2009. október 31., szombat

Mese és valóság

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy uralkodó, aki a szántás-vetéstől kezdve az aranybányászaton keresztül a táblaképfestésig mindenhez egyformán jól értett, és mindenről tudni akart, ami birodalmában történik, és mindent személyesen hagyott jóvá, így látástól vakulásig dolgozott. Ezért azt gondolta, az alattvalói minden este elalvás előtt hálát rebegnek a mindenhatónak, hogy az ő boldogulásukra áldozza az életét. Történt azonban egyszer, hogy a fülébe jutott: birodalma egyik színházában valami mozgolódásféle észlelhető. Eszébe jutott, hogy ezzel a színházzal valami terve vagy dolga volt vagy lenne, de hát mit mozgolódnak ezek, majd sorra kerülnek, olyan még nem volt, hogy ő valamit a lehető legfényesebben meg ne oldott volna. A mozgolódás azonban erősödött: a bérletesek nyugtalankodtak, mi lesz a több évre előre megváltott bérlettel, a színészeknek már kiosztották a következő előadások szerepeit, a főrendező nehéz, de kézben tartható évadra számított... Aztán menesztették: mi az, hogy "nehéz" vagy "kézben tartható"? Minden eddiginél fényesebb! - hála az uralkodó áldozatos gondoskodásának.

A színházba új főrendezőt neveztek ki - pályázata az uralkodó szerint kiváló volt, a színészek és bérletesek ezt nem tudják megítélni vagy szándékosan rossz hírt terjesztenek. Az új főrendező kifogástalanul dolgozik, az uralkodó iránti hűsége töretlen, az útmutatások szerint végzett munkája nagy szakszerűségről és teljes odaadásról tanúskodik. Rövid idő alatt lecserélte a régi színészgárda nagy részét, a vezető színészek helyére néhány statisztát is felvett... Igaz, viharos gyorsasággal fogy a bérletesek száma, úgy hírlik, már az egyötödük más színházat látogat. A főrendezőn azonban nem látszik aggodalom, ő már a hamarosan zászlót bontó művészszínházra gondol. Hamletet ugyan még nem rendezett, de ha az uralkodó művészszínházat alapít, akkor az az lesz. 'Mit nekem egy Hamlet'...



***

Találkozóra hívott az otthagyott tizedikes osztályom: együtt akartak lenni, mielőtt megindul az elvándorlás. Verset mondtak, ott voltak a szülők, rózsát kaptam és ajándékot - szalagavató szalag nélkül és ballagás egyben. Csak az osztályfőnöki beszéd volt suta. Most van vége: szétszóródik egy közösség.




"A Szent István Gimnáziumban tanuló utolsó osztályától hálával, megbecsüléssel és köszönettel."

Köszönöm.

"Nem állíthatom, hogy soha nem győzhetett még az igazság. Ez előfordulhatott. De az már nem, hogy föl is állt volna a győztesek dobogójára – oda, ahol minden záptojás eltalálhatja -, hanem ha győzött, hát észrevétlenül távozott a legeldugottabb hátsó kapun, ahová hívei vezették szorongva. Lehet, hogy ezért nincs adatunk arról, hogy előfordult-e már ilyen, akkor hol és mikor?" (Ancsel Éva XXV.) - ez olvasható rajta.


Update 11. 03. Folytatódik. Plusz kilenc.

2009. október 29., csütörtök

Kis, könnyű fejtörő

Ezeket a feladatokat 4. osztályosoknak szánták. Szerintetek mi a megoldás? Vasárnap a kommentekhez beírom, hogy szerintem mi, és a javítókulcs szerint mi.


I. Mi az üdvözlőlap
elkészítésének helyes sorrendje? Írd a pontsorokra a megfelelő sorszámo­kat!

....... Egyik kezünkkel rögzítsük a lapot, a másikkal dör­zsöl­jük zsírkrétával a papírt a falevél fölött! Eköz­ben a falevél körvonala és erezete is kirajzo­lód­ik.
....... Vágjunk ki egy levelezőlap nagyságú téglalapot, és hajtsuk ketté!
....... Majd helyezzünk egy falevelet erezetével fölfelé az asz­tal­ra! Fedjük le fehér vagy színes papírral!
....... A kész képet az előkészített lapra ragasztjuk. Belülre ír­juk az üdvözlő szöveget.


***


II. Mi a boríték elkészítésének helyes sorrendje? Írd a pontsorokra a megfelelő sorszámokat!

....... A négyszög közepének meghatározásához hajtsuk fél­be a lapot úgy, hogy a két fele fedje egymást! Ezután nyis­suk szét! A másik két szemben fekvő lap­szélt hajt­suk egymásba!
....... A negyedik sarkával zárjuk le a borítékot! El­ké­szült a boríték.
....... A két hajtásvonal kereszteződése adja a négy­szög kö­ze­pét, erre hajtjuk rá a két egymással szem­beni sar­kot.
....... A harmadik sarkát annyival hajtjuk a közép­pon­ton túl, hogy könnyen ráragaszthassuk a már össze­haj­tott sarkokra.


***


III. Békésen aludt az oroszlán a nagy fa tövében. Egy egér végigszaladt a testén. Az orosz­lán fel­ser­kent és megragadta. (...)


Helyettesítsd más szóval vagy kifejezéssel…!
felserkent:

***

IV. A következő kifejezésben a négyzet és a háromszög is különböző egyjegyű természetes szá­mot (0,1, 2, 3 stb.) jelent.

8∙□+ 5∙∆ = ?


a) Mennyi lehet a legkisebb eredmény? ........................
b) Mennyi lehet a legkisebb páros eredmény? .........................
c) Mennyi lehet a legnagyobb eredmény? ..........................
d) Mennyit ér a  és a ∆, ha az eredmény 21?  = ........................ ∆ = …………..

2009. október 27., kedd

Egy elmaradt beszélgetés margójára

A Polgári Esztergomért Egyesület vendége lett volna ma este 6-kor Botos Máté, a PPKE Bölcsészettudományi Karának dékánja. Az egyesület elnökével tervezett beszélgetés témája: "Konzervativizmus a XXI. században". A rendezvény kezdete előtt fél órával az egyesület elnöke a Szeretgomon bejelenti, hogy a beszélgetés elmarad: "Felkért előadónkkal közösen, egy őt ért különös megkeresés miatt, voltunk kénytelenek így dönteni. (…) Bízunk benne, hogy városunk közélete hamarosan normális mederbe terelődik, és a nagy érdeklődésre okot adó rendezvény egy későbbi időpontban megtartható lesz."

