2017. december 31., vasárnap

Ady Endre: BOLDOG ÚJ ÉVET

 

Ezuttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.

Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én
Gyönyörködve,
Óh én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kívánok.

Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kívánok.


2017. december 24., vasárnap

"1944 rettenetes telén anyámnak valahol még karácsonyfát is sikerült szereznie. Miközben a Návay Lajos utcai házat éppen aknatalálat érte és Budapest körül végleg összezárult a szovjet hadsereg gyűrűje, mi a kettészelt Damjanich utcai ház épen maradt felében gyertyát gyújtottunk a karácsonyfán a harmadik emeleti lakásban."

                                                                                               (Nádas Péter: Világló részletek)

2017. december 18., hétfő

Háború és béke

Szombaton volt a Vígszínházban a Háború és béke prömierje. A vasárnap délutánt a regénnyel töltöttem, felütöttem itt-ott, ellenőriztem magam - számomra otthonos világ: minden gyötrelem ellenére a harmónia ígérete...

A regényt két kötetben (a kék-fekete borítóst, 1971-es kiadás) másodikos gimnazista koromban, 1973 karácsonyára kaptam, az első kötettel töltöttem a téli szünetet. Mind a három Tolsztoj-nagyregényt még érettségi előtt olvastam, végső soron Tolsztoj miatt jelentkeztem orosz szakra.

Szkeptikus vagyok a regényadaptációkkal szemben, de csalódtam már kellemesen. Mintha divatja lenne a monumentális regények színpadra vitelének (József és testvérei, Mester és Margarita, Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű), mintha igény lenne nagy történetek megismerésére/megismertetésére, a nagy narratívák újraértelmezésére...

A bemutató óta eltelt két nap, kicsit távolabb vagyok a közvetlen élménytől: nincsenek rá superlativusaim, de nem rossz előadás, örülök, hogy láttam. Az elején sok a csinnadratta: fekete pólós férfiak jönnek-mennek a fekete-fehér díszletezésű színpadon, a közönség még gyülekezik; aztán kemény rockos hanghatások, Kuragin és a fiatal tisztek, ketten, akik bejelentik, hogy ők is játszhatnák (alkatilag) Pierre-t, de nem; aztán Anna Pavlovna Scherer estélye (a nagynéni megjelenítése minek?), és színre lép a három főhős: Andrej Bolkonszkij, Pierre Bezuhov és  Natasa Rosztova. Egyszeri látásra Wunderlich József Andrej hercegét érzem a leghitelesebben megformáltnak; Natasa csitrinek jó (bár inkább zavar, mint tetszik, amikor énekel), a beérésén még dolgozni kell, Pierre-t két nap után felülírta bennem a régi-régi filmváltozatból Szergej Bondarcsuk. Jó a Rosztov házaspár, Anatol Kuragin, az öreg Bolkonszkij herceg - sok Hélène Kuragina. 

Az előadás vége össze van csapva. Nem tudom, mennyire áll össze a kép annak, aki a regényt nem olvasta: feltűnik-e, érti-e, hogy a végén miért áll Natasa Pierre, Nyikoláj Marja mellé, nem jön át  Platon Karatajev szerepe sem Pierre életcéljának megtalálásában. (Zavart az is - még az első részben -, hogy Andrej tántorogva, még az összeesése előtt csodálkozik rá a nagy kék égre. Lehetetlen.) Napóleon megformálója (ifj. Vidnyánszky Attila) a közönségnek nagyon tetszett - szerintem a figura erősen el van rajzolva (nyilván rendezői koncepcióból).

"Mi az? Elesem? Megrogy a lábam" - gondolta Andrej herceg, és már hanyatt is esett. Kinyitotta szemét: azt remélte, meglátja, hogyan végződött a franciák meg a tüzérek tusája; szerette volna tudni, leszúrták-e a rőt hajú tüzért, elfoglalták-e az ágyúkat, vagy sikerült-e megmenteni őket. De nem látott semmit. Nincs már felette semmi, csak az ég, a magas ég: nem derült, de mégis mérhetetlenül magas, és szürke felhők úsznak rajta csendesen. "Milyen csendesen, nyugodtan, ünnepélyesen, egészen másképp, mint ahogy én futottam - gondolta Andrej herceg -, egészen másképp, mint ahogy mi futottunk, kiabáltunk a rekedésig; egészen másképp, mint ahogy dühös és ijedt arccal az a francia meg a tüzér rángatta egymás kezéből a tisztítóvesszőt - egészen másképp úsznak a felhők az égen ezen a végtelen, magas égen. Hogy nem láttam meg én azelőtt ezt a magas eget? De boldog vagyok, hogy végre megismertem! Igen! Hiúság minden és csalás, csak ez a végtelen ég nem az! Nincs is, nincs is kívüle semmi. De még az ég sincs, nincsen semmi sem, csak csönd és nyugalom. Hála Istennek!..."





