2014. december 31., szerda

Boldog új évet!





"Minden átmegy valami másba, nincs közöttük éles választóvonal: az ember az állati, az meg a növényi létbe, a szerves a szervetlenbe, a lét a nemlétbe. Mindennek volt kezdete, és minden meg is fog szűnni, tér és idő nélküli semmi lesz belőle, mint létrejötte előtt. Az élet a Földön csak epizód, talán minden létező csupán a semmi és újból a semmi közti közjáték. Hogyan és mikor következett be a lét első rezdülése a semmiben? Ez valami új volt. Éppúgy, mint a szervetlenhez járuló többlet, amit életnek nevezünk, az a járulékos valami, amely azonban az anyag tekintetében nem újdonság. A szerves és az állati léthez hozzáadódó harmadik járulékos elem az emberi lét. Érzékelhető az átmenet, de valami meghatározhatatlan jár vele, ahogyan az »élet« által képviselt fordulattal is."

                                                                                        (Thomas Mann: Naplók 1940-1955)


2014. december 30., kedd

V.ö.

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról

38. § (1) 2014. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. között az illetményalap a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb alapbér (minimálbér) havi összegének
a) 118,9 százaléka középfokú végzettség esetén,
b) 163,3 százaléka alapfokozat esetén,
c) 179,6 százaléka mesterfokozat esetén.
(2) 2015. szeptember 1. és 2016. augusztus 31. között az illetményalap a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb alapbér (minimálbér) havi összegének
a) 119,3 százaléka középfokú végzettség esetén,
b) 168,9 százaléka alapfokozat esetén,
c) 186,4 százaléka mesterfokozat esetén.
(3) 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között az illetményalap a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb alapbér (minimálbér) havi összegének
a) 119,6 százaléka középfokú végzettség esetén,
b) 174,5 százaléka alapfokozat esetén,
c) 193,2 százaléka mesterfokozat esetén.

(kiemelés tőlem)


„A pedagógus életpálya-modell szerinti illetmény-előmeneteli rendszer vetítési alapja rögzítésre kerül oly módon, hogy az alapilletmény elválik a mindenkori minimálbértől és ehelyett azt a mindenkori költségvetési törvény határozza meg. Ezzel a közszféra köznevelési szegmensében is a költségvetési peremfeltételektől függően alakulhatnak a jövedelmek.” (kiemelés az eredetiben)


***


„A tárcavezetők indoklás nélkül gyakorolhatják azt a hatáskörüket, amely szerint legfeljebb 30 százalékkal megemelhetik a helyettes államtitkáraik, illetve közigazgatási államtitkáruk alapilletményét – válaszolta kérdésünkre a Kormányzati Információs Központ.”



2014. december 20., szombat

E-book

Tavaly kaptam a születésnapomra egy e-book olvasót, B. külön tokot is vásárolt hozzá, ettől akkora lett nagyságra és súlyra, mint egy átlagos méretű könyv. Nem volt hozzá kedvem, túl sok helyet foglalt. Gondoltam, majd a szünetben megbarátkozom vele: Aztán eltelt a téli, a tavaszi, a nyári szünet... Egyszer kézbe vettem, Kepes Tövispusztáját akartam elolvasni, de az ingyen letöltött példány cirill betűket is tartalmazott, néhány oldal után letettem.

Az elmúlt két hétben jelentős mennyiségű könyvet vettem – ajándék tőlünk magunknak –, aztán valamit mégis elfelejtettem. Megnéztem a Bookline-on, e-bookként az ára kb. a hagyományos kétharmada (arról nem is beszélve, hogy a lakásban már nincs több hely könyvnek, az előszobában is könyvespolc van). Nosza. Azóta a buszon töltött napi másfél óra olvasással telik. Most értem a végére Szegedy-Maszák Marianne Csókolom a kezét c. könyvének. Kortörténetként, családtörténetként olvasva érdekes, számomra az újdonság erejével hat. Az apa figurája (bennem legalábbis) ellentmondásos érzéseket kelt – irodalmi műben, regényalakként plasztikusabban lehetne ábrázolni, azt gondolom. Nem ártott volna egy szigorúbb, élesebb szemű szöveggondozó: zavartak a szóismétlések, a központozási és tördelési hibák, a gondolatjelek hiánya (főleg közbeékelésnél, az e-bookban csak a helye van meg).

