Estebéd

A kétszer hétnapos munkahét végén ezzel várt a gyermek haza. Saját kezűleg csinált a krumplihámozástól a tálalásig mindent: baconba tekert pulykahús tepsiben sütve, gombával és krumplipürével.

Heti apró

Négy négyesre és egy hármasra nem lehet hármast adni. A lehetetlent nem kell magyarázni, pláne nem kell felháborodni azon, ha valaki a lehetetlenről azt állítja: lehetetlen. Nehezen tűröm az önkényeskedést. Nehezen térek napirendre a nyilvánvaló hazugságok fölött. 

***

Úgy látszik, mi itt a Dunakanyarban kimaradunk a hóból. Gyerekkoromban mindig Pál napja (apám és nagyapám is ezt a nevet viselte) körül, fagyban-hóban vágtunk disznót. Manapság csak egy-egy téli ebéddel idézzük a valamikori hagyományt. 

***

Új téli italt vezetek be itthon (tegnap kóstoltam először): indiai (fekete) tea készül, fahéj és szegfűszeg bele, cukor helyett előnyben részesítem a mézet, aztán tejet öntök hozzá.

***

Virágzik az ékszerorchidea.

***

Heti aggodalom, egyáltalán nem apró: amiatt, ami  Ukrajnában történik.  Cikkek itt, itt és itt.

Őrség újra 2.

Ételek

A gyermek sokszor emlegeti az őrségi gombalevest a Határcsárdában: korábbi őrségi útjainkon máshol is megkóstoltuk, de mind közül itt a legfinomabb. (Ez akár a reklám helye is lehetne, mégis antireklám lesz.) Most is ízlik: sűrű, kicsit csípős, tejfölös, a levesbetét hajdina (a gombamennyiséghez elenyésző, máshol épp fordítva). Második fogásként Nóra marad a palacsintánál, én természetesen tejfölös dödöllét kérek, apa csülköt eszik pékné módra. Minden finom, de elrontja a kedvünk, hogy a pincér csal:  egy Soproni Démon és egy fél liter szódavíz nem kerülhet több mint ezer forintba (Széchenyi kártyával fizetünk, részletező számlát nem kapunk, az összeg nagyon kerek), az étel árát tudjuk. Nem reklamálunk, de egy fillér borravalót sem adunk, és többet ide nem jövünk – Nóra nagy bánatára.

A következő napokon így a Berekben eszünk. Zaza mellettünk a boxban nyugodtan marad. Köszöntőként egy kupica pálinkát és egy falat szalonnazsíros kenyeret kapunk. A kiszolgálás nem túl gyors (egyetlen fiatal pincérnő szolgál ki), de ráérünk. A vargányás hajdinaleves nem éri el a határcsárdainak a színvonalát, de a babgulyás és a fokhagyma-krémleves finom, a csirkemellfilé roston juhtúrós palacsintával, a pulykamellfilé roston tejszínes gombamártással, ill. kapomártással fenomenális (köretként persze dödöllét kérünk), a Gundel palacsinta, a tökös-mákos rétes és a gesztenyepüré rendben (utóbbi jó nagy adag). Az árak kicsit magasabbak, mint a Határcsárdában, mégis: szintén Széchenyi kártyával fizetünk, tételes számlát kapunk – minden korrekt. Szerdán délben az egyik asztalnál harmadmagával Lator László ebédelt – nem látszik rajta a kora.

Téli kényeztetés

Narancslekvár azonnali fogyasztásra (a többi még dunsztban): 3 kg narancsból s némi grapefruitból. (esti, vakus felvétel)

 

A gyermek beteg, s ilyen vitaminbombával kúrálja magát.

(délutáni felvétel)

Édességek karácsonyra

 Orosz torta. A recept 3 évvel korábban itt.

Flódni – életemben először sütöttem.

 

 A méteres kalács (egy része).

(Nem gyakran fordul elő, de kimondottan vágytam arra, hogy a konyhában tüsténkedhessek.)

Hétvégi apró

Megérett az alma, a gyermek leszüretelte a nagyját – aprókat még hagyott a fán, de nagyobb már úgy sem lesz. Az idén rengeteg volt a fa méretéhez képest, s bár piciként sokat leszedtem, az összeset így sem tudta felnevelni.

 

A hajnalka felér az antennáig, s mint a gyermek megállapította, zavarja az egyes vételét. Sebaj, nézni úgy sincs mit. 

Majdnem kész a madáretető – nem baj, hogy kicsit csámpás –, a teteje felemelhető, alatta egy tartály a magnak, a cső az adagoló. Még kátránypapír jön rá.

Kedvenc nyári vacsorám: B. készíti szabadtűzön. A wokban olívaolajon hagymát párol, aztán jönnek a zöldségek: paradicsom, paprika, cukkini, padlizsán, ebben gomba is van, olykor fűszeres kolbász is kerül bele. Először a gyermek kap belőle, a mi adagunkhoz azután megy az erős paprika.

