125 éves egykori iskolám, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium

 

„A polgári fejlődés, a lemaradástól való félelem hozta létre egy gimnázium létrejöttének igényét a XIX. század utolsó harmadában Balassagyarmaton.

1867 után kialakult a polgári vármegye hivatali intézményrendszere, s az erősödő városi hivatalnokréteg, polgárság, értelmiség tisztában volt azzal: a társadalmi felemelkedést csakis a tudást átadó tanintézetek biztosítják. 1875-ben polgári fiúiskola, majd polgári leányiskola alakult a jelenlegi gimnázium régi épületének középső szárnyában.

1900-ban a Nógrádi Ellenőr júliusi száma már boldogan adja hírül: »a régóta várt eszme: »Legyen Balassagyarmaton gymnasium« megvalósult. Szeptember elsején megnyílik az első osztály, s következetesen minden évben egy-egy fog megnyittatni« ‒ foglalja össze a kezdeteket Szabó Andrea Eszter, a gimnázium egykori diákja, jelenlegi tanára a 125. évfordulóra kiadott emlékkönyvben.

Március 27-én pódiumbeszélgetés keretében volt a bemutatója ‒ nekem is szerepel benne egy írásom ‒, aztán a közönség soraiból sok egykori balassis elevenítette fel diákkori emlékeit. Két mozzanatot emelek ki a hozzászólásokból: az egyik, hogy az iskolát nem az épület, nem ez, nem az, hanem a tanárok teszik; a másik, hogy szinte minden megszólaló úgy élte meg, az ő idejében volt a gimnázium aranykora.

 

Alább az emlékkönyvbe adott visszaemlékezésem olvasható.

Tízéves lehettem, amikor először jártam a Balassiban: apám esti tagozatra járt, s aznap magával vitt, hogy téli kabátot vegyen nekem, aztán beültetett maga mellé a padba. Az órákra nem emlékszem, de arra igen, hogy megkérdezték, ide jövök-e majd én is…

Oda mentem, 1972-76 között voltam a gimnázium diákja – harmadmagammal a falunkból, orosz tagozaton, másodunokatestvérem pedig matematika tagozatra járt. Elsős (ma úgy mondjuk: kilencedikes) koromban kollégista voltam (az ország első túszrablása, a Pintye-ügy idején tanárok kísértek bennünket az utcán), a következő három évben bejáró. Úgy éreztem, most is úgy gondolom, bennünket egy nagy generáció tanított.

Versényi György volt az igazgató ‒ minden reggel fél nyolc után, amikor a vonattól beértünk, az emeleti folyosón (régi épület, még csak az volt) összefont kézzel a háta mögött sétált egész a becsengetésig. Osztályunk francia tagozatos felének tanította a nyelvet, hajtani kellett nála. Előfordult, hogy bejött matematikát helyettesíteni – elismerő csodálkozással tapasztaltuk, hogy francia-latin szakos létére szakszerű matematikaórát tartott. De a legemlékezetesebbek az évzáró és ballagási beszédei voltak: klasszikus felépítésű, hatásos szónoklatok – fejből, nem papírról olvasva. (Később, már tanárként tudtam meg: beszédeit megírta, megtanulta, begyakorolta – lám, a latinos műveltség.)

Nagybégányi Enid osztályába jártam, oroszt tanított (történelmet csak önként vállalva, külön az érettségizőknek – 1976-ban a történelem választható tárgy volt). A tankönyvön túl sok anyagot hozott be stencilezve, Zsukovszkijt olvastunk, Majakovszkij Poloskájából részleteket… Több éven keresztül vasárnap délelőttre operabérletünk volt, ősszel a Börzsönybe, Hollókőre szervezett túrát (még sem szabad szombat, sem őszi szünet nem volt), harmadik (tizenegyedik) év végén Kijev‒Leningrád‒Moszkva útvonalon vitt bennünket osztálykirándulásra, amihez a megelőző években előteremtettük a költség egy részét: őszi társadalmi munkán a dejtári uborkasavanyítóban, tanévben pedig egy-egy hétköznap délután kamillát csomagoltunk. Ballagásra az osztály minden tagja érdeklődésének megfelelő könyvet kapott Enidtől ajándékba.