A szeptember-október-november kimerítő időszak volt, hazaérve visszaültem dolgozni – most van idő olvasni.


2014. december 19., péntek

Ceruzaforgácsok

Tegnap istvános karácsonyi vacsora – mert bármi történt is: istvánosok voltunk, vagyunk, maradunk.

***

Úgy látszik, alkati sajátosságom, hogy nem tudom becsomagolva mondani, amit gondolok. – Nem cáfolom – mondja a gyermek. (– Ne drámázz! – mondja az apjának. Miből lesz a cserebogár...)

***

Jelentem: a kutya jól van, itt fekszik a lábamnál.

***

Karácsonyi műsor az iskolában – büszke vagyok a kollégáimra.

***

Holnaptól szünet – mert megérdemeljük :). 


2014. december 17., szerda

Mint egy beteg kisgyerek...

Hajnali négykor ébredtem: a háló ajtaja előtt nyüszög a kutya. Ki tudja, hányadjára, mire meghallottam. Kimentem hozzá, nyüszögött tovább, egyértelmű volt, hogy le kell mennünk. Pizsamára a kabát, zokni fel, papucs, aztán le a negyedikről ölben. A szervizúton egy postásruhába öltözött emberrel találkoztunk: ő bizonyára dolgozni ment, én meglehetősen furcsa szerelésben és időpontban kutyát "sétáltattam". De mások is voltak már ébren: egyik-másik konyhában égett a villany.

A kutya négyszer is horpasztott. Furcsállottam, de arra gondoltam, talán B. elfelejtette lefekvés előtt levinni. (De nem.) Visszamentünk és visszaaludtunk. Fél nyolckor újra kikéredzkedett. Délelőtt B. a városban volt, mire hazaért, a konyhában "baleset" történt. Orvoshoz mentek – Zaza injekciót kapott meg 4 szem gyógyszert. Valószínűleg vírusfertőzés, s akkor hétfőig rendbe jön. Ha nem, akkor hosszabb kezelés elébe nézünk. Most itt fekszik a lábamnál. Szomorú és bágyadt. Azon gondolkozom, maradjon-e éjjel az ágyam mellett – Nóra kicsi korában, ha beteg volt, velem aludt.






2014. december 14., vasárnap

Nóra varr



Séta








Hideg van, de nem fagy. Még kínlódik néhány záporvirág, a parton egy szál rózsa is. Még a fán lóg néhány pici, sárga alma, elhagyatott szőlőtőkén feketéllik még Othello. Még vannak színek. Az egyik háznál fát vágnak, a másiknál a teraszon ülnek, szól valamelyik kereskedelmi rádió. A Dunán csend. Az öregúr a helyén, füstöl a kéménye. Zaza boldogan rohangál.


2014. december 13., szombat

Ma lenne 81 éves anyu – négy hónap hiányzott.

Ha most valaki azt ajánlaná: 80 éves koromig élek, nemigen szorulok senki segítségére, járok-kelek, gondolkodom – beleegyeznék.

2014. december 9., kedd

Jó hosszú időt töltöttem Thomas Mann naplóinak "megcsonkított magyar kiadás"-ával, abbahagyva, vissza-visszatérve hozzá. Nyilván igaza van Nádasnak, hogy Th. Mann nappali énjéről olvashatunk, az éjszakai-démoniról a német kiadás mintegy negyedét kitevő magyar szemérmesen?, szándékosan, a magyar olvasó Mann-képét védve? hallgat. Kertész szerint "mintha az Aczél-féle szocializmusban adták volna ki" (a 2. kötetről írja, a kiadás éve: 2002, szerkesztője: Mádl Antal). Mégis jó volt vele tölteni az időt, a művek születésébe belepillantani, az író személyiségéről az elhallgatások ellenére is sok minden kiderül.

