2009. február 27., péntek

Önfegyelem

A gyermek elment apával vásárolni, ilyenkor mindig jár neki valami. Kapott egy szép, kemény fedelű, vastag, vonalas füzetet. Miközben itthon megmutatta nekem, ezt mondta:
- Nagyon szerettem volna gumicukrot, de eszembe jutott, hogy te nem örülnél neki. És ezt választottam.

Az eset előhívott az emlékezetemből valami hasonlót. Még nem volt hároméves, amikor a játszótéren az asztalnál egy új autóval játszott egy kisgyerek - nagyobb volt, mint az itthoni matschboxok, talán azért is volt olyan vonzó. Legalább félóráig várt türelmesen, míg az a gyerek megunta. Aztán végre, a kezében volt... Akkor odaült egy anyuka a két év körüli kisfiával, aki erőszakosan követelni kezdte az autót. Nóra egy darabig úgy tett, mintha nem hallaná, aztán egyszer csak odaadta. Felvettem a lányom, elhoztam onnan, s csak akkor, már az ölemben kezdett el sírni.

2009. február 24., kedd

Állami iskolákat?!

"Sokak ... radikális változtatásokat javasolnak, többek között az önkormányzatiság felváltását állami irányításra, az intézményi szakmai önállóság helyett a tankönyvpiac korlátozását, a kötelező tantervek bevezetését, a felügyeleti rendszer visszaállítását" - írta január 9-én az ÉS-ben az OKM szakállamtitkára, aki nem ért egyet a tervekkel.

Az ÉS következő heti számában reagált a cikkre egy kutató, aki sajnálja, hogy Szüdi János balladai homályban hagyta a tervezett átalakítást, a jelenlegi közoktatási helyzetet pedig az államtitkártól eltérően ítéli meg.

A február 13-ai számban megszólalt egy másik kutató, aki az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal javaslatait (az előző kutató az OKA javaslatcsomagjának egyik szerkesztője) ironikusan így foglalja össze:
"Az igen erőteljesen propagált „új" konstrukció erősen centralizál, bemeneti oldalán pontos előírásokat tartalmazó, kimeneti oldalán részletes teljesítménykritériumokat rögzítő, a működést lehető legtöbb elemében folyamatosan ellenőrző és ennek alapján büntető-jutalmazó rendszer lenne. (...) A „bemeneti oldalon" a jelenlegi, úgymond tudományosan nem megalapozott, nem kellően kontrollált tantervi, tankönyvi piacot a tudományos és engedélyezett tantervek, tankönyvek (ideálisan: azaz egyetlen helyes és valóban tudományos) váltanák. Az intézményekben zajló folyamatokat két hatalmas mérési-értékelési, illetve ellenőrzési rendszer tartaná szemmel. Egyfelől, kidolgozásra kerülne - az ambíciókat tekintve - a világ legtudományosabb, legkomplexebb, a gyermeki, majd tanulói tulajdonságokat/teljesítményeket a születés pillanatától kezdve mérő, értékelő, visszajelző rendszere, amelyhez a korrekciós programokat „gyártó" és „szolgáltató" rendszer kapcsolódik. Másfelől, az elszámolhatóságot az új jogosítványokhoz, funkciókhoz „felerősített" és az Országgyűlés felügyelete alá rendelt Oktatási Hivatal biztosítaná. A hivatal három-négy éves gyakorisággal minden magyar iskolában átfogó vizsgálatot, értékelést végezne, amelyeket korrekciós, jutalmazási és szankcionálási javaslatok követnének."

Aztán tegnap kiderült, hogy milyen átalakításra gondol a miniszter: "A gyakorlati megvalósítás előkészítésére öt alaptételt dolgoztunk ki, ezeket javasoljuk most megvitatásra. Első alaptétel: Magyarországon szükség van állami fenntartású iskolákra azért, hogy a közoktatásban csökkenjenek az esélykülönbségek. Ezek kiegyenlítésére ma kizárólag az állam képes. Kettő: az állami iskolák nem rendeletileg, hanem tárgyalások útján, fenntartó-csere révén jönnének létre minden egyes olyan iskolafenntartóval, amelyik szükségét érzi, vagy lehetőséget lát arra, hogy iskoláját a továbbiakban az állam gondozza, és ezt kezdeményezi. Ugyanakkor az állam is kezdeményezhet ilyen tárgyalásokat. Három: az oktatás az ország állami iskoláiban egységes tanrend, egységes tananyag alapján történne. Ez a jelenlegi kimeneti pontokat - kötelező érettségit - szabályzó szisztéma fenntartása mellett az állami iskolákban az odavezető utat is nagyon világosan és egységesen szabályozza. Négy: az állami iskolákban közalkalmazottak dolgoznak, a tanárok az államtól kapják a fizetésüket. Értelemszerűen a munkáltató az iskola igazgatója, de az állam gyakorolja az alkalmazási jogokat, alakítja ki a feltételeket. Öt: az állami iskolák létrejötte semmilyen módon nem befolyásolja a jelenlegi iskolafenntartók belső működését. Az önkormányzati iskola, ha önkormányzati iskola akar maradni, akkor úgy működik, ahogy eddig, akárcsak az alapítványi vagy az egyházi is."