Dr. Szabó Károlyné volt a magyartanárom. Általában sietve érkezett, az ablakkilincsre akasztotta a kabátját, gyors pillantás az ablaküvegbe, megigazította szőke kontyát és rózsaszínű rúzsát, és kezdődött az óra. Béke volt, nyugalom, nála nem kellett szorongani, egy kicsit anyánk is volt. Emlékezetesek a tíz szavas tollbamondások (legfeljebb egy hibával volt ötös), fontosnak tartotta, hogy ismerkedjünk az irodalmi folyóiratokkal, emlékszem, ahogy Babitsot tanította, de a legjobban arra, hogy rendszeresen – tanmenettől, évfolyamtól függetlenül – hozott be kortárs irodalmat: pisszenés nélkül hallgattuk a felolvasást.

Mofe (Molnár Ferenc) tanította nálunk a matematikát, a tantárgynál nagyobb hatással volt rám szigorú embersége, egy-egy története, életre, sőt hazafiságra nevelése… tudtuk, hogy Széchenyi vagy Kossuth álláspontját helyeseli-e, hogy mit gondol Görgeyről…

Tanított bennünket Nagy Imre és felesége ‒ nagyon felkészült és következetes tanárok voltak. Bár a fizikához  (a csillagászaton kívül) semmi affinitásom sem volt, de Tóbiás Annára meleg szeretettel emlékszem.

Nagy Rezsőné (Mimóza) az asztalnál ülve tanított, ki lehetett számítani, ki mikor felel, de mindegy volt, mert töviről hegyire kikérdezte nem az aznapi leckét, hanem a nagyobb anyagrészt.

Versényiné, Piroska volt a lányok testnevelője ‒ x iskolakör után (télen is) jött a gimnasztika, aztán valami szer, majd jutalomjáték. Sosem láttam tréningruhában, amikor felvette napsárga rakottszoknyáját, tudtuk, itt a tavasz. Akkoriban voltak városi sportünnepélyek: több osztálynyi ügyes és ügyetlenebb lányt készített fel a bemutatóra: zenét választott, megtervezte és betanította a koreográfiát, heteken keresztül, délutánonként. Nemigen dicsért, de amikor a kézipályája szélén állt, napszemüvegben, és elmosolyodott, tudtuk: elégedett.

Azt hiszem, Bandi bácsit (Farkas András) mindenki szerette, akkor is, amikor „meleg barna kettes”-t adott.

 

Ötven évvel ezelőtt a gimnázium éppen 75 éves volt, elsők között (vagy elsőként?) került be a Magyar Rádió „Híres alma materek” c. sorozatába: a műsor felelős szerkesztője Asperján György volt, felvétele több napon keresztül készült Balassagyarmaton. Az összevágott anyagot, még mielőtt adásba ment, az igazgató úr, Varga Györgyné mint felelős tanár szerkesztő és a legtöbbet dolgozó diák közreműködők (ezek egyike voltam) meghallgathattuk a Rádió épületében. Mindannyian büszkék voltunk az iskolánkra.

Érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanultam tovább, 1981-ben végeztem ‒ volt tanáraim ezt számon tartották, visszahívtak. Eleinte furcsa volt az alá-fölé rendeltségi viszonyból kollégává válni, segített ebben, hogy új, fiatal tanárok is voltak a tantestületben, és a régiek is egyenrangú félként fogadtak. Hat tanéven át, 1987-ig tanítottam a Balassiban, de ez már egy másik történet.

Tanítványaink

A múltkor Újpesten vártam a vonatra. Egy fiatal nő telefonálva jött fel a lépcsőn, s amint felismert, befejezte a telefonálást, lelkesen üdvözölt, aztán Piliscsabáig végigbeszélgettük az utat az elmúlt évtized személyes történéseiről. Valaha abba az iskolába járt, ahol én is tanítottam.

***

Leszállnak a buszról, elhaladnak mellettem, onnan jönnek, ahová én megyek. Van köztük olyan is, akit tanítottam, többségüket nem, de mindannyian ismernek, nemrég búcsúztattam őket az általános iskolától... Jellemzően nem köszönnek.

***

Középiskolás fiúk, lányok csapatban állnak a buszvégállomáson, fújják a füstöt... 

– Azért az a durva, amikor szinkronban. V.G. (néven nevezve) dugja az anyját, én meg a lányát...

