Elmentek a háromkirályok – kicsi, élő fenyőnk varázstalanítva egyelőre a lépcsőházban, ablakdíszek a dobozukban, de egy égősort még feltekertem a tükörre, kell a fény, messze még a tavasz. A téli tücsök meséit hallgatom a youtube-ról: Sinkó László mesél, a felvétel 1977-es. A Kossuth rádió Esti meséjének szignáljával indul minden egyes történet: „Jó estét gyerekek! Remélem, ágyban vagytok már.”

(Több idősík élményei tolakodnak elő… Amikor még én voltam gyerek, és nagyanyáméknál szólt a rádió, a szobában sötét volt, csak a rádió zöld szeme világított, és kezdődött az Esti mese...  Évtizedekkel később, de már az is rég volt, amikor Nóri ült az ölemben, és A téli tücsök meséit olvastam fel neki…)

Sinkó hanghordozással, hangszínnel, tempóval megteremti minden állat karakterét, az ismétlődő mesefordulatok behúzzák a gyereket (az embert) egy harmonikus világba, a történetek bűbájosak – odakinn nagy hó van, s a téli tücsök egy szobában egy hátizsák bal zsebéből, a gyengülő zsályaillatból mászik elő, s a nyárra emlékezik.

18 év

Ma, 7.45-kor N. 18 éves lett. Perceken belül megérkezik R.-vel Londonba. Ma sem gondolom másképp.

A gyermek

nem akarja, hogy kitegyem a facebookra, ide megengedte, itt jóval kevesebben látják. Ez a tegnapi produktum, bő két óra alatt készült. Tudja, a kezek...

 

Ő még csak most 17...

N. fest

Előkészületek a szekkóhoz, amelynek témája az iskola névadója. A tanárnő N.-nak tájképi részletet szánt, ő viszont a portrét szeretné. A hétvégi feladat: kell egy másolatot készíteni. Íme a ma délutáni produktum.

A kép innen.

Kemény tekintetű változata.

N. rajzol

Az iskolában szekkót terveznek az egyik falra. A tanárnő képeket osztott ki a jó rajzosoknak, hogy kiszűrje: kik tudnak jól másolni. N. produktuma így sikerült.

N. varr

A gyermek összegyűjtött zsebpénzét a karácsonyra kapott pénzzel kiegészítve varrógépet vett magának, olyat, mint amilyenen a szakkörben is varr. 

Elment anyagokat vásárolni, s egy este ezt varrta magának.

A gyermek elolvassa másodszorra is A fösvényt. Azt mondja: tetszik neki. Itt tartunk, örülök. (Édeskevés köze van hozzá az iskolai irodalomoktatásnak.) De lehet, hogy a tanár azt fogja kérdezni – vélekedik, előre szorong – mi a teljes neve Anselmnek (három elemből áll). Hm, mit is mondhatnék, ha diplomatikus akarnék maradni...

Ceruzaforgácsok

Csütörtökön itt, szombaton itt – újra konstatálom: az emberi elme legnagyszerűbb teljesítménye a művészet. 

***

A gyermek olvas. Ez a hétköznapi kijelentő mondat  hosszú évek kitartó munkájának eredménye. Tizenöt éves koráig igényelte az "esti mesét", olvasott maga is, de inkább kötelességből, mint élvezetből. Mára eljutottunk az élvezetig is. A múlt héten valamelyik nap behozta hozzánk a tabletet meg a könyvet, nehogy elcsábuljon, mert tanulnia kell. Nagyon örülök, hogy itt tartunk. Megrendeli a könyvet, apa megveszi neki, néha rákérdezek, hol tart, jelzi, ha végzett, apa megy új könyvért... S meg tudom érteni – szülőként és magyartanárként is –, hogy nem érdekli a középkori himnuszköltészet.

Az irodalomtanítás legfőbb feladata az olvasóvá nevelés kellene, hogy legyen. De nem az. Nálunk nem irodalmat tanítanak, hanem irodalomról tanítanak. Sok esetben ki sem derül az iskolában egy gyerekről, hogy olvas, sokszor/sokáig az sem, ha jól ír – mindez rendszerint nem az iskolának köszönhető. 