- A Polgári Esztergomért Egyesületet egy jól körülhatárolható csoport megalakulásától kezdve ellenségként kezeli - ez a kívülálló számára is nyilvánvaló.
- Az egyesület elnöke már két hasonló körülmények között elmaradt rendezvényükre emlékeztet.

Ezek után felmerül az emberben néhány kérdés:
- Ki az, akinek a "különös megkeresés"-ét egy katolikus egyetem dékánja respektálja?
- Miből ered, hogy respektálja?
- Mi következik abból, hogy respektálja?
- Érdekelheti-e ezek után az esztergomi polgárt, hogy teoretikusan mit jelent a konzervativizmus, ha itt és most a gyakorlatban leckét kapott belőle?
- A "bízunk" meg a "hamarosan" nem önáltatás-e, mit jelent a "későbbi időpont"? ("... negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi...")

„Megtartható lesz...” Újjászülethetnek a repülő egyetemek. Úgy látszik, visszafelé kell menni ahhoz az időben, hogy majdan előre lehessen lépni.

2009. október 26., hétfő

Szerinted?

Kora reggel volt, az utcák tiszták, üresek, a pályaudvarra mentem. Ahogy a toronyórát órámmal összehasonlítottam, láttam, hogy sokkal később van már, mint hittem, sietnem kell, e felfedezésemtől megrémültem, elbizonytalanodtam utamban, nem ismertem még jól a várost, szerencsére akadt a közelben egy rendőr, odasiettem hozzá, és lélekszakadva kérdeztem tőle az utat. Mosolygott, s azt kérdezte:
- Tőlem akarod megtudni az utat?
- Igen - mondtam -, mert magam nem találom.
- Add föl, add föl! - mondta, és nagy lendülettel elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák.


Ez egy közismert parabola. Te hogy értelmezed?

2009. október 25., vasárnap

Selmecbánya

"Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya.

Bocsássa meg az ottani érdemes magisztrátus ezt a becsmérlést, nem akar lenni sem sértés, sem gúny, különösen az élőkre vonatkozólag, kik bizonyára nem tehetnek róla, hogy az őseik olyan bolondos helyre építkeztek. Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez.

Ha végigjárod e maga a természet által kikövezett várost, szíved csordultig megtelik humanisztikus érzelmekkel, s elérzékenyülten sóhajtasz föl: "Hát még itt is emberek laknak?"

A vidék kietlen, rút, az időjárás mostoha.

A zimankós "Szitnya", a "felhők szeretője" erővel aszott keblére húzza le szeretőit, akármerre tartanak.

Ha felhője nincs, mint a mellőzött vénleány, duzzog, fölfújja magát. Ha tehát eső nem esik, szél sivít végig a zigzugos utcákon, a sikátorokon. Szomorú város ez!"
– így ír Selmecről Mikszáth. Én nem ilyennek látom.

Egészen pontosan emlékszem: 1986. december 30-án jártam először itt. Ködös idő volt, lucskos, olvadó hó, a szemerkélő havas esőben a Szent Katalin-templom melletti piacon árulták a korbačkát. A város valóban a szomorú képét mutatta, mégis valami megragadott, azóta sem ereszt.

Köztudott Selmecbányáról, hogy a középkorban jelentős bányaváros volt, hogy Petőfi (akkor még Petrovics) Sándort az édesapja német szót tanulni küldte ide, hogy az Akadémia (egy része) innen költözött Sopronba, talán az is ismert, hogy a végzős középiskolások szalagja itteni diákszokásból származik (s eredendően zöld, hiszen az éretlenséget jelképezi)... Talán kevesebben tudják, hogy az itteni Kálvárián forgatta Huszárik Zoltán a Szindbáb bizonyos jeleneteit, s most fedeztem fel, hogy ebben a városban született Bulla Elma és Magda Vášáryová, Menzel Sörgyári capricco c. filmjének gyönyörűszép Mariskája.

Sokszor és minden évszakban jártam már Selmecbányán, utoljára másfél éve, május 1-jén. Időnként újra látni vágyom, s akkor menni kell: mindössze 100 km Esztergomtól. A több mint 20 év alatt sok épületet rendbe hoztak, több állapota újra romlani kezdett, de még évtizedekre van mit csinálni. Olyan ékszerdoboz, mint Český Krumlov - csak nem olyan állapotban. És -1993 óta - szintén a világörökség része: de mint tudjuk, a rang pénzzel nem jár, csak több turistával. Mi most nem sokkal találkoztunk: magyarokkal (3-4 család gyerekekkel), egy német párral és egy nagy csoporttal a Kachelmanban (itt akartunk ebédelni, de egy órát kellett volna várni - továbbálltunk, a Penzión Matej éttermében ettünk, jót, az ételek magyarul is fel vannak tüntetve).

A Kachelman egyébként a városban az első színvonalas panzió volt, az éttermét sokáig Pandának hívták, leggyakrabban ide jöttünk, Nóra kicsi kora óta úgy azonosítja, hogy itt van a nagy pocakos bácsi, akinek söröshordó van a vállán (egy cserépfigura) - hát ez már nincs. A kicsi, nagyon hangulatos étterem bezárt, az udvarban nyílt egy nagy, elegáns - kár. De láthatóan fut a szekér. Másfél éve a Príjemný Oddych panzió éttermében ettünk (a másik színvonalas szállás - már a két szállodán kívül), ezért nem tudom, mikor történt a változás, de ezután inkább ezt fogjuk keresni. Úgy vettük észre, eltűntek a belvárosból az üzletek - volt egy bányavágatok mintájára berendezett élelmiszer a Grand Hotel Matejjel majdnem szemben, zöldséges, ruhabolt stb. -, nyílt viszont több kávézó, étterem, kocsma.

A város honlapján található fotók szerint a nyári rendezvények idején sok vendég van. A honlap alapján azt gondolnám, hogy a hazaiakon kívül angolul és magyarul beszélőkre számítanak elsősorban, ehhez képest azonban magyarul nem olvasható semmi (5 szó!). Érdemes megnézni a szlovák, ill. angol nyelvű változaton a 20. század elejéről származó képeslapokat - nem egyen magyar a felirat. De jöjjenek a képek a mai Selmecbányáról!


A közelben kialakított parkolóban hagytuk a kocsit, s a Leányvárhoz sétáltunk fel: a 16. század második felében a török ellen emelték, ma bányatörténeti kiállítás van benne.


A Leányvár felől így látszik a Kálvária. Néhány éve felmentünk oda - messziről rendben lévőnek tűnt a barokk épület, közelről sajnos nem. Nem sok körmenet mehet oda.