A legtöbbféle regálást itt találtam.

Az időpont: a 2010-11-es tanév. A véleményeket olvasva, egy nem normális országban élve... hát... Egyébként én régóta azt gondolom, a közoktatás az állam feladata, amit megoszthat (de nem lepasszolhat) mással is. (Ma - ahogy olvasom - mindössze 7 mezőgazdasági középiskolának az állam a fenntartója.) Az állami fenntartás nem kell, hogy tantervutasítás legyen, nem kell, hogy megölje mindazt, ami az elmúlt 20 évben pozitív volt... Az ördög persze a részletekben rejlik (majd ha ráérek, kicsit részletesebben).

2009. február 21., szombat

Főzés

Főzni támadt kedvem. Nem túl gyakran fordul elő, rendetlenül és rendszertelenül eszem, mégsem magam, hanem Nóra miatt ütöttem fel a szokásosnál jobban a konyhát. A kisasszony ugyanis szeret enni, s ez meg is látszik rajta, muszáj lenne a szénhidrátbevitelt mérsékelni. Vacsorára már egy hete nem eszik kenyeret, kakaó helyett beéri tejjel... Hétvégén azonban gyakorlatilag mindig túrós és nutellás palacsintát szeretne.

Nosza lett palacsinta, de spenótos-túrós töltelékkel. (Én a spenótot szószként nem eszem meg, de pl. tésztán igen). Olívaolajon megfuttattam egy kis zúzott fokhagymát, rá a mirelit spenótot, bele sót és kakukkfüvet, egyet rottyant, lehúztam a tűzről, és belekevertem egy negyed kiló túrót. (Máskor már kipróbáltuk juhtúróval.) A palacsintát mindig egy kis élesztővel csinálom (így jól lehet melegíteni), a papírvékonynál vastagabbra sütöm - ezzel a töltelékkel legalább cukor nincs benne. Eredetileg meglocsoltam volna tejföllel, megszórtam volna reszelt sajjttal, de korgó gyomrunkra tekintettel erről lemondtunk. A leves majorannás krumpli volt. Aztán sütöttem még fűszersóval és hártyavékonyra szeletelt fokhagymával ízesített pulykamellszeleteket, a köret céklasaláta (a gyermek persze "lapos" krumplit szeretett volna) - no nem a savanyú, hanem: a céklát megmosva, kettévágva megsütötte apa, aztán felkockázta, sót, köményt, apróra vágott vöröshagymát, olívát és egy kis finom ecetet adott hozzá. Így az ebéd holnapra is kész. Még ki akartam próbálni az itt talált lencsereceptet is - gyömbér, curry és bulgur nélkül (ilyenek nincsenek itthon), de így is nagyon ízlik. Fontos: nincs benne rántás.

PS. A rajz az én kérésemre készült - tükörből -, hogy teljes legyen a legszűkebb család galériája. A füllel még megfigyelési problémák vannak, sebaj.

2009. február 20., péntek

Micsoda innováció!

"... mi van azokkal, akik valóban ügyeskednek, mondjuk az adóval? Nem tőlük kellene biztosabban beszedni a pénzt?

Magyarországon történelmi hagyományai vannak annak, hogy az ilyen-olyan elit ragaszkodik a maga „adómentességéhez”. Ezt sajnos nem lehet egy csapásra megváltoztatni, mentalitás nem alakítható törvénnyel. Inkább az oktatásban lehetne valamit tenni a korrupció és az adócsalás ellen. Már az általános iskolában is azt kell tanítani, hogy az adócsalással a másikat károsítod meg." (Kiemelés tőlem.)

Hogy mi van?
Sírjak vagy nevessek?
Ha csak az iskolában nem...
De akkor még várhatunk egy darabig.

