Az idén megkétszereződött az oldalmegjelenítések száma. Nem tudom, ez hogyan korrelál a látogatók számával, mert a sablonváltással a korábbi adatok elvesztek.
A legnépszerűbb poszt a "Csalva-csalatva" – májustól látom, szinte nincs nap, hogy ne olvasná valaki ((meg)figyelnek). Ezután következnek azok a bejegyzések, amelyekben a helyi választással, a 10 testnevelésórával és az Istvánnal foglalkozom:
Tétényi Éva, Megáll az eszem, és ácsorog..., Nyolcezer-száztizenheten, Évforduló, "Bűneim", Lehet más, Jó reggelt, Esztergom!, Iskola a határon.Magyarországon kívül 9 országból érkeznek a látogatók, a legtöbb Németországból és az Egyesült Államokból.
Az IstvánJúlius óta nem létezik. S ahogy hallom, s amint tudható volt: nincs semmi "elit" a helyén. A létszám jó, ha kétharmada a korábbinak, a valamikori főállású istvános tanárokból négyen marad(hat)tak, és nincs ott már sem az iskolatitkár, sem az oktatástechnikus.
A Szent Imre igazgatója a 2 év alatt 3-szor igazgatói megbízást elnyert K.L. A véleménynyilvánításra feljogosított bottyános tantestületből egyetlen szavazatot sem kapott, de bizonyítottan alkalmas. Az intézményben a 10 testnevelésóra nyilván nagy népszerűségnek örvend, hiszen megszüntetését nem kérték.
Munkaügyi perünkben ítélet még nem született.
Városi politikaAz év legnagyobb városi közéleti eseménye, hogy Meggyes Tamás elbukta a polgármesterséget, de egyéni mandátumot szerezve bejutott a testületbe. A 9+1 fős fideszes frakció 4 tagja új, s a tízek úgy viselkednek, mint a korábbi ciklusban a tizenkettek: meglehetősen sajátosan értelmezik a "képvisel" szó jelentését.
Tétényi Éva egymaga 8117 szavazatot (64,36%) kapott, a 9+1 fideszes összesen 4838-at. A számokból jól látszik, hogy a város nagyon le akarta zárni a Meggyes-korszakot – a pártok, a jelöltállító egyéb szervezetek, az emberek eddig gondolták végig a váltást. A demokráciát is tanulni kell (ha még lehet).
A polgármester adósságrendezési eljárást indított, az ex-polgármester és köre pedig azt állítja, hogy Tétényi Éva másfél hónap alatt csődbe vitte a várost.
"Szó bennszakad, hang fennakad..." Ha az emberek itteni tapasztalataik birtokában ezt elhiszik, akkor nincs remény. Akkor jó 100 évvel később kellett volna születni. Vagy máshol.
PrivátVan munkahelyem, dolgozom, sokat. Más, mint az István. Én is más vagyok, vagy talán pontosabb: ugyanaz vagyok, de könnyebb lenne, ha más lennék. (Ez nyilván értelmetlennek tűnik – nem baj.)
A gyermek beilleszkedett új iskolájában, lelkiismeretesen tanul, vannak barátai, jól érzi magát. Az utazás révén sokat önállósodott, nagyon fontos volt, hogy fellépett a karácsonyi hangversenyen (elalvás előtt az ágyból gyakran "koncertezik"), meg akar felelni (pl. nem jó atlétikából: az ősszel elment futni a lakótelep körül, mert az első mérés alapján azt mondta a tanár néni, hogy ez csak hármas lenne). Itt szereti az angolt, november óta nagy kedvvel németet is tanul (nem tőlem; az oroszt felfüggesztettük, egyszerűen nincs rá időm), elégedett a tanáraival. Erősen kamaszodik, a mondatok "nem"-mel, "de"-vel kezdődnek, állandó csörtéink vannak a rendetlenség miatt... A kisgyerek is él benne, egyetlen este nem maradhat el sem a könyvből-mese, sem a fejből-mese
– lehet, hogy így lesz menyasszony koráig.
Utaztunk is az idén: Ausztria (nekem kétszer is megadatott), az Őrség, Sopron – itt van a blogon. Voltak jó koncertélményeink (ezekről nem is igen írtam), jó könyvek... Ezek az örömök.
S miért írtam pár napja, hogy rosszkedvű év volt... Voltak pofonok is, az időbeli távolság már megengedi, hogy tudjam, melyiknek van maradandó nyoma, melyiknek mulandó.
De a legfőbb ok: ez egy acsarkodó ország, ez egy vizet-prédikáló-bort-ivó ország, ez egy nyegle, a teljesítményt, a tudást nem becsülő ország, ez egy gondolkodni nem akaró ország, ez a nyelvet eredeti funkciójától megfosztó ország, ez egy nem-tudni-mire-gőgös ország, ez egy semmiből nem tanuló ország. Évszázadok óta, újra meg újra beleesünk ugyanabba a hibába.
Ki tudja, hányféle vér csörgedezik az ereimben: magyar vagyok, magyar a tudatom – ezt nem választottam, örököltem, aztán az örökséggel azonosultam; a magyar kultúrát közvetítem évtizedek óta – ezt választottam. Én már itt élem le az életemet. Egy mai fiatal dönthet másképp. Én hátrébb léphetek két lépést, becsukhatom a szemem és a fülem, elnémulhatok, megpróbálhatom megváltoztatni a súlypontokat... Ha tudom. Önmagam, értékrendem védelmében.
Fonalat kellene venni, jó zene mellett kötni a kevés szabad időben.