Hazaindulás előtt a füvet már nem, de a növényeket locsolom. A kert – bár kimondottan meleg van – őszi képet mutat, hervadnak a virágok. Egész hétre kinn csak az állandó lakók és a nyugdíjasok maradnak. Tyúk kárál, varjú károg, füst száll, este és reggel vastag a harmat... Közeledik a kedvenc évszakom.

A lavas

Örményországban ettem: ez egy lapos, kenyértésztából készült nagy, kerek, lángosszerű valami, amit ott kenyér gyanánt boltban is árulnak. Erre gondoltam, amikor T. azt mondta, hogy reggelire egy kis örmény kávézóban lavast és kvaszt fogunk kapni. Aztán kiderült, hogy sokféle lavas van, ill. hogy tágabb értelemben a lavas egy speciális tésztafélét jelenthet.

Reggelire egy rétestészta vékonyságú lavasba hús, zöldségek, néhány szem nagyon vékony rósejbni volt csomagolva, a lavas nyitott végén az ízkavalkád végső elemeként fokhagymás tejfölbe tunkolt salátalevél lógott ki. Az ételt alufóliába csomagolva szolgálták fel.

A meglátogatottak közül nekem legjobban tetsző kávéház/étterem a Petróleumlámpa kávéház (részletek és sok fotó itt).

 Ez az az épület: lenn és az első emeleti ablakban a petróleumlámpa feltalálóinak szobra.

Az üvegezett tetőteraszon ettünk. Íme a kilátás egy részlete. (Jó lenne látni a havas háztetőket is.)

 

A gyermek lavast eszik, fokhagymás-tejfölös szószba mártogatja. Az étel neve (idemásolom angolul a kétnyelvű étlapról): Lavash flat bread crispy chips. 

Ez volt az én ebédem (délelőtti cukrászdázás után): sajttal töltött lavas, mustáros-tejfölös szósszal. Finom barna sört ittam hozzá.

Ezt most találtam: tudományos igényű néprajzi cikk a lavasról.

A gyermeknek szerdával bezárólag síszünete van, nekem 3 nap szabadságom maradt tavalyról – gondoltuk, elmegyünk egy kicsit pihenni. De szombaton délután Nórának 39,4 volt a láza, tegnap már csak 38 körül, ám estére apa is belázasodott. Így ma itthon maradtam beteget ápolni... Lencseleves volt a kívánság, rakott tésztát csináltam mellé.

Két nap ide, két nap oda – holnap megyek dolgozni. (Így kútba esett a találkozás N.-ékkel.)

Újra: Őrség (1.)

Két éven belül immár harmadszor. Bajánsenyén a Malom Panzióban lakunk. A házigazda – mint kiderül, nem gazda – 8 éve üzemelteti, s rögtön elpanaszolja, hogy most, miután ő "felhozta", eladják, ő annyit nem ad érte, mint amennyit kérnek. A vendégeket tarka kempingnadrágban fogadja, Maribor szép város, volt ott egyszer vagy 20 éve, a völgyhíd, a vasút..., ja, ő is hallotta... Khm, így egy kicsit nehéz.

Itthon hetek óta naponta esett – így készültünk oda is. De semmi: szép zöld minden, a patakban csordogál a víz... A pünkösdi rózsa még csak bimbózik, sok helyen nyílik a mocsári írisz.

***

Az ember azt gondolná, hogy az "Őrségi gombaleves" éttermenként lehet kicsit más, de annyira nem, hogy ne lehessen ráismerni. Először helyben, a Határ csárdában kóstoljuk meg: sűrű, tejfölös, tele van (erdei) gombával, a levesbetét egy kis hajdina, picit csíp (de Nóra is meg tudja enni). A magasabb árfekvésű őriszentpéteri Bognár étteremben savanyú krumplilevesnek gondolná az ember, mutatóban van benne 2-3 szelet gomba – ez is finom, de 600 forint krumplilevesért kicsit sok. A szentgotthárdi élményfürdőzés után egy városközponti étteremben fogyasztottuk el a 3. félét (hivatalos neve: "Őrségi gombaleves vargányával"). Ez vajszínű krémleves, benne vargányaszeletek. Ki tudja, melyik az igazi... Mindenesetre az első helyet a gyermekkel egyetértésben (ő mindennap ezt evett és palacsintát) a Határ csárdabelinek, a másodikat a szentgotthárdinak, a harmadikat a Bognár étterminek adtuk – a finomság és az ár fordítottan arányos.

A Határ csárdát (ha az étterem küllemére és berendezésére vonatkozóan nincsenek extra igényeink: nem lepusztult, csak egyszerű), bátran ajánljuk mindenkinek. Háromszor ettünk itt (két éve is egyszer), s mindig elégedettek voltunk: jóízűen főznek, bőséges az ételválaszték, nagyok az adagok, s kiváló az ár-érték arány.