***

Pár napja kora tavaszi idő van. Kinn a kertben az árnyékban még fagyos a talaj, ott még mozdulatlan minden – a naposabb részeken előbújtak a hóvirágok, látszik, hogy készülődik egy-egy tulipán. "Csalóka még a nap", mondta nagyapám ilyenkor, ha kabát nélkül akartam kiszaladni a hídra, nézni az erdőben olvadó hótól megduzzadt patakot. Ma is elfelejtettem kesztyűt venni, s fázott a pórázon a kezem. A kertben még vannak hófoltok, jég, a hegyoldal magasabban fekvő részei még fehérlenek. Eszembe jut, hogy gyerekkoromban nagyanyámék aszfaltozatlan utcájában mekkora sár volt ilyentájt, a traktorok kereke nyomán bokáig lehetett süllyedni benne – éjszakára aztán megszilárdult, ahogy az ereszről lógó jégcsapok is visszafagytak, ha a szomszéd ház eltakarta az alacsonyan járó napot. Évtizedek teltek el, nincsenek is olyan kemény, igazi telek, mint akkoriban... De a természeti törvénynek engedelmeskedve az évszakváltás napról napra közeledik – jó ez a bizonyosság. 

  

Előbújtak a hóvirágok.

Készülődik a kikeleti bangita.

Nóra varr

Estebéd

A kétszer hétnapos munkahét végén ezzel várt a gyermek haza. Saját kezűleg csinált a krumplihámozástól a tálalásig mindent: baconba tekert pulykahús tepsiben sütve, gombával és krumplipürével.

N. készülődik

Nóra varr

Nóra új elfoglaltságot talált magának: varr. Apa ingéből szoknyát, blúzt, maradék anyagokból párnát, amire még egy macskafigurát is applikál. Mesélem ezt az egyik nagyon kreatív kolléganőmnek, aki pár nagy múlva azzal jön, hogy a turiban van egy mini varrógép, nézzem meg, szerinte jó lenne Nórának.

A gépet megvettem (az x. fülbevalóval együtt ez volt a gyermeknapi ajándék), nagy a boldogság. Használati utasítás nem volt hozzá, de B. talált a neten. A gyermek ott nézte meg, hogy kell a cérnát befűzni, aztán kipróbálta... Összeszedtük a maradék ikeás anyagokat, csak a nyaralóban derült ki, hogy ő cipzárt is keresett, hátizsák vállpántjának valót is. Szombaton egész nap a szaletliben ült: az alsó cérna befűzésével nem boldogult – majd valakitől segítséget kell kérni –, de nem adta fel: ha már elhatározta, megvarrta a hátizsákot. Teljesen önállóan szabta ki, a zsebe cipzárral nyílik.

Régen a jól sikerült rajzait feltettem ide. Most azt kérdezte, a hátizsákot is? Reménykedett, hogy igen. Elismerésre vágyik.

Szombati moziként Polanski A zongorista c. filmjét néztük meg. Újra meg újra megdöbbent, hogy 

– az ember hogy el tud aljasulni,

– mennyire hozzá lehet szokni, sőt alkalmazkodni az elképzelhetetlenhez, az elfogadhatatlanhoz,

– honnan kerül elő bizonyos korokban ennyi kegyetlen, magabiztos, kételkedés nélküli ember,

– micsoda felelőssége van az ember gyilkos ösztöneit szító politikának,

– mennyi ideig tűrte, követte, másolta Hitler rögeszméit Európa,

– a halál torkában is ragaszkodik az ember akkor már értelmetlen tárgyakhoz,

– mennyi mindent kibír az ember,

– mennyi minden után normálisnak lehet maradni...

A leghátborzongatóbb jelenet az erkélyről ledobott tolókocsis öregember...

Gyomorszorító, ahogy az egy vekni kenyérrel hazafelé tartó apát megalázza két német tiszt: az öregembernek meg kell hajolnia előttük, aztán leparancsolják a járdáról a csatornába – zsidók a járdán nem közlekedhetnek. Engedelmeskedik, mit is tehetne, aztán évekkel később, a marhavagonba szállás előtt még a hegedűjéért viaskodik. (Hej, de zseniális Örkény!) 

 

Nórát megrázta a film, de akar még háborús történeteket nézni. Azt mondta, ha csak 15 kilót vihetne magával, ő Zazit vinné.

Nóra és Zaza

Készülődés

Hetek óta keres, olvas, készül, vár... Talált egy régi fiókot, kitakarította, lenolajkencével kezelte, beletette a puha, tiszta pamutanyagot, egy rágókát és egy feliratot: "Welcome home Boldi!" 

Szülőnevelés

Megy ez már vagy két éve, hogy állatot szeretne, kutyát persze. A lépcsőházban simogatja az elhízott macskát, anyunál... de az macska. Kicsi a lakás, az ő szobája nincs 10 négyzetméter, negyedik emelet... persze, érti. Majd ha nagy lesz, kertes házban fog élni, és akkor lesz kutyája. Órák Kati néninél, tanulás közben az egyik keze folyton a kutya bundájában... – csak fokozódik a vágy: állat kell.

