2010. április 28., szerda

11 igen, 2 nem, 9 tartózkodás. Most van vége. (A krónikának is.)

"Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek."

2010. április 26., hétfő

Fölkelt a nap, mint máskor.
Fölkeltem, mint máskor.
Tettem a dolgom, mint máskor.

Nem kellett várni, hogy más országra virradjunk, szíves közlésből úgy tudjuk, hogy mi itt már huzamosabb ideje ebben a más "ország"-ban élünk.

"A választók pontosan tudják, hogy egy kitartó, szisztematikus gazdaságpolitika kézzel fogható eredményei egy-két év múlva mutatkoznak. Sokkal inkább egyenes beszédet, tisztességes, őszinte hozzáállást és a politikai erkölcs megújulását várják az emberek. Ahol nem akarják propagandisztikus szólamokkal elfedni a tényleges szándékokat" – mondja Pokorni Zoltán.

Ha némi diszkrepanciát érzékelünk, a hiba a mi készülékünkben van.

2010. április 24., szombat

A héten már másodszor voltam biciklizni – egy otthonülőtől ez nagy szó. Keddhez képest a zöld-ség kiteljesedőben, az árnyalatok szegényedőben...

Szombat esténként a Bartókon élőben operát közvetítenek a Metropolitanből, ma Puccini Toscáját adták. Az ölemben az Operák könyvével, számítógépről, fejhallgatóval hallgattam, mert a kábeltévéről eltűnt ez a csatorna. A MÜPA-ban látni is lehet a metes produkciókat. Főhajtás az ötletgazda előtt.

2010. április 23., péntek

Szeretném megérteni annak az embertípusnak a lelkivilágát, aki választási időszakban saját lakása ablakába ragasztja – arccal kifelé – egy politikus képét.

Infantilizmus?
Szenilitás?
Szolgalélek?
Istenkeresés?
Szerelmi vallomás?

2010. április 22., csütörtök

Cserebogár

Azt mondja, 1-kor jön, de ha lesz "kompetencia", akkor 2-kor. Negyed kettő, éhes vagyok, megmelegítem a milánóit. Épp befejezem az evést, amikor látom, hogy a játszótér felől közeledik. Nagyon sokára ér fel.
– ?
– A gyerekekkel kicsit játszottam. Nem szabad?
– Dehogynem. Mit játszottatok?
– Cserebogaraztunk. De én csak megsimogatni merem.
– Simogatod?
– Olyan aranyosak!
– S a többiek mit csinálnak?
– Tudod, a fedőszárnya alatt van a hártyás szárnya. N. azt kitépi, hogy ne tudjon repülni.
– Ez nem játék, ez állatkínzás.
– Én is mondom nekik...

Egy nappal később biciklizésből jön haza délután, látom, hogy valami baj van.
– Mi történt?
– Egy ötödikes fiú, nagyon rossz gyerek, elvette a cserebogaramat, és összetaposta – elsírja magát.
– ?
– Lány volt.
– A cserebogár? Honnan tudod?
– A. mondta. Ez az egy volt, A. adta, neki volt sok.
– És mit csináltál vele?
– Mászott a kezemen.
Aztán elmegy zuhanyozni. A kézfején kis vörös pöttyök.
– Lehet, hogy a bogártól, megkérdezzük a doktor nénit? Holnap fogok megint egyet. A többi lány undorodik tőlük. Ma megkérdezte a padtársam:
– Te biztos, hogy lány vagy?

2010. április 21., szerda

Választások

– ... kiengedték őket. Azé' van annyi családi tragédia.
– Hát még Pesten mennyi bolond ember járkál az utcán!
– Az MSzMP csinálta, azok engedték ki... A FIDESz-re kell szavazni. Hogy meglegyen a kétharmad. Elmegy?
– Nekünk má' nem kell elmenni. Mink má' vótunk.
– Mindenki ezt mondja.
– Most azoknak kell elmenni, akik nem szavaztak. Vannak vagy húszezren.
– De én azt hallottam, el kell menni.
– Nekünk nem. De majd megkérdezem a fiam...

***

Tisztelt Választópolgár! Me... (Katt.)

***

Jó napot kívánok! S.B. vagyok, a ... (Iskolás felolvasás.)