***

Műemléktemplomokat látogatva sokszor eszembe jut: nem ártana a papnövendékek képzésébe némi művészettörténetet beiktatni (ha van: erősíteni). Legalább ezekben a templomokban stílusban kellene tartani a berendezést és a kiegészítőket: ne Mari néni ízlése szabja meg az oltárterítő milyenségét (Kati nénié meg egy másikét), a különböző háztartásokban épp fellelhető textil az ülőpárna színét és mintáját, ne legyen művirág, s az épp kapható olcsó szék ne kerülhessen be a templomba. Jámbor óhaj.

Itt ez a gyönyörű, Árpád-kori templom Őriszentpéteren: az egységes, régi padok mögött, sőt a szentélyben is a nyaralókban, lakótelepi lakásokban jellemző, fémből készült, kárpitozott ülőkéjű székek kiáltó ellentétben az épület fenségével...

A farkasfai katolikus templom vadonatúj: az épület arányos, az ács- és az asztalosmunka kimondottan szép, igényes, a szentély freskója khm..., a berendezés egységét azonban itt is megtörik az utólag berakott (étkező-/iroda-?)székek. Egy falu nem épít százévente sem templomot. Épp ezért kár, hogy gyenge minőségű járólap borítja a lépcsőt, s ez a padlóburkolat is: már most több helyen el van repedve, le van törve.

Újra felkerestük a veleméri templomot – ezen a vidéken ez a legszebb. Közel 750 éve épült, száz év múlva festette ki Aquila János, aki elsősorban építész volt: nincs kizárva, hogy az ablakokat utólag ő alakította úgy, hogy a fény bejárja a templomot, az év különböző időszakaiban mást és mást világítson meg a felkelő nap fénye. Tavaly augusztus óta harang van a toronyban.

Nagyrákoson a templomkertben egy hajléktalan kinézetű férfi kérdezi, hogy be akarunk-e menni. Készségesen visszaballag velünk. Kiderül: ő a harangozó, épp takarítani volt, mert holnap mise lesz, minden harmadik szombaton van itt a pap. Hat-nyolc ember jön el, temetésekre kicsit többen. – Esküvő? – kérdezem. – Ááá...

A templom katasztrofális állapotban van – ezen a takarítás nem látszik –, pedig a 14. századból származik, s méltó lenne a megőrzésre. A harangozó panaszkodik: ő nem csinálja tovább, hiába hívja a helybelieket segíteni, nem érnek rá, másra persze igen... Pedig régen körmenetek voltak, passiót játszottak...

A szentgyörgyvölgyi református templom két éve kifogástalan állapotban volt – most körben mindenütt vizes (salétromos?) a fal.

a mennyezet

Fotó: Rafael Balázs

Vacsorák

Betegségűzésre egy korty konyakszínű (mert aszalt meggy ázik benne) házi pálinka. Aztán mangalicazsíros, házi sütésű félbarna kenyér lilahagymával. A gyermek fahéjas müzlit eszik.

Hatvanas-hetvenes évek, téli szombat esték. A héjában sült krumpli egy tálban, kendővel letakarva - anyám nem győzi elég gyorsan pucolni. Az asztalon abárolt szalonna, kolbász, fagyos vaj. Gőzölög a boros tea.

Mangalicazsír a piacról, házi kenyér az elektromos kenyérsütőből. A héjában sült krumplit is meg kellene kóstolni újra. De valahogy a városban vagy inkább a panelben ez olyan idegenül hat(na).

Kreáció

Nagyon ritkán eszünk halat - a gyermek nem is szereti (pedig piciként szerette). Nem vagyok nagy szakácsnő, de most kreáltam valamit (nem fejből - különböző receptekből összegyúrva).

A tengeri halat tegnap este kiolvasztottam, natúr joghurtba fokhagymát zúztam, bekentem vele a halszeleteket, s éjszakára így hagytam. Ma egy olívaolajjal kikent tepsibe raktam a halat, fűszersót szórtam rá, majd a sütőben megsütöttem.

Egy lábasban olíván zúzott fokhagymát pirítottam, rádobtam a vékony, hosszú csíkokra vágott sárgarépát, kicsit később a cukkinicsíkokat - pár percig pároltam, hogy resch maradjon. Tejszínbe sót, borsot, kis pirospaprikát, pici ételsűrítőt kevertem, ráöntöttem a zöldségre, s egyet forraltam rajta. Ez volt a köret a halhoz - póréhagyma-karikákkal és reszelt sajttal tálaltam.

A gyermek a halat meg sem kóstolta, a köretből a répát igen - aztán kért a fagyasztóból sajttal töltött csirkemellet. Ettől függetlenül: a felnőtteknek ízlett.

Sütés-főzés

Nem nyerne díjat cukrászati kiállításon az alábbi torta, sebaj, nem is ezért mutatom. De nem véletlen az egyes szám: egy tepsi piskótából készült. Évente egyszer szoktam megcsinálni: egy november végi születésnapon esszük meg az egyiket, a másik megy a fagyasztóba, s szilveszterkor vesszük elő.

