2010. június 30., szerda

Más – ugyanúgy

„A kormányfő azt nyilatkozta: »olyan személyt jelöltem köztársasági elnöknek, akit a következő néhány év munkájának szempontjából a legalkalmasabbnak ítéltem«.”

Más tér és idő, más szereplők – hasonló helyzet: ilyesmit mondott a hírek szerint a város első embere is, amikor a Szent Imre igazgatójával kapcsolatos előterjesztés a képviselők elé került.

A következő néhány év munkája – ez itt a kérdés.

Megáll az eszem, és ácsorog...

Valamikor májusban azzal jött haza a gyermek, hogy az iskolában kaptak egy listát: két szakosztályt kellett választani, s ott kötelező sportolni. Kicsit ideges leszek ezektől a kötelezőktől, mondtam neki, hogy iskolába járni kötelező, szakosztályban sportolni nem. A röplabdát és a teniszt választotta, ennyiben maradtunk. Komolytalan, gondoltam: kit és mire kötelez egy kiskorú gyerek aláírása… Aztán jó két hét múlva hallottam, hogy a következő tanévtől kezdve az esztergomi önkormányzat fenntartásában működő iskolák (az összes-e, nem tudom: a Dobó, a Szent Imre, a József Attila biztos) tanulóinak heti 10 testnevelésórájuk lesz: 6 beépítve az órarendbe, 4 délután. Ekkor fogtam fel a korábbi információt.

Meghallgatásakor a miniszter többek között a mindennapi testnevelés fontosságát említette. Legyintettem: ebben semmi új nincs, a lehetőség benne van a ’93-as közoktatási törvényben. (Utánanéztem az interneten, van, ahol csinálják is.) Az illetékes államtitkár nyilatkozataiból az derült ki, hogy új közoktatási törvény készül, 2011-ben tervezik elfogadni. A heti 10 testnevelés tehát nem valami új, központi direktíva, ami elkerülte a figyelmem. Nem mellesleg nonszensz, de Esztergomban lehetséges.

Hogy teremtik meg a 10 testnevelés technikai feltételeit (a szakemberi a legkevesebb), milyen fejlesztések lesznek szeptemberig? Ugyan kérem. Meg kell oldani, és kész. Mellékes, hogy a városi sportcsarnok borzalmas állapotban van (amikor még az istvánosok odajártak, télen pl. nem is igen fűtötték), az iskolai tornatermek (már ahol annak lehet nevezni) kihasználtsága teljes, az élményfürdőben a belső térben nincs úszómedence (most majd felfedezik a "buborékot"?) stb., stb., stb. De nincs kétségem, hogy az iskolák pedagógiai programját majd módosítják, szakértik, elfogadják. Hogy az órarendileg hárommal több óra, a két délutánt (estét?) lefoglaló négy kinél minek a rovására megy, hogy mikor fog hazaérni egy gyerek, hogy lesz-e ideje, módja másra (zeneiskolára pl., nyelvtanulásra), az ötletgazdát nem érdekli, neki nyilván más szempontjai vannak. Mellékes, hogy a családok nem sporttagozatra íratták be a gyerekeket (nem baj, ha van; baj, ha kényszer) mellékes, hogy senki nem tájékoztatta a szülőket (szülői értekezlet nem volt, évzárón szó sem esett róla)…

Volt idő, amikor Magyarország a vas és acél országa akart lenni, amikor rizst akartak termelni, narancsot… Most pedig Esztergom megirigyelte Dorog sportiskolai osztályait? Vagy időben előkészülünk a majdani magyarországi olimpiára, felhívjuk magunkra a figyelmet, hogy Esztergom netán versenyszínhely legyen? Vagy kísérleti terep, pápább a pápánál: mit nekünk mindennapi testnevelés, rögtön mindennapi két testnevelés?! Vagy?


Update júl. 2.

"Hetente legalább öt testnevelés órát kellene tartani az általános iskola mind a nyolc évfolyamán a 2014-2015-ös tanévtől a Fidesz-KDNP tervei szerint. A sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló új indítványt pénteken nyújtották be kormánypárti politikusok (…)

A közoktatási törvényt módosító, a mindennapos testnevelés órát előíró rendelkezéseket a 2011-2012-es tanévben vezetnék be az első és az ötödik évfolyamon, majd felmenő rendszerben alkalmaznák. A heti öt testnevelés órát az 1-8. évfolyamokon először a 2014-2015-ös tanévben kellene egységesen alkalmazni."



Nem most azonnal, nem tízet, szó sincs a középiskoláról – így nincs is kifogásom, persze ha a technikai feltételeit is megteremtik. De akkor itt?

2010. június 28., hétfő

"Schmitt Pál emlékeztetett arra, hogy mindegyik államfőnek volt egyéni célkitűzése. Jelezte: neki kiemelten fontos (...) a magyar nyelv megmentése és továbbfejlesztése..."

Mitől, kitől kell megmenteni a magyar nyelvet?
Egy nyelv életében igen ritkán van szükség direkt beavatkozásra, azaz fejlesztésre – fejlődik (változik) az magától. Isten ments, hogy politikusok nyelvújítóknak (is) képzeljék magukat!

Hacsak nem valami újbeszélről van szó.

2010. június 27., vasárnap

Tegnap egy szépséges völgyben, kedves embereknél boroztunk: itt. Ma pedig itt hallgattunk gyönyörű zenét. Mind a kétszer megúsztuk eső nélkül.

