2015. december 28., hétfő

A Csontváry-kiállításon

Sokáig halogattuk, aztán tegnap megvettük neten a jegyet a kiállításra – már nem minden idősávra volt. (A jegy ára megfelel az átlagos nyugat-európai árnak: 3200 Ft, pedagógusoknak kedvezmény nincs, a diák- és a nyugdíjasjegy a teljes árú 75%-a. A neten vásároltra adnak némi kedvezményt, hogy aztán a jegy.hu 200 Ft-ot legombolhasson E-díjként. Ugyanez van a Nemzeti Galériában. Fel nem foghatom, hogy egy nagy múzeum miért nem saját hatáskörben, közvetítői díj nélkül árulja a jegyeit. A Katona József Színház így teszi, s olcsóbban adja.)

A Fő utcában parkolunk, gyalog megyünk fel a Várba, most is rengeteg a turista. A volt Honvéd Főparancsnokság oldalsó bejáratánál hosszú sor várakozik – nekünk időre szóló jegyünk van, gondoljuk. Aztán kiderül: majdnem mindenkinek. Sokszorosan végignézzük, hogy jönnek emberek – be akarnak menni – értetlenkednek – a sor végére ballagva megkérdezik, hogy nekünk is van-e jegyünk... A sorban azt beszélik, hogy meghosszabbítják a nyitva tartást. Egyszer csak kiáll egy biztonsági őr, kihirdeti: akinek nincs előreváltott jegye, az ne álljon sorba, idénre már nincs szabad belépő, de január végéig nyitva lesz a kiállítás, aki nem akar sokáig sorban állni, az átírathatja a jegyét... Mindezt ékes magyar nyelven, aki nem érti, hát nem érti. Bő egy óra várakozás után jutunk be. B. fotójegyet vesz a pénztárban, ott olvassák le az elektronikus belépőt is, két ruhatáros van, vállfára akasztják a kabátokat – udvariasak, de valahogy nehézkes minden.

A belső tér szép, a képek tematikus rend szerint vannak csoportosítva, az ismertető szövegek magyar és angol nyelvűek, részletesek és informatívak, egy-egy teremben filmbejátszások egészítik ki a képzőművészeti anyagot. A művészettörténészekkel, kutatókkal készül riportokat nem tudjuk kivárni (nincs hol várni, egyszerre kevesen láthatják), de érintőképernyőn végiglapozzuk a Csontváry-helyszíneket. A Taorminai görög színház romjainál szűknek érzem a teret, nem lehet hátrább lépni. A kiállítás honlapján olvasom, hogy a tűzoltóság egyszerre 200 ember benntartózkodását engedélyezte – nem tudom, hányan lehettek benn egyszerre az elmúlt félév munkanapjain, mert azért most a zárás előtti utolsó rohamban voltunk, de kérdéses számomra, hogy ez a helyszín alkalmas-e ilyen nagyszabású kiállítások befogadására.




Kis részletek két nevezetes nagy képből.


2015. december 27., vasárnap

Téli szünet

Karácsonyesti vacsora szemben a kivilágított Bazilikával. A megörökölt étkészlettel terítünk –gyerekkorom disznótorai úsznak elő a "múltak iszapjá"-ból. 



***

A téli szünet a nagy olvasások ideje is. Oravecz Imre új verses kötetét, amikor megérkezett a Bookline-tól, nagyon fegyelmezni kellett magam, hogy letegyem – most aztán két ülésben, szenteste és másnap délelőtt végigolvastam. Annyira rezonál az élményvilágom az övére, hogy az Ondrok gödre megjelenése óta nagyon figyelem az írásait, s visszafelé olvasom életműve előző darabjait. És igen, a karácsony (is) élethelyzettől függően sokféle.

Karácsony

Egyedül töltöm,
csönd van a házban,
megint az ablaknál ülök,
radiátorhoz nyomva melegítem felpolcolt lábam,
és közben merőn nézek kifelé a hófoltos, üres kertbe,
mely alatt már ott a vendég,
kit nem hívtam,
de bejön majd,
rám töri az ajtót,
és a Kisded szeme láttára kirángat a hóba,
és a fagyos földbe döngöl.


***

Beülök a nappaliba, három éve kötök egy kardigánt, talán most kész lesz... Közben bekapcsolom a tévét, idejét sem tudom, mikor láttam bármilyen műsort – kétszer végignyomom a csatornákat: semmi, de semmi érdemleges. Technika kultúra nélkül.


2015. december 26., szombat

Ajándék


Gondoltam, egyszer majd elmondom neki, majd, ha vége lesz.