Tele van a hócipőm az adóelkerülés történeti magyarázataival, azzal is, hogy az illetékes szint, a törvényhozás simán tudomásul veszi a tehetetlenségét... S a mentalitás tényleg nem alakítható törvénnyel? Még jó, hogy Szent István meg Szent László nemigen ismerhették a mentalitás szót.

2009. február 17., kedd

És még Bambi is kapható...

Vajon hány olvasóm aktív szókincsébe tartozik bele a sulyok, sulyom és susulyka szó? Az enyémbe nem - magyartanár létemre sem, a sulyom még a passzívba sem. Mit keresnek ezek a szavak harmadikos lányom nyelvtan munkatankönyvében? Mit tankönyvében? A helyesírási szójegyzékben - vagyis a megtanulnivalók között.

(Nehogy tudatlanul haljunk meg: sulyok, sulyom, susulyka.)

De szerepel ott a Mohácsi Történeti Emlékhely, az Ópusztaszeri Történeti Emlékpark (egyéb, harmadikos gyerek számára ismerős intézménynevek mellett), a Márka szénsavas üdítő meg a Traubiszóda is. Vajon a Bambi miért mostoha?

2009. február 16., hétfő

Romák, iskolák

"Havas Gábor és Liskó Ilona 2004-ben azokat az iskolákat vizsgálta, ahová az átlagosnál több roma jár. Az igazgatók nagy része úgy vélte, hogy a cigány tanulók iskolai problémái a családjukban gyökereznek. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az iskola akkor sem lenne képes javítani a helyzeten, ha jobb felkészültségű pedagógusokkal, jobb feltételekkel és több pénzzel rendelkezne. A kutatók szerint az igazgatók többsége nincs tudatában annak, hogy az iskolában alkalmazott pedagógiai eljárások milyen nagy mértékben befolyásolják a romák tanulmányi sikerét."

Erről az jut eszembe, vajon hány olyan tanító van a pályán, aki egyetlen óra romológiát sem tanult. Emlékeim szerint néhány éve pl. a zsámbéki tanítóképző főiskolán megszüntették az oktatását.

"Ladányi János szociológus régóta óv az aprófalvak elsorvasztásától. A hetvenes évek elején elrendelt körzetesítés bizonyította, hogy a magukra hagyott szegény falvak egy része nem elhal, hanem gettósodik..."

"Az is biztos, hogy – idézve Forray R. Katalin nevelésszociológust – pedagógiai eszközökkel nem lehet megoldani a gazdasági és a társadalmi problémákat."


Egyetértek. Gyerekkori emlékeim felidézése kapcsán korábban én is ilyesmit fogalmaztam meg.

A ’70-80-as években gyakorlatilag magától felszámolódott a cigánytelep. A cigányok is előrébb léptek saját helyzetükhöz képest. Aztán a 90-es években ők is elvesztették a munkájukat, az újonnan felnövekvők nem is kaptak. Mire a kulturális igények kialakulhattak volna, a puszta létfenntartás is gond lett. Leírták a szociológusok, hogy mit eredményez ez. Munkahely kell, ki kell mozdulni a mikrokörnyezetből, látni kell, hogy lehet előrébb jutni: akkor a szülő majd elvárja a gyerektől, hogy nála többre vigye. A gyerek az iskolában 4-6-7 órát tölt, nem mindegy, hová megy haza. Tudom: tanulatlan ember nem kap munkát, képzett munkaerőre van szükség. De azt is tudom, hogy a tanuláshoz kevés az iskola meg a tanár. (Kellenek persze elhivatott és megfizetett, jól megfizetett tanítók, tanárok.) A családoknak kell segíteni (és nem minden családnak van erre szüksége!), a családoknak kell távlatot nyitni – eredményes közoktatási reform, az esélyegyenlőtlenség csökkentése túlmutat az oktatásügy feladatain és kompetenciáján.

2009. február 15., vasárnap

Irodalom, iskola

Főzés közben hallgatom a rádiót, két irodalomkritikus (az egyik Károlyi Csaba, a másikat nem tudom) a magas irodalomról és a lektűrről beszélget, vitatkozik: el lehet-e különíteni, mit mutatnak a sikerlisták, kell-e a kritikusnak a lektűrrel is foglalkoznia, vállalható cél-e, hogy valaki jó lektűríró akar lenni...