Orosz torta

Öt tojás fehérjét 30 dkg kristálycukorral kemény habbá verünk. Aztán belekeverjük az 5 tojás sárgáját, majd fokozatosan 5 evőkanál meleg vizet, 30 dkg lisztet, egy fél sütőport és egy evőkanál kakaót adunk hozzá. Kb. 30 perc alatt, közönséges tepsiben megsütjük a tésztát.

A töltelékhez fél liter tejben megfőzünk egy vaníliapudingot, s ha kihűlt, hozzákeverjük a vajkrémhez: 30 dkg vaj (mindig Rámát használok), 25 porcukor, egy vaníliacukor, 10 dkg őrölt dió.

A tésztát hosszában három csíkra vágjuk, majd a csíkokat széltében szintén háromra. A kilenc hosszú lapot meglocsol(hat)juk rummal, megkenjük a krémmel és feltekerjük. Végül kívül is bevonjuk, díszítjük.

Ez akkora adag, hogy a legnagyobb süteményestálamon sem fér el: a születésnapi torta 5, a szilveszteri 4 csíkból készül. A szilveszteri tojáshabbal van bevonva (két tojás fehérje kristálycukorral forró gőz fölött kemény habbá verve). Érdekes látvány szeleteléskor a függőleges krémcsík.

Hagymakrémleves

Mi felnőttek szeretjük a hagymalevest akkor is, ha nincs összeturmixolva, a gyermeknek sem így, sem úgy nem a kedvence. (Amelyikben szálasan marad a hagyma, egy kicsit másképp - szemes bors, babérlevél, köménymag - szoktam fűszerezni, abban nincs tejszín sem.)

Nos: fél kiló vöröshagymát, 5 nagy gerezd fokhagymát felszeletelek, olajon megpárolom, fehérborssal, őrölt szerecsendióval fűszerezem, lisztet szórok rá, majd felöntöm másfél deci fehérborral és húslevessel (vízzel és húsleveskockával). Kb. fél órát főzöm, majd összeturmixolom. Két dl tejszínt elkeverek két tojás sárgájával, a levesbe öntöm, és újra felforralom. Reszelt sajttal (és/vagy pirított zsemlekockával) tálalom.

Most pedig elmegyek színházba. A Szerinted?-del csak holnap késő este tudok jönni.

Főzés

Főzni támadt kedvem. Nem túl gyakran fordul elő, rendetlenül és rendszertelenül eszem, mégsem magam, hanem Nóra miatt ütöttem fel a szokásosnál jobban a konyhát. A kisasszony ugyanis szeret enni, s ez meg is látszik rajta, muszáj lenne a szénhidrátbevitelt mérsékelni. Vacsorára már egy hete nem eszik kenyeret, kakaó helyett beéri tejjel... Hétvégén azonban gyakorlatilag mindig túrós és nutellás palacsintát szeretne.

Nosza lett palacsinta, de spenótos-túrós töltelékkel. (Én a spenótot szószként nem eszem meg, de pl. tésztán igen). Olívaolajon megfuttattam egy kis zúzott fokhagymát, rá a mirelit spenótot, bele sót és kakukkfüvet, egyet rottyant, lehúztam a tűzről, és belekevertem egy negyed kiló túrót. (Máskor már kipróbáltuk juhtúróval.) A palacsintát mindig egy kis élesztővel csinálom (így jól lehet melegíteni), a papírvékonynál vastagabbra sütöm - ezzel a töltelékkel legalább cukor nincs benne. Eredetileg meglocsoltam volna tejföllel, megszórtam volna reszelt sajjttal, de korgó gyomrunkra tekintettel erről lemondtunk. A leves majorannás krumpli volt. Aztán sütöttem még fűszersóval és hártyavékonyra szeletelt fokhagymával ízesített pulykamellszeleteket, a köret céklasaláta (a gyermek persze "lapos" krumplit szeretett volna) - no nem a savanyú, hanem: a céklát megmosva, kettévágva megsütötte apa, aztán felkockázta, sót, köményt, apróra vágott vöröshagymát, olívát és egy kis finom ecetet adott hozzá. Így az ebéd holnapra is kész. Még ki akartam próbálni az itt talált lencsereceptet is - gyömbér, curry és bulgur nélkül (ilyenek nincsenek itthon), de így is nagyon ízlik. Fontos: nincs benne rántás.

PS. A rajz az én kérésemre készült - tükörből -, hogy teljes legyen a legszűkebb család galériája. A füllel még megfigyelési problémák vannak, sebaj.

Karácsonyi menü

Ünnepi ételeinkben szerepet játszanak kettőnk családi hagyományai és az újítás. A fokhagyma, a méz, a szőlő, az alma, a hal, a mák és a dió fogyasztásával őrizzük a tradíciót. 25-26-ra salátákat (francia céklasaláta, babsaláta, svéd gomba, ecetes-főtt tojásos-lilahagymás krumplisaláta kiflikrumpliból - ez utóbbi volt a köret férjem családjában szenteste a rántott halhoz) készítek Stefánia-vagdalttal, sült hússal, de van töltött káposzta is.