2017. október 30., hétfő

József és testvérei


Tegnap másodszor is megnéztem az Örkényben a József és testvéreit (az első részt harmadszor, de akkor - rajtam kívül álló ok miatt - az 1. rész után el kellett jönnöm). Most jött N. is, már tudtam, hogy nem esik majd nehezére a majdnem 5 órát végigülni. S jövőre meg fogom nézni harmadszor is, mert még nem rögzítettem elég jól.

Van min tűnődni.
'Az embernek többször kell meghalnia és megszületnie, míg megismeri önmagát.'
'A nyugalom nem más, mint felkészülve lenni bármire.'
'Benne lehet az ember anélkül egy történetben, hogy értené.'

Itt van két ellentétes előjelű kritika:
http://magyarteatrum.hu/hir/orkeny-szinhaz-jozsef-es-testverei
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/6514/thomas-mann-jozsef-es-testverei-orkeny-szinhaz/

Az elsőről azt gondolom: a nézőtéren nem a "figyelem fenntartásának teljes hiányá"-t tapasztaltam - ellenkezőleg. Mi ott valamennyire (sic!) megnyitottuk "önmagunkat, korunkat, gondolatainkat általa" (sajnálom, hogy a kritikusnak nem sikerült), érzem, hogy "nekem ezt az előadást (újra!) látnom kell."

De a földszintre veszek jegyet (júniusban a sátorban láttam), mert az erkélyről a színpad eleje korlátozottan látszik, a házikó feletti vízszintes korong meg egyáltalán nem.

2017. október 24., kedd

Csak a rend kedvéért...

Tiltott nyelv, amelyen gondolkodunk,
de ha már gondolkodunk is,
nem szabad megszólalnunk rajta.
Megszólalni és kimondani, milyen
következtetésre jutottunk. Mert lehet,
hogy következtetésünk hibátlan,
kétségbeesésünk mégis ostoba.
És akkor élhettünk volna úgy,
mint a fényérzékeny növények:
fölfelé törekedve. Élhettünk
volna úgy, mintha éltünk volna.


(Takács Zsuzsa verse)


PIM, Arany és Szabó Magda időszaki kiállítás.
Magvető Café, lunch.
Puskin, Aurora Borealis.

60.


2017. szeptember 24., vasárnap

Kultúra

Egy civil egyesület évek óta dolgozik azon, hogy a város élhetőbb legyen. A begőzölt primitíveket zavarja a kultúra.
 ...

Tegnap megnéztem a Testről és lélekről c. filmet. Ma reggel Dragománt olvastam, aztán Tóth Krisztinával egy interjút, aztán verseket...

Arra gondolok:

"Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál..."


(Kiss Judit Ágnes: Szó)



2017. augusztus 24., csütörtök

Viszonylag időben hazaérek, gyerek, kutya nincs itthon, kiülök a habos kávémmal a loggiára - kellemes langymeleg van - kezemben a Távozó fa, hátulról előre kezdem (többedszer) olvasni (kivéve angol nyelvű versek). Lassan rám esteledik.

Kérdés és válasz

Mi hajtott az életben?

A balga hit,
hogy van valami a világban, 
mi rám vár,
mit nem nélkülözhetek,
mi kizárólag az enyém,
mi betölt,
csak meg kell találni.


2017. augusztus 14., hétfő

2017. augusztus 10., csütörtök

18 év

Ma, 7.45-kor N. 18 éves lett. Perceken belül megérkezik R.-vel Londonba. Ma sem gondolom másképp.