2010. június 25., péntek

Egy fejezet végén

A gyermek táborban van, néha megfeledkezem erről. Az előbb például megreccsent valami, s azt hittem, ő fordult meg az ágyában. A következő pillanatban aztán eszembe jutott, hogy nem lehet. Már elsős korában is elment Bélavárra, az osztályból egyedül, pedig nem vagány. Minden este felhívjuk, ma hallottam a hangján, hogy rosszkedvű. Aztán kiderült, hogy a "Ki mit tud"-on utolsók lettek – ketten alkottak egy csapatot (más csapatokban többen voltak), kitaláltak valamit, de csak ekkora sikere volt. Én örülök, hogy kiállt: nem szeret szerepelni, nem dühöng benne a versenyszellem.

Befejezte az alsó tagozatot. Túl van egy csalódáson: nem vették fel a nyolcosztályos gimnáziumba. De a legnagyobb eredmény, hogy szeret iskolába járni. Egész évben tisztességesen dolgozott, van kötelességérzete, meg akart felelni a tanító néninek is, nekünk is. Megtanult mindent, amire építeni lehet, nincsenek lyukak a tudásában – más kérdés, hogy komótos, az összpontosítás nem mindig sikerül. Úgy látom, hogy már az alsós anyagban is vannak fölösleges dolgok: a környezetről azt mondja a tanító néni, hogy nehéz – szerintem azért, mert igen erősen túlméretezett; a nyelvtan nagy lépésekkel halad (jó lenne, ha minden gimnazista tudná újratanítás nélkül a negyedikes anyagot). A fogalmazás viszont kevés: tanulnak a fogalmazásRÓL, de maga az írás kevés (pedig írni csak írva lehet megtanulni), az olvasásra neveléshez az olvasókönyv nem elegendő... A gyermek nem matekos elme, nem úgy jár az agya - de nagy biztonsággal és meglehetősen gyorsan számol. Egyedül az angolt utálta – ezt már harmadik osztályban májusra sikerült elérni. Nem csodálkozom az eredményen. Az ide vezető út magáért beszél: az idén összesen nyolc jegye volt, neki ebből mindössze egy szóbeli teljesítményre, év végén írtak témazáró dolgozatot (sem ezt, sem a korábbiakat nem láttuk - az osztálytanító minden dolgozatot hazaküldött megnézni, láttamozni), a többi jegy szódolgozat. Negyedik osztályban, a kommunikatív nyelvoktatás korában! Kényelmes: 10 szó magyarul a táblán, nem tart sokáig kijavítani. Két év alatt egyetlen tanári vonás nem volt a füzetben, szótárfüzetben - mi van azzal a gyerekkel, akinek otthon nem tudnak segíteni?! Egyetlen dalt nem tanultak meg (egyszer óra végén és még egyszer a következő óra elején meghallgatták). (És nem, nem beszéltem az angoltanárral: részint nemigen hiszek abban, hogy szülői panaszra valakiből jó tanár lesz; másrészt azt gondolom, minden iskolában van munkaközösség-vezető, iskolavezetés, minőségbiztosítás...)

Négy évig tanult furulyázni iskolai keretek között, s bár szívesen csinálta, az utolsó évre ellaposodott: ketten maradtak az évfolyamból, s a harmadikosokkal egy csoportban, nem sok újat tanulva unta. Két évig járt lánytornára, ki nem hagyta volna, még hőemelkedéssel is visszament délután. S bár nem kellett gyógytornára járnia, a testnevelő és a barátnő kedvéért mindig ott maradt. Az idén énekkaros is volt (tavaly csak alkalomszerűen működött a kórus), s bár ő itthon is el-elénekli a tanult dalokat, én csak azt hallgatom szívesen, amit órán tanultak. Az énekkari műsor jó része karaoke – én az iskolát értékközvetítő intézménynek gondolom, a slágeréneklés a felvétellel a háttérben nem csak Kodály országában nem az.

Sokakkal ellentétben szerettem a szöveges értékelést – még akkor is, ha nyomtatott, félkész változatát használta az iskola.

A kisgyerek kiskamasz lett, itthon nagy a szája, kezd visszaszorulni az élményszerű, érzelmek kiélését szolgáló rajzolás, barátnő, barátnő, barátnő... De a játék, főleg a babázás még nagyon fontos. Alapvonásai – szelíd, szolid, szófogadó, igyekvő, érzékeny lelkű – nem változtak.

2010. június 23., szerda

Alakul...

Ért hozzá – nem ért hozzá, meg tudja csinálni – nem tudja megcsinálni, kivan az óraszáma – nincs ki az óraszáma... Az "újszülöttek" nem értik, hogy más a koordinátarendszer. Elölről kezdődik minden.

17. „Közös ügyeinket csak együttesen oldhatjuk meg.”
18. „A közös ügyek egyéni megoldására minden kísérlet hiábavaló.”
(Dürrenmatt: 21 pont A fizikusokhoz)

Mások nem látták, hogy közös ügy. A belátás hosszú idő, sok-sok személyes tapasztalat... Addig nincs remény a sikerre.

2010. június 22., kedd

Русский? Да!