Maximálisan Károlyival értek egyet: engem is kimondottan zavar, hogy a könyvesboltokban a szépirodalom címszó alá van besorolva Pálffy Istvántól Tisza Katáig minden, megtévesztőnek tartom Stahl eladási számát Závadáéval egy sikerlistán szerepeltetni (a mennyiség a siker? - anyagi szempontból nyilván), semmi baj a lektűrrel (a lektűríróval), ha az akar lenni, ami (aki)...

Az irodalom határterületei c. témakörben középiskolában ma is lehet tanítani krimit, lektűrt, filmadaptációkat, megzenésített verseket, téma lehet egy-egy színházi előadás... Csináltam, csinálom, tapasztaltam: a tananyagba beemelt lektűrről a gyerekek azt hiszik: mert tananyag, magas irodalmi értéket képvisel (a könyvesboltban az ügyeletes sztár könyve meg irodalom) - pedig: viszonyítási pont. A krimi, a lektűr szórakoztat, kikapcsol, nem kell hozzá nagy szellemi erőfeszítés - ezekhez képest lehet megmutatni, hogy miben más a szépirodalom. Tanár ahhoz kell, amihez befogadói erőfeszítés szükséges. Az irodalomoktatás feladata szerintem - többek között - az értékközvetítés. Lehet, hogy ókonzervatív vagyok, arisztokratikus az ízlésem. (Tévedés ne essék: van színvonalas lektűr, de annyi valódi értéket nem olvastam még, hogy sajnálom az időt a limonádéra, untat. De ha a képernyőre írt lektűr nem is színvonalas, még a nyelvtanulás sem elég indok arra, hogy órán a Jóbarátokat nézessem (igazi mazochizmus volt, hogy helyettesítve ki kellett bírnom)). Persze jó, ha tudjuk, mi van a gyerekek fejében, milyen az ízlésük, az érdeklődésük. De ez nem jelenti azt, hogy ki kell szolgálni az ízlésüket. Régóta azt gondolom, szakítani kellene az irodalomtörténeti szempontú irodalomtanítással, tartalmilag és módszertanilag is nagy változtatásokra lenne szükség, kevesebb szerző és mű kellene, de sokkal mélyebben, több szempontból, közösen, akár együtt olvasva, érdekes, életszerű írásbeli feladatokkal, az internetet bekapcsolva a tanulásba... De az értékközvetítésről nem lehet lemondani. Szerintem.

"A kérdés valójában nem az, hogy kevesebbet tudnak-e a mai diákok (nem kevesebbet, mást), hanem az, hogy a pedagógia paradigmát vált-e abban az irányban, hogy a kliensek előzetes tudása és kívánsága, igényei, életvilága is fontos, nem csak a hivatalos tanítási kánonok. Az a kérdés, hogy az iskola úgy adja-e el a tanulandót, mint megkérdőjelezhetetlen bizonyosságot, vagy rámutat a viszonylagosságokra, és a tanulói életvilág tapasztalatainak bekapcsolásával, az összefüggések kritikus és aktív vizsgálatával, hálózatba szervezett tudáscserével teremt új, vitában kiszenvedett bizonyosságokat. A válaszút bonyolult döntésekre kényszerít. Hisz elindulhatunk az úton úgy is, hogy nem vesszük figyelembe, hogy a net-generáció tevékenységrendszere másfelé mozdul, mint ahogyan azt a régi generáció a saját ízlése, tudása, beidegződése, normarendszere alapján elvárná. Választhatjuk azt, hogy maradunk az egydimenziós, lassan adaptálható, tankönyv alapú tananyagok repetitív feldolgoztatásánál. Maradunk az egyoldalú, az instruktortól a tanuló felé irányuló információ-áramoltatásnál, a deklaratív tudás büntető jellegű számonkérésénél. Ezzel egy csapásra elidegenítjük a net-generáció tagjait, akik duzzogva vonulnak majd vissza kedvenc szociális hálójuk vagy internetes játékuk szubkultúrájába. Így kihasználatlanul hagyjuk azt a képesség-potenciált, amit gyermekeink többnyire önerőből, egymást támogatva sajátítottak el a világháló használata közben." (Kiemelés tőlem.)
Folyt. köv.

2009. február 14., szombat

Közérzet

Híreket olvastam, kommentárokat, jegyzeteket, blogokat, átlapoztam a helyi sajtót, s újra az az elviselhetetlen gondolatom támadt, hogy reménytelen ez a város, ez az ország. "Mohács jön. Nincsen se tatár, se török, se német, se orosz. Mégis Mohács jön. Önmohács" - írja egy publicista.