"Ostoba, aki komolyan veszi a politikát, szívügyévé teszi és feláldozza érte a szellemében rejlő erkölcsi erőket. Átvergődni és megőrizni a személyes szabadságot és méltóságot, ez minden" – írja 1934-ben.


2014. november 21., péntek

Te majd kézen fogsz...




A kép innen.


Gyönyörűek a dalok, jól mesél, van humora, nagyszerű vendéget hívott... Mintegy két órán át énekelt nekünk (és velünk) Presser. Az ő világában otthon vagyunk. (Egyébként meg külföldön: Párkányban van! alkalmas művelődési ház.) Azóta a gyermek (újra) Pressert hallgat.


2014. november 18., kedd

Trastevere
















"A házak a Tiberisen túl, amit latinul Transtiberimnek, a római zsidók pedig Túlnan néven emlegettek, mintha ők is máshonnét, az igazi Rómából néztek volna magukra kívülről sajnálkozva, sőt kissé megvetően, az udvaraikkal együtt eredetileg összeépültek. Egyetlen bonyolult, kiszámíthatatlanul kanyargó, elnyúló ház- és udvarrendszert képezett a régi Túlnan, s mert úgy építették házaikat, mint otthon, Palesztinában valaha rég, vagyis kifelé csak egybefüggő fal létezett, az ablakok és szobaajtók csak befelé, az udvarra nyíltak, így át végtelen, kívülről átláthatatlan földszintes, rendszertelen közökben erős kapukkal megtűzdelt, cikkcakkos erődítményrendszer jött létre hajdan, titokzatos és egzotikus azok számára, akik a Trantiberim e részében nem voltak járatosak."
                                                                                                                             (Spiró György: Fogság)


Századokon át szegénynegyed volt a Túlnan, Ma hangulatos, kisvárosias jellegű közeg, turisták kedvelt célpontja.

2014. november 17., hétfő

Római kupolák



Basilica S. Maria degli Angeli



Chiesa Cattolica SS. Nome di Maria



Santa Maria Maggiore



Pantheon



San Pietro


2014. november 16., vasárnap

A múlt héten temetésen voltam (az ősszel már másodszor – új kategória – egy szívvel-lélekkel istvános szülőén), s mintha a magamén lettem volna: Kosztolányi Hajnali részegségével, Kodály Esti dalával vettünk búcsút. 

2014. november 15., szombat

Öregszem





Sosem voltam nagy teás – anyu az volt. Nem emlékszem rá, hogy ezt a készletet valaha is használtuk volna, de mióta eszem tudom, ott volt a konyhaszekrény üveges felső részében. Lehet, hogy csak nagytakarításkor mosogattuk el, akkor törhetett el egy-egy csésze, mert csak négy van meg belőle.

Mostanában ősztől tavaszig olykor teázom. Elhoztam a készletet, bár még 10 évvel ezelőtti ízlésem is mást diktált volna. Megbecsülöm a kamaszkoromban kigúnyolt, mindenütt ott lévő csipkét: 'micsoda kispolgári ízlésvilág!'

Öregszem.


2014. november 7., péntek

Marcus Aurelius

"Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben." (Elmélkedések)






Kosztolányi Dezső: Marcus Aurelius


Sárgán hever itt a középkori Róma,
de lángol az alkony,
mint véres oroszlán
s te fönn lovagolsz még
a Capitolium ősi tetőjén,
Marcus Aurelius.

Bronzfejü cézár,
aranyszakállu,
vak ragyogásu szoborszemeiddel
őrködve vigyázol
s én állok előtted.

