2014. február 23., vasárnap

Vasárnapi vers

  
Borbély Szilárd: Egy kardal a sorsról

Nem tudhatja a sorsát
senki se közöttünk, ki a reggeli müzli
után indul a munkahelyére,
hallgatja a tévét, az autóban a rádiót
nézegeti, a pirosnál
kapcsolja be mobilját,
rendezi gondjai közt, mi a sürgősebb.
Születésnapja a kódszám,
mint másoknak is, vagy a párjáé,
hogy el ne felejtse. Bankkártyája
kezében a boltban. Feleségének
szülinapja a kódszám,
hogy el ne feledje virággal
várni, majd ha eljön a nap. Jár benne ki-be
a városi rossz levegő, fújtat, cigaretta zsebében,
de épp leszokóban, s egy hamburgert kap be ebédre.
Mint mindenki, úgy teszi dolgát
programozott gépek közt,
mint bioprogram, akit a gének,
a mémek, a társadalom
programozott be. Tévésorozatja
jár az eszébe, hogy elvágy.
S nem veszi észre a csillagokat,
a Holdat az égen. Mert élete önzés,
hiába ha pénzt vet a kéregetőknek,
zebrán ha kísér át vakokat,
adja helyét át villamoson
a roncs öregeknek, de mégis az élete
az csupa önzés. Mégis a lottószelvényt veszi
főnyereményre kacsintva,
olvassa a bulvárt, azt szereti,
ahol 20-80% a szöveg és képek
aránya, a szemétbe gyűri,
be ha végzett. Rejtvény fejt.
Egy névre keresgél a világhálón,
és a halott rabbi nevét olvassa, aki
vicceseket mondott, vagy bölcseket inkább?
de ki tudja ma már. Vagy nézi a tévét,
hány a halott mai nap. Ha
megölték, látja a helyszínelők
kordonait. Majd a tőzsde
mai állását grafikonban,
és aki ma a holnapi időjárás ábráit nézegeti,
a napocskát, felhőcskét, hópiheformát,
meglehet az, hogy az esti hírekben
másnap őt mutogatják majd, vagy gyerekeit:
elgázolták, feldarabolták vagy kibelezték,
és este a többiek nézik majd izgalommal
a hírekbe remegve.  „De borzasztó,
mennyi a vér, a fejét is ahogy
lenyiszálták, szörnyű, miért történhet
ilyen, mit vétett a szegény…?” A hírek
után meg harsog a reklám.





 



(Vers és kép innen.) 

2014. február 21., péntek

Kijev



                                                                                                                                          (A kép innen.)

2014. február 19., szerda

Váci anzix


Zebegényi hétvégénken ellátogattunk néhány órára Vácra is. Valamikor sokat jártunk arra, de már régóta nem: rendezett város benyomását keltette.



A főtér. Előtérben a feltárt középkori Szent Mihály-templom.



Fehérek (domonkosok) temploma. 



Egy új és jellegtelen Szent Hedvig-szobor a Fehérek templomának oldalánál.





Piaristák temploma.




Zaza mint turista.



Szent Erzsébet szobra a Duna-parti sétány elején.



Az ülőgumók hangsúlyozása egy szent esetében... hm...



Jobb sorsra érdemes szecessziós épület.




 

A Püspöki palota kapuja.



Zazát beengedték a kávéházba.

2014. február 18., kedd

Zebegényben jártunk 4.


A zebegényi templom kivételesen eredeti, gyönyörű épület. Mindössze két év alatt épült fel, de Kós Károly és Jánszky Béla terveiből – pénzszűke miatt – nem minden valósulhatott meg. A templom felszentelésének 100. évfordulója óta azonban sosem látott szépségében pompázik.
 




Tavalyelőtt, nyáron fotóztam.



Ilyen volt. A kép forrása itt.



A templom homlokzatán a díszítés Kós eredeti tervei alapján 2010-ben készült el.





 

A szentély. A berendezési tárgyakat és az üvegablakokat Kós Károly tervezte.



A freskók Körösfői-Kriesch Aladár és tanítványai keze munkáját dicsérik.



Ez a kép nem az enyém, forrása itt.

A templom történetéről itt, felújításáról pedig itt lehet – fotókkal illusztráltan – érdekes dolgokat olvasni.

