2012. március 28., szerda

Mostantól határozatlan időre betiltom...

"... ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt 20 évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint."

Nem 1992-ben, hanem 1981-ben, nem doktori disszertációt, hanem az első diplomamunkámat írtam meg. A 80 oldalas szakdolgozat 61 lábjegyzetet, a felhasznált szakirodalom 12 tételt tartalmaz. Tizenegy évvel 1992 előtt is, egy egyetemi hallgató számára is világos volt, hogy a szakdolgozat sem fordítás, nem is másolás. (Később gimnazista tanítványaim is egyest kaptak, ha házi dolgozat gyanánt tanulmány(ok)ból összeollózott "munkát" adtak be.)

Ha a köztársasági elnöknek a disszertáció a legjobb tudását mutatja, ha "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le kellene mondania, értem a "változatlan felelősség"-et.

Magánhasználatú megoldásként, "a világ gyémánttengelye" épségének megőrzéséért mostantól határozatlan időre családi körben a felelősség, erkölcs és tisztesség szavak használatát betiltom.

Az előző köztársasági elnök bizonyos kitüntetettekkel nem volt hajlandó kezet fogni. Nem csodálkoznék, ha ezután magukra adó kitüntetendők tagadnák meg a kézfogást.

(Hát hogyne... az ész megáll. Ettől is.)

(Update 04.01. "...szó bennszakad...")

2012. március 27., kedd

Maradhatott volna a jelen- és utókor számára olimpiai bajnok is.
*
"... a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott ennek feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna hogy képezze. A TF szakmai hibát követett el, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak."
*
1157 oldal a miről?
*
A védhetetlen védése a védőt minősíti.
*
Egyszer valamikor egy ember az ország morális válságáról beszélt.


2012. március 25., vasárnap

Apa korábban kiment, újraburkolják a teraszt (szép lett, illik a székek színéhez). Mi Nórával busszal megyünk, aztán gyalogolunk, jól esik. A városban a természet előrébb tart, mint errefelé.


Tíz körül ez a látvány.


Ibolya a múlt héten még nem volt.


Megszabadítottam ezt a kiszáradt fát a borostyán nagy részétől (ez nem a borostyánfa!), mert temetői hangulatot árasztott a formája. Így érdekes textúrát mutat a kéregbe kapaszkodó ágrendszer. A tövébe ültettem egy árvácskát, jön még több is.


Ez a császárkorona – a múlt héten még ez sem mutatkozott. Viszont az íriszek semmit nem nőttek, a krókuszok is ványadtak – sovány a talaj.

Hat előtt hazaindultunk, B. már reggel, én most szavaztam – rajtunk nem múlt. Persze érvénytelen. De azért erkölcsi kérdést fölösleges belőle csinálni: apátia és tudatlanság...

Update
Elfelejtettem rögzíteni, hogy erőteljes kelepelést hallottunk útban a nyaraló felé, és előbújt a gyíkunk is, de mire odaértem a masinával, eltűnt.

2012. március 20., kedd

Elsőfok

Az "elit" iskola mint alperes ma elsőfokon elvesztette a 2009. augusztus 28-án fegyelmivel elbocsátott hét tanár mint felperesek által indított munkaügyi pert. Az ítélet indoklása szerint "kötelezettségszegés hiányában a munkáltató fegyelmi határozata minden felperes vonatkozásában jogellenes."

A bíróság jogot szolgáltatott. Többre, másra nincs lehetősége, a Szent István Gimnáziumot visszaadni nem tudja. Bár nem gondoljuk, hogy az ügy lezárult, pezsgőt bontottunk: nem örömünkben, inkább elégikus hangulatban.

Az alperes törvényes képviselője, a saját megítélése szerint tisztességgel helytálló ember pedig újra pályázik: feljogosítva érzi magát, az alkalmasságáról akarja meggyőzni a fenntartót.

Kétségtelen: valamire alkalmas.

2012. március 18., vasárnap

Gyönyörűséges idő volt, két napot kinn töltöttünk. Tegnap délután a sportember szomszéd a kerti zuhanynál tusolt, ma én is ujjatlanban kertészkedtem.


Frissen vásárolt primula, de ott hátul hajt a tavalyi is.


Az első lencsevégre kapott pillangó.


Ekkorák a rügyek a labdarózsán.


Új szerzeményünk: a som.


Tájkép.

2012. március 16., péntek

Ott ül a régi gépem előtt, zenét hallgat. Felidézem az érzést vagy inkább a tudatosulásnak a pillanatát, amikor megnyugodva konstatáltam, hogy ez már mindig így lesz: itt lesz, ha hazajövök, szüksége van rám, felelősséggel tartozom érte... Megérkeztem.