24-én délben mákos gubát eszünk.

Szenteste csengőszó és ajándékbontogatás után étvágygerjesztőnek: körtepálinka.

Előétel: ostya fokhagymával bedörzsölve, majd mézzel megcsorgatva, mellé dió, szőlő, szertartásosan három cikkre vágott alma.

Leves: „Felvidéki karácsonyi hallé”
Imígyen készíti a férjuram: "3-4 pontyfejet, farkat, uszonyt hideg vízben felteszünk főni igen lassú tűzön. Tetejére teszünk 3-4 nagyobb hagymát felkarikázva. Fűszer: szemes bors, só. Én eddig csak ponttyal csináltam; lehet, hogy más is jó lenne, de a busa télleg semmilyen ízű... Amikor félig megfőtt, beleteszünk egy nagy marék aszalt szilvát (jobb a magos; érdemes előtte megmosni...), majd 3-4 pontyszeletet, ikrát/haltejet. Amikor késznek tűnik, kapjon fokhagymát, néhány gerezdet, s habarjuk be egy bő pohár tejföllel (ez nekem sose sikerül). Édes jó anyám libazsíros habarással ügyeskedett. Igen lassú tűzön főzzük össze. Tálalás: mivel mi előtte mindig fokhagymás-mézes ostyát eszünk (ez is felvidéki eredetű az én emlékeimben), annak a morzsáira szedjük a leszűrt levet, kevés hallal; a többit külön tálon, gusztusosan tálaljuk. Vigyázni kell, a megfőtt magos szilva olyanná fő, mintha friss lenne, szeret kipukkanni, és akkor fröcsög.
A halfejből fogyasztás előtt érdemes kiügyeskedni a szemeket és a keserűfogat, különben elrontja az egész ízét. Ezt csak én szoktam megenni, Melinda nem, a gyermek meg fújol. Konzervatív, mint minden kisgyerek. Pedig nagyon pákosztos! Kirájjjjj!" Tanácsos egy nappal fogyasztás előtt elkészíteni.

Főétel: fehérboros, gombás, tejszínes pulykamellcsíkok "lapos krumpli"-val alias krumplipürével. (A krumplipürében reszelt füstölt sajt és mustár is van.)

Sütemények: mákos kalács (a la Csocsaj pékség), csokis torta és a „Tavaszi sütemény” nevű diós finomság.

Beiglit egy ideje nem sütök, hármunknak túl sok, mire a nagyok ideérnek, már telítődtek.
A csokis tortám nagyon finom: a lapot készen veszem (olykor kerek formában magam sütöm 4 tojásból), a töltelékhez fél liter tejszínt felforralok, beletördelek és elkeverek (tűzről levéve) 2 és fél főzőcsokoládét (ét!), aztán a tejszínt éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap kemény krémmé verem, megtöltöm és bevonom vele a tortát. A megmaradt fél csokit a tortára reszelem.
A diós finomság receptje: 25 dkg Rámát 25 dkg cukorral és 1-2 citrom (jó narancs is) reszelt héjával habosra keverem. Ezután 12 dkg liszt, 25 dkg darált dió, sütőpor, csipet só keverékét és 6 tojás keményre felvert fehérjét fokozatosan hozzáadom. Az egész masszát magas falú tepsiben megsütöm.
A 6 tojás sárgáját 25 dkg porcukorral habosra keverem, és a már megsült forró tészta tetejére kenem. (Nem kell a sütőbe visszatenni.)

Ital: jóféle vörös- és fehérbor, a gyermeknek narancslé.

Brokkoli krémleves

Tanévben csak hétvégén főzök. De most szünet van. Ha van időm, szívesem csinálom, de szakácsnő vagy háztartásbeli (használják még ezt a szót?) nem lennék. Íme egy finom leves.

A brokkolit rózsáira szedjük, a szárát - az esetleges fás részek eltávolítása után - felkarikázzuk, delikátos vízben puhára főzzük, összeturmixoljuk, majd a főzőlevéhez öntjük. Zúzott fokhagymával rántást készítünk, kakukkfüvet és kevés őrölt borsot teszünk bele, és a brokkolihoz adjuk. Egyet forralunk rajta, s belekeverünk egy pohár tejfölt. Ha szükséges, sózzuk. Sűrű, zöld színű leves a végeredmény - hidegen is fogyasztható. Pirított kenyérkockával és/vagy reszelt sajttal tálaljuk. (Próbáltam ugyanígy karfiolból is - az nem ízlett ennyire.)

Valami laktatóbb második fogást ajánlok hozzá: én most milánóit csináltam.

Birsalmasajt

A szőlőben nagyanyáméknál volt birsalma: kompótot és lekvárt főzött belőle. Egyiket sem szerettem. De a birsalmasajtot igen, csak ritkán jutottam hozzá.