2014. február 17., hétfő

Zebegényben jártunk 3.

"Életem alakulására és munkásságom kifejlődésére elhatározó és döntő jelentőségű esemény volt, hogy 1924-ben megnősülve, kikerültem Zebegénybe, ahol azután megtaláltam a művészetem kibontakozásához szükséges minden élményt. A táj és az emberek összefüggő és elválaszthatatlan egységét láttam itt meg, olyan miliőben, mely nagyon megfelelt elgondolásaimnak. Az én képeim témája ez a két dolog a világon, amihez a legerősebb szálakkal vagyok hozzáfüzve (sic!): Zebegény és a családom..." – idézi Paulisineczné Willem Vera Szőnyi önéletírásából (Regélő évek, mesélő képek (Sonnenblumen Hagyományőrző Alapítvány, Zebegény, 2009) 





 Kerti pad (innen)



Falu ősszel (innen



Zebegényi temetés (innen)



 Este (innen)

A Szőnyi István Emlékmúzeumot tavaly nyáron felújították, újdonság, hogy a festő lányának és férjének emlékszobát alakítottak ki.



Korábbi látogatásunkkor vettük meg a Roma summus amor c. könyvet, amely Szőnyi Zsuzsa és Cs. Szabó levelezését tartalmazza, nemrég A Triznya-kocsmát a nyergesi könyvesboltban, most pedig Levelek Rómából és a Levelek otthonról c. kötetet a múzeumben. Szőnyi Zsuzsa – az idén lesz 90 éves – rendkívüli ember: hallatlan munkabírásának intelligenciájának, szervezőkészségének sokat köszönhet a magyar irodalom.

2014. február 16., vasárnap

Kinn







Vasárnapi vers

Weöres Sándor: Öröklét

A Föld, hol az élet terem,
a mindent elnyelő sírverem,
a síkság, hegy, tenger, folyó:
öröknek látszik és muló.

Világűr és mennyboltozat,
sok forgó égi kapcsolat,
a milliárdnyi tűzgolyó:
öröknek látszik és muló.

Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület, mely elpörög:
mulónak látszik és örök.

Mert ami egyszer végbement,
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
mulónak látszik és örök.












A kép forrása itt.

2014. február 15., szombat

Tegnap Esztergomban

A jobbik út: Európa. (A Jobbik szerint nem, de azért ott ül az Európa Parlamentben – egy kis diszkrepancia nem számít.)

Rugózás és rágózás, felelősséghárítás, ízlésemtől távol álló csörték, betiltott-majd-újraalakult- ugyanaz a rendőrség tűrése mellett, önigazolások, a nyelv megfosztása eredeti funkciójától, számháború...

De azért szögezzük le: a legszelídebb megítélés szerint is a Jobbiknak a volt zsinagógában pártrendezvényt tartani ízléstelen.

Aztán egy beszédes mozzanat, hogy nem ízlés kérdése: fél hat körül a volt zsinagóga homlokzatán a magyar zászló mellől eltűnik az Európai Unió zászlaja. Csütörtökön a parlamentből dobták ki. A példa ragadós.


(Az eseményről pl. itt, itt és itt)  

2014. február 11., kedd

Régi mesék rémei

Tegnap az iskolatitkártól egy férfihang az igazgatót kérte. Automatikusan bemutatkoztam, ő a nevét az iskolatitkárnak igen, nekem nem mondta. Csak utólag raktam össze, hogy a Dorogot, Esztergom-Kertvárost emlegető, a "Dakar Autós Motoros Iskola" szolgáltatását hetedik-nyolcadikos tanulóknak ajánló ember nem más, mint P.I.

Sosem találkoztunk, sosem beszéltünk, de ma azt hittem: a szemébe nézhetek, s megkérdezhetem, emlékszik-e például erre? A "rövidesen" óta eltelt négy és fél év, prezentálná-e a bizonyítékot?

