Már régen

Kiss Dénes: Részem lettél


Úgy élsz bennem, akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben,
vagy ép üvegben a szilánk!
Belőlem már te ki nem válhatsz,
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok,
élők a múló időkből.

Háromkirályok

Sagrada Familia, Barcelona

József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
ůgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

1929. december

---

Ady Endre: BOLDOG ÚJ ÉVET

 

Ezuttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.

Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én
Gyönyörködve,
Óh én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kívánok.

Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kívánok.

Viszonylag időben hazaérek, gyerek, kutya nincs itthon, kiülök a habos kávémmal a loggiára - kellemes langymeleg van - kezemben a Távozó fa, hátulról előre kezdem (többedszer) olvasni (kivéve angol nyelvű versek). Lassan rám esteledik.

Kérdés és válasz

Mi hajtott az életben?

A balga hit,

hogy van valami a világban, 

mi rám vár,

mit nem nélkülözhetek,

mi kizárólag az enyém,

mi betölt,

csak meg kell találni.

Gyönyörűséges hársillatban ülök, állok, alszom...

                                                 Weöres Sándor: A hársfa mind virágzik

                       

                                                  A hársfa mind virágzik,
                                                  a csíz mind énekel,
                                                  a lomb sugárban ázik,
                                                  csak szíved alszik el.

                                                  Nyílnak feléd a lányok,
                                                  mint ékszer-ládikók -
                                                  nem is figyelsz utánok,
                                                  kedved beszőtte pók.

                                                  Már csak hitet szeretnél,
                                                  szolgálnád Ég-Urát,
                                                  minden hiút levetnél,
                                                  viselnél szőrcsuhát.

                                                  A hársfa mind virágzik,
                                                  a csíz mind énekel,
                                                  a lomb sugárban ázik,
                                                  csak szíved alszik el.

                      

Ki?

Nagy László

Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra! 

 

 

A tékozló fiú keresése

Itt lakott kétségtelenűl.
Látod? Látom.
A mi fiúnk.
Űlj az ablakba, nézd a házakat,
aztán a szobát, falakat,
a jégveremnél hidegebb
éléskamrát, mosdóhelyet.
Most pedig indúljunk haza.

(Pilinszky János verse)

Adj már csendességet

Szerelmes verzió

Hagyjon végre élnem, hogy ne lássam ébren, s álmomban is,
Minden pillanatban, százféle alakban, bárhol van is,

Hogy ne jöjjön szembe, többé az eszembe ne jusson már,
Tekints rám istenem, ne kövessen engem az a szempár.

Nehéz évek voltak, nehezen is múltak, őszül hajam,
Adj már csendességet, leljem meg békémet, ugyan ha van.

(Tóth Krisztina Világadapter c. kötetéből)

JÓZSEF ATTILA: MILYEN JÓ LENNE NEM ÜTNI VISSZA

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.

Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.

1924. júl. 10.

In memoriam 29 év

1987.06.30–2016.03.20.



József Attila: alkalmi vers a szocializmus állásáról

Ignotusnak

1
Fák közt,
virág közt
ülök egy padon.
Kotyogok, mint elhagyott csolnak,
sok lágy levegő locsolgat -
a szabadság nagy csendjét hallgatom.
S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban -
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben.

2
Ahogy fölvetem boldog szememet,
mind följebb oszlanak az egek
s egyszerre elém suhannak itt
gólyákként lengő szavaid,
te hamvadthajú öreg.
És mint a tájon - mosolygok rajtad.

3
Nem érzem én, csak értem aggodalmad.
S azért tolom el a csendet, hogy belásd,
öreg vagy és nem az elmulást
siratod, mint helyedben én siratnám,
hanem a munkát, a fölszabadulást,
magát az emberi alkotást,
a láthatatlant, mert rátipornak hitvány
és látható hatalmak.

4
Ha beomlanak a bányát
vázazó oszlopok
a kincset azért a tárnák
őrzik és az lobog.
És mindig újra nyitnák
a bányászok az aknát,
amíg szivük dobog.

5
A dolgos test s az alkotó szellem,
mondd, hogy törhetne egymás ellen?
Az elme, ha megért, megbékül,
de nem nyughatik a szív nélkül.
S az indulat muló görcsökbe vész,
ha föl nem oldja eleve az ész.
Azt hiszem, fáj sok fölgyűlt éved és
azért a szerető tévedés.
S jobb is volna, ha most elnéznéd velem,
hogy’ köt hálót szellő faleveleken.

6
Már karcsú idomaira
pongyolát ölt a lég.
Az alkony a felhőn fésű...
Ülünk együtt, mint kedves és fia...
A fűben gyepként sarjad a sötét.
A homály pamutlombjai ingnak.
S mi várjuk, hogy mikor lesz
látható reszketésű
bennünk az első csillag.

1934. augusztus eleje




Lehet, hogy egy darabig nem írok. Vagy egyáltalán nem írok. Vagy nyilvánosan nem írok.

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Vasárnapi vers

                                                                                 
Oravecz Imre: A hosszabbítás vágya

De jó volna klasszikusokat olvasgatva
még sokáig az ablaknál ülni,
és néha kitekinteni a cinkékre, pintyekre, csuszkákra,
amint a cseresznyefa ágain kutakodnak,
vagy távolabbra is nézni,
a behavazott kertre, völgyre, hegyekre,
a hegyek fölött az égre, a felhőkre, világűrre,
de nem figyelni az idő múlását, a fény változását,
hanem csak ösztönösen tudni, számon tartani,
mekkora utat tettek már meg az árnyékok,
és mennyi van még hátra a napból.


(És-kvartett a Távozó fa c. kötetről  itt.)