Nagyon szépen, frissen felújított épület, mielőtt a fő utcára kiérnénk (a nagyon rossz állapotban lévő zsinagóga közelében).


Kiértünk a fő utcára. Ez egy jobb sorsra érdemes saroképület egyik ablaka - a földszinten egy (nekünk) új kocsma, ennek terasza elfoglalja a belváros eddigi legnagyobb parkolójának (kb. összesen 8-10 kocsi) a felét.



Egy omló vakolatú házon talált szép kapudísz - elbarmolva egy üzlet táblájával (az üzlet már nem működik).



Napóra a Grand Hotel homlokzatán.



Jó kis kávézó a fő utcán.


Bájosan bumfordi angyalkák - kapudísz.


Nagyon szépen kivitelezett új kapu.


Egységes utcakép. Jobb oldalon nincenek épületek, rálátni az egy szinttel lejjebb lévő házak tetejére. Az utca a Szentháromság térre fut ki.


Itt is volt szecesszió.

A kép középpontjában (ahol füst van) a Klopačka: a toronyból verték ki kalapáccsal a műszakváltást.


A Szentháromság tér - balra a volt evangélikus iskola, ahol Petőfi és Mikszáth is tanult (amióta én ismerem, lakatlanul és egyre rosszabb állapotban). Jobbra egy mellékutca elején a Príjemný Oddych .


Az Óvár.


Útban az Óvár felé.

A háttérben a Városháza tornya - gyönyörű az órajáték. Az előtérben a Szent Katalin-templom egy részlete.


A fő utcáról (a Városházától kicsit följebb, a túloldalon) láthatóvá tettek, kinyitottak egy belső udvart.



A városban nagyon szép, új építésű családi házakat is találtunk egy korábbi itt jártunk alkalmával az egyik hegyoldalban. A történelmi belváros elég lakatlannak tűnik. Gondolom a selmeciek többsége a lakótelepen él. A városközpont vasárnap, idegenforgalmi szezonon kívül ma is meglehetősen néptelen volt. Október vége felé a szűk katlanban már gyorsan árnyékba, homályba borultak a lejjebb felvő utcák, fél 4 felé eltűnt a hegyek mögött a nap. Tartósan ködös, esős időben ez bizony nyomasztó lehet. Nekünk most szerencsénk volt: hol ritkább, hol sűrűbb ködben jöttünk idáig, de 10-15 km-rel a város előtt kiértünk belőle, az utolsó kilométereket gyönyörűen sárguló bükkerdei úton tettük meg, s Selmecbánya napfényben fogadott. Hazafelé azonban voltak útszakaszok, ahol 200 m-re csökkent a látótávolság.

Fotók: Rafael Balázs

2009. október 24., szombat

52

Az ajándékot a kávéval együtt még reggel az ágyban megkaptam. Selmecre készültünk, de talán holnap jobb idő lesz... Nóra már reggelire is tortát akart...



Igazi őszi, borús idő, csend és béke. Délután meleg takaró alatt Mihancsik Nádassal készített beszélgetéskönyvét olvasom, két-három éve nagy élmény volt, most itt-ott felütöm, gondolkozom, olykor elszunnyadok...

"Az önmagunkról kialakított kép van is, meg nincs is. Az ember nagyon flexibilis, és nagyon későn ismeri föl a saját határait: nagyon későn tudja meg, hogy ő milyen. Az igazi negatív tulajdonságaikat például még a nagyon jelentős személyiségek sem képesek fölismerni, mert ez a belső kép olyan mértékű átrendezését követelné, ami már egy külső szempontot érvényesítene. Ilyen külső szempontja az embernek nincs, ezért mondtam, hogy önképünk van is, meg nincs is. A külső szempont csak néha és sohasem rendelésre szólal meg, amit aztán az ember a halálban, a halál előszobájában viszontlát mint egyedüli mérvadót. De addig a tulajdonságai dominálnak, a tulajdonságai működnek, és ehhez nincsen külső nézőpontja. Illetve van: a másik ember."

Írás közben Cseh Tamást hallgatom, s ezt most magamra értem:

"Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok,
Én már nem leszek másik
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig."

2009. október 23., péntek

Faludy

Költészet. Versek a szabadság- és hazaszeretetről az olvasni és érteni tudóknak. Nem vagyok ismerős. De egyetértek.


A pontonhídon állok

A pontonhídon állok,
az ég halvány és tiszta.
Távol Amerikából
miért jöttem ide vissza?
Hogy romjából az ország
építését segítsem?
Ez volna az igazság?
Még századrésze sincsen.
Vagy hogy a Duna hangját
esténként újra halljam,
vagy mert szeretem András
király sírját Tihanyban,
a vízpartot Keszthelyen
és tornyait Budának?
mert annyian kedvelnek
és annyian utálnak?
mert négyzetméterenként
több itt, mint ott, a szellem,
de senki sincs, ki megvéd,
mert ritkaság a jellem?
mert dúlt sírokban szerte
itt fekszik annyi ősöm?
vagy mert minden domb, lepke
és gyom jóismerősöm?
vagy mert itt belelátok
az emberek fejébe
és mert enyém a lányok
s az asszonyok szeszélye?
vagy csak kíváncsiságom
ösztönzött, hogy megnézzem:
lesz ünnep még e tájon,
vagy nincs már mit remélnem?
Mindez csupán kulissza,
mellébeszélés, maszlag –
önzésem hajtott vissza,
hogy költő maradhassak.
Szebb volt a mások földje
s nem tartanék hazámmal,
ha sodronyként nem kötne
ide minden hangszálam,
mert nyelvvel-szájjal lógok
terajtad, Magyarország,
ahogy az acéldróton
csügg szájjal a légtornász,
tapsolni itt tapsolnak,
csak itt lehet lebegnem
az űrben, s itt kapok csak
sóhajt, ha majd leestem.


1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
és igyekszünk előre.
Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,
rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
s nem leszünk nedves tőle.
Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
mosolygó, piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,
remények temetője.
Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
mikor kiér belőle.


Van-e honvágyam, kérded

Rokonaim, barátaim
közül már éppen eleget
aláztak, kínoztak és öltek
meg amazok és emezek,
hogy a folytatást jobb Londonban
élnem végig. A sok halott
éppúgy fáj, mintha otthon lennék.
De itt ordíthatok.


Szerény deklaráció

Szovjet nacsalnikok,
jenki hülyék helyett,
hazai cenzorok,
párttitkárok helyett,
siker, pénz, kényelem
és törtetés helyett
tudjátok mi vezet?
A lelkiismeret.