A Pedellus Tankönyvkiadótól rendeltem múlt szeptemberben a gyermeknek oroszkönyvet (Becs Katalin–Dudics Pálné–Lilja L.Vokhmina: Русский? Да!). Bár Nóra negyedikes volt, ilyet nem találtam, ezt ötödikeseknek szánták. Nagy hiányossága, hogy nincs hozzá hanganyag. A munkafüzet fekete-fehér, nem túl sok gyakorlásra nyújt lehetőséget, mi külön füzetet is használtunk. A tankönyvnél is el tudok jobbat képzelni, vannak erősségei, de gyengéi is. A szövegek, párbeszédek sokszor versre emlékeztetnek, így könnyű megtanulni, a gyermek különösen szerette a nyelvtörőket. Dal nem sok van benne, de interneten (ezeket is, másokat is) megtaláltuk, Nóra szívesen énekli őket. Nyelvtani szempontból elég gyors ütemet diktál (nyelvtani nem, kétféle igeragozás, tárgyeset, hol és hová kérdésre válasz, lehet/nem lehet...), a magyar magyarázatok nem ennek a korosztálynak valók (száraz, grammatizálóan szakszerű), a "Ráhangoló" leíró részei több évvel idősebb gyereket is nem rá-, inkább lehangolnának.

Nóra kb. két hónap alatt sajátította el az összes kis- és nagybetűt, némelyik nagybetűben (nyilván mert ritkábban van rájuk szükség) kicsit bizonytalan. Az írástanítás után 15 lecke következik, 10-et vettünk át heti két-három 30 perces (néha hosszabb) órában – ezért azt gondolom, egy tanévre a könyv túl van méretezve, hiszen osztállyal ennél lassabban lehet haladni. Leckéről leckére visszalapoztunk, mondókáztunk, kérdés-feleletet játszottunk, a szavakat szövegben rögzítettük, "játékórán" szívesen rajzolt a füzetbe , s melléírta, mi az... Az igeragozást (nem egy rendhagyó ige is előfordult) abszolút hagyományosan – mint anno én a szorzótáblát – véstük be. Az átvett szövegeket bárhol felütve olvassa, érti. Örömmel csinálta, büszke vagyok rá.


Ez az utolsó óra. Elolvasta a kérdést, válaszolt rá, aztán leírta. Abban segítettem, hogy a nagy -p a kétlábú betű, hogy van lágyságjel, hogy -o, bár -a-nak mondjuk...



Itt a "dolgozni" hiányzik.

2010. június 21., hétfő

A tisztességes emberek és a gazemberek harcában a tisztességesek naivan mindig azt hiszik, hogy ez már nem mehet tovább, van határ... Pedig veszítenek, mert a törvény útján járva nem számolnak a kiskapukkal, a cselvetéssel, az árulással, a sunyítással, az önkénnyel és a masszív közönnyel. Mégsem tehetnek másként. Mert igazuk van. Majd valamikor, egyszer kiderül. A szemüket behunyó, fülüket befogó nemtudomkák akkor majd megvilágosodnak.

Ühük

„Ha Sólyom helyett Schmitt foglalja el a Sándor-palotát, az azt jelenti, hogy Orbán nem elégszik meg a választásokon elnyert hatalmi túlsúllyal. Azt üzeni, hogy a hivatalok élére nem az adott terület végletekig elkötelezett, nemzetközi hírű szakemberére van szükség, hanem lojális sármőrökre. Ha viszont a legmagasabb állami méltóság kiválasztásakor ez a szempont érvényesül, miért hinném, hogy az államgépezet bármely szintjén szakmaibb szempontok alapján döntenek?

Én pl. nem hiszem. S erre nem most döbbentem rá. S vannak ezzel így jó páran a gyakorlóterepen.

További ühük ugyanebből a publicisztikából.

„... általános tendencia, miszerint mindenki a saját embereit nyomja, a szakmai szempontokat pedig alárendelik a megbízhatóságnak.”

”... nem az elérhető legjobbat igyekszem megtalálni, hanem a számomra legbiztonságosabbat.”

”Elég mindig csak egy-két, amúgy pozitív tulajdonságot előnyben részesíteni a szakmaisággal szemben. Ez bőven elegendő ahhoz, hogy a rendszer végül sokkal gyengébb minőséget állítson elő, mint amire valójában képes volna.”

2010. június 20., vasárnap

Múzeumok éjszakája

Tegnap már ötödször. Zseniális ötlet. Hatkor kezdtünk, fél 12 körül értünk haza, közben ismerősökkel, barátokkal futottunk össze. A 700 forintos belépővel végiglátogathattuk volna Esztergom és Párkány összes nyitva tartó múzeumát, utazhattunk a "kisvonaton", sőt egy pohár Tokaji furmintot is ihattunk.

Először a Várba mentünk, megnéztük a Mértékletességet, szemügyre vettük az Erőt. A Bölcsesség éppen nem látszik, az Igazságot fólia takarja – kisebb derültséget keltett, hogy a restaurátor azt mondta: "az Igazság el van takarva" –, ez utóbbihoz még nem nyúltak.


A Népszabadság-beli cikk állításával ellentétben freskókról van szó. A fotó korábbi felvétel.



Ez már a Fehér toronyból készült. Körben a panoráma lélegzetelállítóan szép, én a tornyot is szeretem. Aztán a kápolnába mentünk, majd átsétáltunk a Lovagterembe: a Studiolo restaurálását bemutató kiállítást néztük meg, belehallgattunk a kamarazenélésbe.



