2014. május 31., szombat

Családi kirándulás az ősök nyomában

B. bátyja márciusban volt 70 éves. Beígért ajándék volt egy családi kirándulás édesapjuk szülőfalujába, Tótmegyerbe, ahol senki sem járt közülük. B. elment oda két hete körülnézni, s meg akarta szerezni apika születési anyakönyvi kivonatának másolatát. Látta az anyakönyv egyik oldalának alján a bejegyzést, magyarul: Ráfael Árpád József született 1908. október 16-án. A lapot lefényképezni nem engedték, de 5 euróért adtak egy minden adatot tartalmazó kivonatot – szlovákul.

Szombat délelőtt útra keltünk. Az eső állomás a párkányi temető volt: itt van eltemetve apika első felesége, aki a szülésbe belehalt. Apika sokat emlegette, hogy évtizedekig nem mehetett át a sírhoz. Ill. hát éjjel a Dunán kajakkal egyszer-egyszer, aztán 1959-ben Komáromnál, s nem engedték őket vissza Szobnál – a  testvéri népek megbonthatatlan barátságának legnagyobb dicsőségére. Aztán jött az olvadás meg a komp, de a híd újjáépítését apika nem élte meg.



Tótmegyer egy négy és félezres település, neve utótagja az egyik honfoglaló törzset idézi, a "tót" előtagot a Wikipédia szerint 1725-től jegyzik. Pontosabban jegyezték, hiszen ma Palárikovónak hívják egy szlovák drámaíró után. R. Gáspár hentes és mészáros volt, a családi krónika szerint afféle vándorember, aki odament, ahol munkát talált: apósom születése idején ebben a faluban éltek egy-két évig. A templomot és a kastélyt biztosan látták.



A katolikus templom – apikát bizonyára itt keresztelték.



 A Károlyi család címere a templom bejárata fölött.



Ugyanez kőből egy épületen, amely formája, oldalfalai alapján ítélve magtár lehetett – ma a földszintjén vasbolt van.



Károlyi Alajos gróf, diplomata 1889-ben Tótmegyerben halt meg – ez a kereszt (a sírja?) a kastély parkjában található



A Károlyi-kastély hátsó frontja. Belestünk az ablakon: barokk bútorok látszanak a díszterem alatti szobában.



A valamikori szökőkút romjai.



A megmaradt angolparkban helyreállítás folyik: padokat, növényeket telepítenek, utakat állítanak helyre.



A kastély homlokzata.



A grófi címer a homlokzaton.



Ez a fotó már Ógyallán készült: a Steiner-kastély. Ógyallán főzik az Arany Fácánt, a sörgyár állíttatta helyre a kastélyt, ahol exkluzív étterem működik. A konyhája kitűnő, a kiszolgálás szivélyes, tudnak magyarul. Még Zazát is beengedték volna, de a nagycsaládtól így is izgatott volt, ezért az autóban töltötte azt a két és félórát, amíg megebédeltünk (természetesen őt is megetettük).



Utunk utolsó állomása Komárom, mármint Észak-Komárom. Ez itt apika szüleinek síremléke. Komárom lehetett a család bázisa, itt van eltemetve apika két bátyja (Palika és Józsika), akik 2  és 10  éves korukban, ugyanabban az évben haltak meg (egyikükről B. és testvérei nem is tudtak) és apika egyik húga (Zsüli néni) – az ő helyben élő fia gondozza a sírokat.

Még egy séta Komáromban, fagyizás, aztán indulás haza.

2014. május 27., kedd

Epizódok Zaza életéből




'Na, mi lesz? Gyerünk játszani!'



'Mit hozol?'



 'Húsos csont, ezt szeretem.'




 'Ez a játéknál is jobb.'



'Nekifekszem.'



Nyárra fodrászolva.



2014. május 26., hétfő

Ma – reggel és este


Reggel



Fél 7 után a tejet melegítem a mikróban a kávémhoz. Álmosan az ablakra téved a szemem: ezt látom. Futás a fényképezőgépért.



Pár perccel később már ez látszik a Bazilikából.


Este

A zeneiskolában Konyicska Renáta ad hangversenyt, Chopint játszik. Tele a terem, vagyunk néhányan istvánosok is. A lány elbűvölő, a játéka lenyűgöző. A szívemig most a cisz moll noktürn hatol. Renáta ősztől Londonban tanul, elnyerte a Sólyom László által adományozott ösztöndíjat.

2014. május 25., vasárnap

Nóra varr

Nóra új elfoglaltságot talált magának: varr. Apa ingéből szoknyát, blúzt, maradék anyagokból párnát, amire még egy macskafigurát is applikál. Mesélem ezt az egyik nagyon kreatív kolléganőmnek, aki pár nagy múlva azzal jön, hogy a turiban van egy mini varrógép, nézzem meg, szerinte jó lenne Nórának.

A gépet megvettem (az x. fülbevalóval együtt ez volt a gyermeknapi ajándék), nagy a boldogság. Használati utasítás nem volt hozzá, de B. talált a neten. A gyermek ott nézte meg, hogy kell a cérnát befűzni, aztán kipróbálta... Összeszedtük a maradék ikeás anyagokat, csak a nyaralóban derült ki, hogy ő cipzárt is keresett, hátizsák vállpántjának valót is. Szombaton egész nap a szaletliben ült: az alsó cérna befűzésével nem boldogult – majd valakitől segítséget kell kérni –, de nem adta fel: ha már elhatározta, megvarrta a hátizsákot. Teljesen önállóan szabta ki, a zsebe cipzárral nyílik.

