2013. augusztus 27., kedd

Hollandiai benyomások


A hanyatló Nyugaton napokig tart, amíg a kelet-európai addig kapaszkodik, csimpaszkodik, amíg eléri azt a pontot, ahol a hanyatlás éppen tart; amíg túlteszi magát azon a frusztráción, hogy nem csökken a távolság.

***

Már a repülőgépről látszik, hogy minden rendezett: a téglalap alakú területeket csatornák választják el, füves, zöld térségek, a fák között tanyák, a városok határán túl kicsi kertek– annyira kicsik, hogy a mienkből három is kitelne –, kis házikók, kis üvegházak... Minden terület számít.

***
 
Mindenütt biciklik: a házak bejáratánál, a grachtok mentén, a hidakon,  a pályaudvaroknál emeletes tárolókban... Bicikliznek öltönyben és kiskosztümben, gyerekkel elöl és hátul, két gyerekkel hátul, tandemen... Ritkán látni új biciklit, jellemző az ütött-kopott, vastag láncokkal parkoltatják, elöl kosár, sok nőén a kosáron művirág... És száguldanak... Sokszor az utca és a járda között nincs szintkülönbség, fel sem tűnik, hogy kereszteződéshez értél – a kockakő vagy téglaburkolat nem jelzi (semmi mexikói kő, hi-hi), amíg el nem suhan előtted valaki.





***

Multikulti városok: különböző bőrszínű párok, fejkendős pénztárosok az Albert Heinjban, fekete biztonsági őr a Van Gogh Múzeumban... Mindenki beszél angolul, s milyen borzasztó, hogy te nem...

***

Belakják a teret, a kint a benthez tartozik: kiülnek az ablakba, teraszként/erkélyként használják a bejárat egy négyzetméterét, odakint szárad a ruha a nagymosás után a nagyvárosi erkélyen...






***

Virág mindenütt: a házak bejáratánál, a csatornák partján, a hidakon, a parkokban, az ablakokban, a fák tövében.






2013. augusztus 22., csütörtök

Három hét kert után az első két nap nehéz volt Zazának a lakásban: vadóc lett, harapni akart, mindenhová utánunk akart jönni... Ma már nyugodtabb, holnap meg újra kert. Kíváncsi vagyok, felismeri-e. A jövő hét közepétől aztán mehet sétálni. 

A doktornő tegnap megmérte: 2,20 kg, két hete 1,30 volt. Olyan, mint egy kisgyerek: hullafáradtra játssza magát, aztán eldől, négy lábát kinyújtva az oldalára fekszik, és egy szempillantás alatt durmol. Visszahozza a labdát, de nem mindig adja vissza. A kuckójába tett fürdőszobaszőnyeget hurcolássza magával a lakásban, néha iszonyatos méreggel cincálja, rágja, mint a keményfa pálcáját is. Pelenkán végzi a dolgát. Bemutattuk a szomszédoknak, nagy sikere van; Gy. ölbe veszi: csóválja a farkát, megnyalja az arcát. 

Két fontos kutyakönyvet vettünk, ill. kölcsönkaptunk, s Nórával váltva olvassuk: tanulunk kutyául.



2013. augusztus 20., kedd

István, a király

Erős, jól megcsinált előadás az Alföldy-féle István, a király. Az élő adás egyszeri tévéközvetítése is látványban, mozgásban, a színészek rezdülésének követésében magasan fölötte volt a Koltay-féle filmnek. Felfoghatatlan azonban az a primitív hozzáállás, hogy a színpadi feszültség első megteremtésekor 10 perc reklám zúz szét mindent, aztán ez még egyszer megismétlődik, miközben Szegeden a darab megy tovább.

30 éve ott voltam a Királydombon: az énekesek akkor is jók voltak, de a színészek többet tudnak, Alföldyről nem is beszélve.

2013. augusztus 19., hétfő

"Szomszédolás"

Ilyenkor napi 15-16 órát kinn élünk, s óhatatlanul fültanúi vagyunk a szomszédok életének.

J. kora reggel locsol, I.-vel megvitatja a focimeccsek (rendszerint külföldiek!) minőségét, a felesége nagymosásra készül, unokákról vált néhány szót egy másik szomszédasszonnyal... Csendes, derűs emberek. Doktor habil a kertben molyol, a felesége zsémbel, de idegenekkel műkedves. P. tele van panasszal, sértődéssel. Az ősszel meghalt a férje – állandóan veszekedtek egymással, de P. életének értelme a róla való gondoskodás volt, s most megingott lába alatt a talaj. Nyár elején körbehordta a fájdalmát, aztán vendégeket hívott, vendégségbe ment... Meglátogatja a fia családja, Á. egy órán keresztül visít, percenként többször ordítja a nővére nevét – aki hangtalanul és nyilván folyamatosan szekírozza –, az apjuk Á-t rendszabályozza. Ha G. itt van, parancsoláshoz szokott hangon telefonál, szervez, irányít. Többnyire a gyereke(i) családja(i) élvezi(k) itt a nyarat, a lubickolás és locsolás zajaiba olykor az apa türelmetlensége vegyül. M. barátságos, mosolygós, jön-megy, mindenütt megáll egy-két mondatra, kora tavasztól késő őszig dologidő van a kertben. Gy. bácsi a nagyvárosban is megőrizte a parasztember föld iránti tiszteletét – munkája oda kötötte, de kertje több helyen is volt, most már csak ez van. Kitapasztalta, hogy itt mi terem meg, minden árvíz után újrakezdi, de higgadtan készül arra, ha nem bírja már. Csendes, derűs és bölcs, s olyan zajtalanul közlekedik a feleségével, hogy azt sem vesszük észre, mikor jönnek-mennek. V.-ék évente egyszer, ha itt vannak, a fiuk és társasága olykor megjelenik bulizni – az idén tűrhető volt az általuk keltett zaj. 