A férjem évek óta főz néhány darabból, de eddig mindig ripsz-ropsz kezdett hozzá: nem volt benne sem dió, sem mandula, mert ahhoz, hogy legyen, rá kellett volna készülni: diót venni a piacon, vagy ha volt itthon: törni... Az állaga is olykor inkább lekvárra hasonlított. Az idén egy kolléganőmtől kaptunk egy karoskosár körte formájú birsalmát. Ez a múlt vasárnap történt. Egész héten, amikor hazaérve a lakásba léptem, krúdys hangulatom támadt: mindent áthatott a birsillat... sötét szekrények, almáriumok úsztak a szemem elé, tetejükön a sárga gyümölcs.

Tegnapelőtt aztán elérkezett a főzés ideje. A férjem áttanulmányozta a Horváth Ilona-féle szakácskönyvet, eszmét cserélt a birsalmasajt-készítés rejtelmeiről mindenkivel, akiből kinézte, hogy tapasztalatai lehetnek e téren... Vett diót is, mandulát is. Aztán Horváth Ilonának szót fogadva feltette az almát főni. Mikor 7 óra tájban hazaértem, a fele már le volt turmixolva, de leégett a turmixoló. (Én vagyok a hibás: a múltkor a brokkoli turmixolása közben valahogy nedvesség került a csőbe - még jó, hogy nem történt nagyobb baj.) Tegnap délután elmentünk a Tescoba: vettünk botmixert meg külön egy olyat, amivel habot lehet verni, kelt tésztát dagasztani (eddig ezt nálunk egy gép tudta). Aztán estig főtt a birs: addig, míg látni lehetett az edény alját keverés közben. Őzgerincformákba és tortasütőbe porcióztuk ki, gyorsan megdermedt. Csak a fazék ázik már második napja ecetes vízben, ecetben - kapartuk fával, dörzsöltük speciális szivaccsal: egyre kisebb a leégett rész, de még mindig féltenyérnyi. Dupla aljú acélfazék...

Ma aztán kiszedtük a formából a birsalmasajtot, durvára vágott diót szórtam a celofánra - Horváth Ilona szerint 2-3 hétig forgatni kell, így szikkad. Spájzunk nincs - nem volt egyszerű helyet találni neki. Már most teljesen kemény, jól szeletelhető, de szót fogadunk.

Megvan a téli csemege. S ha idő előtt elfogyna, a fagyasztóban felkockázva egy újabb adag főzésre vár.

Itt van az ősz

"Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét."

(Petőfi Sándor)

Fönn voltunk a Vaskapuban: lefelé nézve a természeti és épített környezet látványa lélegzetelállítóan szép, itt-ott piros-sárga-rozsdaszínű foltok az alapvetően még fakó zöld növényzetben. Remélem, hosszú ősz lesz sok napsütéssel, finom reggeli ködökkel. Már régóta ez az évszak a kedvencem.

Fönn az enyészet meg a toldozgatás-foltozgatás nyomai és szemét, a gazdátlanság (látszata?) és a gondatlan, rendetlen kirándulók nemtörődömsége... Milyen kiváló hely lehetne például erdei iskolának - közel van, biztosítható az egész éves kihasználtság.

Október - a kukoricatörés ideje, ilyenkor már zörgősre száradt a kukoricaszár. Nagyanyámék földjén hajdanán egy nap alatt betakarítottuk a termést, lovaskocsi vitte be az udvarba, a nyári konyha elé borította le, nagy része ott maradt, kisebbik részét bedobáltuk a kiürített konyhába. Mi, gyerekek ott hancúroztunk a kukoricarakás tetején. Másnap délután, este a család egy-két rokon segítségével kukoricát fosztott. Kerestük a piros csövet - mit sem tudtam még a Tengeri-hántásról -, gyűjtöttük a különböző színű kukoricahajat babafrizurának. Ahogy hűlt a levegő, behúzódtunk a konyhába: a masinában pattogott a csinkatűz, lassan megfőtt egy fazék kukorica, mákkal és mézzel tálalta nagyanyám - igazi, falusi őszi-téli csemege. Most, hogy ez eszembe jutott, megnéztem a mélyhűtőt: mák van itthon, de kukorica nincs (konzervből nem jó) - be kell szerezni. (Otelló szőlővel vigasztalom magam.) Kukoricalisztből készült aztán kukoricabukta is, aludttejjel ették - ezt nem szerettem. A gyerekek kedvéért volt pattogtatni való kukorica is. A kifosztott kukoricát aztán felhordták a padlásra (milyen finom, száraz meleg volt ott), s téli délutánonként nagyapám apránként lemorzsolta az állatoknak: egy részét szemesen, más részét dara formájában etették fel.

"Úgy tekintsd a csillagok járását, mintha velük együtt futnád be az égi pályát. Állandóan gondolj az elemek egymásba való átváltozásaira is. Mert az ilyen gondolatok megtisztítanak a földi élet szennyétől."