Oravecz Imre: Alkonyi órán


Az erdő árnyéka leért a völgybe,

az udvarról a nyugvó napot nézem,
sárgára festi a pázsiton a feketerigók lábát,

lassan csúszik lefelé a csipkés hegyél mögött,

először fél,
aztán negyed,
aztán semmi,

egy pillanat az élet.

(Itt olvastam, majd rákerestem.)

Mesterházi Mónika

ERROR

Rosszul láttad, na, évedés volt, réfa.

Hol volna két ábor, hamis abuk,
ez nem az őrültek anyája itt,
nincs hasadt udatú értelmiség,
sőt, étje van az értelmes beszédnek,
az örvényeket józanul betartják,
amiként az ízparancsolatot,
az űzzel nem játszanak, semmi vész,
semmi lapdázás nincs emberfejekkel.

Hiszen ez itt a szellemek világa.
Az ürelem és olerancia

hona – magadra ismersz? – a hazád,
hol az ettvágyat ehetség segíti,
nem hangyaész és emberszorgalom,
ez, ahol mindig is élni akartál,
nem beszélve arról, hogy halni is.

Hát nyugodj meg, évedtél, előfordul,
felírva áll a rettentő anulság,
olvasd roppant hibaüzenetét.

(Itt olvastam, majd rákerestem.)

Vasárnapi vers

Weöres Sándor: Majdnem szonett

Húszéveskori önmagunkkal

ha találkoznánk negyvenévesen:

irigyelnénk, vagy megpofoznánk.

Aki tegnap voltál:

ma már nem te vagy,

Aki holnap léssz:

ma még nem te vagy.

Csak az emlékezet csalása fűzi

egy életté a folyamatos halált.

Mert meghal szünetlen

az én, meg az énre az én,

a bennem sületlenebb én,

a velem okosabb én,

a rajtam kopottabb én, meg én...

(A fotó innen.) 

Vasárnapi vers

 

Orbán Ottó: Az elsüllyedt sziget

A legvidámabb barakk készítőinek

Kreon korának minden főhivatalnoka,

ha tudott róla, ha nem,

Kreon nyelvét beszélte. Egyezményes fordulatokkal

kicsinyítette a bűnt, nagyította a végzetté az alkut.

Ez a nyelv Kreon bukása után nevetség tárgya lett.

Aki ezt beszélte, belé ragadt, mint mézbe a légy:

„Sokat vívódtam”, mondta, és: „Nem zsebre tettem a pénzt,

csak egy amforába.” Majd,

s közben tekintete összevissza ugrált:

„Nagy királyunk, mint ez köztudott, szeretett bibizni.”

Így állt bosszút rajtuk a nyelvükhöz ragadt hazugság,

rettentőbbet, mint akármiféle kard: kiröhögték őket.

A többit a város bölcsen az istenekre bízta, korán kelt,

eltaszította a hajnali köd fátylába takart bárkáit a parttól

és evezők sokaságával hasogatta tűzcsíkokra a tengert.

(A fotó innen.)

Vasárnapi vers

Kosztolányi Dezső: Fejtörő felnőtteknek

Tudod-e, ez mi?
Jó torna eszednek:
asztalt terítenek,
asztalt leszednek.

Haladnak az utcán,
feküsznek az ágyon,
mint pille cikázik
fejükben az álom.

Karjuk követ, ércet
izzadva vonszol,
sürgöny fut az éjben,
vad telefon szól.

És csönget az ajtón
az orvos, a lázas
szerelmes, a postás,
a koldus, a gázas.

Fejjel nekimennek
a hetyke tavasznak,
harcolnak azértis,
ordítva szavaznak.

Bölcsőt tologatnak,
megcsendül egy ének,
már vége a dalnak,
bámulnak a vének.

Csókok ligetében
örvény köde nyildos,
és ölnek, ölelnek,
te drága, te gyilkos.

Nem látni a végét
a hosszu menetnek.
Kacagnak-e ottan,
vagy talán temetnek?

Egy kis vidámság,
sok-sok sohajtás.
Sejted-e már mi,
pedzed-e, pajtás?

Nincs nála nagyobb jó,
mert ez a kincs.
Úgy hívják: élet.
Értelme nincs.
                             

 








(A fotó innen.)                                                                                                                                         

Vasárnapi vers

Kányádi Sándor: Történelemóra

a történelmet próbáltam
magyarázni a köveknek
hallgattak

próbáltam a fáknak
bólogattak

próbáltam a kertnek
szelíden rámmosolygott

a történelem négy
évszakból áll mondta
tavaszból nyárból
őszből és télből

most éppen tél jön

(1985)

(a kép innen)

Vasárnapi vers

Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan, 
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!


(A  kép forrása itt.)

 

Vasárnapi vers

Orbán Ottó: Azután – a kilencvenes évek

A parlamentben a száztíz kilós Vasvári Pál
horpadt bádogként mennydörög, s robajával fölzavarja a sárkányt,
mely lángnyelvének ostorával vág rendet rögeszméink között...
A száz éves recept, hogy megfőzzük a fekete levest:
ha nincs elég eszünk, jöjjön a szenvedély!
A szabadság törékeny óraszerkezet,
össze- és szétszerelnünk egy élet kevés,
összetörnünk elég egy pillanat.
Most, hogy Vas István is meghalt, kivel beszéljek erről?
Barátaim és volt barátaim a hatalom szédületében,
fülükbe forró ólmot öntött küldetésük tudata,
szemüket kitolta a gőg –
egymásba fogódzunk, mint Breughel képén a vigyorgó nyomorultak,
s vak vezet világtalant, imbolygunk a régi szakadék felé.


 









 (A fotó forrása itt.)