2017. augusztus 8., kedd

Ma - egy mondat jegyében

Az életemben egy fontos szerepet betöltő ember azt mondta: ha könyvre kért pénzt a szüleitől, mindig kapott. (Minden szó magyarul van, de ezt a mostani tizenévesek többsége valószínűleg  több okból nem is érti.) Én sem tagadtam meg soha ezt a gyerekemtől. Ma valakinek ajándékot venni tértünk be a könyvesboltba, de választott magának könyvet N. is, én is. Magamnak mostanában csak elektronikusan veszek könyvet (nem fér el több a lakásban), de A szív segédigéinek nem tudtam (nem is akartam) ellenállni. Sok Esterházy megvolt, a megvoltnak a fele megvan, de korántsem volt teljes a gyűjtemény. (Az olvasottság sem.) Itthon belelapozok - majd este kézbe veszem, gondolom -, s szíven üt egy (három) mondat: "Aki él, nem rejtőzhet el. Szép lassan minden megtörténik az emberrel. Zsugorodik a zsugori idő."


2017. július 30., vasárnap

Meg kell a szívnek szakadni,

avagy MTI a béka segge alatt.

"Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre..." 


"Az államtitkár közlése szerint, mivel sok családnak fokozott anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, a kormány úgy döntött, hogy a szeptemberi családi pótlékot több mint egy héttel korábban folyósítják. Így augusztusban a családok kétszer, a hónap elején és a hónap végén is kapnak családi pótlékot."


2017. július 22., szombat

A szécsényi ferences kolostorban



"A kolostor és templom építésére XXII. János pápa 1332. május 9-én kelt engedélye alapján, Szécsényi Tamás erdélyi vajda adományaként került sor." (Forrás: itt.) A templom ma Nógrád megye legnagyobb temploma.



"A ferences kolostor a koldulórendi szokásoknak megfelelően a település délnyugati sarkába, közvetlenül a városfal mellé települt. A középkorban ez volt a város legmagasabban fekvő része. A templomot az Árpád-kori plébániatemplom helyére építették.

Szécsényi Tamás fölhasználva összeköttetéseit a legjobb mestereket hozatta, hogy szép és nagy épületegyüttest építhessen. Minderről a kolostor első építkezéséből fönnmaradt részei, főleg a gótikus sekrestye, a föléje épített gótikus terem (Rákóczi-terem) és a templom szentélye tanúskodik. A külföldi mesterek vezetése alatt két éven belül nagyjából készen állt a templom és kolostor." (Forrás: uo.)

Ami ma látható, sokszori tűzvész, pusztítás, újjáépítés, átalakítás eredménye. (L. a forrást.)


 


  A kerengőben.




 
 A kolostorudvar.


 Jól látható, hogy a templom szentélyének ablakait befalazták.



A főoltár. Az idegenvezető közlése szerint korábbi időkben az oltár körüljárható volt, az ablakok befalazása után (a barokkban?) került egészen a falhoz. Alatta a Forgách család temetkezési helye található - a feltárás most is zajlik.


 Gótikus imafülkék (sajnos rossz felvétel) a szentélyben.
 

 Az apszis és a hajó mennyezetfreskói az 1970-es években készültek.


 A gótikus sekrestyében (eredetileg káptalanterem).

 
  Az egyik zárókő.



A Rákóczi-teremben. Bár a forrás alapján csak a hagyomány szerint aludt itt Rákóczi a szécsényi országgyűlés idején, az idegenvezető állítsa szerint, amikor Rákóczi Szécsénybe ért, a Borjúpáston még nem készült el a sátra, s 4 éjszakát itt töltött.



18. századi falfestés töredéke.


Személyesen kötődöm Szécsényhez: anyám idevaló, nagyanyám, dédanyám bár a Felvidéken születtek, életük nagyon nagy részét itt töltötték; ebben a templomban volt anyám öccsének az esküvője; amikor még nagy volt apai nagyanyám beleszólása a szűk értelemben vett családi éltünkbe, az ő elvárása volt, hogy bérmálkozzam - ebben a templomban történt.


2017. július 21., péntek

A város,

ahol életem 1/6-át töltöttem,  ma rendezettebb, mint Esztergom, az itteni lepusztultságnak nyoma sincs. De...



 "Az utca, ahol valaha laktam..." Sőt: a ház - gáz és rács nem volt.



 Eltűnt a sztélé. Balassi szobor a gimnázium előtt/mellett.



Leánykori nevén: Majomsziget - ma: Civitas Fortissina tér. A magas épületben működött egykor a földhivatal (apám egy időben itt dolgozott), sokkal később, ideiglenesen művelődési házként (is) funkcionált (itt láttam a Hóvirágünnepet).


 

 Szépek a beültetések.



 Hm, mi lesz a Csíki sörrel?
(Az épületben lakott az egyik osztálytársam, hozzájuk menekült be az egyik túszul ejtett lány 1973 januárjában.)



