Pozsonyban jártunk

Több okból, sok bizonytalansági tényező miatt nyárra nem terveztünk hosszabb utazást - egy-egy napra, nem a legnagyobb hőségben viszont igen.

Szerdán délelőtt átmentünk Párkányba a vasútállomásra, hogy nekem is csináltassunk fényképes igazolványt, amely ‒ mint 62 év fölötti uniós polgárt ‒ utazási kedvezményre jogosít. Az igazolvány ingyenes (csak a fóliázásáért kell fizetni 0,50 eurót), kiállítása néhány perc alatt megtörtént. Azon melegében vettünk retúrjegyet péntekre ‒ helyjegy nem kell, válaszolja a pénztáros, de 2 évvel ezelőtti tapasztalatból tudjuk, hogy a "nem kell" azt jelenti: nem kötelező, de lehetséges, s nyugodtan ülni a helyeden jobb, mint szorongani, hogy mikor állítanak fel. És ketten oda-vissza, helyjeggyel 8 euróból megjártuk Pozsonyt: a Hungáriával mentünk (8.43), jöttünk (17.57), a menetidő cca. 80-85 perc.

Bő másfél évtizede voltunk itt utoljára, még nem állt az Apolló híd, amely közvetve új életet lehelt Duna-parti sávba: itt zöld a fű (a belváros felé haladva kiégett és gazos), rengeteg a gusztusos kiülős hely... 

Elsődleges úticélunk  a Kék templom ‒ még sosem láttuk belülről: gyönyörű (épp vége volt egy esketési szertartásnak) ‒ 

és a Ferences templom, annak is a gótikus kápolnája.

Gyalog közlekedtünk (a végére 13 km-nél tartunk), beültünk egy-egy sörre (Pilsner Urqell 2,50-3 euró), kávéra; sokáig kerestük, hol ebédeljünk ‒ mindenütt a nemzetközi kínálatot látjuk ‒, míg egy szlovák étteremre bukkantunk. Útbaigazítás kérésekor, rendeléskor a konyhaangollal, ill. néhány szlovák szóval boldogultunk (volt, aki magyarul válaszolt), de a német a múlté, a fiatalok angolra váltanak.

Parkok, szökőkutak, szobrok,

 

a Grassalkovich-palota (kormánypalota) és hatalmas kertje, 

a Fő tér, a régi városháza udvarán fesztivál előkészületei... 

A Prímási palota tükörtermében kötötte meg az austerlitzi csata után  a pozsonyi békét I. Ferenc és Napóleon. (És itt írta alá Haynau a tizenhárom aradi vértanú halálos ítéletét.)

 

                                                  

A Szent Márton-templom, 

a Mihály-kapu (beállványozva) és utcája, 

a régi vásárcsarnok, a Comenius Egyetem jogi kara előtt diplomaosztóra érkező  fiatalok, a templomokban egy-egy turistacsoport... Pozsony bőven megér egy kirándulást.

London 9.

Westminsteri apátság

Lassan ezeréves, évszázadok bővítették, szépítették – magán viseli a gótika egymást követő korszakainak jegyeit. A Miasszonyunk-kápolna (Lady Chapel) – VII. Henrik építtette – mennyezete lélegzetelállítóan gyönyörű. A bejutáshoz sorban kellett állni, de 20 perc alatt benn voltunk. A belépőhöz (ha jól emlékszem: 22 font) autoguide jár – magyar nyelvű változata kifogástalan –, mi  mintegy két és fél óra alatt jártuk végig az épületet.

A katedrális koronázási és temetkezési hely (nem csak királyoké – tudósoké, költőké is) – benn fényképezni nem lehet, ezt én későn vettem észre, de onnantól betartottam.

 

  Itt van eltemetve pl. Darwin.

Az ismeretlen katona síremlékét papírból készült pipacsok övezik.

A kerengő.

A háttérben már a parlament épülete látható.

London 8.

 Néhány múzeum

Az állami fenntartású múzeumokba nincs belépőjegy, nem kellett sorba állni, sokan vannak szinte mindenütt, de elviselhető a népsűrűség (tapasztalaton szerint a Louvre bizonyos termeiben nem). A kávé és a szendvicsfélék finomak. A Tate Britain és a Tate Modern is csalódás. A Nemzeti Galériába másodszor is visszamentünk (az impresszionizmus és a németalföldiek fénykora két legkedvesebb korszakom) a British Museumban csak a minket leginkább érdeklő termeket néztük meg, a Victoria & Albert elbűvölt, a gyermek V.-val a Természettudományi Múzeumban is járt. Ennyi fért bele egy hétbe.

Henry Moore-szobrok a Tate Britainben

Turner önarcképe

Ez az "alkotás" túl van befogadóképességem határain.

Victoria & Albert Múzeumban – hónap első péntekje lévén – 10-ig voltak nyitva. A belső udvarban finom dzsessz szólt. A kávézója – egyetértek Zs.-val – gyönyörű. 