***

"Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?"

2010. április 18., vasárnap

Hétvége

Itt tartunk bő hét hónap tanulás után: a gyermek majdnem hibátlanul ír (csak a képen vettem észre, hogy az iszomból hiányzik a lágyságjel), egész jól olvas; sok mondókát, nyelvtörőt tud, néhány dalt is, párbeszédet; válaszol a tanult kérdésekre ('je'-soros igét ragoz, elöljárós esetet, irányokat kifejez)... Elégedett vagyok – a hozzáállással is, a tempóval is. A fotón a pénteki írásbeli.


Tegnap lesétáltunk a Duna felé – ilyen gyönyörűek arrafelé a színek –, Nóra fáradhatatlanul biciklizett le s fel, körbe-körbe. Most már biztonságban érzi magát, tavaly még folyton leszállt – az új kerékpár egy kicsit nagy volt, az előző kicsi. Ma délelőtt is, délután kinn teker, örül a barátoknak meg a tavasznak.


Ülök a nappaliban, vállamra süt a nap, Hemingway-t olvasok, a fejhallgatóban a Radio Swiss Classic szól. Béke és nyugalom.

2010. április 16., péntek

In memoriam Popper Péter

– " (...) Mondd fiam, miért kell neked olyan jól informáltnak lenned a túlvilág dolgaiban? Egy napon meg fogsz halni, és akkor tudni fogod, hogy van-e utána valami, vagy nincs. Nem inkább az élet dolgaival kellene foglalkoznod? Apám jó zsidó volt, aki tudta, hogy a Jóisten a születés és a halál közti időt adta az embernek. Hogy mi volt a születése előtt, és mi lesz vele a halál után, ez az Isten kompetenciája, oda nem lehet bepofátlankodni. Tulajdonképpen Buddhával is egyetértett, aki folyton azt mondta: nem kell kutatni, hogy ki voltál az előző életedben, rendes embernek kell lenni. (...)

Az ember egyedül hal meg, magányosan, hiszen körülötte mindenki más életben marad, legalábbis időlegesen. De miért fél attól, ami utána jön?

– Mert ismeretlen, idegen. Hamlet beszámol Horatiónak halott apjával való találkozásáról: Hát üdvözöld, mint idegent szokás. / Több dolgok vannak földön és egen, ó, Horatio, / mintsem bölcselmetek álmodni képes. Ez okos dolog. (...)


(...) Megszületik az ember, van tudata, meghal, és tudata sincs többé. De közös tapasztalatként megmarad mindaz, amit tudásként, tapasztalatként összeszedett életében. Egészen addig, amíg ez a bolygó is meg nem semmisül, amelyen a tudat kialakult.


– Lehet. Mindkettő lehetséges. Engem az idegesít, ha valaki biztosan tudja, hogy így van, vagy úgy nincs. Nem lehet tudni, mert évezredek óta senki sem jelzett vissza még, hogy utána mi van.

Maradhatunk abban, hogy én a magam számára hadd tekintsem bizonyosságnak, hogy van a földi élet, és előtte sincs semmi, meg utána sincs semmi, de ha magának úgy jobb, higgye azt, hogy van élet a halál után.

– De nekem ez rosszabb! Az lenne jó, ha azt hinném, amit maga, hogy semmi sincs a halál után. Sokkal megnyugtatóbb lenne, mint az, hogy az embernek mégis létezik valamiféle spirituális tudata. Biztonság? A létezés folytatása biztonságot adhat bárkinek is? Nekem ijesztő.

Mert nem tudjuk elképzelni a semmit. Ahogy a végtelent se tudjuk elképzelni.

– Igen. Idéztem már Szabó Lőrincet az előző beszélgetésünkben: Ez a legfurcsább, a semmi, / hogy lehet többé sose lenni. Igen, lehet, hogy erről van szó, és ezzel szemben minden bizonyosság megnyugtató. Az is, ha biztosan nincs semmi, az is, ha biztosan van. Bár ez utóbbi azért elég ijesztő.

De miért nem dönti el magában, hogy melyiket hiszi?

