Na, akkor holnaptól (ma délutántól) nyári szünet.
2011. június 30., csütörtök
2011. június 29., szerda
Közállapotaink
A piacon árult fekete pólón fehér felirat: "Értem amit mondasz csak leszarom" (így, központozás nélkül).
2011. június 25., szombat
Egykori istvánosok érettségi bankettjén voltam. Ott volt mindenki: akik maradtak az Imrében, akik Tatára, Pestre, a Dobóba, az Erzsébetbe (...) menekültek. Az istvános tanáraikat hívták meg (és egyetlen nem istvánost), akik két éve, egy éve máshová menekültek vagy kényszerültek. Lélekben mindannyian istvánosok vagyunk.
Ez a társaság úgy emlékszik rám, amilyen voltam. S már csak egy ilyen évfolyam van.
Ez a társaság úgy emlékszik rám, amilyen voltam. S már csak egy ilyen évfolyam van.
2011. június 22., szerda
A közmondások igazsága
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ez az ember nagyon meg volt elégedve magával. Hízelgett az önérzetének, ha a fülébe jutott, hogy a háta mögött vezérnek nevezik. Meg volt győződve róla, hogy fellépése kifogástalan, erkölcse szilárd, hite rendíthetetlen. Sőt, még olyan gyarló dolgokhoz is ért, mint például a divat.
Történt egyszer (kétszer, sokszor) azonban, hogy egy másik tükör mást mutatott róla, mint a sajátja. Ragadós a keze – kelt szárnyra a hír. Bizonyosat a tükör tudott.
Emberünk első, lányos zavarában felismerte magát az elé tartott tükörben. Kicsit később azonban – nálánál okosabb embereket meghallgatva – ravaszkodni kezdett: az nem is ő, a látszat csal, nem is úgy volt... A tükör a hibás. Nosza, vádat emeltek a tükör ellen.
Aztán az ember eltűnt. Egyesek szerint megbetegedett. Ki tudja... Ma már azonban önbizalma a régi, fellépése kifogástalan, erkölcse szilárd, hite rendíthetetlen. Szeretné, ha újra vezérnek neveznék. Ő annak tudja magát. Az információs társadalomról azonban kevés ismerete van. Azt gondolja, a hírek gyalog járnak – ha egyáltalán –, a megyehatárok áthatolhatatlan akadályt jelentenek, a falusiak pedig tudatlanok.
Nem azok. És ismerik a közmondásokat is.
Emberünk első, lányos zavarában felismerte magát az elé tartott tükörben. Kicsit később azonban – nálánál okosabb embereket meghallgatva – ravaszkodni kezdett: az nem is ő, a látszat csal, nem is úgy volt... A tükör a hibás. Nosza, vádat emeltek a tükör ellen.
Aztán az ember eltűnt. Egyesek szerint megbetegedett. Ki tudja... Ma már azonban önbizalma a régi, fellépése kifogástalan, erkölcse szilárd, hite rendíthetetlen. Szeretné, ha újra vezérnek neveznék. Ő annak tudja magát. Az információs társadalomról azonban kevés ismerete van. Azt gondolja, a hírek gyalog járnak – ha egyáltalán –, a megyehatárok áthatolhatatlan akadályt jelentenek, a falusiak pedig tudatlanok.
Nem azok. És ismerik a közmondásokat is.
2011. június 12., vasárnap
Mostanában
kertekről olvasok. Az egyik könyvben találtam ezt a verset:
William Henry Davies: Nincs idő
Az életnek mi haszna, mondd,
ha egyre hajszol, űz a gond?
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a nap zizegve
csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
táncot lejt: várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát!
S nem várhatsz: menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
hogy egyre hajszol, űz a gond?
(Képes Géza fordítása)
William Henry Davies: Nincs idő
Az életnek mi haszna, mondd,
ha egyre hajszol, űz a gond?
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a nap zizegve
csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
táncot lejt: várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát!
S nem várhatsz: menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
hogy egyre hajszol, űz a gond?
(Képes Géza fordítása)
2011. június 9., csütörtök
Nagy pillanatok
Örülök, hogy az oktatásügy egyik súlyos problémájára megoldást találtak.
Örülök, hogy most egy időre elfogytak a dolgozataim.
Örülök, hogy most egy időre elfogytak a dolgozataim.
2011. június 8., szerda
A gyermek második mese helyett elalvás előtt barkochbázik apával. Odáig jutnak, hogy egy római császárra gondolt. Közben súgva megkérdezi tőlem, hogy európai-e, milyen nyelven beszéltek Rómában... Apa rákérdez, de nem Caesar, nem Néró. Aztán diadalittasan: – Hát Marcus Aurelius! E. bácsi mondta, hogy van egy könyve, amiben az van, hogy itt írta a kvádok földjén...
A hálószobánk ablakából a Garam torkolatára látni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)