***

Már majdnem annyi idő telt el az életéből érettségi óta, mint érettségiig. Kérdezi, hogy azonosulni lehet-e a célokkal, hitelesek-e a szervezők, mert akkor elkíséri a térre a kis orvoscsoportot.

Ajándék

Gondoltam, egyszer majd elmondom neki, majd, ha vége lesz.

Bő négy éve történt, hogy bejött nagy svunggal, és széles gesztusokkal, határozott hangon előadta, hogy 'tudjátok, tanáromnak esetleg el tudnám fogadni, de főnökömnek...'  A többiek pisszegtek, ő nem látta, hogy még ott vagyok.

Aztán mégis... Karácsonyra kaptam egy verset. A szeretet már ráadás: ajándék.

Kosztolányi Dezső: SZERETET

Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."

1928

Ezek mennek mostanában

Az úgy van, hogy nincs kedvem írni. Nem mostanában, elég régen.

***

Követni próbálom, hogy mi történik, megérteni próbálom. Riasztó.

***

Szubjektív(?) érzésem szerint a verbális agresszió szintje folyamatosan emelkedik. Egy vers miatt életveszélyes fenyegetéseket kap egy költő a pitbullbarátoktól. Sőt a verbális agresszió fizikai agresszióvá válik: a sajtó tudósításra szegődött munkatársa megfigyelőből szereplővé válva menekülőket rugdos (súlyosbító tényező, hogy nő és kisgyerekes anya).

***

Több mindent olvasok egyszerre, külön olvasmányom van itthonra, a nyaralóba és a buszra. Kint a múlt héten éppen végeztem a soron lévővel, s az ottani szűkös kínálatból Maria von Rosen – Ingmar Bergman Három napló c. könyvét vettem kézbe. Mélyen elgondolkodtató, önvizsgálatra késztető, megrázó könyv. (Tegnap és ma pedig kinti folytatásként az Öt vallomás következett.)

***

Semmilyen szerepemben nem tudom normálisnak tartani, hogy 10. osztályos gyerekeknek heti 36 órájuk legyen. Sok minden mást sem.

***

A meteorológia szerint a jövő hétre visszatér a nyár. A kertünkben méhek százai döngenek a virágzó borostyánfán, és nyílik a kékszakáll.  

Tanulság?

"Abból kellene kiindulni, hogy a gyerekemhez én értek a legjobban, a tanításhoz pedig a pedagógus. Tudományos kutatások azt mutatják, az iskolai sikerre 11 éves korig a családi attitűdnek van a legnagyobb hatása, ezt követően pedig a kortárs csoportnak. Ezt például tudnia kell a pedagógusnak, bármennyire nehéz is ezt tudomásul venni."

Alapvetően egyetértek – a fenti állítással is, a cikk egészével is.

Ebéd. Egy gyerek a kezében fogja a húst, harapja. A pedagógus rászól, hogy talán késsel, villával. Felháborodva bejön a szülő – mi a probléma, ők otthon is így esznek.

A gyerekéhez ő ért a legjobban.

Hírek a Kernstokból

Mint az köztudott, 2013. január 1-jétől iskolánk fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Nyergesújfalu Város Önkormányzata az intézmény működtetésével kapcsolatos feladatokat látja el. A fenntartóváltásból reményeink szerint a gyerekek és szüleik nem sok mindent érzékeltek. Ebben a tanévben már négy évfolyamon (1-2., 5-6.) van heti öt óra testnevelés, a város továbbra is ingyenesen biztosítja minden osztály számára a testnevelésórák keretében az úszásoktatást. Az 1. és 5. évfolyamon elindult a kötelezően választható hit- és erkölcstan-, ill. erkölcstan-oktatás (a többi évfolyamon a hittan fakultatív) – ezeket az órákat három egyház hitoktatói, ill. iskolánk tanárai látják el.