– Nem áll hatalmamban. Nem érzem, hogy kompetens lennék rá. Mert csak addig jutottam, lehet, hogy hamis bizonyosságot állít. De lehet, hogy nem. Ami biztos: tudomásul kell venni, hogy az élet bizonytalan. "


(A tigris és a majom. Popper Péterrel beszélget Mihancsik Zsófia)


Update: az utolsó levél

2010. április 13., kedd

Kétszer nem léphetsz...

Kaptam egy levelet, amitől kihúztam magam, mosolyogni tudtam, értelmét láttam... – aztán a következő pillanatban eszembe jutott, hogy az idő irreverzibilis.

2010. április 11., vasárnap

A költészet (hatalma)

Galkó Balázs még mondja József Attila összes versét a Gát utca 3-ban, több órája hallgatom, A téli éjszakát – a gyermek hajmosása miatt – bánatomra elszalasztottam. A látogatók száma a neten harminc-valahány és hetven-egynéhány között ingadozik; a helyszínen látom, hogy jönnek-mennek az emberek, fázósan ülnek a sátor alatt; nem tudom megítélni, hányan vannak. Tisztelem Galkót, hogy ezt harmadszor végigcsinálja, anyanyelve JA (meg Jordánnnak is). Most: az Eszmélet.


"Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyökölök és hallgatok."


És most szünet.


Update 0:23

Kisebb megszakításokkal du. 5-től hallgattam. Megrendítő volt.

***

A gyermeknek kicsi korában sokszor olvastam, énekeltem Weöres A tündér c. versét, a Bóbita helyett Nórikát mondva.

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.


Az utolsó versszaknál mindig sírt:
– És te hol vagy? – kérdezte.

Jaaaj!

Csak azt tudnám honnan mászott ide ez a borzalmas lila, ide nem illő kék, mikor nem állítottam át, sőt a "színek és betűtípusok" narancssárgát mutat, amilyennek lennie kellene. HILFE!

JA

Ma 105 éve született József Attila - csak 20 évvel korábban, mint apám; én meg már 20 évvel éltem többet nála az időben. Mióta rátaláltam, így, pontok nélkül rövidítem a nevét - Adyét, Petőfiét, Babitsét ... soha -, mint a magamét. Manapság - úgy tapasztalom - keveseket szólít meg: csend kell hozzá és elmélyülés.

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

És Cserhalmi György előadásában.

2010. április 9., péntek

Panelprolik, nyuggerek - politikusok beszélnek így a választókról, amikor maguk között vannak. Négy évente kétszer meg a kegyeiket keresik.

2010. április 7., szerda

Tavaszi séta

Csupa kudarc és csupa seb vagyok,
S mégis, mint szegény, tört útszéli fák
Rügyeznek még, mikor a nap ragyog,
Lelkem hűsíti tavaszi virág...

(Tóth Árpád)




A Bazilika felől lejövünk a Macskalépcsőn a Vízivárosba. Jobbra a helyreállított dzsámi és a csonka minaret látható.



A Prímási palota teteje, azon túl a Mária Valéria híd...



Leértünk a Vízivárosba. A fotó jobb sarkában megszépült egykori iskolám - a Szatmári Irgalmasok példásan renováltatják.



Itt már Párkányból pillantunk vissza.



Az Árok utca - autóval a túloldalról a fél város megkerülésével jutunk haza, a turisták a látnivalókhoz szintén. (Útközben elhanyagolt, romos, szemetes szakaszok - már mióta, és még meddig...)

Lehetne itt nyugodtan is élni. De ez a jogos félelmek, indokolt szorongások városa. Meg a vakhiteké. Meg a kontraszelekcióé. Meg a "nem szól szám, nem fáj fejem" megalkuvásoké. Fojtogató légkör.


(Fotók: Ráfael Balázs)

2010. április 6., kedd

Mafiának

S azt kapiskálod (kapisgálod?), hogy az elméleti tudás megszerzéséhez vezető útnál egy másfajta tudáshoz vezető út göröngyösebb? És fájdalmasabb. Kapieren, erfahren, verstehen.


