Más tér és idő, más szereplők – hasonló helyzet: ilyesmit mondott a hírek szerint a város első embere is, amikor a Szent Imre igazgatójával kapcsolatos előterjesztés a képviselők elé került.
A következő néhány év munkája – ez itt a kérdés.
"Bottyán János Műszaki Szakközépiskola, Esztergom (2010. július 2-tól Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom)
(...)
3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szent Imre Iskola – a 2010. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 9/2010. (III.4.) esztergomi ör. (a továbbiakban: rendelet) 10. sz. mellékletében meghatározott (jelenleg a Szent István Gimnázium, Esztergom, a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom és a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola, Esztergom intézményeknél meghatározott – főfoglalkozású munkavállalók létszámát 2010. szeptember 1-jétől 97 főről 85 főre csökkenti, a részfoglalkozású munkavállalók számát 12 főről 9 főre csökkenti, a külsős unkavállalók létszáma változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1618 főről 1606 főre csökken, a részfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 92 főről 89 főre csökken, a külső létszámkeret változatlan marad.
A Képviselő-testület utasítja a Szent Imre Iskola igazgatóját a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére."
2010. július 1-jén jogutóddal megszűnik a Szent István Gimnázium és a Petőfi Sándor Általános Iskola, július 2-ai hatállyal e két intézményből és a Bottyán János Műszaki Szakközépiskolából létrejön a – fenntartó szándéka szerint elit – Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom.
A Bottyán igazgatójának megbízatása 2010. július 31-én lejár, az intézmény vezetésére az fenntartó pályázatot írt ki, a pályázat benyújtásának határideje május 19. volt. Május 10-én jelent meg az önkormányzat honlapján a következő információ:
"Ezúton tájékoztatjuk a leendő pályázókat, hogy az in-tézmény átszervezés alatt áll. A pályázatot az átszer-vezés figyelembevételével kell beadni. Az átszervezés-sel kapcsolatos fenntartói döntésekről szóló doku-mentumokat kizárólag Esztergom Város Polgármes-teri Hivatalának tanügyi irodavazetője jogosult át-adni..."
Egyetlen – a pályázótól megszokott színvonalú – pályázat érkezett. Bár az összevont intézmény igazgatói posztjáról van szó, az István és a Petőfi tantestülete, illetékes szervezetei a pályázatot nem véleményezhették. A bottyános tantestület – több forrásból hallott – hírek szerint egyetlen "igen" szavazattal támogatta a jelöltet.
A döntés joga a fenntartóé.
A Balaton északi partja mentén akartunk hazajönni, de esett, nem volt értelme. Csak autókázni mégis luxus, így útba ejtettük Iszkázt, Nagy László szülőfaluját. Több mint 20 éve jártunk itt, a szülőház szépen fel van újítva, a gondnok kedves, szívesen beszélget: igen, hazajár Ágh István, Nagy András tegnap ment el, emléktúra volt a hétvégén... A gyermeknek megvesszük a Nagy László és Szécsi Margit egy-egy verses meséjét tartalmazó könyvet, Nagy András illusztrálta.
"Házunk szélső ház, a falutól kissé távol. Mondhatom még, hogy áll, de alig. Nem hozzuk helyre, csak a fele a miénk, egyébként is előbb lebontani kéne. Távoli körben dombok, erdők, hegyek. Nyugaton a Ság és a Kemenesalja, keleten a Somló és a Bakony. Tíz esztendeig futkostam itt, utánozva embert, állatot, madarat" – írja a költő 1974-ben.
A házat megmentette az utókor, a gazdasági épületek, az istálló az enyészeté lett. "... odanézek, ahol valaha az istálló állt: zöld ágak bókolnak a jászol fölött. Szérűnk, ami merő por volt keréktől, patától, ma szép zöld porond. Pár napja öcsém lekaszálta, s ím, csodaként kikericsek nyílnak, akár a réten. Jelentik, a szűzi vadság elfoglalta udvarunkat. Nem sajnálom, sőt, mintha boldogság cirógatna. Átkozott világ halt meg szemem előtt."
Ez az első szoba. A másodikban van a kiállítás: fotók, könyvek, kéziratlapok, sok meghallgatható vers, apróbb tárgyak – minden ismerős.
Ez a bolgár szoba – bolgárok építették, rendezték be: a bolgár népköltészet fordítója előtt tisztelegtek. A tárgyak között ott a szmoljani ház makettje is – 1987 nyarán Nagy László miatt jártunk abban a városban.
"Most északra ülök, vadkörtefám alá, az akácosszélre. Egyenes a törzse, de közelről látni, háromszor megcsavarta az északi szél. Ezt a fát én neveltem, először más helyen. Onnan elcsórta egyik pajtásom, úgy kellett visszalopnom titokban. Akkor ültettem ide. Tán életemet is jelképezi."
Itthon előveszem a verseit... Egyetemista korom idolja volt, ültem vele egy asztalnál az Aranybikában... Költészete folytathatatlan, azt gondolom. Ilyen gigászi indulatok "a romlás és romboltatás ellen" manapság nincsenek – ma csak üres és hamis pátosz van, képmutatás meg cinizmus. Beleolvasok a naplójába (Krónika-töredék), 1978. január 29-én azt írja: "Esett az eső reggelre. Én fél 11-ig húztam az alvást izzadozva. Gyenge vagyok még. (...) Vettem a klubban néhány könyvet, pl. Győrffyét. Ez fontos. Taxival haza, Julcsit hoztuk. M. boldog, ő még húzna a műsorból. Narancsot ettünk." És másnap meghal. Én már egy hónappal idősebb vagyok.
A Somló. A borúton betérünk egy étterembe, én megkóstolom mind a háromféle bort (Somlói juhfark, hárslevelű és furmint), furmintot hozunk haza.
(Az idézetek Nagy László Adok nektek aranyvesszőt c. kötetéből valók.
Fotó: Rafael Balázs)