 Íme a térnek nevet adó, korszellemnek megfelelő ízlésű szobor.


 

A renovált megyeháza. A rozsdabarna színezés nem feltétlenül tetszik.




A nagyok emléktáblái a megyeháza falán.



 "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"



 Ez szép lett. Diákkoromban a városi könyvtár - rengeteg időt töltöttem itt.



 A Palóc Múzeum elé cseszve a vitézi rend országzászló tartó monstruma.



 Petőfi kissé félreállítva egy jellegtelen szökőkút kedvéért.



Hál' Istennek! De legalább helyesírási hiba nélkül hirdetné!




2017. július 18., kedd

?!

Sajtóközlemény

2017. július 17. 13:31 

A Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának ügyében

Bár az iskolai igazgatók kinevezése nem miniszteri hatáskörbe tartozó kérdés, Balog Zoltán a Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai tragédiát követő speciális helyzetére, valamint a jelenlegi igazgató neki címzett levelére tekintettel arra utasította Palkovics László államtitkárt, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg az igazgató megbízását.

(EMMI Oktatásért Felelős Államtitkárság)


...


2011. évi CXC. törvény


68. § (1) 360 A tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény, többcélú intézmény vezetőjét - az e törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével - az oktatásért felelős miniszter bízza meg öt évre. Az állami köznevelési intézmény, többcélú intézmény vezetője megbízásának visszavonásáról a megbízási jogkör gyakorlója dönt. 


2017. június 30., péntek

...

30 éve ezen a napon boldog voltam.
20 éve egy híjját esmértem örömimnek még...
10 éve 8 éves volt a lányom. És boldog voltam.
Ma félrecsúszott nyakkendőim vannak.

2017. június 19., hétfő

Gyönyörűséges hársillatban ülök, állok, alszom...



                                                 Weöres Sándor: A hársfa mind virágzik
                       

                                                  A hársfa mind virágzik,
                                                  a csíz mind énekel,
                                                  a lomb sugárban ázik,
                                                  csak szíved alszik el.

                                                  Nyílnak feléd a lányok,
                                                  mint ékszer-ládikók -
                                                  nem is figyelsz utánok,
                                                  kedved beszőtte pók.

                                                  Már csak hitet szeretnél,
                                                  szolgálnád Ég-Urát,
                                                  minden hiút levetnél,
                                                  viselnél szőrcsuhát.

                                                  A hársfa mind virágzik,
                                                  a csíz mind énekel,
                                                  a lomb sugárban ázik,
                                                  csak szíved alszik el.
                      




2017. június 18., vasárnap


174
Arról, hogy sokat kell sétálni
Természetesen mindig egyedül kell sétálni, legalább egy, de inkább másfél, s ha lehet, két órán át napjában. A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úticéllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez.

(Márai: Füveskönyv) 




 









2017. május 24., szerda

Nekrológ

"Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer."

1993-ban egyszerre érkeztünk a Szent István Gimnáziumba. Ervin 31 éves, ifjú apa, az egri tanárképző főiskola irodalomtanszékének tanársegédi állását cserélte a középiskolai tanárságra. Hosszú éveken keresztül velem szemben ült a tanáriban, asztalán toronymagasra halmozta a könyveket, nagy kupacokban álltak a dolgozatok. A legmunkásabb két tárgyat tanította – magyart és történelmet –, nemcsak nappali, hanem esti tagozaton is. A lélekölő mennyiségű, nagy időigényű dolgozatjavítás gyakran kitöltötte a szüneteket, a lyukas órákat is. Ma is látom, ahogy ott ül a Kis-Duna parti épület tanárijában a kanapén, vastagon aláhúzza a helytelen kifejezést, a tárgyi tévedést, megjegyzéseket ír a margóra, az asztalon a fémbögre, belekortyol a teába… Vagy jön a folyosón, jellegzetes járásáról messziről felismerni, derékból mozog az egész felső teste, kaszál a kezével… Vagy magyaráz valamit, erősen gesztikulál… Mert a magyarázás volt a lételeme, bármilyen témában, szituációban és közegben előadott, saját meghatározása szerint "epikus alkat" volt. Megértetni sosem késő, sugallta a magatartása, amikor érettségin is kiigazította a diákot, vagy elmondta a tételt, ha a delikvens nem állt a helyzet magaslatán. Messze átlag fölötti tudású és műveltségű tanárember volt, lehetett volna belőle tudós, ha ezt ambicionálta volna. Lehetett szeretni őt vagy/és tartani tőle – hisz a tanár is esendő ember –, de nem lehetett kétségbe vonni szakmaszeretetét, tág látókörét, igényességét.

