2018. január 27., szombat

Mégis kinek az emléke...


A hír...


"Perényi [felsőházi elnök] az előző napdélelőttjén, április 27-én, csütörtökön szóban tájékoztatta a püspököt [Ravasz Lászlót], hogy Északkelet-Magyarország vármegyéiben, a vasúti csomópontokon a csendőrség a zsidókat a gettókból a szabad ég alatt felállított karámokba tereli, s azzal a mesével, hogy csecsemőstül és nagymamástul munkára mennek, iszonytató körülmények között tartja fogva. Perényi arra kérte a püspököt, hogy az emberiesség nevében bírja rá Őfőméltóságát, hogy vessen véget a gyalázatos állapotnak. Bereczky leírása alapján [tanúvallomása címe: A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen] valószínűsíthető, hogy e napok egyikén, vagy tán éppen ugyanezen a napon adta át az auschwitzi jelentést püspökének.
     Ravasz másnap, 1944. április 28-án, amikor kihallgatásra ment a kormányzóhoz, már tudta, amit a kormányzó más források szerint már korábban is tudhatott.
     A kormányzót kivételes viszony fűzte a püspökhöz, hiszen maga is református volt, s így a püspök az ő püspöke, habár világi protokoll szerint kormányzóként felette állt. Ravasz püspök ezen a kihallgatáson mindenesetre túltette magát a világi hierarchia által megszabott kereteken, s immár erőteljesebben arra kérte a kormányzót, amire saját feljegyzése szerint már korábban is felszólította, hogy a zsidók ellen elkövetett atrocitások felelősségét hárítsa el magától; amit megakadályozhat, azt akadályozza meg, mert itt olyan cselekedeteket követnek el a magyarság nevében, amelyeknek szégyenét és felelősségét a világtörténelem és a művelt emberiség ítélőszéke előtt elhordozni nem tudjuk. Legalábbis Bereczky ezekkel a szavakkal jegyezte fel a püspök szavait. Sok kétségem ninc, minden bizonnyal így hangzott el a kormányzói kihallgatáson, ahol mindketten elhallgatták a másik előtt, amit abban a pillanatban tudtak, absztrakt formában mégis erről beszéltek. Ravasz püspök mindenesetre Őfőméltósága szigorodó arcvonásain azonnal láthatta az ellenvetést, de vállalnia kellett  szavai kockázatát. Neki az Isten színe előtt szóló lelkiismeret hierarchiáját kellett követnie. Szigorú szavak kíséretében adta át a kormányzónak azon értesüléseit, amelyeket Perényi Zsigmond, a Felsőház elnöke bízott rá.
    Amikor a nyíregyházi események a tudomására jutottak, válaszolta a kormányzó, nyomban felhívta a belügyminisztert, nagy patáliát csapott, aminek következményeként azonnal leküldték a két illetékes belügyi államtitkárt, s ő úgy értesült, hogy a botrányos bánásmódot beszüntették. Ha így történt is, nevezzük meg gyorsan a két államtitkárt, akit a rendcsinálás kedvéért Nyíregyházára küldött volna a belügyminiszter. Baky László volt az egyik, Endre László a másik, s ezek ketten Veesenmayer német nagykövettel és Eichmann különmegbízottal a végső megoldás világos tudatában szervezték meg a zsidók gettósítását és deportálását. A logisztikai és organizációs feladat nagyságát nincs miért lebecsülnünk. Őfőméltósága mindenesetre azzal igyekezett lezárni a kínos témát püspökével, hogy a hadihelyzetre tekintettel a németek munkaszolgálatosokat követelnek, s ezt ő meg nem tagadhatja tőlük, s így egy pár százezer zsidó e minőségében fog az országhatáron kívülre kikerülni, ám hajuk szála nem görbülhet.
   Mint ahogy annak a sok százezer magyar munkásnak sem görbült haja szála, mondta Őfőméltósága, akik a háború kezdete óta Németországban dolgoznak.
     Ekkor a püspök nagy csöndesen és nagy sajnálkozással állapította meg magában, írja Bereczky, hogy a kormányzó úr Őfőméltóságát félrevezették. 
    Ma különösen kijózanító hatású nyomtatásban látni hiszékenységük tanúságát. Egyikük sem feltételezi, se a püspök, se a lelkész, hogy a kormányzó, aki saját bevallása szerint Ferenc József császár szárnysegédjeként, a bécsi udvarban sajátította el a magas diplomácia alapvető fogásait, egy ilyen főbenjáró ügyben szemérmetlenül hazudik az egyházfő szerepét betöltő püspöknek. Az időpontokat a történészeknek nem sikerült egyértelműen dokumentálniuk, de Horthy minden bizonnyal néhány nappal annak előtte kapta meg az ellenállási mozgalomtól az auschwitzi jelentést, mint hogy egyházának püspöke nála járt, azaz a kihallgatás időpontjában mindketten jól ismerték azokat az adatokat és tényeket, amelyekről nyíltan és világosan  egykük sem merészelt a másikkal szót váltani.
   Mondhatni, Őfőméltósága pofátlanul hazudott, a püspök pedig a korszak hierarchikusan alkalmazott viselkedési szabályaihoz igazodva hallgatott.
     A két mesés törpe, Kököjszi és Bobojsza, valamint más csodálatos gyermekmesék írója, Török Sándor adta át az auschwitzi jelentés egy másik példányát Horthy menyének, Edelsheim Gyulai Ilona grófnőnek.Ők jóval későbbre teszik az átadás időpontját. Török Sándor nyárról ír, de se a hónapot, se a napot nem rögzíti emlékiratában, Edelsheim Gyulai Ilona grófnő pedig saját naplója alapján július harmadikára datálja az aktust emlékiratában. Kárpátaljáról május 15-én indult el az első vonat Auschwitzba, s azokban a hetekben és hónapokban, amíg a marhavagonokba préselt hatszázezer vidéki magyar zsidót július közepéig el nem szállították, a kormányzót különböző forrásokból származó értesülések alapján több intézmény és több jótét lélek értesítette a nagy utazás valóságos céljáról és végállomásáról. A kormányzó pedig a maga bécsi, udvari kultúrájával minden alkalommal úgy tett, mint aki először hall erről a rémségről, és mélységesen fel van dúlva tőle, de a szükséges intézkedéseket természetesen már régen megtette.
     A német megszállást követő zűrzavaros napok egyikén, azaz a március 19-ét követő napokban ugyanezt a tájékoztatást Őfőméltósága megkapta Cavallier Józseftől, aki a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökeként, Éliás József Jó Pásztor Bizottságához hasonlóan, embermentő tevékenységet folytatott, s együtt is működtek ebben. Egyiküknek sem volt kétsége afelől, hogy a német megszállásból a zsidók elpusztítása következik, s nemcsak a kormányzó úr Őfőméltóságát, hanem egyházaik püspökeit is ebben az értelemben tájékoztatták."

