2013. december 31., kedd

Szilveszter

Az idén is színházba mentünk, a Popfesztivál 40-et néztük meg – mindössze 1 óra 20 perc, ne az eredetit keressük benne. A régiek közül játszik most is – mintegy megkettőzve Eszter és József szerepét – Almási Éva és Tahi Tóth László: első jelenésükkor folytatott "spontán" beszélgetésükről szívesen lemondtam volna, kimondottan kínos,  egyébként az előadás a maga nemében jó. Balázsovits Edit hangja nagyon hasonlít az édesanyjáéra, a Józsefet játszó Telekes Péter is meggyőző, de Beverley-t Béres Ilona hangján fogom ezután is őrizni.

Bár időben indultunk, de olyan nehezen találtunk parkolóhelyet, hogy az ilyenkor szokásos pezsgőre nem maradt idő, sebaj. Az előadás végén a színpadon megjelent az igazgatónő, Eszenyi Enikő: egyes székek alatt matricákat rejtettek el, amelyeket a szervezésen lehetett beváltani – 400 Ft kedvezményt jelent a következő jegyvásárláskor. Rendhagyó módon mi is nyertünk, szándékozunk is majd a Vígbe menni, de a jegyet neten vesszük. Mindenesetre: a gesztus kedves.

Itthon behűtve várt a pezsgő, s még időben hazaértünk ahhoz, hogy a kétórás petárdázás idején csitítsuk Zaza rettegését.

2013. december 30., hétfő

Csatangolás

"A keleti gazdaságokban jelentős potenciál van, ezt érdemes kihasználni, de ha nagy távlatokról beszélünk, akkor látni kell, hogy a tartós fenntartható fejlődés minden tényezője Nyugaton van. A digitális forradalom, a nyílt társadalom, a tőkepiac, a szervezet, az a fajta vitakultúra és tudás, ami elvezet oda, hogy emberek számára olyan műkezet tudnak gyártani, amivel zongorázni tud. Ezen újítások közül egyik sem Keletről jön, hanem az új ismeretek, szabadalmak zömével együtt Nyugatról. Ezt fontos tudni. A keleti nyitás pótcselekvés, vagy a világ félreismerése. Kína gyorsabban növekedik, mert a mi fejlettségi szintünk felén áll, de környezeti és emberi katasztrófákat kiváltva. Ezt példaértékűnek tekinteni, félreértés. Magyarország számára nem kérdés, hogy jövőnk Európában, a nyugati közösségben van. Nincs egyetlen terület sem, amelyet keleti fény világítana be. Irányváltást egyébként sem tudnánk végrehajtani, de nem is kéne ezzel próbálkozni. Ellenben még erőteljesebben be kellene épülni a nyugati véráramba, az oktatás színvonalának emelésével, a kutatás-fejlesztés szorgalmazásával" – mondja Csaba László.

***

"Makovecz Imre valóban különleges egyénisége volt a magyar építészetnek, a kultúrában azonban mindeddig nem volt szokás kormányhatározatokkal meghatározni, hogy ki és miért válhat a magyar kultúra közös értékévé. Az úgynevezett kanonizáció furcsa, szeszélyes és főleg demokratikus folyamat, semmiképpen sem hatalmi szóval és néhány órás kormányüléseken döntenek róla. Ezzel a politika legfeljebb csak arra erősít rá, hogy nem a szakma és az építész Makovecz számít, hanem csak a politikai elkötelezettség."

***

"Hiába ostoba, korrupt ez az ország, a napok hősei még viszik a vállukon: tanítók, nővérek, könyvtárosok, takarítók működtetik a hazát, és segítik, hogy ember maradhasson, aki szeretne. Akinek még van esélye."

***

"A jó karmester az egység őre és felszabadítja az energiákat az emberekben. Ezzel szemben a rossz karmester az, aki lenyomja a tagok egyéniségét és szolgaként utasítja őket." 

***

"Egy ideje azt gondolom, hogy az, amennyit az emberek Magyarországon a magyar identitásukkal foglalkoznak, nincs rendben. Ha valaki például portugál, akkor szerintem senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy ő mennyire érzi magát portugálnak. Magyarországon elindult egy hisztéria ezzel kapcsolatban: minden embernél hőmérővel mérjük, hogy mennyire magyar. Az, hogy valaki mennyire kötődik gyerekekhez, férjhez, feleséghez, lakáshoz, szülőfaluhoz, szülőhazához, vagy akár egy régi ruhájához, magánügy, és senkinek semmi köze hozzá."