2010. április 2., péntek

Nagypéntek

-->
"Arra riadt fel, hogy zörögnek. Kinyílt az ajtó, két fáklyás őr között két másik egy idősebb, kövér embert vezetett be a két karjánál fogva; a fáklyák lobogtak a huzatban, a rab arcán és tunikáján ugráltak az árnyak. Az egyik őr a tőrével szétnyiszálta a kövér ember hátrakötött csuklóin a kötelet, aztán kifelé indultak. Uri gyorsan körülnézett, a társai ott ültek a helyükön. Az új rab állt, nem nézett semerre. Kopaszodott, ápolatlan volt az őszülő, loncsos szakálla, mezítláb álldogált. Az ajtót becsukták, és sötétebb lett, mint valaha. Hallgattak. Az új rab talpa alatt halkan reccsent a kőre szórt ritkás szalma, aztán Uritól balra leült és nagyot sóhajtott.
– Aludni sem hagyják az embert – mondta az ablak alatt ülő.
Csönd volt, az új rab nehezen lélegzett.
– Megvertek? – kérdezte az ablak alatt ülő.
– Nem – mondta az új rab. Szép, mély hangja volt, s bár halkan mondta, hangosnak tűnt. Galileai lehet, a kiejtése szerint.
– Na aludjunk – mondta a másik, Uritól jobbra.
Csönd volt, ébren voltak mind a négyen.
– Mit tettél? – kérdezte az ablak alatt ülő.
– Botrányt okoztam – mondta az új rab.
Hallgattak.
– Nem elég nagy botrányt, sajnos – tette hozzá később.
– Mért nem alszunk? – kérdezte a másik dühösen.
– Te csak aludjál , mi beszélgetünk – mondta az ablak alatt ülő. – Mi volt az a botrány?
– Felmentünk a templomtérre, a nők udvarába, még kedden, hogy megvegyük a galambokat, és láttam, hogy csalnak. Mondtam nekik, hogy ne csaljanak, de tovább csaltak. Akkor rájuk borítottam néhány asztalt.
Csönd lett.
– És kedd óta hol aszaltak téged? – kérdezte az ablak alatt ülő.
– Sehol, mert elmehettünk. Kint laktunk a városon kívül.
– Nem értem, akkor, kedden, le se tartóztattak?
– Nem. Szerdán visszamentünk, és megint mondtam, hogy ne csaljanak, mert még mindig csaltak. Az őrök odajöttek, vitatkoztunk, aztán mi elmentünk haza. Ma jöttek csak este, oda, ahol lakunk, mondtam a többieknek, hogy fussanak szét, de nem üldözték őket, csak engem kaptak el.

(...)

Hajnalban a világosságra Uri felriadt. Az új rab halkan imádkozott, térdelvén a korsó felé hajlongva. A régiek a fal felé fordulva , a köpenyüket a fejükre borítva aludtak. Uri didergett, neki nem volt köpenye, fájt a dereka, a háta, a válla. Az új rabnak se volt köpenye, csak fehér vászontunikája, de nem látszott rajta, hogy fázna. Az ima melegítette talán. Ima közben Urira nézett. Ott ült tőle az öreg egy lépésnyire, a hajnali fényben tisztán látszott az arca. Őszült a borzas haja és a szakálla, és szép, tiszta, világos színű, talán szürke szem volt a puffadt arcába ültetve; valamikor jóképű férfi lehetett. Annyi idős lehet, mint az apám, gondolta Uri, és rámosolygott. Az új rab odabólintott feléje, és folytatta az imát.

Aztán nyílt az ajtó, a fáklyások bejöttek, lerángatták a takarót az alvókról, belevilágítottak mindenki arcába, végül megálltak az új rab előtt. Az felállt. Kétfelől megfogták a karját és kivezették. Az ajtót kívülről bereteszelték.
– Na, aludjunk még – mondta az Uritól jobbra fekvő, és visszafordult a fal felé."

Majd reggel lett Jeruzsálemben, nagypéntek.

(A részlet Spiró György Fogság c. regényéből való.)

2010. április 1., csütörtök

Hm! Hm? Hm...

"A reális cél az európai normákba beleillő, modern jobboldaliság megteremtése, amely megnyugtatja a kedélyeket, kibékíti az ország polgárait, tudásra, kultúrára, tisztességre, a polgári normák betartására ösztönöz, tiszteletben tartja mások jogait és jogos érdekeit, a kisebbségeket, a civil kezdeményezéseket és a jogállamiságot erősíti..."


Tessék mondani: Esztergomban is?