Fakul a remény

Erazmus s Morus, közel ötszáz éve
azt hitte: a sors jobb jövőt kínál,
hogy aranykor jön, boldogság és béke,
mert három eszes, fiatal király
került a trónra, mert a könyvterjesztés
tudást visz szét, s az oktatás a kor
jó szelleme – s azután észrevették,
hogy pusztulás lesz, háború s nyomor.
Azt képzeltem én is, mikor a Szovjet
szelíden összeomlott, hogy most jobb lesz
s az ezredvégre csillagfény terül.
Hogy tévedek, már régen észrevettem.
Pénzéhes, gyilkos bestia az ember,
ki most sem akar élni emberül.


Arany János

Sötétedik. Szobámban az ablak mellett állok
s a Margit hidat nézem. Mellém lép Arany János.
„Mi van”, szól „Szalontával?” – „Román már hetven éve,
mint Várad vagy Kolozsvár.” – „Mondjad, ki felel érte?”
„Önkényünk s a háború. Még Ferenc József kezdte,
akit te is utáltál. S a német Hitler veszte.”
„S aztán?” – „Negyvenöt évre jött az orosz hódoltság.
Aki él, az elnémult vagy szörnyen megtaposták.
De erről rossz beszélni. Kádár is ölni kezdett,
többet, mint Ferenc József.” – „Nem tudsz valami szebbet?”
„Tudok. Pár bátor ember, kik sohasem engedtek,
s ötvenhat. Mint negyvennyolc. Fájdalmas, szent emlékünk.”
„Szóval végünk van?” – kérdi. „Nem”, mondom, „nincsen végünk.
Vagyunk és leszünk.” Félénk mosollyal összenézünk.

2009. október 22., csütörtök

Ír, olvas, beszél...


Nyelvet tanul

Itt tartunk most a cirill betűk elsajátításában - már nem sok van hátra. Ezeket a szavakat olvasni is tudja, jelentésüket is ismeri. A rajzok úgy készültek, hogy úgy döntöttünk, most gyakorlás lesz: kigondolta, hogy mit tud, lerajzolta és odaírta a nevét.

***

Nyelvészkedik

Mér' azt mondják, hogy 'jóészakát', mikor azt kellene mondani, hogy 'jó éjszakát' vagy 'jó éj szakát'?! Meg van olyan is, hogy 'jóccakát' - ezt mondják a Magyar vándorban.

***


És rajzol


Ezt a szegény Hannah Montanát annyira utálom (interneten nézi a gyermek, én tavaly óta tudom, hogy egyáltalán a világon van) - de hát ő a sztár a Nóra korosztályának. Egyetlen pozitívum, hogy angolul "énekel".

2009. október 19., hétfő

Szerinted? / По-твoeмy?

Életem legmeghatározóbb olvasmányai között tartom számon a Mester és Margaritát, érintőlegesen a regényhez kapcsolódva itt és itt már írtam róla. Az eheti párbeszédkísérlethez ebből a ből veszek egy részletet.


- Most pedig, kérem, számoljon be a kivégzésről.
- Megkérdezném, mi az, ami elsősorban érdekli a helytartót.
- Nem lázongott-e a tömeg? Nem próbálta-e kimutatni felháborodását? Ez a legfontosabb.
- Nem, semmi efféle nem történt.
- Akkor jó. Személyesen állapította meg a halál bekövetkeztét?
- Efelől nyugodt lehet a helytartó.
- És mondja... adtak nekik inni, mielőtt fölfeszítették őket?
- Adtak. De ő - s a vendég behunyta szemét - nem fogadta el.
- Kicsoda? - kérdezte Pilátus.
- Bocsánat, hégemón! - kapott észbe a vendég. - Nem mondtam a nevét? Ha‑Nocri!
- Az eszeveszett! - kiáltott fel Pilátus, és nem tudni, miért, elhúzta az arcát. Bal szeme alatt lüktetni kezdett egy ideg. - Hogy valaki mindenáron napszúrás­ban akarjon elpusztulni! Visszautasítsa, ami törvény szerint dukál! És milyen szavakkal utasította vissza?
- Azt mondta, köszöni szépen - felelte a vendég, ismét behunyta a szemét -, és nem haragszik azokra, akik halálát okozták.
- Kire nem haragszik? - kérdezte Pilátus halkan.
- Azt nem mondta, hégemón...
- És prédikálni nem próbált a katonák jelenlétében?
- Nem, hégemón, ezúttal nem volt bőbeszédű. Csupán egyet mondott: hogy az emberi gyarlóságok közül a gyávaságot tekinti a legsúlyosabb bűnnek.
- Mire értette ezt? - kérdezte Pilátus, és a vendéget meglepte a hégemón izgatott, elfúló hangja.
- Az nem derült ki. Furcsán viselkedett, mint általában mindig.
- Miben állt a furcsasága?
- Minduntalan igyekezett a körülötte állók szemébe nézni, hol az egyiknek, hol a másiknak; és egész idő alatt furcsán, zavartan mosolygott.
- Egyéb semmi? - kérdezte a helytartó fátyolos hangja.
- Egyéb semmi.


Ti is a gyávaságot tartjátok-e a legnagyobb bűnnek? Ha igen, miért, ha nem, akkor mit? Mit jelent/mi a gyávaság - Bulgakov regényében és egyáltalán?


— А теперь прошу сообщить мне о казни, — сказал прокуратор.
— Что именно интересует прокуратора?
— Не было ли со стороны толпы попыток выражения возмущения? Это главное, конечно.
— Никаких, — ответил гость.
— Очень хорошо. Вы сами установили, что смерть пришла?
— Прокуратор может быть уверен в этом.
— А скажите... напиток им давали перед повешением на столбы?
— Да. Но он, — тут гость закрыл глаза, — отказался его выпить.
— Кто именно? — спросил Пилат.
— Простите, игемон! — воскликнул гость. — Я не назвал? Га-Ноцри.
— Безумец! — сказал Пилат, почему-то гримасничая. Под левым глазом у него задергалась жилка. — Умирать от ожогов солнца. Зачем же отказываться от того, что предлагается по закону? В каких выражениях он отказался?
— Он сказал, — опять закрывая глаза, ответил гость, — что благодарит и не винит за то, что у него отняли жизнь.
— Кого? — глухо спросил Пилат.
— Этого он, игемон, не сказал.
— Не пытался ли он проповедовать что-либо в присутствии солдат?
— Нет, игемон, он не был многословен на этот раз. Единственное, что он сказал, что в числе человеческих пороков одним из самых главных он считает трусость.
— К чему это было сказано? — услышал гость внезапно треснувший голос.
— Этого нельзя было понять. Он вообще вел себя странно, как, впрочем, и всегда.
— В чем странность?
— Он все время пытался заглянуть в глаза то одному, то другому из окружающих и все время улыбался какой-то растерянной улыбкой.
— Больше ничего? — спросил хриплый голос.
— Больше ничего.