A Bazilika alatti prímási pincerendszer volt a következő állomás – a fotó a Borvidékek alagútjában készült a hivatalos megnyitón. Sajnos ez is, a Sötétkapu túloldaláról nyíló kiállító tér is több helyen beázik. Az építmény gyönyörű, a helyreállítás nem tökéletes, a bútorozás a hozzáértők szerint nem minőségi. A kék, bőrrel(?) bevont bárpult bántja az ember szemét.



A "kisvonat"-tal a Bástyáig utaztunk, onnan lábbusszal a Kis-Duna sétányon át az Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámihoz.



Ez a csobogó a dzsámi-projekt legújabb műtárgya. Itt találhatók nagyon jó fotók és részletes leírás a megvalósítandó tervekről. Óránként volt vezetés, mi 10-kor indultunk, de még 11-re is sokan jöttek. A fülünk kevesebbet fogott fel a halk szavakból, mint amennyi látvány a szemünk elé tárult.

Hazafelé az Ószeminárium felé jöttünk, még mindig sokan jártak a környéken. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy egész évben nem fordul meg ennyi ember a város múzeumaiban, mint ezen az éjszakán. Az ember újra meg újra rácsodálkozik a város szépségeire, értékeire – a hétköznapokban ezekből nem sokat lát.

Fotó: Rafael Balázs

2010. június 19., szombat

"Mindenki azon igyekszik, hogy tapasztalattal mérje magát, a hatalom birtokosai pedig a tulajdon csalhatatlanságuk meséje kedvéért teljes erejükből elrugaszkodnak az igazságtól. Nekem a politika nem mond semmit. Nem szeretem azokat az embereket, akiknek közömbös az igazság."

(Borisz Paszternak: Zsivago doktor)

2010. június 18., péntek

Ühü

"Lehet, hogy jogilag minden rendben volt, a szakmai szempontokat azonban nem lehet semmilyen más érdekre hivatkozva felülírni – mondta Illés Zoltán..."

Máskor sem, másban sem. Ugye?

Szent Imre – alkalmazotti létszám

A tegnapi képviselő-testületi előterjesztéséből:

"Bottyán János Műszaki Szakközépiskola, Esztergom (2010. július 2-tól Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom)

(...)

Jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskola (leendő Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom intézményegysége) főfoglalkozású alkalmazotti létszáma 29 fő, részfoglalkozású munkavállalói létszáma 0 fő, a Szent István Gimnázium, Esztergom főfoglalkozású alkalmazotti létszáma 27 fő, részfoglalkozású munkavállalói létszáma 9 fő, a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola, Esztergom főfoglalkozású alkalmazotti létszáma 41 fő, részfoglalkozású munkavállalói létszáma 3 fő. A 2010. július 2-ai összevonással az együttes alkalmazotti létszám 97 főfoglalkozású és 12 részfoglalkozású munkavállaló lesz. A Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom intézmény létszámszükséglete – az indítandó osztályok és csoportok, illetve az engedélyezett feladatellátás alapján - 2010. szeptember 1-jétől: 85 főfoglalkozású és 9 részfoglalkozású munkavállaló. Ezért 12 főfoglalkozású és 3 részfoglalkozású álláshely csökkentéséről kell döntenünk

(...)


3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szent Imre Iskola – a 2010. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 9/2010. (III.4.) esztergomi ör. (a továbbiakban: rendelet) 10. sz. mellékletében meghatározott (jelenleg a Szent István Gimnázium, Esztergom, a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom és a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola, Esztergom intézményeknél meghatározott – főfoglalkozású munkavállalók létszámát 2010. szeptember 1-jétől 97 főről 85 főre csökkenti, a részfoglalkozású munkavállalók számát 12 főről 9 főre csökkenti, a külsős unkavállalók létszáma változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1618 főről 1606 főre csökken, a részfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 92 főről 89 főre csökken, a külső létszámkeret változatlan marad.

A Képviselő-testület utasítja a Szent Imre Iskola igazgatóját a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére."

(Kiemelés tőlem.)


Update jún. 21.

A hírek szerint elküldenek valakit, aki ha istvános lett volna, tavaly bizonyára a fegyelmivel távozók között van.

2010. június 17., csütörtök

A gyermek nézi a focimeccseket, bár ma az első félidő után elvonult átrendezni a babaházat: a franciaágyat elrakta valahová, mert most néhány hétig nem akar nagycsaládost játszani (a franciaágy 3-4 Barbie helye), most elég lesz egy kis lakás.

Apa befejezi az esti mesét, rövid, követelőző szóváltás, hogy olvasson még egy fejezetet, mert mindig a legizgalmasabb résznél hagyja abba. (Ez jó!) Lucy & Stephen Hawking "George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz" van hetek óta napirenden – apa és lánya egyaránt élvezi, de sajnos 3 nap múlva a végére érnek. A könyvet kölcsön kaptuk, a gyermek akar egy saját példányt. (Ez is jó.) Önállóan most Thury Zsuzsa A francia kislány c. regényét olvassa, délelőtt még tetszett neki, de Mafia ma elhozta a Gyula bátyóval közösen írt regényét, a borító alapján Nóra megállapította, hogy ez horror, s akkor inkább azt olvassa, mert A francia kislányban olyasmi van, amit ismer. – Talán nem kellene még, 13 éveseknek szól. Előbb olvasd el, amit már elkezdtél! – mondom. Őt nem érdekli, hogy még nincs 13. – Nem kell neked még a halálról olvasnod – mondja apa. De azt akarja. Aztán abban maradnak, hogy kettőt is lehet. Nem, a táborba nem visz könyvet, ott nincs idő olvasni, a többiek sem visznek, csak a tanárok. Holnap, míg én főzök, ő olvas két órát (ejha, eddig 50 perc volt a maximum), s utána ugyanennyit rajzol az apa gépén, mert az a gyorsabb. Közben nem szabad bemennem, mert meglepetés lesz.