Beadom a derekam: legalább hal, mondja Kati néni; ajánlom a teknőst, az unokatestvéreknek az van... Nem jó, nem lehet simogatni. Kiegyezünk egy törpenyúlban. Érdeklődöm: egy kolléganő könyvet hoz, egy másik a macskát javasolja, gyerekeket interjúvolok, kutyapártiak. A nyúlnak egy méteres ketrec kellene, lehet kicsit kisebb is, de..., nem kell sétáltatni, nem igényel nagy időráfordítást, vihetjük magunkkal a kertbe... Jó, jó, de csak egy nyúl, gondolom, s egy méter abban a kis szobában... Átbillen valami: legyen kutya. Kis testű, nem vadász-, nem kotorékeb, lakásban tartható... Apát kell meggyőzni. A gyermek elintézné egyszerűen: megvan a többség. Nem, mondom, nem elég a többségi döntés, konszenzus kell: egyébként is apának nőnek meg a feladatai inkább, nem nekem. (Nekem "csak" a toleranciahatárt kell kijjebb/feljebb tolnom.)

Így most három napja kutyafajtákat tanulmányozunk, kutyatartásról olvasunk... S nyaralás után a gyermek kutyatulajdonos lesz.

Hétvégi apró

Remélem igaz, hogy a tegnapi havazás volt a tél utolsó támadása: a reflektorfényben vízszintesen kavargó hóesésben jöttünk haza a tanszaki hangversenyről, s a parkolóban, cipőben a gyermek bokáig süllyedt a hóba.

Itthon ma is többször eljátszotta a tegnapi darabját – hibázik olykor –, de neki is, nekem is teszik a Greensleeves.

A sextett kiváló, remélem, a mai versenyen nyertek.

***

Kedd óta gyakorlatilag nincs hangom – heveny gégegyulladás –, suttogni sem volna szabad... :) Ma csak egy pohárköszöntőt kellene mondanom a szülők-nevelők bálján.

***

Hosszú évek óta nem nézünk tévét – heti 1-2 óra erejéig csak a gyermek kivétel –, de az mégsem járja, hogy DVD-t se lehessen lejátszani, ti. a 10 éves készülék úgy döntött: már megszolgálta az árát. Némi utánanézés és kutakodás után B. kideríti mit érdemes, mennyiért (interneten rendelve, házhoz szállítással ugyanaz a készülék több mint 30 ezer forinttal olcsóbb). Másfél hete tehát méretes új tévénk van, sztereó..., megrendelve a Mezzo, s tegnap este pl. Maria Pages és együttese Utópia c. műsorát néztük. Ajánlom a flamenco kedvelőinek.

Helyzetjelentés

Remélem, egynapos lázzal megúsztam az idei telet. Bár az egyébként sem csiripelő hangom még basszusba hajlik, az orrom környéke minden Neogranormon ellenére olyan, mint a smirgli, egészségesnek nyilvánítom magam.

Tegnap este a Müpában a Rigoletto. "Megpróbáltam a közelmúlttal párhuzamba állítani a herceg palotájának dekadens környezetét, amelyben hatalomvágy, pénzsóvárság és tetszeni vágyás káprázatában élnek az emberek. A hatvanas évek Las Vegasa ilyen világ volt: az élet habzsolása könnyen rossz irányt vehetett" – mondja a rendező.  Ez rendben is van, a 16. századi történet ilyen módon közelebb hozható, de Gildák már nincsenek, az sem valószínű, hogy az éjszakai élet, a mulatók ura templomba járna  – szóval, amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon. Nem baj, a énekesek teljesítménye (énekesi, színészi) elismerésre méltó, szeretünk oda járni, a jövő évadban folytatjuk.

Tegnap mutogatta magát a Nap, ma újra szürke minden. A kertben még majdnem összefüggő hóréteg, a városban semmi, de az országútról fehérlenek a hegyek. Lassú olvadásban reménykedem.

A Chouchou baba dédelgetése

Azt mondja a gyermek: – Ha lenne egy húgom, úgy elkényeztetném...

Világok találkozása

Apa azt meséli, hogy a 60-as években az Istvánban dobkályhával fűtöttek, olykor széngáz volt... Marton Kálmán meg Gurin kinn álltak a táblánál, belemerültek valami matematikapéldába – az osztály ült a helyén, nem értett semmit, csendben figyelt, csak Sugár bújt el a Borz háta mögé enni... Marton olyan feszült volt, hogy nem tudja azonnal a megoldást, hogy idegességében rágyújtott.

– És a füstjelző? – kérdezi a gyermek.

– :):):)

(S a sztori folytatása: óra végére a két tábla teleírva, példa megoldva. Marton mintha csak akkor ocsúdna, hogy 'ezek is itt vannak'.)