Idén másodjára indítottunk első osztályban emelt óraszámú testnevelést, ötödik osztálytól emelt óraszámú matematikacsoportot, s lehetőségünk van magasabb óraszámban tanítani a természetismeretet is. Pedagógiai programunk szerint évfolyam szintű csoportbontásban tanítjuk a német nemzetiségi nyelvet, ötödik osztálytól a matematikát, az informatikát és a technikát. Iskolaotthonos osztályaink mellett alsó tagozaton napközis, felsőben tanulószobai csoportban segítjük a másnapi órákra való felkészülést. A napokban a délutáni értelmes időtöltéshez sok fejlesztő játékot is sikerült beszereznünk. Iskolánkban alsó és felső tagozaton is több népszerű szakkör működik, a tehetséggondozás első félévi eredményei közül kiemelkedik a harmadik osztályosok Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen elért régiós 4. helye és a hatodikosok ugyancsak Bolyai Matematikai Csapatversenyen elért megyei hetedik helye.

A projektpedagógia módszerét bevetve tavaly először szerveztünk az iskolában témahetet Lakóhelyünk régen és ma c. címmel. Nevezett témát sok apróbb résztémára (szűkebb és tágabb lakóhelyünk történelme, földrajzi környezete, kulturális értékei, lakossága, ipara; a svábok jelenléte a településen: történetük, szokásaik, öltözködésük, énekeik, táncaik, ételeik…, iskolánk története, nevezetes tanárai és diákjai; a Duna..) bontva minden tanulónknak/tanulócsoportunknak életkoruknak megfelelő kutatómunkát, foglalkozást, elfoglaltságot kínálunk – választásuk alapján. A projektpedagógia az ismeretek megszerzésének folyamatára, a gyerekek aktív részvételére, cselekvésére, kreativitására épít. A kutatás, ismeretszerzés csoportban történik, akár a hagyományos osztálykeretből is kilépve. Minden csoporttagnak megvan a saját feladata s az ezzel járó felelőssége. A siker az együttműködéstől függ. A gyerekek három napig kutattak könyvtárban, interneten, a városban, múzeumban…, a negyedik nap rendszerezték, megírták, előadhatóvá, megnézhetővé tették megszerzett ismereteiket, az ötödik napon pedig előadták. A első témahét sikeres volt mind a tanulók, mind a tanárok körében, idén júniusban megrendezzük másodszor is. A témahét anyagi fedezetét a „Szülők és nevelők bálja” bevétele jelenti. Ez utóbbi rendezvény február 15-én lesz, melyre ezúton is tisztelettel hívunk-várunk minden szórakozni vágyót.

Szeptembertől az ország 2448 iskolájában működik iskolarendőr, nálunk egy kedves, fiatal hölgy személyében. Feladata a közlekedésbiztonságra nevelés elősegítése és a bűnmegelőzés Az iskolarendőr kapcsolatot tart az iskolával, részt vesz osztályfőnöki órákon, elérhető nemcsak a tanárok számára, hanem közvetlenül fordulhatnak hozzá a gyerekek és a szülők is (elérhetősége az intézményben ki van plakátolva).

Lassan ideje a következő tanévet tervezni. Reményeink szerint a tavalyihoz hasonlóan egy-egy általános tantervű osztályt indítunk a bajóti tagintézményben és az eterniti telephelyen és hármat a Felszabadulás téren: egy német nemzetiségi és egy emelt óraszámú sportosztályt iskolaotthonos formában és egy általános tantervű osztályt.  A szülők igénye szerint lehetőség van napközi otthonos ellátásra is mindhárom helyen. A Nemzeti alaptanterv szerinti óraszámok magasabbak a korábban megszokottnál, így a nemzetiségi és a sportosztály csak iskolaotthonos formában képzelhető el. A német nemzetiségi nyelv heti öt órája mellett egy órában népismeretet is tanulnak a gyerekek; a sportosztályban pedig az első két évben a heti öt délelőtti testnevelésen túl (amiből 2 óra félévig úszás) négy délután is van testnevelésórájuk a tanulóknak – harmadiktól a délutáni órák kiválthatók valamelyik szakosztályban űzött sporttal. Február 17-ével indulnak Eterniten az iskola-előkészítő foglalkozások, 22-én a Felszabadulás téren a játékos sportfoglalkozások, március 24-én beiskolázási szülői értekezletet tartunk, 26-án pedig a leendő első osztályosok szüleinek lehetőségük lesz óralátogatásra. Honlapunkon a pedagógiai programból addig is részletesebb információhoz juthatnak az érdeklődők.