Énekelek valami ideálisat – mondja –, valami karácsonyit. De elalszik, mielőtt kitalálná, hogy mit.

2010. június 16., szerda

"Hatékonytalan"

Az utóbbi időben többször megakadt a szemem ezen a szón. Bár bizonyára akadna nyelvész, aki védelmébe venné, nekem bántja a fülem.

Az -ékony/-ékeny deverbális nomenképző (igéből képez névszót): az igében megnevezett cselekvés, történés (pl. 'hajlik', 'vérzik') mint tulajdonság neveztetik meg a melléknévben ('hajlékony', 'vérzékeny'). A -talan/-telen/-atlan/-etlen pedig fosztóképző. Hozzáadok, elveszek – jellemző, nem jellemző. Ilyen esetben nem két, ellentétes jelentésű képzőt, hanem tagadószót és képzőt szoktunk használni: nem hatékony.

(Olyasmi ez, mint az "unszimpatikus" – a görögben a syn- előtag ellentéte az anti-: szimpatikus és antipatikus. Az un- előtag a németben változtatja ellentétes jelentésűre a melléknevet, itt bizonyára az 'unsynpatisch' átvételéről van szó. Az átlagbeszélő nincs tisztában az idegen szó egyes morfémáinak jelentésével, ezért ez a szóalak csak kevesek nyelvérzékét zavarja.)

Korunk hőse(i)

"Nagyon szereti a hatalmat – mondják róla, és hozzáteszik: nagyon agresszíven él is vele. Ellenfeleivel haragtartó, sőt boszszúálló (sic!): volt (...)nek egy önkormányzati cégnél betöltött állásba (sic!) is képes volt utána nyúlni. Akik azonban elismerik a hatalmát és kiszolgálják őt, azokról évtizedek múlva is képes gondoskodni, megbízáshoz, jövedelemhez juttatni őket."

2010. június 14., hétfő

Van keresztény etika, üzleti etika, politikai etika... kötelességetika, következményetika... De ha politikai etika, akkor politikai, ha üzleti, akkor üzleti – nem a mi etikánk, a ti etikátok. Az nem etika. Bár bizonyára 'uralni lehet vele kommunikációs teret' (khm). (Az elmúlt két évtizedben a jogtudomány után a kommunikáció tudománya is kapott némi stichet a politikától.)

2010. június 13., vasárnap

A Vígszínházban voltunk tegnap, a Hegedűs a háztetőn c. darabot néztük meg. Élvezhető, nem több. Hegedűs D.-t egy napon sem lehet említeni Helyeivel; tizenvalahány éve a madáchos előadásban volt feszültség, itt el van kenve. "Eszenyi Enikő igazgató, a darab rendezője elmondta, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülő, a kiszolgáltatott, üldözött és kirekesztett emberek sorsára kívánta ezzel az előadással felhívni a figyelmet". Ehhez a pogromnak ütnie kellene – ez itt, így csak egy musical. Aztán van, amit színpadtechnikailag lehet – de minek?

A gyermek az angol nyelvű CD-t jól ismeri, szereti, most már tudni is fogja, hogy mikor, miről van szó. Három éve egyébként a Vígbe vittem őt először igazi színházba, akkor az épület, a belső tér is lenyűgözte, mert olyan, mint egy "igazi palota" – azóta megszokta.

2010. június 11., péntek

Hírmorzsák

"Az is politikai típusú probléma, ha egy párt minden ügyet kommunikációs szinten kezel, és hisz abban, hogy szavakkal teljesen átformálhatja a világot."

"A következetes elvtelenségből előbb-utóbb elv lesz."

"Az írott törvény önmagában soha, sehol nem elég ahhoz, hogy egy demokratikus alkotmány szelleme érvényesüljön."

"Magyarországon a közhatalom mára teljességgel elkocsonyásodott."

No és ez. Zenés jó éjszakát!

2010. június 9., szerda

Tényszerűen

2010. július 1-jén jogutóddal megszűnik a Szent István Gimnázium és a Petőfi Sándor Általános Iskola, július 2-ai hatállyal e két intézményből és a Bottyán János Műszaki Szakközépiskolából létrejön a – fenntartó szándéka szerint elit – Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom.

A Bottyán igazgatójának megbízatása 2010. július 31-én lejár, az intézmény vezetésére az fenntartó pályázatot írt ki, a pályázat benyújtásának határideje május 19. volt. Május 10-én jelent meg az önkormányzat honlapján a következő információ:
"Ezúton tájékoztatjuk a leendő pályázókat, hogy az in-tézmény átszervezés alatt áll. A pályázatot az átszer-vezés figyelembevételével kell beadni. Az átszervezés-sel kapcsolatos fenntartói döntésekről szóló doku-mentumokat kizárólag Esztergom Város Polgármes-teri Hivatalának tanügyi irodavazetője jogosult át-adni..."

