2013. április 30., kedd

A nap híre

K.L. a következő tanévtől 12 történelemórára számíthat a Petőfi iskolában, ennyi jut neki. A politikai kinevezett tündöklése és bukása 2008-2013. (Salut, monsieur Balzac.)

A Szent István Gimnázium utolsó igazgatójáról – mondhatnánk: felszámolójáról – emlékeztetőül: pl. ez és ez és ez és ez...




2013. április 28., vasárnap

Virágzás


"Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul."
(Radnóti: Naptár)





2013. április 22., hétfő

L' art pour l'art

Közölték velünk, amit előtte tőlünk tudtak meg. Engedélyezték, amire normatív szabályok vannak.

2013. április 21., vasárnap

Kinn

Úgy tűnik, az idén a tavasz egy-két hétre korlátozódott. Megvolt az idei első bográcsban főtt babgulyás, wookban készült zöldségragu...



Zöldülőben.


 

Egy hete még  éppen csak látszódtak az új hajtások, mostanra sárgává vált a világ.




Meg kékké.



Meg sárgává és kékké.



Kinn aludtunk, éjjel sem kellett fűteni. Este gyertyafényben, vörösbor mellett üldögéltünk a teraszon, hallgattuk a békákat. Napközben kora nyári meleg, kakaskukorékolás, fűnyíró hangja, harangszó... A városi ember illúziója, hogy itt lehetséges a béke és nyugalom. A diófák még kopaszak, és már kinn vagyunk; a diófák már kopaszak, s még (lehet, hogy) kinn vagyunk – ez az időszámítás. Gyerekkoromban úgy vártam, hogy nagyanyáméknál kiköltözzünk a nyári konyhába, s ősszel visszaköltözzünk a téli konyhába! Ma már a visszaköltözést kintről bentre nem várom, csak tudomásul veszem.

Itthon hét óra van a lakásban, kinn hat. Ez a sok nem hajszás életünk öntudatlan kifejeződése-e – jutott ma eszembe. Felidéződik bennem egy tavaly tavaszi furcsa ráeszmélés: 'ezek öt hónapig nélkülem is jártak'. Az idő, amikor más térben voltam... Egy pillanatra átélhetővé válik az ember végessége.



2013. április 16., kedd

Apám 184 cm magas volt, kopasz, szemüveges és szélesvállú. Az első világháború honvédtisztjeként kapott egy rakás kitüntetést és "tűzharcossá" avatták. Esténként gyakori téma volt a Bruszilov offenzíva, ahol megsebesült, és későbbi tüzérségi megfigyelő helye az olasz fronton, a Monte Longarán. Vasárnaponként a természetet jártuk, úsztunk, eveztünk. Kutyája is volt – nem a kutyánk, az ő kutyája –, Milford, a hatalmas dán dog. Apám sokszor mondta nekem: "Ne félj, amíg engem látsz!" És én nem féltem. Átúsztuk a Dunát, ha elfáradtam, a vállába kapaszkodtam, végigmentünk a Rám-szakadékon, és az állatkertben etetéskor bementünk az oroszlánok barlangjába. Nem féltem.
Apám tűzharcosként "kivételezett személy" volt, vagyis egy darabig nem számított zsidónak. Mint századparancsnok vonult be Erdélybe, és elragadtatásba esett a paptamási forrás nagyszerű vizétől. Amikor szabadságon volt, demizsonokban hozta haza.
Apám tűzharcosként egy idő után mégis zsidónak számított, sárga karszalagot, leszerelése után sárga csillagot viselt. Ő maga szabta ki valamennyiünknek, mert nálunk sárga volt a fotelek huzata.  Ezután az egyik fotelen nem volt huzat. Később elvették a lakást, és házmesterünk, a sváb Frühbauer bácsi költözött bele a családjával, nagy örömömre, mert szerettem őket, és nagyfiuk, Frühbauer Ferike, a barátom volt. De sohasem látogatott meg a zsidóházban. Még később egy légiakna megsemmisítette a lakásunkat és bútorait, csak a huzat nélküli fotel élte túl a háborút. Ródlira kötözve loptuk vissza 1945 tavaszán.
Tűzharcos, 184 cm magas, szélesvállú, sárgacsillagos apámat az akkori Hitler téren, a későbbi Marx téren, a mai Nyugati téren géppisztolyos nyilas suhancok a szemem láttára megpofozták, és ő nem ütött vissza. Ez a nap volt felnőtté válásom kezdete. Én már soha nem mertem azt mondani a fiamnak, hogy "ne félj, amíg engem látsz". Csak annyit mondtam neki kamaszkorában: "Túl sokat félsz fölöslegesen. Majd és szólok neked, ha félni kell." Ez működött. A család vigalmára gyakran megkérdezte: "Apu, kell félni?" És én becsületesen válaszoltam: "Még nem." Még nem kellett megélnie Isten közönyét, az erkölcs veszteségét az életmentő  hazugsággal szemben..."