"Gondolj az egész mindenség anyagára, melyből egy csepp a tiéd, az örökkévaló időre, melyből a számodra kiszabott rész rövid pillanat. Hát a mindenség sorsa? Hányadik hányada ennek a tiéd?"

(Marcus Aurelis: Elmélkedések)

A Garam-torkolatról eszébe jut az embernek a sztoikus császár-filozófus, délután őt olvastam. Nem baj, ha időnként emlékeztetjük magunkat mulandóságunkra.

Étkezés - régen és ma

Ma főzés közben arra gondoltam, mennyire másféléket főzök, mint amiken felnőttem. Válogatós vagyok, rendszertelenül eszem, nem vezetek nagy háztartást: csak hétvégén ütöm fel a konyhát. De például vasárnap nálunk sosincs húsleves. Otthon mindig az volt, második fogásként pedig csirkepörkölt nokedlivel és uborkasalátával. Gyerekként megettem, de a bőrtől mindig undorodtam, a csontot sem szopogattam le soha. Aztán kamaszként, amikor már lázadni lehetett, nem ettem többé baromfit (anyu soha meg sem kóstolta, külön fakanala és lábasa volt az elkészítéséhez). Kb. 8 éve viszont jellemzően a pulyka-, ritkábban a csirkemell jelenti nálunk a húst. (Nóra a disznót meg sem eszi – rossz iskolai tapasztalat: „porcogós”.)

Gyerekkoromban egész más ételeket ettünk. Hús csak hétvégén került az asztalra. Minden család vágott disznót, amíg tartott, füstölt húsból készült a leves (nagyon rossz!), sült füstölt sonka, oldalas volt a második. A faluban húsbolt nem volt (ma sincs), a friss hús a baromfiudvarból került ki: nekünk csak csirkéink voltak, de nagyanyám libát is tartott, sőt kiskoromban nyulat is. Ma is fel tudom idézni azt a borzalmas szagot, amit akkor éreztem, amikor forrázta a libát, vagy pörkölte róla a tollat. (A libamáj, libatöpörtyű nagy csemege volt – de nem nekem.) A nyúl megnyúzása a nagyapám dolga volt, a bőrt aztán házalónak adta – ha zenész lennék, le tudnám kottázni a dallamát annak a mondatnak, hogy „nyúlbőr van-e eladó”. Friss disznóhúshoz a járási székhelyen lehetett hozzájutni, de nem bármikor, nem bármihez – ez már a hatvanas évek vége, a hetvenes évek. A szombaton (délig munkanap volt) megvett húst egy edényben másnapig leengedték a kútba – így hűtötték. (Hetedikes voltam, amikor hűtőszekrényt vettünk. Azért emlékszem ennyire, mert 7.-től tanultunk kémiát – ezt tanultam éppen, de annyira zavart a hűtő zúgása, hogy ki kellett mennem a konyhából.)

Nagyanyám is, anyu is sokféle főzeléket csinált – a hozzávaló megtermett a kertben. Én csak lencsét főzök, még egy-kétfélét megeszek, ha muszáj, de nem szeretem. (Nóra viszont nagyon: iskolában is, a Fekete Sasban is.) Ki ismeri ma pl. a salátafőzeléket? A feltét rendszerint kolbász volt vagy vagdalthús vagy tükörtojás.

Tésztaféléket ma is szívesen fogyasztok, de a gyerekkoriak közül csak túrósat és nagyon-nagyon ritkán káposztásat csinálok. Ez utóbbinak az az oka, hogy nekem a káposztás tészta: csík. Annak idején nagyanyám saját kezűleg gyúrta: kb. a spagettinak felel meg. De anyu a káposztás kockát részesítette előnyben, a családom számára is ez a káposztás tészta, sőt Nórának ráadásul cukorral, brrr… Sokáig nem tudtam, miért nem ízlik úgy, amit én csinálok, mint a nagyanyámé. Aztán rájöttem: hagymát is dinsztelt a káposzta alá. Itthon az olaszos jellegű tészták mennek (anyu elborzad tőlük), szoktam olykor kreálni is: a spenótos-juhtúrós penne nagy népszerűségnek örvend. A sárgabarackos-mákos receptjét évekkel ezelőtt egy újságban találtam – kalóriabomba. (Fodros kocka kell hozzá, a mákot meg kell főzni a cukorral együtt, mint a pitébe, baracklekvár és méz is dukál bele, aztán bele kell keverni a felkockázott sárgabarackot, majd a kifőtt tésztával rétegesen lerakni, és irány a sütő.)
Nagyanyám sokszor sütött kelt tésztát is: káposztás és túrós lepényt (kaporral), mákos és diós kalácsot, lekváros buktát, fánkot, herőkét (=csörögefánk). Anyai nagyanyám városiasabb konyhát vitt: az aranygaluska, az egérke (fánktésztaszerű, kanállal forró olajba szaggatva és kakaós porcukorban megforgatva) nekem őt jelenti.
De a tésztafélékkel családom hízásra hajlamos tagjai miatt csak óvatosan…