Egyetlen – a pályázótól megszokott színvonalú – pályázat érkezett. Bár az összevont intézmény igazgatói posztjáról van szó, az István és a Petőfi tantestülete, illetékes szervezetei a pályázatot nem véleményezhették. A bottyános tantestület – több forrásból hallott – hírek szerint egyetlen "igen" szavazattal támogatta a jelöltet.

A döntés joga a fenntartóé.

2010. június 7., hétfő

Lámpás és napszámos

Tegnap pedagógusnap volt, ez alkalomból köszöntött bennünket az új oktatási államtitkár. "...azért fogok dolgozni, hogy minden gyémántcsiszoló pedagógus megkapja azt a társadalmi megbecsülést, amit a nemzet jövőjéért munkálkodva megérdemel: s nem mint a nemzet napszámosa, hanem mint a nemzet lámpása" - írja.

Jobban szeretném, ha az államtitkár 21. századi nyelven szólna hozzánk – hihetőbb lenne, hogy a 21. századi iskola problémáit akarja kezelni –, mégis elmélázok a Gárdonyi-metaforán: legalább elvileg lehet-e ma a tanító, a tanár lámpás... (Azt gondolom, korlátozottabb, más a szerepe – jó esetben: iránytű.) Itt a végeken ugyanis olyan tapasztalatunk van, hogy nagyon is napszámost, kenyerét féltő, megaláztatást eltűrő, ne-szólj-szám-nem-fáj-fejem mentalitású jobbágyot akarnak látni a helyi hűbérurak és helytartóik. A gyémántcsiszolás értékelése csak a veretes nyelven megírt politikai marketinganyagok jellemzője. Bizony, a pedagógusok közérzete nem jó, de tévedés, a problémák alulbecsülése ezt az utóbbi nyolc évnek betudni. Rossz üzenet is: azt jelzi, hogy kiérlelt szakmai koncepciók helyett ciklikusan változó politikai koncepciók mentén dolgozunk ezután is.


"Hitem és meggyőződésem, hogy az iskola mindenkor értékteremtő és kultúrateremtő intézmény, amely nem elégedhet meg azzal, hogy szolgai módon, pusztán megrendelői igényeket teljesít." Közelről láttam érték- és kultúrateremtő iskolát megfontoltan tönkre tenni. Kíváncsi lennék rá, hogy az államtitkár az ilyet milyen eszközökkel akadályozná meg. Definiálásra szorulna az is: ki a megrendelő.

2010. június 6., vasárnap

(Az egyik) Magyarország – kicsiben

Bajánsenyén a közel 100 éves egykori gőzmalomból kialakított panzióban laktunk. Az utolsó nap apa elszámol a "gazdával". Valami nagyon nem stimmel: foglaláskor küldtünk előleget, a szálláson kívül a reggeli kávékat, két sört, helyi üdülési díjat és egy vacsorát kellene fizetni.

Apropó, vacsora. Ide érkezésünkkor ajánlotta a Határ csárdát, adott öt napra öt jegyet: fejenként 1500 Ft-ért erre a jegyre háromfogásos menüt kapunk, mondja, megéri. Az italt külön, ott kell fizetnünk, az ételt itt nála. A csárdában kiderül, hogy nincs menü, azt választunk, amit akarunk, a jegyre zónadagot kapunk. Tanulmányozzuk az étlapot, leadjuk a rendelést, s lassan összeáll a kép. Három fogást egyikünk sem eszik, egyikünk rendelése sem éri el az 1500 Ft-ot (húsétel körettel 1200-1400 Ft, bármelyik leves palacsintával 1000 alatt) – de annyit fizetünk. Legközelebb egy másik pincér kérdezi, hogy a panzióból vagyunk-e. Igen, de nem jegyre eszünk. Mosolyog, majd fizetéskor mondja, hogy ő már jelezte, hogy ez nem jó így. Hümmögünk. Italostul, borravalóstul nem éri el a számla a jegy értékét, pedig nagyon jól laktunk. A "gazda" az újonnan jött vendégeknek is ajánlja a jegyet, így olcsóbb, mondja. Kis magyar ügyeskedés. Némi kérdezősködés után az étterembe egyébként is eltalálna a vendég, mert a másik, a közelebbi hét közben gyakorlatilag kocsmaként működik. A pincérnek sem mindegy, hogy a teljes fogyasztás vagy esetleg csak az ital után kap borravalót. De a "gazda" jól jár, bizonyára a tényleges fogyasztást fizeti ki az étteremnek. Ügyes.

No, de az elszámolás már túl van az ügyeskedésen. Lemegyek én is, sorolja a tételeket: szállás, kávé, sör, előleg... Hangosan számol:
– 3-szor x Ft-szor 5...
– Miért 5?– kérdezem.
– Hát 5 éjszaka – mondja.
– Úgy hirdették a neten, hogy 4 éjszaka után az 5. grátis.
– Így kérték?
– Persze.
Megnézi a határidőnaplóban, mondván, úgy szokta beírni, ahogy kérik. Nem úgy írta be. Aztán kiderül, hogy az akció június 15-ig él, pontosan tudja, hogy mennyi előleget küldtünk, mindenre emlékszik, csak erre nem.
– Ja, ha úgy, akkor egy éjszaka árát levonjuk belőle.
A többinek nem számolok utána, a kávé, a sör ára nincs kinn, azt mond, amit akar. A helyi üdülési díj nincs benne, az üdülési csekkből is levonnak 30(?)%-ot, ha bejelent bennünket, mi marad neki – néz rám tétován. Kifizetem a helyi üdülési díjat, de biztos vagyok benne, hogy nem fizeti be az önkormányzatnak, zsebre teszi – a vendégkönyvbe nem írt be (nem is láttuk), számlát nem kaptunk. Voltunk többször üdülési csekkel nyaralni – ilyesmit soha nem tapasztaltunk. Ő keresni akar, mindegy, hogy mi mit gondolunk, a panziót eladják, ő megy... Honnan ismerős ez a mentalitás?

