2016. március 31., csütörtök

Meghalt Kertész Imre

"Istenem, ne engedd, hogy elhagyjon az öröm! Szabad-e örülni? Magda úgy vesz körül, mint víz, levegő és fény. Öröm és nő. A csodálatos emberangyal alakok, akik életemet övezik, emlékeimben és a jelenemben élnek, és angyalalakok, aki helyeslik életemet, akiknek életét helyeslem, barátságok, szeretet, életem különös tágulása és növekedése, alázatom... Gyermekmód szeretnék hálát mondani Istennek... Csodálatos életem volt."

Kertész Imre: A néző (Feljegyzések 1991-2001)



(Leírva hangzó szövegről, innen.)



2016. március 29., kedd

In memoriam 29 év

1987.06.30–2016.03.20.



József Attila: alkalmi vers a szocializmus állásáról

Ignotusnak

1
Fák közt,
virág közt
ülök egy padon.
Kotyogok, mint elhagyott csolnak,
sok lágy levegő locsolgat -
a szabadság nagy csendjét hallgatom.
S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban -
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben.

2
Ahogy fölvetem boldog szememet,
mind följebb oszlanak az egek
s egyszerre elém suhannak itt
gólyákként lengő szavaid,
te hamvadthajú öreg.
És mint a tájon - mosolygok rajtad.

3
Nem érzem én, csak értem aggodalmad.
S azért tolom el a csendet, hogy belásd,
öreg vagy és nem az elmulást
siratod, mint helyedben én siratnám,
hanem a munkát, a fölszabadulást,
magát az emberi alkotást,
a láthatatlant, mert rátipornak hitvány
és látható hatalmak.

4
Ha beomlanak a bányát
vázazó oszlopok
a kincset azért a tárnák
őrzik és az lobog.
És mindig újra nyitnák
a bányászok az aknát,
amíg szivük dobog.

5
A dolgos test s az alkotó szellem,
mondd, hogy törhetne egymás ellen?
Az elme, ha megért, megbékül,
de nem nyughatik a szív nélkül.
S az indulat muló görcsökbe vész,
ha föl nem oldja eleve az ész.
Azt hiszem, fáj sok fölgyűlt éved és
azért a szerető tévedés.
S jobb is volna, ha most elnéznéd velem,
hogy’ köt hálót szellő faleveleken.

6
Már karcsú idomaira
pongyolát ölt a lég.
Az alkony a felhőn fésű...
Ülünk együtt, mint kedves és fia...
A fűben gyepként sarjad a sötét.
A homály pamutlombjai ingnak.
S mi várjuk, hogy mikor lesz
látható reszketésű
bennünk az első csillag.

1934. augusztus eleje




Lehet, hogy egy darabig nem írok. Vagy egyáltalán nem írok. Vagy nyilvánosan nem írok.



2016. március 28., hétfő

Húsvéthétfőn


Gyönyörű helyen szép muzsikát hallgattunk:


                                                 Király Csaba orgonahangversenye

                                                 J. S. Bach:
                                                 - Esz-dúr prelúdium és fúga BWV 552
                                                 - G-dúr triószonáta BWV 530
                                                 - G-dúr fantázia BWV 572

                                                 Liszt Ferenc:
                                                 - Ave Maria (Arcadelt)
                                                 - Hosannah

                                                 Király Csaba:
                                                 - Improvizáció egy húsvéti énekre









2016. március 24., csütörtök


Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.


N. rajzol


Az iskolában szekkót terveznek az egyik falra. A tanárnő képeket osztott ki a jó rajzosoknak, hogy kiszűrje: kik tudnak jól másolni. N. produktuma így sikerült.







2016. március 17., csütörtök

Eszembe jutott...


Apám elmúlt 30, amikor 1955-ben megnősült – ő volt a kisebbik fiú, nagyanyám a szoknyája mellett tartotta. Aztán a szüleim 8 évig, mai fogalmak szerint igen szűkösön, a nagyszüleimmel közös háztartásban éltek, klasszikus meny-anyós viszonyban. Közben a Gránicon felépült a házunk.

1963 nyarán lehetett. Anyu fuvarost hívatott. Alacsony platójú lovaskocsira hordták ki a bútorokat – apu meg sem mozdult, ült a verandalépcsőn és zokogott.

6 éves voltam. Azóta tudom, milyen érzelmi megrázkódtatás egy gyereknek a szüleit sírni látni.


2016. március 15., kedd

Ma




Megsütöttem a pozsonyi kockát. Innen kezdve nálunk is hagyomány lesz. (Köszönöm Andrea.)

Elmondtam Nyergesen a beszédemet.

Hazaérve megnéztem a tévében(!) – amit még láthattam belőle –, hogy mi történik a Kossuth téren.



Nemzeti ünnepen



„Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: »Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.«  A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, ki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, hogy »szereted-e«, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha – férfiasan kidüllesztett mellel – megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, amikor hörögsz a dobogókon és melled vered.” 

(Márai Sándor: Füvészkönyv. 38. A hazáról és az államról)


2016. március 13., vasárnap

Vasárnapi vers

                                                                                 
Oravecz Imre: A hosszabbítás vágya

De jó volna klasszikusokat olvasgatva
még sokáig az ablaknál ülni,
és néha kitekinteni a cinkékre, pintyekre, csuszkákra,
amint a cseresznyefa ágain kutakodnak,
vagy távolabbra is nézni,
a behavazott kertre, völgyre, hegyekre,
a hegyek fölött az égre, a felhőkre, világűrre,
de nem figyelni az idő múlását, a fény változását,
hanem csak ösztönösen tudni, számon tartani,
mekkora utat tettek már meg az árnyékok,
és mennyi van még hátra a napból.


(És-kvartett a Távozó fa c. kötetről  itt.)