***

Megjelent itt.  S már két dátumot módosítani kell: mint múlt szerdán kiderült, idén(től) kétlépcsős lesz az általános iskolai beiratkozás (is). Március 24-25-26-án először jelentkezni kell az első osztályokba, április 28-29-30-án pedig beiratkozni. Ezért a beiskolázási szülői értekezletet és a nyílt órákat egy héttel előbbre kell hoznunk. 

Az olvasás éjszakája

Az idén harmadszor töltöttünk egy egész éjszakát olvasással az iskolai tornaszobában. Péntek este hétkor kezdődött a rendezvény, s a csapat utolsó tagjai szombat reggel 7 körül hagyták el az épületet.  A több mint negyven hetedik-nyolcadik osztályos tanuló tornaszőnyegeken ülve, fekve hallgatta vagy éppen olvasta  Dávid Ádám Millennium expressz. A potyautas c. regényét.  A legújabb ifjúsági regények közül azért esett éppen erre a választás, mert azt reméltem, hogy egykori schilleres kollégámat egy későbbi időpontban az iskolában személyesen is üdvözölhetjük – az olvasás megkezdése előtt értesítettem őt az eseményről, s amikor ezt írom, már ígéretem is van rá: élő íróval először találkozni egy gyereknek nem hétköznapi alkalom. 

A rituálé mindig ugyanaz: a "játékszabályok" (kb. óránként tartunk szünetet, olvasás közben nincs beszélgetés – ezt a legnehezebb betartani –, bent nem eszünk...) ismertetése után az olvasófotelba ülve én kezdem a felolvasást, aztán önként vállalkozók váltják egymást.

A szünetekben bőven fogyott a tea és a libazsíros kenyér lila hagymával, sőt két anyaszerepet vállaló tanár a tankonyhában töménytelen mennyiségű töki pompost sütött (szombat estig nem is kívántam enni) – hála és köszönet érte.

A lassan kibontakozó, gazdag történelmi-irodalmi-művelődéstörténeti háttérrel megrajzolt történetben fergeteges kalandok követik egymást, amelyeket az éjszakai ingadozó figyelem miatt talán csak együttesen tudnánk összerakni.

Később lesznek képek is. Addig egy interjú a szerzővel itt.

Update 01.30. Csoportkép sajnos nem készült.

 Az első felolvasó.

A közönség.

 A kollégák.

 

A konyhai különítmény.

 Készül a töki pompos, csak kiderül: konyhánk felszereltsége meglehetősen hiányos.

 Hammm!

(Bodoni Csenge fotói)

'56

A mi gyerekeink adták a városi megemlékezésen a műsort (a fotók az iskolai ünnepélyen készültek). Büszke vagyok rájuk meg a felkészítőjükre.

     "Durr-durr! Durr-durr!
     Dávádávádávádávádá! – Turai géppisztolya kontrázott. Temá megvagy halva! – kiáltotta ő. Turai engedelmesen a szívéhez kapott, igen, de még utolsó erőmmel... – dávádá – te is meghaltál!

     Mindketten a földre hanyatlottak. Pityu villogtatta a pengéjét, győzelem, éljen,éljen!

     A hullák néhány másodpercig nyugodtak békében, aztán föltápászkodtak.

(...)

     Hajnalban dörrenésekre ébredtek.

     Daaang, daaang, dadadaaang.

     Rengett a ház, zúgtak az ablaküvegek, hullott a vakolat.

     L-lőnek, dünnyögte ő.  Meg se lepődött.

     Tétlenül hevert a rángó ágyon, tudta pedig, hogy öltözködni kell, mindjárt vonul a család a pincébe. Kelepapáék nyilván rég ott vannak.

     Figyelte a többiek kapkodását.

     Hallgatta a robbanásokat, testér zengette a légnyomás. Csodálkozott.

     Hárfélnisetudokmár?"

Vámos Miklós Zenga zének c. regénye ihlette Bornai Tibornak  azt a dalát, amelyik Koncz Zsuzsa és a gyerekek előadásában a megemlékezésen is elhangzott.

Ballagás

Gaudeamus igitur… – hangzik a búcsúének nemzedékek óta. A középkorból származó latin nyelvű diáknóta, a vágánsköltészet egyik közismert darabja, az élet mulandóságára figyelmeztet, egyetemtől búcsúzó diákok szerezték egykoron.