A вы cчитаeтe тoжe трусость одним из самых главных человеческих пороков? Еcли да, пoчeму, ecли нeт, тoгда чтo? Что значит трусость – в ромaнe Бyлгaковa и вooбще?

2009. október 17., szombat

Annál rosszabb a tényeknek...

"Harminccal kevesebb tanulóval, valamint az elbocsátott és az önként távozó tanárok helyett felvett tizenkét új pedagógussal kezdi a tanévet az esztergomi Szent István Gimnázium."

"Nyáron egy osztálynyi gyermek ment el másik iskolába. Azt viszont le szeretném szögezni, hogy a tanév nyugodtan elkezdődött, van órarend, minden rendben zajlik. Nem néhány tanár, hanem az iskola pedagógiai programja, a tantestület, a közös munka biztosítja a színvonalas oktatást"- nyilatkozta az igazgató az évnyitó után.

A hivatalos magyarázat:

"Az iskola nem lehetetlenült el.

Az iskola oktatásának színvonala és jó híre a korábbi vezetők és az iskola tanárai tevékenységének, túlzó követelésének és indokolatlan sértődöttségének, a közreműködésükkel megvalósuló újabb és újabb botrányoknak köszönhetően hanyatlani kezdett. Az önkormányzat ebbe a folyamatba még a rendelkezésére álló szűkös eszközökkel sem tudott beavatkozni a régi iskolavezetés és a hangadó tanárok körül kialakult ellenállás miatt. Az, hogy például mostanában egy osztálynyi diákot az értük felelősséget érző szülők más esztergomi középiskolákba írattak át, kizárólag a Szent István Gimnázium előző vezetőinek és tanárai egy részének köszönhető."

Aztán a nagy nyugalomban és rendben röpke két hét alatt még egy osztálynyi gyerek távozott. Pedig előző vezetőik és tanáraik jó része már nem volt ott.

"...ki-ki legjobb tudása szerint a kollégák közül teszi a dol­gát, dolgozunk, tanítunk. A tanórákat, foglalkozásokat rendesen megtartjuk, a szülőkkel a kommunikáció folyamatos, úgy látom, itt minden nagyon kiegyen­súlyozott úton megy, úgy, ami vélhetően egy hatékony működést tesz lehetővé" - nyilatkozta egy hete az új igazgatóhelyettes.

Tegnapi híreim szerint az iskolából távozó diákok száma már 80 körül van (mentek a Dobóba, az Erzsébetbe, Tatára, Budapestre, Szentendrére - vállalva a napi 3 órás utazást is). Vélhetően a legjobb tudásnak, a nagy-nagy kiegyensúlyozottságnak és hatékonyságnak köszönhetően.

2009. október 15., csütörtök

Az irodalom az élet tanítómestere x.

Orbán Ottó: A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról


az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok

(Lakik a házunkban egy költő c. kötet, 1999)

2009. október 14., szerda

Tudósítás Abszurdisztánból

"Tisztelt Polgárok!

A jelenlegi kormány önkormányzatokat sújtó pénzelvonási technikája során a költségeket a helyhatóságokra, a lakosságra terhelik. Olyan helyzetbe hozzák az önkormányzatokat, hogy kényszerű lépéseket tegyenek meg, ami miatt a - jogos - ellenérzések nem a valódi hibáson, a jelenlegi kormányon, hanem az önkormányzatokon csapódnak le.

A szemétdíj esetében sincs másként.

(...)"

A levelet az Esztergomi Köztisztasági Kft. ügyvezető igazgatója küldte, a levélben a szemétszállítási díj brutális (több mint 100%-os) megemeléséről értesít.

Hogy mi ebben az abszurd? Nem az emelés, hanem a magyarázat. Az ember azt gondolná (normális világban legalább is), hogy egy szolgáltató cég szolgáltat - nem politizál. Csakhogy ez a kft. önkormányzati cég.

Az emberben felmerül néhány kérdés:
- Ha másfél éve tudták, hogy a kertvárosi szemétlerakót 2009-ben be kell zárni (uniós szabvány magyar elfogadása 1999-ben!), akkor mire várt az önkormányzat? (Másfél év tétlenkedés volt az István-ügyben is.)
- Egy város adott összegből gazdálkodik: vannak kötelező és nem kötelező feladatai. Pl. a Hídlapot fenntartani évi 150 millióból nem kötelező.
- Kíváncsian várom, mi lesz a magyarázat hasonló intézkedések esetében jövőre, ha a kormány- és az önkormányzati többséget ugyanaz a párt adja.

***


Esztergomért, a városért - adja hírül a hídlap.net. "Szimpátiatüntetést szerveznek a városvezetés és Meggyes Tamás polgármester mellett péntek 18 órától a Széchenyi téren. A rendezvényen több ismert közéleti személyiség is felszólal, a beszédeket követően a Bikini és a Filip Gyuri Band ad koncertet."

Esztergomot senki sem támadta. A város nem egyenlő a polgármesterrel, nem azonos az önkormányzattal, az önkormányzat sem egyenlő az önkormányzati többséggel - bár ilyen evidenciákat leszögezni Szent István városában (ígérem magamnak: ezt a kifejezést utoljára használom) maga a lázadás.

"...jól szervezett lejárató kampány..."
"...néhány személyes ellentét miatt magát sértve érző, azért bosszút forraló hőzöngő..."
"...városhoz méltó magatartással és hozzáállással, nem pedig lejárató kampánnyal, gyűlölködéssel és uszítással lehetne orvosolni".

FALTÓL FALIG, PADLÓTÓL MENNYEZETIG ÉRŐ TÜKRÖKET JAVASLOK.

***


Nekünk is telefonáltak ma, invitáltak a tüntetésre: megtudtam, hogy maga a polgármester mond beszédet egybegyűlt szimpatizánsainak. Az utolsó mondat így hangzott: "Védjük meg Esztergom tízéves gyarapodását, védjük meg közös értékeinket!" De hát ki fordul itt az értékek ellen? Ki akar itt bármit elpusztítani? Kivel szemben kell az értékeket megvédeni? Menjek tüntetni magammal szemben? - mert hatalomközeli portálok és fórumozók szerint egyike vagyok a város ellenségeinek.