A szomszédok negyedét sem ismerem arcról; hangmozaikokból áll össze a szomszédság.


2013. augusztus 14., szerda

Hollandia királyság

"Királyság természetesen. Persze afféle reprezentáló, modern királyság. A király személye az állandóság és a stabilitás látszatát kölcsönzi az államnak, és ez nyugtatóan hat a lakosságra, nem kell újraválasztani, tehát néha az ország érdekei szerint is szólhat, valamint a médiatartalmak is előnyösen változnának, a királyi család magánélete, a királyfi szexuális tevékenységei stb. stb. A lakájok emlékiratai pedig pezsdítően hatnának az irodalmi életre is, ami ugyancsak ránk férne."



A  hágai szállodában a liftajtó fölött Beatrix – minden felirat nélkül.



A királyi palota Hágában. A gyermek sokáig állt előtte, nézte az ablakokat, hátha meglibben egy függöny, hátha látja a királynőt – egészen elszöntyömpöntyölödött, hogy nem. A királyokról a mesékből szerzett tapasztalatok jobban élnek benne, mint amit a történelemkönyvekből tanult (igaz, még csak az ókorig jutottak).



  A palotához vezető elegáns utcában (Noordeinde) ilyenek a lámpák.


 

Vilma királynő szobra a Noordeindéből nyíló téren – nem éppen szokványos ábrázolása egy koronás főnek. Valahol azt olvastam, hogy az erőt hivatott kifejezni.



Ez olvasható az emlékmű hátoldalán: hollandtudás nélkül is érthető, hogy 1898-tól 1948-ig uralkodott, akkor adta át a trónt a lányának, Juliannának.  S Julianna is követte a mintát: 1980-ban átadta lemondott első szülött lánya, Beatrix javára. Tetszik nekem ez a józan belátás.



Itt pedig már az új uralkodópár – Vilmos Sándor, Beatrix fia és felesége, Maxima – látható a Nieuwe Kerk, a koronázó templom falán.



A fotó az amszterdami királyi rezidencián készült (a gyermek áhítattal szemlélődött). Láttunk két rövid filmet is a Dam tér és a királyi család életének fontos pillanataiból – érdekes, hogy a lemondó nyilatkozatot annak idején csak Julianna és Beatrix írta alá, Beatrix férje nem; most pedig anyán és fián kívül a meny is. A rövid bejátszásokban úgy tűnik, hogy Maxima sütkérezik a kamerák fényében.

2013. augusztus 6., kedd

Őszen

Három hónapja nem festem a hajam, egyszerűen meguntam. Tegnapig érdekesen melírozottnak tűnhetett, de hajvágás után hátul már hófehér, elöl még van benne egy kicsi barna, a következő vágással az is eltűnik. A gyermeknek nem tetszik: nyilván úgy éli meg, hogy akkor az ő anyukáját öregnek gondolják. Szerintem barnán sem látszódom fiatalabbnak, őszen sem öregebbnek. A jellemző női reakció: egy kételkedő-csodálkozó mosoly, ugye, csak most nyáron... Hát, nem.

2013. augusztus 5., hétfő

Egy hétvégi beszélgetés konklúziója

Vannak országok, amelyek megkönnyítik állampolgáraik, sőt: lakóik életét, és vannak, amelyek megnehezítik.

2013. augusztus 4., vasárnap

Utrecht

Az egykori római helyőrséget, a "Rajna bástyájá"-t a 11. században a német császárok pártfogolják, Bernold püspök Észak-Európa vallási központjává akarja fejleszteni...

Utrechtbe én Apáczai Csere János, illetve Aletta van der Maet miatt akartam eljutni.

Apáczai "Hollandiában megismerte a nyugati polgárosult társ. életét, műveltségét, tudományosságát, isk.-rendszerét, oktató-nevelési eszményeit; itt tájékozódott az ekkoriban zajló angol polgári forradalom eseményei felől is. 1651 szept.-ében feleségül vette Aletta van der Maet utrechti polgárlányt."  







A katedrális 112 m magas, gyönyörű, gótikus tornya (1321-1383) századokon át Németalföld legmagasabb építménye.



Ezen a boltíven keresztül 1674 előtt a székesegyházba (Domkerk) léptek.