Manapság ballagnak az óvodában, ballagtok most ti, ballagtok majd négy év múlva, aztán a legjobbak újabb 5 év múlva is. Nem túl gyakori, de nem is egyszeri eseménye ez életeteknek. Egy állomás. A vége valaminek. Az időben élő ember olykor ráeszmél, hogy valami most múlik pontosan. Érdemes egy pillanatra megállni és számvetést készíteni.

8 évvel ezelőtt kíváncsi s talán kicsit szorongó gyerekeket kísértek a szülők az iskolába. Detti, Marika és Gabi néni igazította formára az első göcsörtös vonalakat és karikákat. Első év végére megtörtént a hétköznapi csoda: formásak lettek a krikszkrakszok, szavakat adtak ki a betűk, megtanultatok írni és olvasni. Az első osztály látványos és semmihez sem mérhető minőségi változást hoz egy gyerek életében. Aztán évről évre nőtt a tananyag mennyisége, fokozódott az elvárás, s voltak, akik állták a sarat, voltak, akik támogatásra szorultak, s – kár lenne tagadni – vannak, akik leszakadnak.

Oktatáskutatók, pszichológusok írják, tanárok naponta tapasztalják: az iskolai eredményesség nem csupán észbeli képességeken múlik. Nem mindegy, mi az otthoni elvárás, összhang van-e a szülői ház és az iskola által támasztott követelmények között, kamaszodván pedig egyre meghatározóbb a kortárs közösség értékrendje.  Az ember belenő a környező világba: barátokat talál, ellenfelei lesznek, megérinti a szerelem, viselkedik, haragszik és örül, megkülönbözteti a jót és a rosszat, mozdul vagy tétlenül tűr… Az iskola nemcsak a tanulás, hanem a családon kívül a szocializáció legfontosabb színtere is. 

Védett közegben voltatok idáig, többségetek napi kontroll alatt – további sikeretek azonban azon múlik, mennyire váltak a veletek szemben támasztott követelmények saját, belső elvárásokká, kialakult-e a felelősségérzetetek, van-e bennetek kitartás, fel tudtok-e állni a kudarcok után.

Mert kudarcok lesznek – ez nem ijesztgetés, magatok is tapasztaltátok: nem sikerül mindig minden úgy, ahogy szeretnétek. Sikerül, nem sikerül: az ellentétpár feltételezi, hogy valamit akarunk, vannak elképzeléseink, kezünkben tartjuk, alakítjuk az életünket – és nem pusztán történnek velünk a dolgok. Ehhez persze az kell, hogy ismerjük magunkat és eligazodjunk a világban. Merjetek magatokba nézni, ne féljetek a csendtől, tanuljátok megkülönböztetni a látszatokat a lényegtől!

Van, aki sikeres akar lenni, van, aki gazdag, van, aki híres… és mindenki: boldog. A boldogság sokféle, de készen nem kapható. Találjátok meg azt a célt, azt a munkát, azokat a társakat, ami révén és akikkel arrafelé haladhattok.

„Nemes önbizalom, de ne az önhittség,

Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék:

Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

Ember lenni mindég, minden körülményben” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Arany János egy tanítványát nevenapján. Ezekkel a szavakkal búcsúztatlak benneteket a Kernstok Károly Általános Iskolától.

 

Mostanában

Ma 20 percnyit beszélgettünk az iskolában T.B.-rel Karsdorf-Neuthartból. Nyugalom, derű, intelligencia – egy másik világ üzenete. Sokat kell még kapaszkodni, hogy eddig a hanyatló világhoz felnőjünk.

***

Össznépi társasjáték: légből kapott adatok tényként tálalása, amatőr közvélemény-kutatás a saját álláspont hitelességének erősítésére, speciális helyzetből befolyásolási szándék a (kinek?) kívánatos célért, a másik győzködése még a kapuban is, egymás rémisztgetése, hogy 'oda negyvenen', s mi lesz, ha 'azt meg hatvanan'... Beiratkozás kisvárosi módra.

***

Adatok, táblázatok (értelmezhetetlen szempontokkal, ismeretlen tényezőkkel) egy órán belül, négy órán belül, egy napon belül, két napon belül – nem egymás után: párhuzamosan.