2010. június 5., szombat

Most

A Történet, hangszerelve c. rádióműsorban ma Révkomárom polgármesterével beszélgetett a riporter, aki a polgármester pártját – Most - Híd – kétszer is így nevezte meg: most Híd. Először arra gondoltam: felkészületlen. Aztán kiderült: nem az. Akkor két lehetőség van: vagy nem érti a párt nevét, vagy érti, de azt hiszi, 'most'-nak kell ejteni. Az első lehetőség nem valószínű, hisz felkészült volt; a második a minimálisan elvárható idegen nyelvi kompetencia hiányáról vall: az illető nem tudja, hogy a latin betűs írást használó indoeurópai nyelvekben az 's' általában 'sz' hangot jelöl. Azért ez egy rádiós újságírótól ciki, nem?

A polgármester nagyon okosan, megfontoltan, higgadtan nyilatkozott választásokról, kisebbségi sorsról, kettős állampolgárságról. Persze, itthon vannak, akik jobban tudják.

Útközben hazafelé

A Balaton északi partja mentén akartunk hazajönni, de esett, nem volt értelme. Csak autókázni mégis luxus, így útba ejtettük Iszkázt, Nagy László szülőfaluját. Több mint 20 éve jártunk itt, a szülőház szépen fel van újítva, a gondnok kedves, szívesen beszélget: igen, hazajár Ágh István, Nagy András tegnap ment el, emléktúra volt a hétvégén... A gyermeknek megvesszük a Nagy László és Szécsi Margit egy-egy verses meséjét tartalmazó könyvet, Nagy András illusztrálta.




"Házunk szélső ház, a falutól kissé távol. Mondhatom még, hogy áll, de alig. Nem hozzuk helyre, csak a fele a miénk, egyébként is előbb lebontani kéne. Távoli körben dombok, erdők, hegyek. Nyugaton a Ság és a Kemenesalja, keleten a Somló és a Bakony. Tíz esztendeig futkostam itt, utánozva embert, állatot, madarat" – írja a költő 1974-ben.

A házat megmentette az utókor, a gazdasági épületek, az istálló az enyészeté lett. "... odanézek, ahol valaha az istálló állt: zöld ágak bókolnak a jászol fölött. Szérűnk, ami merő por volt keréktől, patától, ma szép zöld porond. Pár napja öcsém lekaszálta, s ím, csodaként kikericsek nyílnak, akár a réten. Jelentik, a szűzi vadság elfoglalta udvarunkat. Nem sajnálom, sőt, mintha boldogság cirógatna. Átkozott világ halt meg szemem előtt."




Ez az első szoba. A másodikban van a kiállítás: fotók, könyvek, kéziratlapok, sok meghallgatható vers, apróbb tárgyak – minden ismerős.




Ez a bolgár szoba – bolgárok építették, rendezték be: a bolgár népköltészet fordítója előtt tisztelegtek. A tárgyak között ott a szmoljani ház makettje is – 1987 nyarán Nagy László miatt jártunk abban a városban.




"Most északra ülök, vadkörtefám alá, az akácosszélre. Egyenes a törzse, de közelről látni, háromszor megcsavarta az északi szél. Ezt a fát én neveltem, először más helyen. Onnan elcsórta egyik pajtásom, úgy kellett visszalopnom titokban. Akkor ültettem ide. Tán életemet is jelképezi."


Itthon előveszem a verseit... Egyetemista korom idolja volt, ültem vele egy asztalnál az Aranybikában... Költészete folytathatatlan, azt gondolom. Ilyen gigászi indulatok "a romlás és romboltatás ellen" manapság nincsenek – ma csak üres és hamis pátosz van, képmutatás meg cinizmus. Beleolvasok a naplójába (Krónika-töredék), 1978. január 29-én azt írja: "Esett az eső reggelre. Én fél 11-ig húztam az alvást izzadozva. Gyenge vagyok még. (...) Vettem a klubban néhány könyvet, pl. Győrffyét. Ez fontos. Taxival haza, Julcsit hoztuk. M. boldog, ő még húzna a műsorból. Narancsot ettünk." És másnap meghal. Én már egy hónappal idősebb vagyok.




A Somló. A borúton betérünk egy étterembe, én megkóstolom mind a háromféle bort (Somlói juhfark, hárslevelű és furmint), furmintot hozunk haza.



(Az idézetek Nagy László Adok nektek aranyvesszőt c. kötetéből valók.

Fotó: Rafael Balázs)

2010. június 4., péntek

Újra: Őrség (3.)

Vasárnap Mariborba kirándultunk: 94 km Bajánsenyétől, autópálya használata nélkül is jól megközelíthető. A falvak, amelyeken áthaladtunk, inkább emlékeztetnek ausztriaiakra, mint magyarországiakra. Feltűnik, hogy jó néhány új ház milyen élénk színű: piros kis szürkével, bordó-szürke, élénk és egy árnyalattal pasztellesebb narancssárga...