***


A szalmaszál. Amibe kapaszkodni lehet. Ami leúszott a Dunán. Aztán megint egy szalmaszál. Megint...

2009. október 12., hétfő

Szerinted?

A múlt hétfői részlet Gion Nándor Latroknak is játszott c. tetralógiájának első regényéből, a Virágos katonából való. A regényfolyam harmadik része, az Ez a nap a miénk a Délvidék visszafoglalásának idején játszódik. A Gion-regény után ezért újraolvastam Cseres Tibor Hideg napok c. művét - gimnazista koromban találkoztam vele, valószínűleg a filmet is láttam, de igazán nem emlékeztem rá. Az e heti "Szerinted?"-hez ez a mű adta az ötletet. Eddig a számomra legvisszataszítóbb irodalmi alak (mondhatnám azt is: embertípus) Sarkadi Oszlopos Simeonjában Vinczéné volt - mostantól Dorner tizedest is ebben a kategóriában helyezem el.

Harmadik napja folyik az újvidéki megtorlás (Cseres regénye szerint az áldozatok száma háromezer-háromszázkilenc): sorban jönnek le a lékhez a már fehérneműre vetkőzött férfiak, öregek, nők és gyerekek is. Az alábbi részletet Szabó (Dorner rajparancsnoksága alatt szolgált) idézi fel a börtönben, 4 évvel az esemény után.



"Délután kettőkor kis terepjáró autón érkezett oda egy vezérkari őrnagy - minek mondjam hozzá, hogy úr? - egyszerűen csak őrnagy. Még mozgott az autója, de már nyitott ajtón kiabált kifelé, mintha megbolondult volna, hogy "tüzet szüntess! tüzet szüntess!".

Még maradt abból a csapatból vagy tizenöt-húsz ember. Ezekkel mi legyen?

Dorner meg a csendőr törzs nagyon összegyakorolták már magukat, egymásra néztek: ezeket már nem szabadna meghagyni!

- Te vagy a katona - mondta a csendőr -, te jelentsd!

Ezzel a csendőr hátrább lépett, a maradék népség mögé, Dorner meg előre. Olyan katonás vigyázzban várta be a vezérkarit, hogy a jutasi őrmesterek se különbül. A vezérkari kénytelen volt megtorpanni előtte, a cövek előtt:

- Alázatosan jelentem, ezek itt mán mindent láttak, mindenbe bele vannak egyesülve, tessék mán hagyni, hogy befejezzük a munkát velük.

A vezérkari csak nézte-nézte Dornert, aztán a maradékra vetette a szemét, Dorner meg folytatta:

- Úgyis mindjárt ebédelni mentünk volna...

Dorner meglóbálta a kezét. Ezt viszont még Sasvári szakaszvezető úr se engedte volna meg.

Hideg volt még mindig, ha nem kellett dolgozni, mozogni az embernek.

A vezérkari lehúzta komótosan bal keziről a kesztyűt, egy pecsétgyűrű volt a középső ujján, azt a hüvelykujjával ügyesen a tenyerébe fordította, s már ütött is abban a szent percben."



Nektek ki a legellenszenvesebb, legundorítóbb irodalmi hős? Örülnék, ha bemutatnátok (idézettel és/vagy saját szóval)!

2009. október 10., szombat

Elképesztő

"... el kell menni onnan, ahol a ronda dolgok történnek, ki kell lépni abból a képből, ahol a Megváltót korbácsolják” - gondolja Rojtos Gallai, Gion Nándor nagyapjáról mintázott hőse. Próbálkozom, néha sikerül. Aztán a hírek visszarángatnak a valóságba. Úgy látszik, minden fokozható: kérdőív is van, aláírást is kérnek... Önkormányzatiság és pártpolitika, az egyes ember(ek) különböző szerepei - jól össze van itt kutyulva minden. És indulatok és erő és hatalom...

Déjá vu érzésem támadt, újra elővettem Márait (Föld, föld!...).

"... kényszerítenek, hogy öntudatosan semmisítsem meg magamban a tiltakozó 'én'-t. Mert ezt akarják. Módszereik - a kényeztetésnek és a fenyegetésnek, a mellőzésnek és a csábításnak hajszálfinoman kidolgozott változatai - hatékonyak: akit így megcéloznak, egy napon már nem látja a valóságot, sem tulajdon sorsát. Elkövetkezik a pillanat, amikor már nemcsak közönyös, halálosan fáradt, reménytelenül hitetlen - eljön a pillanat, amikor már hisz abban, hogy mindez így van rendjén. A szabadság nem realizált, állandósult állapot, hanem állandó törekvés valami felé - és az agymosás megsemmisíti a tudatban ezt a törekvést, mert akit így 'kezelnek', egy napon arra ébred, hogy már nem akar szabad lenni. Akkor megmagyarázza önmagának, hogy a 'nép' érdekében mond le a személyes szabadságról, a 'nemzet' érdekében él kényelmes kivételezett újosztály-életet."

Ők vajon hányan vannak?

"Az állás, a mindennapi kenyér, a gyerekek iskolája, mindez fojtogatóan, valóságosan veszélyben volt: meg kellett menteni, napról napra, amit lehetett. És mégis, volt más is, ami fontosabb, mint az állás vagy kenyér. Van valami, ami végszükségben fontosabb a legtöbb ember számára, mint minden más, amit a nagy próbán veszíthet: az önbecsülés. A sok hazudozás, a vásott-kopott paródiák után az emberek most felismerték a valóságot: a veszélyt, hogy reájuk akarnak kényszeríteni valamit, amiben nem hisznek. Azt akarják, hogy őszintén fogadjanak el valamit, amit megvetnek. El akarják venni az egyetlen megmaradt emberi rangot tőlük, ami fontosabb, mint a társadalmi szerep, a jólét, a karrier: a jogot, hogy a maguk hite szerint legyenek emberek, társadalmat építő, tatarozó lények."

No és hányan nem hagyják?

2009. október 8., csütörtök

Szülőházam

Későn fekszem, s ha tehetem, későn is kelek. Reggel még az ágyban olvastam Gorkij Életrajzi trilógiáját, éppen nagyanyóról volt szó, s hirtelen bevillant az álmom: a nagyszüleim házának udvarán állok, felnőtt vagyok, vannak körülöttem ketten-hárman, nem világos, hogy kik. Valaki azt mondja, hogy a ház vályogból van, én tudom, hogy nem, lelki szemeim előtt látom hátulról, Hársasék felől is... Meg akarom venni.