A krumpli sokféle étel alapanyaga volt: gombóc, derelye, laska, krumplibukta. Ez utóbbi kettő magyarázatra szorul. A laskához megfőzték a krumplit, áttörték, egy tojással, kis sóval, liszttel összegyúrták, a cipókat palacsinta nagyságúra kinyújtották, aztán a masinán (=sparhelt) mindkét oldalán megsütötték, libazsírral megkenték, esetleg szilvalekvárt tettek bele – nagyon szerettem. Aztán jöttek a modern idők, lett gáztűzhely (nagyanyámnak – ’71-ben halt meg – nem volt), és a krumplilaska kiment a divatból. A krumplibukta pedig azonos az Őrségben dödöllének nevezett étellel: káposztával vagy túróval tálalták. Sosem csináltam, de emlékszem nagyanyám mozdulataira – valamikor, mondjuk jövő szombaton kipróbálom.

És persze zsírral főztek. A disznóvágás fontos eredménye volt, hogy van 25-30 liter zsírunk. Nekünk sose tartott ki a következőig, s akkor jött a bolti (főzni lehetett vele, de zsíros kenyérhez rossz volt), vagy olykor anyai nagyanyám zsírszalonnát hozott és kisütötte. Parasztasszony nagyanyám kizárólag zsírral sütött-főzött, anyu a krumplit, a húst, a fánkot kisüti olajban, de főzéshez még ma is használ zsírt. Vagy két éve karácsonykor otthon nem tudtam megenni a töltött káposztát: zsírral készült, füstölt hús is volt benne.

Meghatározott rendje volt annak is, hogy mit mikor főznek. Pénteken a nagyszüleimnél – hét közben náluk kosztoltam – mindig bableves volt krumplilaskával. Akár délelőtt, akár délután mentem iskolába, előtte vagy utána le kellett menni az orvosi rendelőbe nagyapának gyógyszert íratni. Vámos doktor mindig megkérdezte, mi volt az ebéd, s mindig ugyanazt a választ kapta – nyilván ezért is emlékszem rá. A savanyú bablevest nagyanyám csinálta: tarkababból készült, fokhagymával és tejfölös habarással; a zöldséges bablevesnek nagyapa volt a mestere (nem emlékszem, hogy mama életében mást is főzött volna), ezt fehérbabból csinálta vöröshagymás rántással.

(Vámos doktor hetente egyszer rendelt a faluban. Motorbiciklivel járt, barna, halszálkás bricsesznadrágot, sildes sapkát hordott. Mérges természetű ember volt, gyakran kiabált. Jellemző gyógymódként mindig azt ajánlotta a betegnek: eszegessen, iszogasson, Kalmopyrinkét szedegessen. A falusiak nem tartották komoly orvosnak. Hetedikes lehettem, amikor egy szép, szőke fiatalasszony lett a doktornőnk.)

Gyerekkorom jellemző reggelije a fokhagymás pirítós volt (a masina tetején pirítva), zsírral meglocsolva, hozzá tea vagy tejes kávé (pótkávéból). Téli vacsora a héjában sült, szakajtóba szedett, konyharuhával letakart krumpli, hozzá szalonna, vörös hagyma, kolbász, s csak késő gyerekkoromban vaj.

A gáz- és villanytűzhely, a hűtőszekrény, a fagyasztó, a mikró, a nemzetközi – főleg az olasz hatás – teljesen átalakította étkezési szokásainkat. Az én főztömből anyu sok mindent nem enne meg. Pedig meglehetősen tradicionális gyomrom van: más népek ételeit csak nagyon-nagyon válogatósan tudom elfogadni.



PS. Üdvözlöm nem éppen rokonszenvből érdeklődő olvasó(i)mat. Bár e poszt szempontjából irreleváns, de üzenem: ez itt Európa - nem Kína. Legalább is: egyelőre.

Könnyű, nyári finomság

„Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy”, készíts magadnak meg szeretteidnek egy finom, nyári levest.

Ma sárgabarackból csináltam, de lehet ősziből, sőt sárgadinnyéből is. A gyümölcs legyen érett! Negyedeljük, egy üvegtálban cukrozzuk le, tegyük be a hűtőbe. Egy negyed kiló krémtúró finomságú túrót (Párkányban a Billában kapható, van Clever és Danone márkájú is ilyen minőségben) elkeverünk egy doboz tejszínnel és vaníliás cukorral, majd ráöntjük a barackra. Aztán hideg tejet öntünk rá, s kész is a finom barackleves – főzés nélkül, minden vitamin benne maradt.

Előrelátó háziasszonyok és háziurak literes dobozokban télire is fagyasztanak le gyümölcsöt – akkor is előfordulhat, hogy valami elviselhetetlen, s önmagunk kényeztetésére van szükségünk.