"Ne gyújtsd fel az erdőt, ne adjál tüzet az erdőnek, hanem ültess fákat, hogy egy új erdő növekedhessen" - mondja a meggyilkolt kézilabdázó apja.

Reménykedem egy új, az árkokon átlépő, racionálisan gondolkodni tudó és akaró nemzedékben. És elmegyek a városi szimfonikusok hangversenyére.

2009. február 13., péntek

Péntek este



Úgy látszik, nem ette még meg a kutya a telet, hideg szél fúj, ahogy jöttem haza, szállingózott a hó. Most rosét kortyolgatok, birsalmasajtot eszem, átfutottam a híreket - csömöröm van... Holnap sokáig alhatok, még lehet kellemesebb olvasnivalót a kézbe venni. Nóra már - hétvége lévén - az ágyamban durmol. Egy hete újra (harmadszor) A két Lotti az esti mese.

2009. február 12., csütörtök

Válaszvariációk

"Ha ön igennel válaszol, akkor támogatja, hogy eredeti állapotában építsük újjá a Fehér Tornyot, ha nemmel, akkor a csonka változat fennmaradását választja. Támogatja a fehér Torony teljes újjáépítését?"

"Ha ön igennel válaszol, akkor támogatja, hogy eredeti állapotában állítsuk helyre a Studiolót, ha nemmel, akkor a lapos betontető fennmaradását választja. Támogatja a Studiolo teljes újjáépítését?"

"Ha ön igennel válaszol, akkor a Vár aranykorát idéző Lovagterem újjáépítését támogatja, ha nemmel, akkor a jelentéktelenebb, kisebb épületek fennmaradását választja. Támogatja a Lovagterem teljes újjáépítését?"

IGEN mindhárom kérdésre, ha én lehetek a királykisasszony.
IGEN, de az eredetiség jegyében kéretik lebontatni a Bazilikát, visszahordatni a legyalult dombot.

"Az esztergomiak alapvető érdeke az, hogy a torony az eredeti, a most láthatónál sokkal szebb, pompásabb, XV. századi formáját, állapotát bemutató változat készüljön el a mostani torzó helyett. (...) Vitéz érsek udvara az európai udvarok egyik legcsillogóbbika volt. ... nekünk, esztergomiaknak ezt az értéket kell megmutatnunk magunkról."

Hogy mi az esztergomiak alapvető érdeke, azt aligha jelentheti ki egyetlen ember. Hogy mi az eredeti, mihez képest, szakemberek tudományos diskurzusainak tárgya lehet. Hogy milyen volt Esztergom királyi udvarként vagy a reneszánsz érsek korában... Hát igen. Világbirodalmak is tűntek el a történelem süllyesztőjében. Sic transit gloria mundi.

Jól együtt tudok élni azzal, hogy a város hajdani jelentősége, pompája a múlté. De esztergomi polgárként nem tudom elfogadni, hogy a városnak a turista hovatovább fontosabb, mint saját lakói. 19. éve itt élve figyelem, várom türelemmel a piac, a buszpályaudvar ügyének megoldását (még mindig csak a „majd”-nál tartunk), az utak, a játszóterek állapota katasztrofális – hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem. Az iskolavárosban az ingyenes közoktatásban van olyan iskola, ahol a tantermek kifestését, a függönyök beszerzését hosszú évek óta a szülők oldják meg, mert azt gondolják nem mindegy, milyen körülmények között töltik a gyerekek a napjaikat, de hogy a vizes blokkok felújítása is a szülők anyagi hozzájárulásával történjen…

NEM, NEM, NEM… A város lássa el alapfeladatait, ne urizáljon! Nem akarok Patyomkin-falut.

2009. február 9., hétfő

Kérdések

Egyik reggel azt kérdezi a gyermek:
- Apa, élnek még finnugorok?

Ma este mesére várva meg azt:
- Apa, ismersz valami Raffael Sándort?

Tudja isten, jobban szeretem az első típusú kérdést. Egyébként meg üdvözletem az összes közszolgálati(!) televíziónak, ahol olyan típusú munkát már réges-rég nem végez senki, hogy a műsorfolyam egyes darabjait egymáshoz illessze. Az esti mese időpontja sűrűn változik, olykor nincs is mese, a legritkábban kezdődik pontosan a kiadott időpontban, s ha késésben vannak is, adnak még egy kis szex- vagy brutális jelenetet az esti filmből, elhadarják a nap eseményeit... Láthatóan nincsenek tudatában, hogy a mesére váró gyerek ott ül a képernyő előtt.