Bölcsész végzettsége ellenére értett sokféle kézműves tevékenységhez, leginkább az asztalos munkát szerette. Kisbútor-készítésben, képkeretezésben, ékszerkészítésben ugyanolyan precizitás jellemezte, mint tanári munkájában. Szívesen túrázott, kerékpározott. Szerette a társaságot. Szilárd és józan értékrend jellemezte, kiállt, amikor meg kellett szólalni, hátsó és ártó szándék hozzá nem férhetett.

16 év után, 2009-ben – nem éppen önszántunkból – távoztunk az Istvánból, de nem szűntünk meg istvánosok lenni. Azóta is évente többször összegyűlünk, de távolmaradásodat az idei évzáróról felsőbb hatalmak igazolják, kedves Ervin.

 „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”

Értünk szól.



2017. május 21., vasárnap

Tegnap a Katonában az Össz-Hangot láttuk, hallottuk. Fizikai jelenlét nélkül is köztünk volt Esterházy. Az ismert karácsonyi dalra előadott improvizáció egyszerűen zseniális. Éjfél után hazaérve még Esterházyt olvasok, találomra ütöm fel az Egy kékharisnya följegyzéseiből c. kötetet, a második írás, amibe belebotlok Désről szól: "Azt, hogy kicsoda Dés László szaxofonos, azt az ember persze tudja, úgy többé-kevésbé azt is, hogy ez mivel jár, profizmus, virtuozitás, effélék. (...) Nem véletlen, hogy a szaxofonról azt szokták mondani, hogy beszél. Dés László hozzám szólt, továbbírta a szövegeket - elképesztő könnyedséggel, erővel és tisztán. Azt meg külön érdekes látni, hogy változtat, javít, a nekem-jóból neki-jót csinál, olykor csak egy hajlításon múlt, máskor eldobta az egészet, és teljesen máshonnét kezdte. Mennyi ötlet csak úgy odaszórva, gyöngy a disznóknak, mennyi kedv, invenció! (...) Micsoda fantasztikus ország, gondoltam, és vállat vontam."

A "haza a magasban" tényleg fantasztikus ország.

2017. május 13., szombat

"... a család akkor működik, ha mindenki kipakol minden terhet az asztalra, és minden harcot végigharcolnak, totálisan tabumentesen, és ha kell fájdalmasan. Mindenkinek szembe kell néznie magával és a másikkal és semmilyen szempontból nincsen helye se hazugságnak se kegyelemnek. Nincs hiúság, nincs félrenézés, harc van, mert akkor mindenki egyenlő lehet a másikkal és mind szabadok lehetünk. Ez persze csak a szűk családon belül valósítható meg, nagyon sok empátia kell hozzá, és rengeteg önismeret." 
 
 

2017. május 10., szerda

Az István egy darabja



1993-ban egyszerre érkeztünk az Istvánba, 2009-ben egyszerre rúgott/rúgatott ki bennünket (is) a dicső városvezetés. A Kis-Duna parti iskolában hosszú éveken keresztül egymással szemben volt az íróasztalunk. Tegnap éjjel meghalt az általam ismert István egy darabja.

Novemberben a piacon összefutva mondta el a diagnózist, a kilátásokat. Még műtét előtt volt. Ha 3 hónapon belül kiújul, nem műthető újra, egy másik orvos szerint igen. Fel van készülve, mondta, ha ennyit dobott a sors. De A. - ott szaladgált körülöttünk - még csak 8 éves, és könnybe lábadt a szeme.

A legmunkásabb két tárgyat tanította, lélekölő mennyiségű dolgozattal. De a magyarázás volt a lételeme, bármilyen szituációban és közegben - a kórházban a középső fiával találkozva döbbenten fedezem fel B.-on az apja kézmozdulatait. Messze átlag fölötti tudású és műveltségű tanárember volt, saját meghatározása szerint "epikus alkat". Lehetett volna belőle tudós, ha ezt ambicionálta volna.