S ott van egy másik gyerek, egy nála alig fiatalabb, akinek az életéből majd' két hete ismeretlen helyre távozott, aki az állandóságot jelentette – letette, mert nem bírta a felelősséget. Ha hihetnék megszólítható, megkérlelhető hatalmasságok segítségében, akkor most imádkoznék. Így azonban "csak" az emberi erőben bízhatok, az észben és a szívben, hogy a mázsányi felelősség nem nyomja agyon azt, aki az anyja, az anyjuk helyére állt. A nem mindennapi teher ellenére maradhassanak lélekben épek!

2012. március 15., csütörtök

Egy kor, amikor a legjobbak továbbláttak saját személyes és osztályérdekeiknél...

***

Egy ünnepély, amelynek vetített képei között feltűnik többek között Mátyás király és Horthy Miklós. Nyilván mint szellemi előd és utód.

***

Egy nap, amikor elolvasom Babits versét.
"Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe."

2012. március 11., vasárnap

Ady Endre: Sípja régi babonának

Kernstok Károlynak, baráti szeretettel

Csak magamban sírom sorsod,
Vérem népe, magyar népem,
Sátor-sarkon bort nyakalva
Koldus-vásár közepében,
Már menőben bús világgá,
Fáradt lábbal útrakészen.

Körös-körül kavarognak
Béna árnyak, rongyos árnyak,
Nótát sipol a fülembe
Sípja régi babonának,
Édes népem, szól a sípszó,
Sohse lesz jól, sohse látlak.

Szól a sípszó: átkozott nép,
Ne hagyja az Úr veretlen,
Uralkodást magán nem tűr
S szabadságra érdemetlen,
Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

Üzenhettek már utánam,
Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
Határ-szélen botot vágok,
Vérem többé sohse issza
Veszett népem veszett földje:
Sohse nézek többet vissza.

2012. március 10., szombat

Kinn

Három óra kinn a kertben. Minden környékbelit szintén kicsalt a nap, a szomszédok ott is alszanak. Szemlét tartok: az átültetett kicsi tuják rendben, bújik ki a tulipán, a sétányrózsa kifagyott, de attól tartok, hogy a füge is. Leszedem a "takarót" a barkafűzről (a fügén is volt), gereblyézek, megszellőztetem a talajt, hátha jobban magára talál a fű.


Kibújt a hóvirág (ott nem, ahová én ültettem; érhet még meglepetés) – jól látszik, mekkora a szárazság.


A tujáknak kezd visszatérni a színük.

2012. március 6., kedd

A tisztesség, az önzetlenség, a segítőkészség, a szakszerűség és a személyes példamutatás

Na meg a hitelesség (és a helyesírás)...


"A vezetői állás, amire most pályázom, egy általános iskola, egy gimnázium és egy szakközépiskola igazgatása egyszerre. Tulajdonképpen mindhárom működését láttam a gyakorlatban, tapasztaltam mindhárom típus sajátságait. Két éve pedig a többcélú intézmény működésével is tisztában vagyok. Ezért éreztem magam ismét feljogosítva arra, hogy megpróbáljam meggyőzni a Tisztelt Miniszter Urat, Kormánymegbízott Asszonyt és Központvezető Urat, a Nevelőtestületet, a Diákönkormányzatot, a Szülői szervezetet és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát arról, hogy alkalmas vagyok ezen megtisztelő pozíció betöltésére. Ebben a tizenkét évben sokat tapasztaltam, sok értéket adtam át a diákjaimnak és igyekeztem mindig segíteni azoknak, akiket a Szülők rám bíztak. Úgy érzem, hogy tisztességgel helytálltam. Kérem Önöket, hogy olvassák el vezetői programomat, és ha úgy látják, érdemes, akkor támogassanak és hadd folytathassam munkámat!

(...)

16

A tanári munka
Csak közösen érhetünk el komoly eredményeket. Hiszek a csapatmunka erejében és hatékonyságában. Éppen ezért fontos, hogy jól átlátható legyen a szervezeti struktúra, egyértelmű legyen a hierarchia. Fontosnak tartom azt is, hogy a tanári szakma egy munka, amit tökéletesen kell elvégezni (mint ahogy minden munkát). Természetesen azért ez egy különleges munka, ami szívünkhöz közel áll, ezért is lettünk pedagógusok. Én úgy gondolom, hogy a tanári szakma kötelez (noblesse oblige) minket. Fontos az önzetlenség, segítőkészség és a szakszerűség. Csak teljes szívvel és lélekkel lehet nevelni. A diákoknak látni kell, hogy értük dolgozunk. A tanórákon nem csak tananyagot adunk át, hanem energiát is, és kapunk is. Ez felemelő érzés, nem pedig fárasztó. A személyes példamutatás elengedhetetlen. Közhely ma már, hogy a pedagógiai munka nagyobb részt nevelés, kisebb részt tanítás. Nagyon is igaz. A gyerekeknek egyre több mindent kell megkapniuk második otthonuktól. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy ebben hiba ne legyen. Hiszek a pedagógus egyéniségekben. Meghatározóak egy iskola életében és meghatározóak a tanulók életében. Mindezeket összevetve óriási az a munka, amit a pedagógusok végeznek. De ezt másképp nem lehet."