Maribor emberi léptékű, kellemes város. A központban sétálóutcák és terek sok-sok kávéházzal cukrászdával, pizzériával, a teraszokon vendégek. Pulóveres, ballonkabátos idő van. Magyar szót hallunk kétszer is, olasz motorosok fényképezkednek a világháborús, inkább érdekes, mint szép emlékműnél – különben a hazaiaké a terep, nincs nagy forgalom. Capuccinót iszunk (1,40 euró), a gyermek fagyizik (egy adag = két gombóc, 1,10 euró). Elsétálunk a Dráváig, meglep, hogy milyen széles. A főtéren és körülötte a sétálóutcákban barokk, reneszánsz, klasszicista és modernebb épületek (nemegyszer középkori alapokon), szecessziós kapu, eredetileg gótikus templom s egy másik 1892-ből, amelyik a szegedi dómra emlékeztet, boltíves átjárók... Az házak egyikén, másikán falfirkák, itt is, útközben is Vögele, Lidl, DM, Müller, Hofer, OBI... Mindenestül ismerős világ.



maribori ablakok


a fő(?) utca térré szélesedik – innen pár méter a Dráva


részletszépségek


a kettővel föntebb látható tér egyik házának részlete


ismerős ívek


gyönyörű és furcsa


stílusok találkozása


díszkút


kívül szebb, mint belül



1892

gyönyörű ötvösmunka a dómban


Már odafelé útban feltűnt az egyik domb (hegy?) tetején egy masszív, monumentális erődtemplom. Visszafelé megnézzük közelebbről. Sehol semmi tábla, még a falu nevét sem tudjuk biztosan azonosítani (2-3 falu szinte egybeér), valahol Benedikt fölött vagyunk.

A templomfaltól 20-30 méterre, kicsit lejjebb egy családi ház, arrébb traktor... A templomot rendben tartott, füves térség veszi körül, bemenni nem, csak belesni tudunk, és persze körbejárjuk. Annyit látunk, hogy csarnoktemplom, belül sincs átépítve, barokkizálva – csak az északi és a déli kapuval egy vonalban lévő oszlopok mellé állítottak barokk oltárt –, a szentélyig nem látunk el.




itt lestünk be


egy hozzáépítés, bizonyára sekrestye


A friss füvön (itt is, máshol is) a gyermek a cigánykereket gyakorolja, figyelmet követel: jobb-e, mint tegnap. – Ez a templom évszázadok óta itt áll, s akkor is itt lesz, amikor mi már rég nem leszünk – mondom neki –, inkább most ezt nézném. Kicsit meghökken, elgondolkozik.

Milyen lehet nap mint nap 20 méterre egy ilyen templomtól ébredni... Ebben a családi házban is emberek élnek – Ózdon is. Elkezd esni az eső, pár perc múlva szakad – először, mióta otthontól távol vagyunk.


Fotó: Rafael Balázs

2010. június 3., csütörtök

Hétfő óta tudom, ma megkaptam írásban is: a következő tanévtől kezdve a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára leszek. A két meghirdetett magyar-német szakos állásra 12 jelentkező volt.

Újra: Őrség (2.)

Az őrségi falvakban nem bámulják meg az idegent (az én szülőfalumban igen) – gyalogosan is, bicikliről is ránk köszönnek idősebbek és fiatalok egyaránt. Aztán már figyelünk és köszönünk.

Sétálunk, szép házakat keresünk. Ez az őriszentpéteri új: kicsinyített másában szívesen ellaknék. (Orfaluban is találtunk hasonlót, az még nincs egészen kész.)


Mintha ugyanaz lenne az építész, mint itt, Kétvölgyön.


Ezt a faházat Nagyrákoson fényképeztük.


Egyik este átgyalogoltunk Kercaszomorra, s majdnem végigmentünk a falun. A fő utcán, közvetlen szomszédság nélkül áll ez a vendégház (ott jártunkkor üres volt). Mellette a réten békésen sétálgatott egy gólya, egy macska próbálkozott közelebb jutni hozzá.


Szentgyörgyvölgy szélén két éve eladó volt egy új ház, most angol rendszámú autó parkol előtte. Angoloké ez a gyönyörű, kódisállásos ház is Kercaszomoron, előtte a bejáratnál kecses táblácskán a nevük és a cím. (A bajánsenyei csárdában kétszer is találkoztunk egy kedves, idős angol párral. Talán ők voltak...)


Ez a ház is (Kercaszomor) a vidék jellemző stílusjegyeit viseli. Jó lenne látni, amikor kész lesznek a felújítással.


Szellőzőnyílás egy pusztulásra ítélt(?) istálló padlásán (Bajánsenye).


Vele szemben egy szintén pusztuló kódissállásos ház.


És egy rendben lévő a határátkelőtől nem messze.


Apátistvánfalva látképe Orfalu felől.

***

A gyermek három Barbie-t, egy „Barbie-fiút” és két „Barbie-gyereket” hozott magával, na meg ruhákat és néhány bútordarabot is. Mindennap babázik, este lefekteti őket – természetesen lepedő, párna és takaró is van, ágy helyett most megteszi a szoba sarkában a padló. (Ebben az életkorban én is szenvedélyes babázó voltam.) Aztán egyik este papírt kér: rajzol és számol. Azt mondja: eladó 3000 négyzetméteres telken egy 280(!) négyzetméteres ház. Elkezdi tervezni, mi van a házban…


Fotó: Rafael Balázs