***

"Nagyjából ugyanazzal a hozzáállással és ugyanazokkal az elvekkel lehet a kutyából és a gyerekből is egészséges, boldog, jó személyiséget nevelni."

***

"Aztán a Papa volt a Mari élete.
Nem tudom, hogy vélekedik ő erről, a megevett szabadságról, a mindent beterítő papáról. (Nem nagyon volt szabad elmennie az utolsó években, hasonlóképp terrorizálta etekintetben papám őt, mint engem a kisfiam pár éve.)
Mari szikrázóan okos, s valahogy úgy nagylelkű, ahogy egész kevesen. Hogy mi lenne jó szerinte, annál fontosabb neki, mit gondol az, akit szeret arról, hogy mi lenne jó neki."

2013. december 29., vasárnap

Vasárnapi vers

Lászlóffy Aladár: Csodaszarvas
 

Mióta vár valami messze?
s ahova vinne – maga járt ott?
hányadszor kezdi, dühtől sírva,
odavezetni a világot?

…Beérnek egyszer, s mint a szarvast,
megnéznek holtan, összeesve.
Körüljárnak, s kicsit nem értik,
miért rohantam ilyen messze?

Kutatnak rajtam, bennem, – s végül
körül is néznek tán a tájon,
amelyre végig csak szorongva
gondoltam én is: megtalálom?…











A kép innen.

2013. december 28., szombat

Zazi


Július végén, 9 hetesen.

Augusztus végén.

Szeptember végén.

Október végén, őszöléskor.

November végén, kedvenc ásós helyén.

Tegnap. Már elmúlt 7 hónapos.

Minden este mondom neki, hogy "most már ne nőj tovább". Uszkárnak uszkár, de nem törpe. Kilenc kiló körül van, napi négyszer a negyedikről le s fel a gazdiknak is felér egy testedzéssel. Kedvenc játéka a zoknibaba, kedvenc tartózkodási helye apa-gazdi lábánál (nem egyszer lábtyű gyanánt) vagy mama-gazdi ágya mellett. A gyerek-gazdira játszótársként tekint. Legtöbb időt persze apa-gazdi tölt vele, de Nóra fürdeti, fésüli; sétálni mindenki viszi. A legnagyobb meglepetés én vagyok magam számára: nem gondoltam, hogy ennyire megszeretem, agyonaggódtam magam, mikor beteg volt... Értelmes jószág, úgy néz az emberre, hogy azt várjuk, mikor szólal meg. Tényleg egy "szőrös gyerek".



2013. december 27., péntek

Vissza és előre


  Volt hajsza és fáradtság, volt várakozás és készülődés.


Eljött és elmúlt a karácsony, plusz 10 fokban. Volt csend és hosszú alvás, film és könyv, séta és rokonlátogatás...


ÉS MÉG VAN EGY HÉT SZÜNET!



2013. december 22., vasárnap

Vasárnapi vers

Kányádi Sándor: Isten háta mögött 


üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak











  
A fotó innen.

2013. december 21., szombat

Mostanában



Az istvánosok közös karácsonyi ebédje szerdán. (Igazoltan távol Gyóni és Kutas.)



 Az iskolai karácsonyi műsor meglepetése az alkalomra verbuválódott tanári kórus – nagyon jól szólt.


Lábadozás, pihenés az együttérző Zazával.


2013. december 17., kedd

Ülepünkön lyukas a nadrág, de két kézzel szórjuk ki az ablakon a pénzt.

***

Állandósuló kognitív disszonancia.

2013. december 16., hétfő

Thomas Mann naplóját olvasom...

"... a mostani helyzetet úgy jellemeztem, mint a német kultúra hagyományos zagyvaságainak új formáját, s nem adtam sok esélyt e jelenlegi vállalkozás sikerének. Vesztett ügy, még akkor is, ha több évig fog tartani, éppúgy mint a háború, aminek nyilvánvaló következménye és folytatása. Egy nagy elterelő manőver, afféle óriási neveletlenség a világszellem akaratával szemben, gyerekes iskolakerülés. Az újból felszított nacionalista mámorral kiszorítják a tudatból a voltaképpeni lényeget: a tőke és a munka, a javak elosztásának problémáját, amit nacionalista alapon természetesen nem lehet megoldani. Új csalódások, keserű tanulságok következnek majd. Vajon tanul-e majd ebből ez a nép, amelyik csak fájó tüske Európa és a Nyugat testében?"