A szülőket is nevelni kell

Mert lehet ugyan megnézni a jövendő első osztályos tanító néniket munka közben, biztosítjuk a lehetőséget – de nem lehet 7 perccel órakezdés után bemenni a nyílt órára. Azon az órán mások gyerekei ülnek, akik tanulnak; ott a leendő iskolások szülei vendégek, s a vendégnek illik betartani a vendéglátó szabályait. Ugyancsak nem illik óra felénél kijönni, s átmenni egy másik osztályba (az így látottak alapján megítélni egy tanórát pedagógiai nonszensz), mert nézni, látni jön a szülő, tapasztalatot szerezni, nem pedig a munkát megzavarni. És természetesen nem illik a szülőknek a tanórán látottakat ott és azonnal kommentálni, egymás közt megbeszélni, mert az nem egy barátnői traccsparti, hanem egy tanóra, s nem értük van, hanem a gyerekekért. 

De nem tűrhető az sem, hogy a gyerekek közötti kisebb-nagyobb konfliktusokat egyesek úgy próbálják megoldani, hogy berontanak szünetben az osztályba, az ebédlőbe, és helyreteszik, sőt megfenyegetik a másik szülő gyerekét (vagy a tanárt).

Az olvasás éjszakája

A péntekről szombatra virradó éjjelt az iskola egyik tornaszobájában töltöttük: 44 diák és 5 tanár. A gyerekek szülői engedéllyel és pléddel, hálózsákkal felszerelkezve jöttek. Az elhelyezkedés és az olvasmány kiválasztása után elkezdődött a program. Öt regényt ajánlottunk, a legtöbb szavazatot Agatha Cristie Tíz kicsi néger c. krimije kapta. 

Átlagban óránként tartottunk szünetet. Az elsőben még ott volt az egyik takarító néni, a másodikban a tornateremben még kosaraztak, aztán magunkra maradtunk. A kis tanáriban és környékén egyre áthatóbb lett a hagymaszag, fogyott a puha zsíros kenyér, a tea, a chips.

A fotelban fejezetről fejezetre váltották egymást a gyerekek, volt, aki többször is vállalkozott a felolvasásra. Az idén kevesebb volt a hetedik-nyolcadikos, a társaság háromnegyedét ötödik-hatodikosok tették ki, akik élénkebbek és frissebbek voltak, mint a tavalyiak. Aki elfáradt, elaludt, olykor kuncogás kísérte a horkolást. A társaság egésze biztosan össze tudná rakni a történetet.

 

A befejező mondatok valamivel negyed hét után hangzottak el. A csoportkép az összerámolás után készült.  Azóta biztosan mindenki kipihente magát. Folytatás jövőre.

Heti apró

Tegnap Márton-napi felvonulás, szép lámpák, aztán német nyelvű műsor, zsíros kenyér... A gyerekek, szülők hazamennek, mi ülünk a tankonyhában, beszélgetünk... Hallom, az iskola elzárkózott attól, amiről meg sem kérdezték. 

Egy kollégám óráján ülök. Olyan világról mesél, aminek már én is a pusztulását láttam. "Előrelátók voltak" – mondja. Meg 'hátralátók'... valahogy sokkal jobban benne éltek az időben, a folyamatban – gondolom. Gyötrelmes élet volt, de tartalmas, alkotó élet. (S tudom, hogy árnyalatlan, adott esetben hamis a kijelentés.) Aztán eszembe jut Oravecz regénye. Vajon elkészül-e a folytatás? Rákeresek, s igen – megvan az olvasmányom a téli szünetre. (Itt a szinopszis.)

Benn jár nálam valaki, s hirtelen az az érzésem támad, hogy a félország külföldre költözik, néhány hónap alatt a többedik esettel találkozom. Most például a megtestesült naivitással, de lehet, helyesebb volna kétségbeesésnek (egybe kell írni, hiába okoskodik a gép) nevezni. "Volt, aki úgy vélte, kolomp szól..."

Iszonyúan zsúfolt hetek várnak... lassan befejeződik a kerti munka. Ilyen vörös a borbolya, de a somvesszők még nem igazán pirosak.

A karácsonyi kaktuszok pedig eltévesztették a hónapot (vagy én rosszul csináltam a hőelvonást.)