Bő négy éve történt, hogy bejött nagy svunggal, és széles gesztusokkal, határozott hangon előadta, hogy 'tudjátok, tanáromnak esetleg el tudnám fogadni, de főnökömnek...'  A többiek pisszegtek, ő nem látta, hogy még ott vagyok.

Aztán mégis... Karácsonyra kaptam egy verset. A szeretet már ráadás: ajándék.



Kosztolányi Dezső: SZERETET

Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."

1928



2015. december 13., vasárnap

Pannonhalmán jártunk

tegnap. Minthogy (rövidített) munkanap volt, fél 1 tájban indultunk. Régóta terveztük, hogy megnézzük a felújított Szent Márton-bazilikát – amikor 4 éve utoljára ott voltunk, be lehetett ugyan menni, de egyes részein fel volt állványozva. Rajtunk kívül senki... Arányok, nemes letisztultság, szépséges anyagok... Valaki éppen gyakorol az orgonán, nem értem az autoguide-et, nem baj... (Karácsony másnapján orgonahangverseny lesz, mennék, de az egy családi program napja.)








Leírás itt.




Az altemplom.



A kerengőből.



Nem tájékozódtunk a látogatás előtt alaposan, nem tudtuk, hogy a téli nyitva tartás szerint csak 3-ig lehet belépni; ráadásul velünk volt Zaza (aki nagyon nyugtalan, ha nem vagyunk ott mind a hárman, sőt: a gazdi miatt sír), így váltva mentünk be, s nem sok időnk volt (levendulaolajat sem tudtunk már venni). Legközelebb napsütésben megyünk, hosszabb időre.

Utána kicsit időztünk az adventi Győrben, zalai dödöllét ettünk, én Pannonhalma környéki forralt bort is ittam, aztán megbeszéltük, hogy a tömegről néhány advent idejére lemondunk.

A hétvégi reggelek legjobb része, hogy ágyban lehet olvasni. Elővettem Lengyel LászlóVárszegi Asztrik Beszélgető-könyvecskéjét (benne 2001-ből és 2009-ből egy-egy dedikáció), s bele-belelapoztam.

"Saint-Exupéry mondja egyik csodálatosan szép elmélkedésében: »Boldognak és szabadnak mondanak, ha szívedben egy felépítendő székesegyháznak a tervét hordozod. Legyőzöttnek és boldogtalannak, ha a felépült katedrális pénzbeszedői helyére pályázol.« Nem szó szerint, tartalmilag idéztem a szerzőt, így kódoltam szövegét a magam számára.
     Ez szép példa.
   Azt gondolom, hogy nagyon szubjektív a megállapítás; nemzedékünk úgy gyúratott meg, hogy vannak örök idealisták. Amikor el vagyunk keseredve és valamit támadunk, akkor azért küzdünk, ami még nem következett be. A kritikában sokszor az is benne van, hogy már felismertük csírájában a rossz hatalmakat.
    Az ember valahogy visszafogottan próbál élni, visszavonultabban, de abban a reményben, hogy tudom, meg vagyok róla győződve: ez így nem maradhat meg, mert valami nagyon nincsen jól. Azt is látom tíz éve, hogy a szabadságban nem mindig az ember előnyös tulajdonságai kerülnek előtérbe. Nagyon vegyes és tarka a kép. Látjuk, milyenek vagyunk, és azt is, hogy a szabadságban nem az idealisták, hanem a kasszírozók vannak többségben."


2015. december 6., vasárnap

A Katonában

Eredetileg erre a hétvégére más programot terveztünk, de aztán belebotlottam, a Katona facebook oldalán egy hírbe, hogy szombaton nyílt próbát tartanak. Bár volt bennem bizonytalanság, hogy beférünk-e, hisz regisztrálni sem kellett, de gond nélkül bejutottunk.

Ascher 11-től 1-ig a Sirály 2. felvonását próbálta a színészekkel. Szóra bírta a közönséget (melyik felvonás díszlete van a színpadon?), néhány percben elhelyezte a darabot az életműben, érzékeltette a szereplők szövevényes kapcsolatát, indokolta, hogy miért éppen a 2. felvonás alakulását figyelhetjük meg... Figyelemre méltó eszmefuttatást hallottunk az ízlésről – egy világ, egy kultúra megjelenési formája... Aztán elkezdődött a próba, s az ember tanúja lehetett, micsoda élettapasztalat, emberismeret, pszichológia, kultúra van minden mozdulat, tekintet, hangsúly mögött.

A gyermek azt mondta: ha nem lenne olyan félénk, amilyen, milyen jó lenne színésznek lenni. Én meg arra gondoltam, amit évtizedekkel ezelőtt megfogalmaztam magamnak: szívesen lennék nyugdíjas koromban színházi jegyszedő. No, nem akárhol.