Ennyi az álom (ritkán álmodom, vagy legalább is nem emlékszem rá). Most, hogy Gorkij felidézte bennem, gondolatban végigjárom gyerekkori otthonom: a patakparton áll, hosszú, keskeny az udvar, nincs fű, Nahaj Mari néniék háza délelőtt árnyékban tartja, a patakból származó kőből van a járda. Az udvarból rálátni a templomtoronyra.

A ház fehér színű, elöl régi típusú hármas osztású ablak, fölül három kis négyzet ablakszemmel - ez az "első ház". Az ablak előtt labdarózsa az előkertben, virágok, fűszernövények. A hosszú házon négy ajtó: az első kétszárnyú, fakó kék a színe, tőle jobbra nagy, balra kisebb, szimpla üvegű, négyzetrácsos, kék verendaablak, az ajtóhoz 3-4, fölfelé szűkülő lépcső vezet. A verendán virágok (muskátlik, fukszia, karácsonyi és másmilyen kaktusz), két kék, zománcos kannában a csevice, a bejárati ajtóval szemben a „kiskonyha” üveges ajtaja, balra az „első ház”, jobbra a „hátrósó ház” ajtaja, úgy emlékszem, szintén üvegesek. A „kiskonyhának” egy kis ablaka a verendára néz, ez a helyiség a fűtési idényben a lakókonyha: benne balra a fehér színű kredenc, szemben a nehéz, nagy asztal hokedlikkel és a „masina”, jobbra egy zöld-sárga-barna kockás pokróccal letakart „dikó”, az ablak alatt vizespad, az ajtótól balra a mosdó (fehérre festett vasállvány lavórral), fölötte tükör. A első háznak egy ablaka az udvarra is nyílik, a szoba nem fűthető, nincs is kéménye, nagyanyám idősebb fiáék alszanak itt, ha olykor jönnek – a disznóölésre érkező vendégek ágyában a meleget a sütőben előmelegített tégla vagy cserép adja. A hátrósó háznak két ablaka az udvarra néz (ebben a szobában születtem), itt töltjük a téli estéket: nagyapám 3 körül parazsat visz a masinából a bordó vaskályhába, 5 tájban átmegyünk a konyhából – ők és mi ketten, unokák. Sötétben hallgatjuk az esti mesét, a híreket, világít a rádió zöld fényszeme. Alsós vagyok. A verendaablak télen jégvirágos, a körmömmel rajzolok bele.
A „nagykonyha” ajtajában szimpla üveg, az ablak alatt közvetlenül a konyhakőtől elütő, kemény, sárga színű kő – olyan, amilyet gyerekkoromban még Szécsényben a fő utcán is láttam egy darabon, esős időben iszonyúan csúszott. Itt volt az apu „műhelye”, itt suszterkodott 19 évesen akkor is, amikor ’44 szilveszterén hallotta, hogy az Aranygomb felől ágyúznak – ekkor jöttek be az oroszok. A nagykonyhában láttam még nagyanyámat szőni, itt fosztották a tollat, itt dolgozták fel a disznót, télen szalmában itt tárolták az almát, körtét. De nyáron ez volt a lakókonyha. A lócán ültem, amikor nagyanyám libát kopasztott, forrázott, tépkedte a pihéket - szörnyű szag. (A „téli” vagy kiskonyhában a mosást nem szerettem: fateknőben, szappannal – nagy volt a gőz.)
A „komra” ajtaja emlékezetem szerint nem kék volt, talán tejeskávé színű, még hátrébb nyílt az istálló: ameddig én vissza tudok emlékezni, állatok már nem voltak, ott tartották a szerszámokat. A komrából - itt már írtam róla - lehetett felmenni a padlásra: ahogy felértünk, ott volt a kukorica (talán búza is), nagyapám telente morzsolta, a száraz csinka jól égett a masinában. Ajtó vezetett ebből a padlásrészből a nagyobb térbe: itt jó meleg volt, a ház elején ki lehetett kukucskálni, az ember látta a patak túlpartján álló portákat, figyeltem az udvarokon mozgó embereket, néztem, ki jön-megy a Palóc úton. Ezt a láthatatlan leskelődést nagyon élveztem.

A ház végéhez volt ragasztva a kemence: kenyeret már nem láttam sülni benne, nagyapa nyár végén gyümölcsöt aszalt. Mögötte volt a tyúkól, az „emeleten” laktak a tyúkok, lenn a nyulak. A sarokban a libák elkerített része, aztán a disznóól két állatnak, végül a WC. Mindez fából. Leghátul volt a trágyadomb, ahogy fogytak az állatok (ahogy öregedtek a nagyszülők), úgy lett egyre kisebb. Az ólakkal szemben, a Nahajék kerítéséhez közel volt egy téli és egy nyári körtét termő fa s talán egy almafa - ez utóbbi kettő között a hinta, de túl közel a kerítéshez, nem lehetett igazán repülni. A hátsó kertben zöldség termett: paprika, paradicsom, hagyma, sárgarépa, petrezselyem.

A házban 1971-72 óta nem jártam – vagy 15 éve elmentem a kapujáig, meglepve tapasztaltam, hogy barnák az ablakok -, nagyanyám halála után eladták, s nagyapa hozzánk költözött. Ébren is gondoltam rá: milyen jó lenne, ha meglenne. Ez a gyerekkorom helyszíne. Álmomban is foglalkoztat.

2009. október 5., hétfő

Szerinted?

A múlt heti részlet Babel Lovashadseregének Gedali c. novellájából való. Nemigen volt kedvetek reflektálni rá... Lássuk a következőt!