Nem vagyok fakír, de végigolvastam. (Az idézet a SZIG címkéjű posztok kontextusában értelmezhető – ezt csak az idetévedő és érdeklődő idegeneknek mondom.) Érdemes belepillantani a másik két pályázatba is, tanulságos.

2012. március 4., vasárnap

Győri anzix

Nem akartunk sok időt utazással tölteni – a hétvégén Győrben jártunk.

Odafelé belső ellenőri jelentést olvasok, nem nyugtat meg. Aztán elalszom, fáradt vagyok. A szálloda (pontosabban: Arany Szarvas fogadó) jobb, mint ahol ősszel voltunk (ugyanaz az árfekvés): tiszta, kényelmes szoba és fürdőszoba, ízlésemnek megfelelő berendezés; bőséges, svédasztalos reggeli.

Kilátás a szobánkból. A fűz már ébredezik.

Délután sétálni megyünk. Kicsit jobban befogom az angyalokat, apróságokat örökítek meg.







Freinél kávézunk, ízlik a narancsos örmény kávé. Másnap spanyol macchiatót iszom.

A Patióban vacsorázunk. Már novemberben megfigyeltük, hogy nagy forgalmat bonyolít le. (Mindenütt sok az osztrák és szlovák vendég.) Az étterem igényességére jellemző, hogy minden vendég után lecserélik a hófehér abroszt, textilszalvéta van, a berendezés, az étkészlet nem tucatáru, a vendéget az étteremfőnök vezeti az asztalhoz, nincs slampos pincér, a falon Szász Endre-képek... Mi egy-egy 3 fogásos menü mellett döntünk (van vagy 6-7 féle, mindössze 1690 Ft), a gyermek gombalevest és bolognait kér. Az étel ízletes, én húslevest eszem cérnametélttel, harcsapaprikást túróscsuszával, a desszert almás rétes – a vége kifog rajtam.

Szombaton süt a nap, körbejárjuk az egyetemet, ott van ez a Varga Imre-szobor.


A sétálóutcákban délig nagy a jövés-menés, egymástól 100 méterre egy harmonikás és egy hegedűs szolgáltatja az utcazenét, ez utóbbitól távolabb keresünk szélárnyékos padot. Apa az antikvárium ablakában felfedezi Bergman Vasárnapi gyerekek c. könyvét – lecsapok rá. Később Pálffynál a Széchenyi téren forralt bort iszunk. A La Marédában ebédelünk: mozzarellás falusi csirkemellet eszem endíviasalátával – nem nagy adag, de nekem elég, a minősége kiváló. Hétköznapibb étel a nem vállalkozó kedvű gyermekemnek az étlapon nincs, de készségesen csinálnak neki roston sült csirkemellet krumplipürével.

Az étterem berendezése ugyan nekem nem tetszik, de ez a világítás nagyon.

Este színházba megyünk, a La vie en rose c. balettet nézzük meg. Az első résztől nem vagyok elragadtatva: erőltetetten ható prózai részek, a mozgás puszta illusztráció az erőteljes, eredetiben elhangzó Piaf-dalokhoz. A második résszel aztán megbékélek, bizonyára közrejátszik, hogy Jacques Brelt nem ismerem. Szinte telt ház van, s a közönség nagyon hálás. A színpadkép ötletes, a díszlet sokoldalúan használható: hatalmas esernyő, mögötte kávéházi asztalok, s mindez eltűnik, ha párizsi képeket vetítenek rá.

Párizs, az örök nosztalgia... 14 éve voltam ott másodszor s ezidáig utoljára. Vajon eljutok-e még egyszer... A francia nyelv életem elszalasztott lehetőségei közé tartozik: tanultam két évig gimnáziumban, két évig az egyetemen – akkor is, ma is szépnek hallom (a gyermeknek nem tetszik), de nem volt szerencsém a franciatanáraimmal, nem volt erős a motiváció, győzött a kényelmesség... Nagy kár.

Ma még fürdőztünk egyet, s bár a gyermek még Pannonhalmát is útba ejtette volna (novemberben voltunk ott), kettőkor hazaindultunk.