                                                                                         (Popper Péter: Felnőttnek lenni)



Ma a holokauszt áldozatainak emléknapja van.


2013. április 14., vasárnap

Tegnap 10 óra a kertben, ma izomláz. Íriszek a helyükön, hajnalkamag, záporvirág és kánna a földben, bíbor színű petúnia a cserépben, leanderek lemosva. Megérkeztek a szomszédok is.

Itthon viszont a karácsonyi kaktusz kissé eltájolta magát.





2013. április 10., szerda

Mostanában

Ma 20 percnyit beszélgettünk az iskolában T.B.-rel Karsdorf-Neuthartból. Nyugalom, derű, intelligencia – egy másik világ üzenete. Sokat kell még kapaszkodni, hogy eddig a hanyatló világhoz felnőjünk.

***

Össznépi társasjáték: légből kapott adatok tényként tálalása, amatőr közvélemény-kutatás a saját álláspont hitelességének erősítésére, speciális helyzetből befolyásolási szándék a (kinek?) kívánatos célért, a másik győzködése még a kapuban is, egymás rémisztgetése, hogy 'oda negyvenen', s mi lesz, ha 'azt meg hatvanan'... Beiratkozás kisvárosi módra.

***

Adatok, táblázatok (értelmezhetetlen szempontokkal, ismeretlen tényezőkkel) egy órán belül, négy órán belül, egy napon belül, két napon belül – nem egymás után: párhuzamosan.
Minden gyilkosság – rettenet. De hogy a rend őrei (ketten, órákon át) verjenek agyon  egy embert – nem találok szavakat.

2013. április 2., kedd

Vége a szünetnek. Itthon bár, de végigdolgoztam. Nem értem utol magam, csak csökkent a hátrány. Annyi volt a szabadság, hogy bagolyságomnak megfelelően éjjel voltam fent (rendszerint 4-ig), s 10 körül keltem. Tegnap a napsütésben egy órácskát töltöttünk a kertben. Egy hónap alatt nem változott semmi (dehogynem: havazott, elolvadt, újra havazott, újra elolvadt), leállt a vegetáció.



Várakozik az orgona.



Készülődik a barkafűz.



Még van krókusz.



Fázik az ibolya.

A házban 7 fok, kint sem sokkal több, a hegygerincek havasak. A meteorológia szerint két hétig semmi jelentős javulás. Holnap még mindig télikabát, csizma, esernyő. Fogjuk fel úgy: az idő is az íróasztalhoz köt (itthon sosem dolgozom asztalnál: ülök a fotelben laptoppal az ölemben). Tiszta szerencse.

De a lélek vágyik a fényre, a napsütésre. És nem csak szó szerinti értelemben.

"Szállj ki lelkem, keresd meg hazámat!
Oly hazáról álmodtam én hajdan, 
mely nem ismer se kardot, se vámot
s mint maga a lélek, oszthatatlan.
Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,
mely nem szorul fegyverre, se vértre,
mert nem holt rög, hanem élő lélek.
Galamb álom! s rókák rágtak érte;
odu-féltő kapzsi szenvedélyek.
Az én álmom sohse legyen róka!
Az én tanyám' magassága védje!
Lelkem madár, tág egek lakója,
noha mindig visszajár fészkébe."

(Babits: Hazám!, Az igazi ország)


2013. április 1., hétfő

Adalékok morális közállapotunkhoz

Nemigen érzékelem, hogy ünnep van, dolgozom s pihenésképp átnézek egyes hírportálokra, a facebookra... Apropó, facebook, szinte átszoktam: tájékozódni gyorsabb, s ráadásul szélesebb a spektrum... 

Nem ismerem Gerendás Péter zenéjét, művészetét nem tudom megítélni, de azt látom, olvasom, hogy döntése nem egyedülálló. Mint cseppben a tenger, árulkodik hazánk (mások szerint: Hazánk, sőt HAZÁNK) közállapotairól az olyanfajta komment, hogy 'mi lenne, ha dolgozna'. Mert a munka az, amiben meg lehet izzadni.

Tegnapi hír, hogy XY-t, az X-Faktor nemtudomhányadik győztesét kábellopáson kapták. Ismerősök is lájkolják. A fotón egy roma fiatalember. Kicsit később odabiggyeszti valaki, hogy 'ez egy vicc'. Az eredeti 'hír' osztódik tovább. Kinyitnám: akkor engedne tovább, ha lájkolnám. Ócska, aljas eszköz az előítéletek szítására.

Azt

"Lázár a sajtótájékoztatón elmondta azt is, olyan egzisztenciát kell biztosítani a képviselőknek, amellyel képesek fenntartani a függetlenségüket..."