2013. december 15., vasárnap

Vasárnapi vers


Sziveri János: Földközelben

Huncut széltolók és más koldusok
hada oson a gennyes sikátoron.
Fölénk magasodnak, akár a torony.
Letűnt bölcsességük hiába sok,

utánuk kéz helyett agyat mosok.
Mint levél a fán, a számos rokon –
intő szavamat veszik csak zokon.
Kocogtatják fejüket a vén kosok.

Konklúzió ürügyén szó mit sem ér,
szánk tágas odujában már el se fér.
S hallatán galuska lesz a nyelvünk,

amit nem sikerül sehogy lenyelnünk.
Bögyünkben, mint kő, őrli a magot.
Hitszegő-e mind kit hite elhagyott?













A kép forrása itt.

2013. december 14., szombat

80

1933-ban Hindenburg kancellárrá nevezte ki Hitlert, az USA-ban hivatalba lépett Roosevelt, Magyarországon Gömbös Gyula volt a miniszterelnök.

***


December 13-án, Luca napján Raák Pál és Telek Ilona első gyermekeként megszületett majdani édesanyám. 



 Az idillikusnak nem mondható külvilág ellenére boldog gyerekkorra emlékszik. (A háború vége felé édesapja megsebesült az orosz fronton, a családnak híre sem volt róla, két év után tért haza.)



Az iskolában apácák tanították, a polgári elvégzése után irodistaként dolgozni kezdett – abba sem hagyta 57 éves koráig.



Apámmal 22 évesen kötött házasságot, s belecsöppent egy addigi életéhez képest egészen más miliőbe.



A fiatalasszony.


Szült három gyereket, s közösen, sok munkával felnevelték őket. Majd' 33 évi házasság után meghalt apu, s anyu immár bő 25 esztendeje özvegy. Sokáig mégsem élt egyedül: hathatósan részt vett – az ötből – két unokája nevelésében. Egy éve érzi úgy, hogy lelassult, feledékeny..., megöregedett. A magányra panaszkodik. Romantikus regények kedvelőjeként bizonyára könnyebb, színesebb életet képzelt magának, álmai és a valóság meglehetős távolságban maradtak.

Pénteken (13-án) volt, de szombaton ünnepeltük 80. születésnapját.

2013. december 11., szerda

A Szent Erzsébet tornacsarnoka

Szép gesztus, hogy az ünnepélyes átadás előtt a Szent Erzsébet Iskola igazgatója ma két időpontban is lehetővé tette, hogy aki kíváncsi rá, megnézhesse az új épületrészt: a tornacsarnokot és a hozzá kapcsolódó létesítményeket.



Az egykori Istvánból több újonnan nyitott ajtón is ki lehet lépni a tornacsarnok tetején kialakított udvarra.



Egy 300 négyzetméteres aula van az egykori istvános évnyitók, évzárók, ballagások helyszínén.



A kettéosztható tornacsarnokban az utolsó simítások zajlanak. A szabályos kosárlabdapályán éppen ottjártunkkor próbálták ki a felemelhető palánkot.



 A galériáról az új és a régi tornateremben játszódó események is szemmel tarthatók.



Az új csarnok kívülről. A kép jobb alsó sarkában a nővérek hat kocsi befogadására alkalmas garázsa.



A tornacsarnok a Katona István utca felől nézve.


Az építkezés bruttó költsége mintegy 600 millió forint. A Szatmári Irgalmas Nővérek felépíttettek  egy létesítményt, ami az oktatást szolgálja, az épületet, amit visszakaptak, renováltatták. 

A város korábbi vezetőinek "értékrendje", álmai megtekinthetők a lepusztult "zöldházon", a műemlék Fürdő Szálló romosodó épületén, a zárva tartó élményfürdőben, a Prímás-szigetre tervezett luxusszálló-kezdeményekben, a beázó mélygarázsban, a háború pusztította Balkánt idéző buszpályaudvaron...


(Fotó: Rafael Balázs)

2013. december 8., vasárnap

Vasárnapi vers

Pinczési Judit: Addig él az ember

Addig él az erdő,
míg őrzi madárraját
addig él az ember,
míg bontja a titok falát,
de az idő nem varázsló,
s az ember, míg prédikál,
körbejárja csendben
a temetőbogár.