 

A Domkerk (építésének kezdete 1254) épen maradt kereszthajója. A főhajót az 1674-es tomboló vihar ledöntötte, a támívek nem voltak elég erősek.


Apáczai 1648 és '53-ban között él Hollandiában, többek között Utrechtben, teológiai doktorátust szerez, megkezdi az első magyar nyelvű enciklopédia, a Magyar Encyclopaedia szerkesztési munkálatait. Jómódú családból nősül, gyereke születik, aztán a hívó szóra 1653-ban családostul hazatér  Erdélybe. A gyulafehérvári kollégium tanárának nevezi ki II. Rákóczi György fejedelem, de a karteziánus gondolkodó összeütközik a hatalommal, a fejedelem leváltja, ám többen szót emelnek érte (pl. Rákóczi anyja, Lórántffy Zsuzsanna), s végül Kolozsvárra kerül. Beköszöntő beszéde "Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól" szól. A városban otthonra lel, iskolát teremt, dolgozik, dolgozik, dolgozik a magyarság kulturális elmaradottságának felszámolása érdekében. Mindössze 34 éves, amikor tüdőbajban meghal.


Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben

Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének


A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.


Itt a vers Darvas Iván előadásában.

2013. augusztus 3., szombat

Kommentár nélkül


"Más nyomokat pedig úgy semmisítettek meg, hogy a holtak közelében a hóba vizeltek."

Nem, nem a tettesek. A helyszínelő rendőrök. 

2013. augusztus 2., péntek

Zaza

Ülök reggel a teraszon a habos, hosszú kávé után, ölemben a kutya, dédelgetem... Azért ezt nem gondoltam magamról. Van remény: még én is (ebben a korban is) változhatok.

2013. augusztus 1., csütörtök

Elkellne néhány Széchenyi István

Feltűnt Hollandiában, hogy mennyi kerekesszékes (kivétel nélkül elektromos) mozog a parkokban, a sétálóutcákban, a múzeumokban – nemegyszer kísérővel.

Azt olvasom a FB-on, hogy egy kedves ismerős segítséget kér egy barátjának, aki "SM-betegként új kerekesszékre vár (a régi már 10 éves). Ahhoz, hogy megkaphassa, hozzá kell járulnia 250 ezer forinttal. Képzelhetitek, mennyi a nyugdíja." 

*** 

Hollandián belül többször vonatoztunk. Tiszta, kulturált kocsik, gyors és sűrűn közlekedő vonatok, mindegyiken ott a jel a biciklinek, nincs túlzsúfoltság...  Az egyik kocsiban két nyelven az ablakokba gravírozva a csend szó – egy férfi felveszi megcsörrenő telefonját, beszélni kezd, egy nő egy félmondattal az ablakra mutat, a férfi föláll és kimegy. 25 km-en a menetidő 12 perc. Személyvonat, gyorsvonat, intercity ugyanannyiba kerül, nincs pótjegy.

Nálunk ilyen a minőségi, pótdíjas szolgáltatás. Szülőfalum távolsága a várostól, ahová gimnáziumba jártam, 28 km – ez 46 perc. Negyven évvel ezelőtt is ennyi volt.

***

A hollandok a közlekedéshez egy chipkártyát használnak, mindegy, hogy vonatról, buszról, villamosról van-e szó: lehúzzák egy erre létesített szerkezeten, s nem kell vonaljegy, bérlet. A külföldi, az átutazó is válthat chipkártyát. Ezt az egészet tudja kezelni a rendszer.

Nálunk fényképes bérletigazolvány kell, aminek a kiváltásához személyigazolvány szükségeltetik (mintha nem válthatna bárki bérletet, mintha a fénykép nem lenne elég önmagam igazolására, mintha azon kívül lenne a bérletigazolványban bármilyen adat, amelynek a személyivel összhangban kell állnia). Másrészt viszont évek óta egy A4-es papírra nyomtatott 12 ablak, pecsét, aláírás jogosítja a pedagógusokat a félárú kedvezmény igénybevételére (a buszvezetők többsége el sem veszi, automatánál vett jegy esetében egyébként is kezelhetetlen) – igazán 21. századi technológia.

***

Amszterdamban a villamoson fülkében ülő kalauznő – ha nincs chipkártyád, nála lehet venni jegyet –, csinos egyenruhában, ápoltan. (Kizárólag egyenruhát viselő busz- és villamosvezetőket láttunk.) A központi pályaudvarra megyünk, a villamosvezető a végállomás előtt hangosan kifejezésre juttatja, mennyire örül, hogy süt a nap.

Nálunk, a Vértes Volán járatain kifejezetten kulturálatlan, mord – mondhatom: tahó – sofőrök (tisztelet a kivételnek), akik nemegyszer papucsot viselnek, de térdgatyán (nem térdnadrágon!) kívül hordott inget biztosan (formaruhájuk nincs, vagy nem követeli meg a főnökük), koszos a körmük, rágyújtanak, csalnak s visszaköszönni sem tudnak.