turul. Füves, lejtős térség után (várárok?) téglából épített külső várfal, beleépülve-megőrizve a templomtorony, több szekér mélységű, boltíves bejárat (falfirkák), azon túl bentről visszanézve 1-2 emelet magasságban ablaksorok, két oldalt reneszánsz lépcsősor (mint a sárospataki). A várfal van, ahol romos, aztán eltűnik. Bent egy jóval későbbi palota - zárva -, egyik földszinti nyitott ablakán bepillantva látni a pinceszintet – a boltívek téglából.

A Zrínyiek két nemzet fiai: Miklós (Szigetvár védőjének dédunokája) Magyarország nádora szeretett volna lenni, magyarul írta a Szigeti veszedelmet, öccse horvát lett, maradt. Egyszer majd talán kétnyelvű összefoglaló is lesz a várról, a családról.

Kézzel írok Nóra másodikos füzetébe - furcsa, hogy nem gépbe fogalmazok -, majd otthon bekerül a blogba. Holnap újra a lenti fürdő, dödöllét keresünk Bajánsenyén (házigazdánk tanácsa), aztán kedden irány a Villányi hegység.

Őrség

Aug. 3.

Cirka 300 km-re Esztergomtól nem tűnnek már fontosnak az otthoni történések. De elég egy telefon, hogy elinduljon a mókuskerék. Nem, nem szállok be. Kerkafalva, Csesztreg, Bajánsenye, Őriszentpéter, Szalafő, Velemér, Szentgyörgyvölgy, Lenti… Még egy napunk van az Őrségben, Kerkafalván töltöttünk hat napot.

Az 1888-ban épült „Vidéki Házat” 10 éve lakja – saját szóhasználatukkal élve – egy igazi kézműves házaspár. A hozzátartozó melléképülettel együtt a maguk számára és vendégfogadásra komfortossá tették: minden szépségét megőrizve igazán egyedien berendezték. Csend van, dús növényzet, árnyék a kertben, benn a galérián este kellemesen meleg gyantaszag. (Télen kandalló- és gázfűtés.) A faluba egy héten háromszor hoznak kenyeret, autóról árulják (volt mozgóbolt is, de nem volt rá igény), talán kétszer hetente jön a Family frost is. Nincs kocsma, iskola, orvos is csak hetente egyszer. Gombázni járnak az erdőbe, a házig is bemerészkedik a róka, állatot – a kutyán kívül – nem tartanak. Itt élni: életforma. Az idő elveszíti kényszerítő hatalmát: ráérünk. A nap járása és az életritmus összhangban van. Önálló értelmiségi léthez kiválóak az adottságok (internet van).

A veleméri templom gyönyörű (az őriszentpéteri is szép): több mint 700 éves, a freskói is túl vannak a hatszázon: élnek a színei, pedig az épület a 19. században jó ideig tető nélkül volt, igaz, a reformáció korában lemeszelték, s a mész védte. A régi Velemér a török időkben elpusztult, újjáépítése kicsit arrébb történt. A templom még a 80-as években is katonai őrhely volt, a velemériek csak határsáv-igazolvánnyal mehettek a szőlőbe, visszaútban is le kellett jelentkezniük. Mindig náluk volt a személyi - amikor új bevonulók kerültek a vidékre, folyton igazoltattak, aztán ahogy lassan megismerték az itt élőket, lazábbak lettek. A vészes fogyás mégis a rendszerváltás után következett be: nincs munka, az állattartást ajánlgatják megélhetési forrásnak, de nem kellenek a termékek, tavaly az iskola is bezárt. Az Őrség eredeti funkciója megszűnt, az üdülőövezeti formálódik – a házak jó részét már most is üdülőnek használják.

Ebédidő van. Négy-öt helyen megállunk, dödöllét akarunk enni. Nincs. Aztán Lentiben egy külsőre jellegtelen étteremben nagyon jót ebédelünk. Csókoltatjuk a séfet. Kiderül, hogy nő. Akkor is! Apropó: Lenti. Az élmény- és gyógyfürdőnek 9 medencéje van: 3 belső és 6 külső (az egyik a belsőkhöz kapcsolódik, télen is működik). A felnőtt belépő 1490 Ft, a diák 990. (Vö. Aquasziget és Szent István. Igaz, nincs benn mászófal meg annyi délszaki növény.) Kinn napos és árnyas részek, jó minőségű fű. Negatívum: egész nap szól a Danubius Rádió a hangszórókból.
(Ha egy étteremben/cukrászdában/kávéházban rongyos vagy nem tiszta a terítő, művirág van az asztalon, papucs a pincéren, szól valamelyik kereskedelmi rádió – az nem lehet igényes hely. Szerintem.)

Nórának ma legjobban az ebéd tetszett. Aztán – kis gondolkodás után – hozzáteszi: meg a kék templom. A szentgyörgy-völgyi református. (Egy-két kilométerre a falutól új, szép ház eladó. Lottó?)

2008. augusztus 13., szerda

Újra itthon

Lassan két napja újra itthon. A mosógép még megy, a vasalás várhat, a leveleket és ismerőseim blogjait elolvastam (derű, derű, derű és egy ború), egy-két nem ismerős kedvencé még hátra van, a nyomtatott sajtóban kétheti a lemaradásom... De ideje az "élet láncszemeit" számbavennem. Nyaralás közben is írtam: hagyományosan - most lassan közzéteszem a virtuális térben.

A személyes ízlés szabadsága, avagy a városkép

Aug. 1. Ezen még erősen érződik, hogy hazagondolok.

Nem szeretem az egy tömbházon belül
- különböző színűre festett erkélyeket,
- különböző osztatúra (és anyagúra) cserélt ablakokat,
- a lomtárnak használt erkélyeket.
Persze, tudom: az ott lakók igényességének ill. a helyszűkének a jelei ezek. Na meg annak a gondolkodásnak: "az én lakásom, 'birtokon' belül azt csinálok, amit akarok." Csakhogy ezzel az egyébként sem szép háztömbök zavarosak is lesznek.

Elnézem a szentgyörgymezei lakóparkot: vannak szép és csúnya házak; látni parasztház jellegűt, szigorúan mértani vonalvezetésűt, árkádost, "kódisállásost"; földszinteset, tetőtér-beépítéseset és emeleteset... Van, aki figyel, hogy az épület színben illeszkedjen a közvetlen környezetébe, van, aki fütyül rá. A házak egyike a homlokzatával néz az utcára, másika nem. Láthatóan bármilyen tervet engedélyeznek. Ez így együtt kaotikus. Nem szeretem.

Messzemenő-e a következtetés: a sokáig elnyomott individuum akkor is a jogait követeli, amikor a közösség szempontjainak kellene érvényesülni? (Vö. Hegyeshalmon túl!)

Visszaolvasva tudom, mi váltotta ki ezeket a gondolatokat: nyaralásunk első helyszínének szép, régi házai – amelyeket a helyiek jó része nem értékel, pusztulni hagy. Építenek helyettük divatosabbat. S tűnik el a falu (sosem volt?) építészeti egysége.