Bölcsész végzettsége ellenére értett sokféle kézműves tevékenységhez, leginkább az asztalos munkát szerette. Szenvedélyes túrázó volt, fiatalabb korában nem egyszer megtette az Eger-Bajna távot biciklivel. Szerette a társaságot, kiállt, amikor meg kellett szólalni, szilárd és józan értékrend jellemezte, hátsó és ártó szándék hozzá nem férhetett.

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”  (John Donne)


2017. május 4., csütörtök

Hűha!

Ma a kedvenc esztergomi boltomban azt mondja az eladó:
"Már bocsánat, de jó segge van! Milyen jó szabású ez a nadrág! Meg van magán egy kis szín, jó az ősz haj...

Így 60 felé nem mindennapi bók. Ma már érdemes volt felkelnem.





2017. április 30., vasárnap

A gyermek

nem akarja, hogy kitegyem a facebookra, ide megengedte, itt jóval kevesebben látják. Ez a tegnapi produktum, bő két óra alatt készült. Tudja, a kezek...




 

2017. április 29., szombat

Ki?



Nagy László

Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra! 
 
 

2017. április 18., kedd

Téli rege

Tegnap este láttuk a Radnóti Színházban. A színlapon azt írja Valló Péter, a rendező:

„A Téli rege nem kisebb kihívás elé állít minket, mint hogy megragadjuk magát az Időt, és megmutassuk teljes valójában – hadd lássák a nézők, hogy milyen is! Lassú és gyors, gonosz és jóságos, pusztító és teremtő. Ahogy telnek az évek, az ember észreveszi magán, hogy az Idő egyre fontosabb szerepet játszik az életében, és nemcsak az elmúlás, hanem a visszafordíthatatlanság, a megismételhetetlenség, a jóvátehetetlenség értelmében is. Persze Shakespeare, az emberi história egyik legnagyobb drámaköltője ezekre a gyászos képzetekre mégiscsak talál felemelő, vigasztaló válaszokat. Hiszen mire való a fantázia? A Téli rege színrevitelének a legnagyobb tétje, hogy mindezt egyszerre meg tudjuk mutatni.” 

Egy kortalannak berendezett stilizált, fehér térben, mai ruhában játszanak a színészek egy keserédes mesét, ahol az Idő (Bálint András) bölcs látó és láttató, az emberek, mint mi vagyunk: zsarnokok, szolgalelkűek és szembeszegülők, tisztán látók, megbocsátók, jólelkűek és haszonlesők... Ez a darab is, mint a nagy alkotások, sokrétegű: megmutatja, hogy a boldogság, a családi idill pillanatok alatt semmivé válhat, az ember megbolondulhat, beszűkült tudatába nem enged be érvet, szétver mindent maga körül, s amikor kijózanodik, vezekel. S van, aki gondolkodás nélkül engedelmeskedik a zsarnoki akaratnak, van, aki hezitál, de behódol, s van, aki ellenáll, meggyőzni próbál, s ha nincs más lehetőség, menti a menthetőt.

"Leontes nem különösebben okos ember; a létbe vetettség élményét nem képes önálló gondolattá fogalmazni. Fogalma sincs róla, hogy mi az, ami elkülöníti a többiektől, az a magány, amitől egyszerre elveszíti a fejét. Éspedig épp azért, mert önfejű, mert csak önmagával van elfoglalva. Önkényesen, tévesen kijelölt analógiák alapján próbál tájékozódni, s ezért eltéved az életében. (...) Megesik ilyesmi, hogy a férfi eltörpül ahelyett, hogy felnőne, mert ami lenni szeretne, "örök-gyerek", arányosan nem maradhat. Mit tesz ilyenkor egy mai tucatférj? Rosszalkodik, kirúg a hámból, felrúgja a házasságát, úgy menekül belőle - egy másikba." Írja Géher István.

A mesében persze majdnem minden jóra fordul, de az anyja meggyötrésébe belehaló kisfiú nem támad fel, az életből eltelt 16 év visszahozhatatlan...

Az előadás után, a tapsrendet megtörve, Ascher Tamás átadta Pál Andrásnak, Leontes megformálójának a Gábor Miklós-díjat, amelyet az évad Shakespeare-darabban nyújtott legjobb alakításáért ítélnek oda. Ascher megemlékezett Koltai Tamásról, aki 17 évig töltötte be a díj kuratóriumának vezető tisztségét, és felolvasta Vass Éva levelét. A Camillót alakító László Zsolt, aki 17 éve az első díjazott volt, nyílt színen gratulált Pál Andrásnak.