(Nádas Péter: Világló részletek)
      


2018. január 6., szombat

Háromkirályok



Sagrada Familia, Barcelona


József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
ůgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

1929. december



A héten


"A gyerekeimmel egyébként múltkor kiszámoltuk, hogy a stadionok árából minden általános iskola minden osztályába lehetne hozatni anyanyelvi angoltanárt, akik heti két órában taníthatnák a gyerekeket. Önmagában ez óriási változást hozhatna a hazai humánerőforrás fejlettségében." http://hvg.hu/itthon/20180104_Zsiday_Viktor_interju

***

"A lélek nem narrálható. Ha az volna, mivégre a művészet? A léleknek van története, de nem abban tárulkozik föl, hisz’ sosem az esemény, csakis annak belső tapasztalata számít. Erről azonban roppant nehéz beszámolni. Aki tehát leragad a láthatónál, s csak az életrajz miniciózus tényeit rakosgatja egymásra szép sorban, tévúton jár. Az ember több annál, amit tesz. Hát még annál, amit vele tesznek." https://24.hu/kultura/2018/01/01/rohrig-geza-piros-cernat-kotnek-az-emberek-labujjara/

***

Teréz körút, ma, többemeletes óriás plakáton az Echo tv reklámja, rajta 4 figura, az egyik Bayer Zsolt. A szöveg: A NEMZET HANGJA.