"A Virágos Katona szöges korbáccsal veri a Megváltót a kőoszlopokba épített képeken. Homokszürke ruha van rajta, és a mellén egy hatalmas, sárga szirmú virág. A rikító sárga virág egyáltalán nem illik a képekre, és vele együtt a katona sem, hiszen senki másnak nincs a ruhájára virág tűzve, sőt még a háttérben sem látszik egyetlen virág sem. Arról a sok tülekedő emberről látszik, hogy onnan nőttek ki, abból a kopár, homokos talajból, és valahogy mindannyian összetartoznak, a Virágos Katona azonban úgy járkál ott közöttük, mint aki véletlenül került oda, és ezért megbélyegezték egy nagy sárga virággal. Amikor először hosszabb ideig nézegettem a képeket, folyton az volt az érzésem, hogy a Virágos Katona ki akar lépni a képekből. Akkor még azt hittem, hogy mindez a sárga szirmú virág miatt van, de később rájöttem, hogy nem csak emiatt különbözik a többiektől, a virág tulajdonképpen nem is olyan fontos. A Virágos Katonának az arca más, mint a többieké. Ugyanolyan szakállas arc, mint a többieké, de hiányzik róla valami. Tudniillik a Virágos Katona nem szenved. Mindenki más szenved: a Megváltó, akinek vérzik a homloka a töviskoszorú alatt, a farizeus, aki leköpi a Megváltót, Simon, a cirénei ember, akinek át kell vennie a keresztet a leroskadó Jézustól, a hóhér és az egész bámész népség mind, mind szenved, mindegyiknek látszik az arcáról, hogy boldogtalan. Az egyetlen boldog ember a Virágos Katona. Komoly az arca, majdnem zord, de bozontos, barna szakálla mögül mégis mintha folyton mosolyogna egy kicsit, és az egymástól távol eső szemeivel úgy néz az emberekre, mintha azok nem is léteznének. És ezután már mást is felfedeztem: a Virágos Katona mindent rosszul csinál. A többiek értik a dolgukat; a katonákat vezénylő százados is, a keresztet készítő ácsok is, a hóhér is, a Virágos Katona azonban hallatlanul ügyetlen. Sisakja félrecsúszott a fején, a lábát esetlenül emelgeti a Megváltó mögött, és a szöges korbácsot is úgy fogja, és úgy lendíti meg, hogy szinte biztosra vehető, hogy mindjárt az ő nyakára tekeredik. A következő képen a korbács mégis a Megváltó hátán csattan, de úgy, hogy a szöges végei visszamerednek a Virágos Katona felé, aki komoly arccal mosolyog, mintha nemcsak a körülötte tolongó emberekről nem tudna semmit, de még a kezében tartott korbácsról sem. Furcsa volt ez nagyon, és én egy pillanatra arra is gondoltam, hogy talán hülye a Virágos Katona. De nem, határozottan értelmes arca van, nem hülye, egyszerűen csak boldog. És akkor elhatároztam, hogy megállapítom, miért boldog a Virágos Katona."

Ez most egy regényből vett részlet. A főhős, Rojtos Gallai István megfejti a titkot: a Virágos Katona csak testben van jelen - lélekben kilép az adott térből és időből, kiszakítja magát az éppen zajló eseményekből, ha úgy tetszik: teremt magának egy másik világot.

Szerinted lehetséges-e ez? Ha lehetséges, miben/hogyan teremthető meg, fenntartható-e a valóság ellenében? Ha lehetséges, jó-e ez? Ti mit gondoltok? Örülnék, ha megírnátok...

A következő "Szerinted?" egy hét múlva, hétfőn jön.

2009. október 4., vasárnap

Tegnap

A 2004-ben érettségizett osztályommal találkoztam: büszkék rá, hogy istvánosok voltak. Többen töltöttek ösztöndíjjal hónapokat külföldön. Beszámolójuk, tapasztalataik alapján egy másik világra nyílik rálátás: egy derűsebb, segítőkészebb társadalom és egy gyakorlatiasabb, friss szellemű oktatás képe rajzolódik ki. S bár van, aki kinn maradt, van, aki visszamegy, mégis a döntő többség itthon akarja berendezni az életét. Van, aki el tudja képzelni, hogy nyugdíjas koráig a mostani foglalkozását űzi, van, aki tovább akar lépni, s van, aki a munkáját pénzkeresetnek tekinti, és önmaga kiteljesítését más területen találja meg. Józanság, elszántság, okos mérlegelés - 23-24 éves ifjú emberek... A körülöttünk dühöngő dilettantizmus, mértékvesztés és indulatok ellenére az ember újra meggyőződhetett róla, hogy van egy normális világ is.

2009. október 2., péntek

Ezerrel

A Hídlap 56 oldalon 34 ezres példányban megjelenő hetilap. Az impresszum szerint a fő- és a lapszerkesztő mellett 10 munkatársa és két tördelőszerkesztője van. Az újságot alapvetően Komárom-Esztergom megye 5. számú választókörzetének településein terjesztik - ingyenesen. "A piaci igényekhez igazodva 2008. júniusában oldal- és példányszám növekedésen esett át" (betűhív!) - állítja kiadója, az önkormányzati tulajdonú EHÍR Kft. Hogy mennyire "komoly, helyi és regionális információkban gazdag, tájékoztató, közéleti és egyben szórakoztató magazin", saját tapasztalataikkal összevetve eldöntik az olvasók.

Nos: ez a lap ott szerepel volt iskolám linkajánlójában (á propos: tudja valaki, miben támogatja a helyi tv a gimnáziumot?), a nyomtatott változatot megkapta a diákok családjának döntő többsége, s híreim szerint ma a múlt heti számból a képviselő-testületi állásfoglalás fénymásolt példányát borítékolva?, a szülőknek megcímezve kiosztották a gyerekeknek. (Általam ellenőrizhetetlen információ szerint ezekből jó néhány az igazgatói iroda előtt landolt.)

Mire ez a túlbiztosítás? Csak nem ezért: "A polgármester valótlan, rágalmazó állításokat tartalmazó állásfoglalást fogadtatott el fideszes többségével Esztergom képviselőtestülete nevében a Szent István Gimnáziumban történtekről az oktatási miniszter tájékoztatására."

Statisztika

Szeptemberben Magyarország 49 városából 1 509 látogatóm volt, 11 347 oldalmegtekintésből 9 042 egyedi. Legtöbben naponta jönnek, s az éppen aktuális oldalt nézik meg. A két legolvasottabb bejegyzés ez meg ez volt.

2009. október 1., csütörtök

Küldetéstudat

Erre felhívták a figyelmem:

statler 2009.10.01. 02:24:11
azt is írd le, hogy kinek a barátai vagytok! Horn Gabi kisegít? SZDSZ-es magyargyűlölő senkik!

statler 2009.10.01. 02:25:44
szóval az van, hogy jövőre mentek! az országnak nem ilyen emberekre van szüksége! nem a bosszú népére! aki csak a nyelvében magyar!

Ezt ebbe a blogba küldte nyilván ugyanaz a személy:

Névtelen új megjegyzést írt a(z) "A hatalom arroganciája" című bejegyzésedhez:
hajrá Magyarország! mehettek a kibucba!
Bejegyezte: Névtelen , bejegyzés helye: ...egy élet tájairól, időpont: 2009. október 1. 2:27

Az illető (meg a csoport, ahová tartozik) azt gondolja, hogy ő(k) az ország. S hogy ki ez az illető? Nem kell a tűt a szénakazalban keresni, bizonyos légből kapott információk az Egyes Személyek Mindenféle Viszonyainak Feltérképezésére Létrehozott Bizottság köreiből származnak. Új elem viszont: én a "bosszú népé"-be tartozom. Kac-kac.