Császári felség,
emberi nagyság,
roppant pogányság
örök igazza,
bamba tömegtől visszahuzódó,
trón magasában egyedül élő,
koldus imperátor.

Nem kancsal apostol,
nem zagyva keletnek elmebetegje,
fönséges irótárs,
együtt a sziv és fő,
fájdalom és bölcs messzetekintés,
elhagyatott e sanyaru földön,
az, aki él és az, aki fél és
látja a törvényt reszketve, de higgadt
lépttel megy a sirhoz, az értelem égő
lámpája kezében,
megvetve a barbárt,
mindazt, mi hazugság.

Semmi, ami barbár
nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyu.
Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel
rádión beszélnek, a jósok, a boncok,
a ferde vajákos, ki cifra regéknek
gőzébe botorkál, csürhe-silányok,
kik csalva-csalatva egy jelre lehullnak
s ugy fintorog arcuk,
mint a bolondé.

Csak a bátor, a büszke az kell nekem, ő kell,
őt szeretem, ki érzi a földet,
tapintja merészen a görcsös, a szörnyü
Medusa-valóság kő-iszonyatját
s szól: «ez van», «ez nincsen»,
«ez itt az igazság», «ez itt a hamisság»,
s végül odadobja férgeknek a testét.
Hős kell nekem, ő, ki
déli verőben nézi a rémet,
hull könnye a fényben
és koszorúja
izzó szomoruság.

Messze vagyok már, messze röpültem,
messze az olcsó, hig dudaszótól,
dél és nyugat között csapong az én lelkem,
mindig szabadabban.
Álarcomat itten elvetem, aztán
ujra felöltöm
s járok mosolyogva,
tanulva a türést,
a hosszu alázat gőgös erényét,
szenvedve a mocskot, rejtve riadtan
rongyokra szakitott, császári palástom.

Hadd emelem föl,
hadd emelem hát tiszta, hitetlen,
kétkedve-cikázó, emberi pára-
lelkem tefeléd most,
ki jöttem a pannon
halmok alól s élek a barna Dunának,
a szőke Tiszának partjai közt. Jaj,
hadd emelem föl mégegyszer a szívem
testvéri szivedhez,
Marcus Aurelius.

(Róma)



A Capitolium az ókori Róma középpontja, a város 12 dombjának legalacsonyabbika – a 16. században III. Pál pápa megbízására Michelangelo formálta harmonikus reneszánsz térré, de a széles lépcsősor tetején álló két szobor (Castor és Pollux: Léda halandó, ill. halhatatlan fiai, akik a testvéri szeretetről váltak híressé, róluk nevezték el az Ikrek csillagképet ) csak a 17. században került a helyére. A Piazza del Campidoglio közepén áll a filozófus császár lovasszobrának elsőrangú másolata (az eredeti a Palazzo Nouvó-ban). 

A "pannon halmok" üdvözletét hoztuk a Garam torkolatától – úgy is mint Kosztolányi, úgy is mint Marcus Aurelius tisztelői.

2014. október 26., vasárnap

A la recherche du temps perdu

Írok még, de leginkább fejben: nem jut idő többre, de talán kedv sincs. Ma otthon voltunk. Ködben indultunk itthonról, de ahogy az lenni szokott ilyentájt, 12 körül (óraátállítás szerint) feloszlott.



Ez a fotó fél 11-kor készült.




Kimegyünk a temetőbe, gyertyát gyújtunk a szüleim sírján, az apai nagyszüleimén, konstatálom, hogy a dédszülőkén alig olvasható a név, de én még tudom, hogy ők vannak ott. Már régóta nincs meg apám kisbaba korunkban meghalt két lánytestvérének icipici sírhantja... Eszembe jutnak a gyerekkori gyertyaégetések: a koromsötét, a hideg, a rokonok, ismerősök duruzsolása a sírok között, a templomdombról látszó 3-4 település temetőjének fénypontjai, nagyapám, aki öregkorában már csak otthon emlékezett az ablakba tett gyertyával; az idő, amikor még a szülőkkel és nagyszülőkkel a dédszülők sírjához mentünk, az idő, amikor a szüleimmel a nagyszülők sírjánál emlékeztünk, amikor jöttek a "pestiek": a nagybátyámék – már ők sincsenek...