Ballag(tat)ás

Kedves búcsúzó Nyolcadikosok! Kedves Szülők, Kedves Kollégák, Tisztelt Vendégeink!

Először állok itt, hogy ebben a szerepben beszédet mondjak, s elbúcsúztassak egy évfolyamot az iskolai közösség nevében, amelynek – az elsősöket is beleértve – a legújabb tagja vagyok.

Kedves 8. a és c osztály! Nem emlékezhetem arra, hogy milyenek voltatok szorongó, kíváncsi vagy épp magabiztos elsősnek; nem tudom előhívni sikereiteket és stiklijeiteket; nem tudom felidézni a folyamatot, ahogy lassan, 8 év alatt kinőttetek a gyerekkorból. Így könnyes, érzelmeket megmozgató beszédet nem várhattok tőlem. Száraz tényeket, számokat tanulmányi munkátokról, versenyeredményeitekről, felvételi adataitokról meg nem akarok mondani – mindez nem egy ünnepi búcsúbeszéd tárgya. Engedjétek meg, hogy egyszerűen úgy szóljak hozzátok, mint egy felnőtt, aki megjárta az iskolarendszer minden lépcsőfokát, s akinek az emberi létezés törvényei szerint az életében már nagyobb távlat nyílik, ha hátrafelé tekint, mintha előre.

Úton vagyunk – ti is, én is, csak az út különböző pontjain. Az út a költészetben az élet metaforája: úton lenni annyi, mint élni. 14-15 évesen az út elején tartotok, s most egy mérföldkőhöz értetek: magatok mögött tudhatjátok az általános iskolát. Általános, tehát majd mindenki rendelkezik ezzel a végzettséggel. Sok mindenre nem jogosít – nem is ez a funkciója –, a továbblépéshez nélkülözhetetlen. Nyolcadikos ballagónak lenni tehát egyrészt valaminek a végét jelenti, de sokkal inkább valaminek a kezdetét. A mérföldkő után az útelágazásban elválnak útjaitok, s ki-ki a maga döntése szerint lép tovább. Talán lesz köztetek, aki a hatalmat, akadhat, aki a tudást, s manapság talán legtöbben a gazdagságot keresik, de Csongor mai utódai számára is a boldogság leginkább a magánéletben, a szerelemben, a szűk családi körben teremthető meg.

Négy-öt hónapja döntöttetek arról, hogyan tovább. De tudjátok: van lehetőségetek korrigálni, újabb és újabb útelágazásokhoz érkeztek majd. A merre tovább felelőssége a tiétek, és még egy darabig a szüleiteké is. Aztán már csak a tiétek. Adott esetben a nem döntés is döntés: az úton ide-oda sodródva is eltelik az élet.

Kívánom, hogy legyetek sikeresek. De sikeren nem a hatalmat, nem is a lélektelen, meddő tudást, nem a vagyont – egy villát valami luxusnegyedben vagy a legújabb típusú Porschét – értem, még csak nem is a hírnevet… Legyen bátorságotok megismerni magatokat, legyen erőtök szembenézni gyengeségeitekkel, legyen kitartásotok egy életen át csiszolni, alakítani önmagatokat… Kívánom, hogy megtapasztaljátok az értelmes munka örömét, ami tartást ad az embernek (mert az út nem bulitól buliig vezet). Kívánom, hogy találjatok társat magatoknak, akivel együtt többek vagytok, mint külön-külön. Kívánom, hogy egyszer majd, nagyon soká, az út végén azt gondolhassátok magatokról: megtettem minden tőlem telhetőt, kihoztam magamból a legjobbat, köszönöm „élet áldomásidat! / Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

Nem olyan régen egy osztálytalálkozón mi, valamikori elsősök a tanító néninket arról faggattuk, hogy milyenek voltunk 6-7 évesen. Megdöbbentett néhány mondatos jellemzése, mert szavaiból mostani magunkra ismertem, s hihetetlennek tűnt, hogy az ember alapjelleme már akkor kész. 

Útravalóul Shakespeare Hamlet c. drámájából Polonius szavait idézem, aki nem éppen pozitív szereplő, de francia földre induló fiának mondja, akit szeret: „Mindenek fölött / Légy hű magadhoz: így, mint napra éj, / Következik, hogy ál máshoz se léssz.”

Jó utat, gyerekek!