Pacuha ország.

2009. február 5., csütörtök

Nézőpontok

"Szép a magasból, mint a templomének,
Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj
Dallamba olvad össze, míg fölér. -
Így hallja azt az Isten is, azért
Hiszi, hogy jól csinálta e világot.
De odalent másképen hallanók,
hol közbeszól a szív verése is."

(Madách: Az ember tragédiája)


Szüdi János, az OKM szakállamtitkárának ÉS-beli cikke olvastán jutottak eszembe Madách szavai. Az államtitkár összefoglalja az utóbbi bő két évtizedben az oktatásügyben végrehajtott, az egész rendszert érintő változtatásokat, amelyeknek eredménye, hogy "a közoktatásban ma a feladatmegosztás elve érvényesül: ágazati irányítás, fenntartói irányítás, intézményvezetés „leosztásban". (...) A jogok és kötelezettségek egymásra épülő rendszere ez, amely a törvényességen és egymás tiszteletén alapul, s amely akkor lehet eredményes, ha mindenki teljesíti kötelezettségeit, gyakorolja jogosítványait anélkül, hogy átlépné saját lehetőségeit, megsértve ezzel mások jogait." Az államtitkár a közoktatás sokak által hangoztatott válságának megoldására nem tartja jó javaslatnak az önkormányzatiság állami irányítással történő felváltását - ez az 1985 előtti időkhöz való visszatérést jelentené.

1981 óta dolgozom a közoktatásban: pályámat egy kisvárosban kezdtem, tanítottam a fővárosban, s 16 éve újra egy (másik) kisvárosban tevékenykedem. A végeken másképp látszik minden. Mert "szép a magasból", de az ideális feladat- és felelősségmegosztás a valóságban nem működik. Itt legalább is ez a helyzet. De az "itt"-nél nagyobb baj az, hogy nincs semmi, ami kikényszerítse.

Mert mi történik, ha a fenntartó túllép hatáskörén? A tapasztalat szerint semmi: jogászok dolgoznak azon, hogy a törvény betűje szerint minden rendben legyen - a szelleme zárójelbe tehető. Például az önkormányzat kiírja az intézményvezetői pályázatot 5 évre, majd belső, első pályázó esetében egyéves megbízást ad: tulajdonképpen bevezeti a „próbaidős igazgató” fogalmát. Ilyet a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény nem ismer, a képviselő-testület mégis több ízben így jár el. Eredménytelen pályázat esetén egyéves megbízást pályázat nélkül kaphat az oktatási intézmény megfelelő végzettségű alkalmazottja. Egy pályázat akkor eredménytelen, ha a képviselő-testület úgy dönt – indoklási kötelezettség nincs. A helyzet még érdekesebb, ha a pályázó kívülről érkezik: egy évre nem lehet kinevezni, ezért megbízzák 5 évre, majd az illető közös megegyezéssel kinevezése másnapján beadja az igazgatói megbízásról való lemondását úgy, hogy az egy év múlva lép érvénybe, s akkor majd újra pályázik. Nonszensz? De működik. Az önkormányzat nem vét a törvény betűje ellen sem, meg eleget tesz saját maga kreálta szabályának is. Az oktatási bizottságban szakemberek is ülnek, de az ottani meghallgatásról, a szavazati arányokról a testületi ülésen nemegyszer szó sem esik, a frakciófegyelem meghatározza a szavazati arányokat – döntenek, s vajon hányan olvasták a pályázatokat, a kötelezően előírt és beszerzett véleményeket? (Ezek a vélemények akár vezetői pályázatok elbírálásakor, akár intézmények átszervezésekor csak annyiban fontosak, hogy meg kell lenniük – tartalmuk, ha nem egyezik a fenntartó szándékával, a legkevésbé sem befolyásolja a döntéshozókat.)
A hétköznapi lét szintjén átpolitizált világban a fenntartó megmondja az igazgatónak, hogy ki lehet/nem lehet a helyettese, nyár közepén bekéri a tantárgyfelosztást… – s az lehet igazgató, aki eltűri, hogy a fenntartó túllépi jogkörét.

„Csak remélni lehet, hogy az eltelt több mint húsz év nem volt elég ahhoz, hogy a pedagógusok elfelejtsék, miképpen kaptak utasításokat a hivatalból eljáró tan- és szakfelügyelőtől, miképpen írta elő a rendtartás a kapcsolattartás formáját és rendjét az MSZMP települési szervezetével, miképpen kellett engedélyt kérni a minisztertől..." – írja az államtitkár.

Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik még találkozott szakfelügyelővel: komolyan vettem, amit tanácsolt, ha szakmai kompetenciái miatt komolyan lehetett venni, negligáltam, ha nem. De semmiféle utasítást nem kaptam. Lehet, hogy csak szerencsém volt. Arról tudomást sem szereztem - párttag nem lévén -, hogy a helyi pártszervezet mit írt elő. Utáltunk ugyan május elsején kötelezően felvonulni, de a politika ma sem mondott le arról, hogy az iskolákat presszionálja: tanácsos megjelenni a városi rendezvényeken, különben előfordul, hogy a helyi lapban önkormányzati képviselők felelősségre vonják a pedagógusokat, kétségbe vonják az iskola neveléssel kapcsolatos elkötelezettségét. (Ha már a politikai acsarkodás tönkretette az önkéntes közös ünneplés alkalmait, oda kell hatni, hogy elegendő számú legyen a hallgatóság.)

1985 előtt a miniszter adott engedélyt, ha egy iskola el akart térni a kötelező tantervtől, ma a fenntartó helyi önkormányzat szüntet meg korábban engedélyezett nyelvi-informatikai évfolyamot, bár a szakértő magas kockázatról beszél, felhívja a figyelmet a megyei és országos ellenkező előjelű tendenciákra, az iskolahasználók a megszüntetés ellen érvelnek, ráadásul az önkormányzat nagyarányú turisztikai fejlesztésbe kezd, sőt informatikai egyetemi képzést honosít meg a városban. A logikátlannak látszó döntés oka ismeretlen, a városnak törvény által előírt közoktatási feladatellátási és intézkedési terve 2007 óta nincs – fejben bizonyára létezik, de írásban még a szakértő számára sem hozzáférhető, már két éve átdolgozás alatt van.
A fenntartó összevonja két különböző profilú intézmény esti tagozatos képzését – erről augusztusban dönt, a rendelkezés szeptembertől érvényes. Ha csak a gazdasági racionalitás számítana, ott folytatódna a felnőttoktatás, ahol ennek sok évtizedes hagyománya van, ahol eddig is érettségiztettek a választható közismereti tárgyakból is. De nem így történik. Ha a két iskola azonos évfolyamon tanuló hallgatóit nem lehet beterelni (mint ahogy a szakértő is megfogalmazza) egy osztályba, akkor az összevonást kimenő rendszerben célszerű végrehajtani, hiszen anyagi megtakarítás a különböző pedagógiai programok miatt nincs. Megszületik a döntés az azonnali összevonásról, az eddig különböző program szerint tanuló hallgatók külön osztályban maradnak – papíron. S ha a valóságban nem, ki ellenőrzi?

Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak és betartatnak belőle. Január elsejétől megszűntek a közigazgatási hivatalok, az utódként létrejött regionális államigazgatási hivataloknak az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére nincs jogosítványuk.

Az iskolák legjobb gazdája a helyi önkormányzat – olvastuk, hallottuk, gondoltuk. De a helyi önkormányzatoknak a középiskolák fenntartása nem kötelező feladatuk, az oktatás csak pénzt visz el, ráadásul a gyermeküket középiskolába járató családok jó része nem a kisvárosban lakik, tehát nem itt szavaz – pénzszűke vagy egyéb szavazatszerző szempontok átrajzolják a „legjobb gazda” idealisztikus képét. A kisváros saját gimnáziumában az igények ellenére sem indulhat párhuzamos osztály a nyolc évfolyamos képzésben, de a városban működő egyházi fenntartású iskolában már a beiskolázás első évében meghirdetett egy nyolc évfolyamos osztály helyett is beiskolázhattak kettőt, és azóta is minden évben. Gondolhatnánk, hogy a város védi a saját általános iskoláit – ennek viszont ellentmond, hogy az egyházi fenntartású, teljes közoktatási rendszert átfogó iskolában első évben egy, aztán kettő, tavaly pedig már három első osztályt indítottak, s az intézmény fenntartójával a város megállapodást kötött, sőt évente 7 millió forinttal támogatja. Biztos, hogy jó a szabályozás? Egyenlők a feltételek?