Körbejárok. Ismerős családnevek, nézem az évszámokat... igen, őt ismertem, őt még nem, őt már nem... A mi családunknak is már csak múltja van a faluban. "Az 1715. évben Szakal községben 20 háztartást vettek összeírásba. Régi törzsökös családok: Bagi, Bódi, Demeter, György, Imre, Kelemen, Kőmíves, Kovács, Márton, Micsiány, Nagy, Palik, Pityi, Sipos, Tóth, Urbán, Demus, Vidomusz, Zara. (Az utóbbi három család itt maradt török katonák leszármazottai.) Ezek a családok nagycsaládi vagyonközösségben, HADAK-ban éltek és dolgoztak. Ez a nagy család-had teremtette újjá a falut, saját portájukon lakóházat, istállót, gazdasági épületeket építettek, irtották az erdőt, szőlőt telepítettek, állatokat neveltek,művelték az úrbéri földeket és egymás után építették a földesurak házait, kúriáit." (Boldizsár Menyhért István: Szülőfalum Nógrádszakál)
 


 Elhagyatott sírok.



A templom főbejáratával szemben található síremlék – egy földbirtokos család egyik tagjáé, akinek szép könyvtárában olykor Madách Imre is megfordult, a búcsúvers feltételezhetően tőle származik: 
"Könyv és honszeretet, tietek vala élte világa. 
Sírja fölött e két csillag örökre ragyog."


25-30 éve a templomajtóval szemben le lehetett menni a faluba – ezt az utat, ne tudom, mikor, benőtte a növényzet.







 

Sorsok, életek...



Lenézek nagyanyámék házára – itt születtem – lakják, rendben tartják. Mélabús nosztalgiát érzek... Akkoriban egy szál fű sem volt az udvaron, a ház végében kerítés húzódott, azon túl disznó- és baromfiólak, WC... a jobb oldali szomszéd felé hatalmas körtefa, amelynek a termése télen érett be, (nagyanyámék a nyári konyhában az almával együtt szalmával takarták). A kerítésen innen egy búzakörtét termő fára volt erősítve a hintánk, Kati itt tanította meg, hogyan kell hajtani... A ház előtt a kút fölött négyszögletesre ácsolt dészkakáva volt a mostani betongyűrű helyén. A kút lágy vizéért a szomszédból is átjöttek, ha babot főztek. A ház homlokzatán, fölül egy kis kémlelő nyílás: szerettem onnan kikukucskálni, élveztem a padlás száraz melegét... Az ablaktól balra labdarózsa nőtt, fának nevelve. A ház előtt folyt a patak: nyáron csak libaúsztató, egy lélekvesztő ívelt át rajta, olvadáskor a sebesen folyó víz több fél pár kesztyűmet elvitte. Nem volt betonjárda sem, a víz által laposra, gömbölyűre koptatott kövek szolgáltak lépegető gyanánt.



Elnézek Ludány felé. 



Negyed fordulatot teszek jobbra: a réten túl Bussa (Szlovákia).



Még egy negyed fordulat: a közeli házak még Szakal, a zöld földterület a Teglen (a középkorban ott volt a falu) – a távolabbi házak Nógrádmulyad (Szlovákia).

 

Otthon, a dzsumbujban  az egyik öreg diófa (a másikat több éve kivágták): ez alatt készült rólam 9-10 hónapos koromban a másod unokatestvéremmel egy fénykép.


Ásót fogunk: pünkösdi rózsát, rózsát, liliomot, iszalagot, kardvirághagymákat szedünk ki – áttelepítjük.