A Trafalgar tér négy sarkán (háttérben a Nemzeti Galéria) szobrok állnak. Három sarkon 19. századi hadvezéreké, a negyedik postamensre szánt alkotás sosem készült el, de a talapzat 1999 óta kiállító helyként funkcionál: most éppen ez a kék kakas látható. A galéria előtt élő szobrok pózolnak, utcazenészek játszanak.

Nelson admirális szobra messze a tér fölé magasodik. 

A rosette-i kő a British Múzeumban

Az Elgin-márványok egyike

 

London 7.

Londoni piros-fekete

Londonban a taxi fekete: elöl a vezető, mögötte egymással szemben 2-2 ülés. Vagy nem fekete, mint az a képeken látszik (van piros, okkersárga... is, ezt-azt reklámoz).

A "fekete taxi" sofőrje letette az állítólag nagyon nehéz "ismeretek" vizsgát, kiválóan ismeri a várost, teljes körű biztosítása van. 

A másik taxi a minicab – az útikönyv szerint nem megbízható, kivéve: Lady Cabs. Mi persze egyikkel sem utaztunk.

A londoni busz fönt, elöl – ha nem sietős a dolgod – kiváló városnézéshez. Oysterrel utaztunk, amelyet a vezető ajtajánál digitális leolvasóval kezeltünk. A bal oldali régi buszon volt kalauz, egy kütyüvel ő ellenőrizte; a leszállásjelző itt egy a fejünk fölött futó drót volt, amit meg kellett rántani. A buszt a megállóban tanácsos leinteni, mert ha nincs leszálló, nem áll meg.

 A piros londoni busz néha fekete.

 Piros-fekete és ilyen nagy a postaláda.

 Pirosak a telefonfülkék. Wifi van bennük.

Egy szép, piros-fekete(-arany) lámpaoszlop.

London 6.

Királyok, hercegek nyomában

A szerintem külsőre egyáltalán nem szép Buckingham Palace – 1762, III. György óta az uralkodó lakóhelye – kapudísze. 

Az épületet Buckingham hercege építtette 1705-ben, azóta többször átépítették, kibővítették, díszítették. Az útikönyv szerint "600 szobája van: 19 díszterme, 52 királyi háló- és vendégszobája, 188 személyzeti hálószobája, 78 fürdőszobája. Az állami ünnepségek, hivatalos fogadások és királyi kerti ünnepségek színhelyéül szolgáló épület a világ csekély számú , ma is működő királyi palotája közé tartozik. A királynő alig egy tucat , a Green Parkra nézőszobát tart fenn magának... "

Őrségváltás indul.

St. James's Palace kapuháza

VIII. Henrik építtette a palotát, amelynek külső része többszöri tűz és átépítés után is nagyjából megőrződött. III. György Buckinghamba költözése után is ez maradt a hivatalos királyi rezidencia. "Ma itt kiáltják ki az új királyt, aki itt mondja el első beszédét. A külföldi nagyköveteket s St, James's-i udvarhoz nevezik ki, és innen viszi őket üveghintó az első udvariassági látogatásra a királynőhöz."

Albert, szász-coburg-gothai herceg, Viktória királynő férjének a szobra az Albert Memorialból: kezében  a Hyde Parkban 1851-ben megrendezett ipari világkiállítás katalógusa: a kiállított 100 ezer tárgy fele a Viktória-kori birodalomból érkezett. A sikeren (6 millió látogató) és nyereségen felbuzdulva Albert további kulturális-művészetpártoló-oktatási terveket szőtt: Dél-Kensington művészeti létesítményei őrzik tevékenysége eredményét.

A Memorial részlete

"Ez a német herceg  olyan bölcsességgel és energiával kormányozta Angliát huszonegy éven át, mint saját királyaink közül egy sem" – mondta róla 1861-ben bekövetkezett halálakor a miniszterelnök.

Diana népszerűsége töretlennek tűnik.

Az emlékséta jelképe fel-feltűnik a Hyde Parkban, ahol szökőkutat építettek az emlékére, a Kensington Parkban, ahol játszóteret neveztek el róla...

Kensington Palace

A palotát Orániai Vilmos és felesége, Mária vette meg 1689-ben Nottingham hercegétől, azóta a királyi családé. A hátsó részhez csatlakozó szárnyban lakott a férjétől különvált Diana is. (Nórával Kensingtonba jöttünk, amikor apa a Maryon Parkot kereste meg, ahol Antonioni a Nagyítást forgatta – neki az kultikus hely.)

A palota hátsó frontja mögött süllyesztett kert található – körbe van kerítve A park többi része alkonyatig nyitva. A Kensington Gardenst királyok nemzedékei alakították, nagyobbították, 1861-ben nyitották meg a nyilvánosság előtt. (A gyanútlan sétáló észre sem veszi, hogy már nem a Hyde Parkban sétál: a Serpentine hídtól nyugatra Kensington Gardens, keletre Hyde Park.)

(Az idézetek, adatok forrása a National Geographic London útikönyve.)