„Nem vitatható ugyanis, hogy jobb felfelé mutogatni, kényelmesebb a „felsőbbség" által hozott döntést végrehajtani…” – írja Szüdi János.
A magam részéről azt gondolom, a felfelé mutogatás oka éppen hogy nem a kényelmesség, ellenkezőleg: a szakmai szempontok elsődlegessége a helyi pártpolitikai szempontokkal szemben. Egy normálisan működő országban bizonyára a helyi hatalom oktatási intézményeinek legjobb gazdája - abban az átmeneti időben, míg Magyarország is az lesz, jó lenne a közvetlen politikától távolabb lenni, s egy nagyobb szakértelemmel rendelkező szint irányítása alatt állni. Mert bizony a közoktatásban nagy bajok vannak, az ottani problémák elhivatott pedagógusok nélkül megoldhatatlanok. S éppen az elhivatottaknak nem lenne szabad arra a meggyőződésre jutniuk – Csokonait parafrazálva -, hogy az is bolond, aki tanárrá lesz Magyarországon.


Update
Mihály Ottó: A szakmai technokrácia mint csodaszer
Iványi György: Feladatellátás

2009. február 2., hétfő

Szárnyal és (új) szárnnyal

1. Átadták a gimnázium új épületrészét
Szárnyal az István

(Tudósít a Hídlap.)

És dübörög a gazdaság.

2. "Ha tárgyalások kezdődnek a választási rendszerről, akkor mindenről lehet egyeztetni, de a vegyes rendszert mindenképpen fenn kell tartani, mert a mostani szabályozás a pártlisták és az egyéni választókörzetek révén ötvözi az arányosságot és a személyes kapcsolatot a politikus és a választópolgár között - jelentette ki Navracsics Tibor."
(Kiemelés tőlem.)

Aha. És minden szinten.

2009. február 1., vasárnap

Ceruzaforgácsok x.

Ezen a télen hideg már volt, de legalább akkora és annyi ideig megmaradó hó, hogy a gyermek szánkózni tudjon, nem. Ezért is örültem, hogy ma kis ideig nagy pelyhekben hullt - de semmi. A múlt héten volt olyan reggel, hogy azt hitte az ember, itt a tavasz. De még nem bánom, ha tél van, csak fehérséget is szeretnék. Olvasom, hogy Spanyolországban hólánccal küszködnek, Madridban és környékén a napokban 30 cm hó várható. Ide is juthatna belőle.

Csütörtökön a Művészetek Palotájában voltunk A népzene ünnepén. Jók voltak Sebőék is, de őket ismerem, a Szászcsávási Zenekar a három prímással fenomenális, a délszláv zenét játszó Söndörgő fantasztikus, Pál István "Szalonna" nem különben. A román, cigány, magyar, délszláv zenét hallgatva az ember nem is érti, mi bajuk itt a Kárpát-medencében az embereknek egymással. A koncert kicsit késve kezdődött, s a kiadott műsorral szemben 11-ig tartott, negyed 1-re értünk haza. A gyermek velünk volt, a második félidőt nehezen bírta, a kocsiban már aludt. Gondoltuk, reggel nem ébresztjük, kicsit később megy iskolába, de ébresztés nélkül felkelt, neki menni kell. A kötelességtudat.

Tegnap végigolvastam Bokros tanulmányát. Józan látlelet és cselekvési program. És fájdalmas persze: kulturális szemléletváltást hirdet, harcot a járandósági kultúra ellen.
Két idézet az oktatás területéről:
"A középiskolák esetében azonban már lehet érdemi versenyről beszélni. A 14 éven felüli diák már beköltözhet kollégiumba, ahonnan csak hétvégeken látogat haza. Ha valamire, akkor a középiskolai kollégiumok hálózatára sokkal több pénzt és figyelmet, törődést, sőt szeretetet kell fordítani, mert itt dől el társadalmunk felének jövője, különösen a hátrányos helyzetűeké. Különösen a cigány származású fiataloké. A túl sok gimnázium mellett tehát újjáépítendő és megerősítendő a szakközépiskolák és a szakmunkásképző intézetek hálózata."

"Bátran és egyértelműen ki kell végre mondani, hogy Magyarországon nem szükséges ennyi és ilyen rossz minőségű felsőoktatási intézmény. A 77 akkreditált egyetem és főiskola közül érdemes megtartani maximum 20-25 intézményt, a többit pedig nem beolvasztani kell a megmaradókba, hogy azok még nagyobb vízfejet növesszenek, hanem be kell zárni."

Itt Esztergomban kollégium- és egyetem-ügyben éppen ellenkező előjelűek a törekvések.