Link | Válasz erre | 2009. augusztus 25., 21:28 | 99.
97: Rövidesen lesz válasz. Eddig is irogatott és irogat a gagyigomon két III/... , akik tuti ma is jelentenek.
De szinte 100%-k hogy BL és ZM is jelentettek és jelentenek.Rövidesen biztos bizonyíték lesz.
Link | Válasz erre | 2009. augusztus 22., 09:56 | 97.
92: Kedves Pista néhány III/3 as pedagogus ügynök nevekering közszájon napok óta Esztergomban. Megtudnád, h hogyan lehet konkrét nevekre vonatkozó információt kérni a Hivataltól? Az nem véletlen h ebben a forumban kérdezem. Ha tudsz, segíts kérlek.
MÁS: Talán már írtam, de ujra idézném az Írást: "Nem kell uj bort régi tömlőbe tölteni."

Hétköznapi kíváncsiság él bennem: mi hajt egy embert szemenszedett hazugságok terjesztésére valakiről, akivel még futólagos ismeretségben sincs (a párbeszéd másik szereplője már nincs életben); van-e az ártó szándéknak racionálisan megfejthető oka.

A megbeszélés szerint vártam ma délelőtt, de a szórólapokat a portással küldte fel. Így nem mondhattam el: az iskolának nem kötelessége motoros oktatást reklámozni, az övét pedig elvi okokból hajlandó sem vagyok. A szórólapokat széttéptem, aki tudja, adja át: ne jöjjön, nem várja senki.

2014. február 10., hétfő

Zebegényben jártunk 2.


A falu középkori neve Almás volt. Pécsvárad mellett volt egy Zebegény (ma Szebény) nevű település bencés apátsággal. Amikor 1202 körül Jób pécsi püspök esztergomi érsek lett, magával hozta a bencéseket. A mai Zebegény a 15. században vette fel anyamonostora nevét. A török időkben elnéptelenedett faluba Stahremberg gróf szlovákokat telepített, később svábok érkeztek, s három nemzetiség – többségében katolikus – alakította ki a falu arculatát.


A Kálvária-dombon található a falu mai temetője (a régit a vasútépítés során felszámolták) – hűen tanúskodik a családok, sorsok összefonódásáról, a hétköznapi történelemről.



Lenézünk a temetőből a Duna völgyébe: háztetők, Pest felé megy a vonat, a Dunán túl Pilismarót, a Pilis.



 Idilli csend, rend, béke. Még a nap is kisütött.



A 30-as években a faluban élénk fürdőélet folyt: kiépített strand, fából készült hosszú móló, kabinsor, parti mulatság várta a nyaralókat. A Gabula-csónakházból (talán éppen Gabula Józseftől) lehetett csónakot kölcsönözni.



 A magyar Juhász és Szűcs, a szlovák Gabula, a német Himmer békén megfér(t) egy családban.



 A Malom-patakon átívelő egyik hidat ma is Fischer hídnak nevezik.



 A 22 évesen meghalt német nyelvű asszonyt férje és gyermekei gyászolták 1913-ban.



  Magyar apától és német anyától született az itt eltemetett férfi. S micsoda sors: a feleség 35 évvel élte túl.


 

 A 20. század tanúinak hitvallása.



A festő, felesége és 19 évesen meghalt fiuk nyughelye. Lányuk és férje 1949-ben Rómában találtak második otthonra. Szőnyi Zsuzsa hazai földbe temettette el a Triznya Mátyást, ő 2010 óta végleg itthon él (idén 90 éves), s maga számára is ezt a helyet jelölte ki.



 Szőnyi István első házasságából született lányának sírja.



Szőnyiék sírja mögött az apósáék síremléke. Bartóky József földművelésügyi államtitkár volt, ő vásárolta 1905-ben azt a házat, amelyben később a festő és családja élt (ma Szőnyi István Emlékmúzeum), ő intézte el, hogy Zebegényben megálljon a vonat, egyik fontos támogatója volt a Kós Károly által tervezett templom megépítésének.



Koperniczky Ferenc (apja helyi mészárosmester volt), pozsonyi prépost, a templomépítés fő támogatójának nyughelye.


 

 A Zebegényben felnőtt Beer Miklós, váci megyés püspök családjának síremléke.



Egy 21. századi, de régi stílusú, nekem különösen tetsző sír.



Hála.



Búcsú.


Felhasznált irodalom:
Paulisineczné Willem Vera: Regélő évek, mesélő képek (Sonnenblumen Hagyományőrző Alapítvány, Zebegény, 2009)