Régen a jól sikerült rajzait feltettem ide. Most azt kérdezte, a hátizsákot is? Reménykedett, hogy igen. Elismerésre vágyik.




Vasárnapi vers

 

Orbán Ottó: Az elsüllyedt sziget

A legvidámabb barakk készítőinek
 
Kreon korának minden főhivatalnoka,
ha tudott róla, ha nem,
Kreon nyelvét beszélte. Egyezményes fordulatokkal
kicsinyítette a bűnt, nagyította a végzetté az alkut.
Ez a nyelv Kreon bukása után nevetség tárgya lett.
Aki ezt beszélte, belé ragadt, mint mézbe a légy:
„Sokat vívódtam”, mondta, és: „Nem zsebre tettem a pénzt,
csak egy amforába.” Majd,
s közben tekintete összevissza ugrált:
„Nagy királyunk, mint ez köztudott, szeretett bibizni.”
Így állt bosszút rajtuk a nyelvükhöz ragadt hazugság,
rettentőbbet, mint akármiféle kard: kiröhögték őket.
A többit a város bölcsen az istenekre bízta, korán kelt,
eltaszította a hajnali köd fátylába takart bárkáit a parttól
és evezők sokaságával hasogatta tűzcsíkokra a tengert.











(A fotó innen.)

2014. május 21., szerda

A nap híre

Több forrásból is eljutott ma hozzám: Kurnász László beadta a Szent Imre igazgatói székére kiírt pályázatot. Talán abban bízik, hogy már más a munkáltató, mint két éve. Sokan kíváncsian várjuk a miniszter döntését.

2014. május 18., vasárnap

Árad




Ma háromnegyed kettőkor.



A söröző nyitva, nem is pakolnak.




Vasárnapi vers


Kosztolányi Dezső: Fejtörő felnőtteknek

Tudod-e, ez mi?
Jó torna eszednek:
asztalt terítenek,
asztalt leszednek.

Haladnak az utcán,
feküsznek az ágyon,
mint pille cikázik
fejükben az álom.

Karjuk követ, ércet
izzadva vonszol,
sürgöny fut az éjben,
vad telefon szól.

És csönget az ajtón
az orvos, a lázas
szerelmes, a postás,
a koldus, a gázas.

Fejjel nekimennek
a hetyke tavasznak,
harcolnak azértis,
ordítva szavaznak.

Bölcsőt tologatnak,
megcsendül egy ének,
már vége a dalnak,
bámulnak a vének.

Csókok ligetében
örvény köde nyildos,
és ölnek, ölelnek,
te drága, te gyilkos.

Nem látni a végét
a hosszu menetnek.
Kacagnak-e ottan,
vagy talán temetnek?

Egy kis vidámság,
sok-sok sohajtás.
Sejted-e már mi,
pedzed-e, pajtás?

Nincs nála nagyobb jó,
mert ez a kincs.
Úgy hívják: élet.
Értelme nincs.
                             

 








(A fotó innen.)                                                                                                                                         

2014. május 17., szombat

Zazi




'Én is kérek korbácskát.'



'Odaviszem, de aztán játsszatok velem!'



'Egyébként nem mehetek fel az ágyra, de ha a kis gazdi meg a mama gazdi összebújik, akkor nekem is ott a helyem.'

2014. május 11., vasárnap

Csend, béke, nyugalom

Hallom, hogy csorog a csatornából a víz; a másik oldalamra fordulok, ráérek, vasárnap van. Kávé a teraszon, aztán körbejárjuk a kertet, innen is látszik a Duna fölött a pára.

 




Négyesben sétára indulunk. A kőfaragó otthon van (vagy három hete nem volt, már aggódtam érte), a a sörözőben néhány vendég, a Dunán csend, planírozva a part, alig találkozunk valakivel.




Zaza a combig érő fűben őrült vágtába kezd, csuromvíz a bundája, belehempergőzik a homokba – élvezi a szabadságot, aztán hazaérve elnyúlik a fáradtságtól. 


Ki-kisüt a nap, ebédelünk, sötét felhők gyülekeznek, s mire elültetem a pistikéket, már esik. Szokatlanul korán, háromkor hazaindulunk.

Vasárnapi vers


Kányádi Sándor: Történelemóra

a történelmet próbáltam
magyarázni a köveknek
hallgattak

próbáltam a fáknak
bólogattak

próbáltam a kertnek
szelíden rámmosolygott

a történelem négy
évszakból áll mondta
tavaszból nyárból
őszből és télből

most éppen tél jön

(1985)












(a kép innen)

2014. május 4., vasárnap

Pillanatfelvétel

Túl Zaza ivartalanításán...
Túl a portfólión, a tankönyvrendelésen...

Innen Nóra iskolaváltásán...
Innen a derűn... 

Úton a csend felé...







Vasárnapi vers


Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan, 

Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!


(A  kép forrása itt.)