Meséld el álmodat,
a sárkányból galamb lett
mutasd meg arcodat –
talán hisznek neked
de az idő nem varázsló,
s az ember, míg prédikál,
meglátogatja csendben
a temetőbogár.

Éveid meghasadnak,
mint késsel dobott tükör
időd csontok kövén
mint vércsepp tündököl,
de az élet nagy varázsló,
hát indulj menteni,
csalódni, megriadni,
s elölről kezdeni.




A kép forrása itt

2013. december 6., péntek

Buszon

Az Esztergom-Süttő-Tatabánya vonalon utazók nyilván másodrendű állampolgárok, nekik jó a csotrogány is, fűtetlenül, nem egyszer udvariatlan sofőrrel, reggelenként iszonyatosan túlzsúfolva. A fiatalabb évjáratú buszok az Esztergom-Piliscsaba-Budapest útvonalra vannak vezényelve (mondják a gépkocsivezetők) vonatpótlásra – arrafelé érdemdúsabb, jobb adófizető, felelősségteljesebb munkát végző stb., stb., stb. állampolgárok utaznak.

Ma reggel a fantasztikus műszaki állapotban lévő csotrogány Táton le is robbant. 20 perc múlva megérkezett a mentesítő járat – hogy miért nem az (szintén csotrogány) indult eleve, rejtély. De legyünk pozitív gondolkodásúak: a Volán nem csak utaztat, hanem kalandvágyunkat is kielégíti, ráadásul pluszköltség felszámolása nélkül.

Így aztán a 25 km-es távot sikerült 80 perc alatt megtenni. (Az, hogy reggel csak Dorogon keresztül van járat, holott a rövid úton, Táton át is megtelne egy normál busz, már ne is említsük. Mi lenne akkor az akolmeleggel: a csuklós buszon szorosan egymás mellett állni kényszerülő utasok hőleadása a fűtés. Ja, és jegyük, bérletük épp annyiba kerül, mint azoké, akik ülnek. A bolondnak is megéri – hisz gyalog is menetnének.)

2013. december 1., vasárnap

Heti apró

Az egyik reggel a Duna Múzeummal átellenben egy kényelmesen ügető patkány egy ház tövében. Jól indul a nap.

***

A gyermek nulladik órára megy sokad magával javítani. Órarenden kívül. A tanár elfelejt bemenni. Egy hét múlva újra nulladik óra. Órarenden kívül. Csak. (A tanév első két hónapjában 6-8 plusz óra más tantárgyi óra helyett.) Tiltakozom, nem akarom engedni. De gyermek meg akar felelni, rosszul áll a tárgyból, és gyakran fáj a feje. (Az osztály 80%-a bejáró.) 

***

Hallgatom, nézem gyerekeink műsorát az első gyertyagyújtás alkalmából: elém penderül egy szőke kisfiú, megölel, közli velem, hogy ő iskolás. Tudom, találkoztunk már az iskolában, tanítom a testvérét. Bűbájosan cseveg, megmutatja a szüleit, aztán azt mondja: "ott a helyettesed". Leesik az állam. A gyerek elsős.

***

Bár vannak városok, amelyek jobban vonzanak (Firenze, Róma, Dubrovnik, Isztambul, Jeruzsálem, Lübeck, Wroclaw, Moszkva-Moszkva-Moszkva...), de a gyermek kedvéért a legközelebbi úti cél: London.

***

Itt volt Á. és P., a nagyok. Megnyugtató látni, hallgatni őket: okos, józan, tisztességes felnőttek.


Vasárnapi vers

Pilinszky János: Keringő

A zongorát befutja a borostyán,
s a gyerekkori ház falát
szétmállaszja a naplemente.

És mégis, mégis szakadatlanúl
szemközt a leáldozó nappal
mindaz, mi elmúlt, halhatatlan.












A kép forrása itt.

2013. november 24., vasárnap

Vasárnapi vers


Oszip Mandelstam: Nyolcsorosok

VII.

És Schubert a vizen, Mozart a madárzajban,
és Goethe fütyült ösvényen tekeregve,
és félénk léptű Hamlet is ítélt a bajban,
hitt a tömegnek, figyelt a tömegre.
Lehet, hogy előbb volt a suttogás, mint szájunk,
és fák híján is kavarogtak levelek,
és azok, akiknek a tudásunkat szánjuk,
már kísérletünk előtt mindent sejtenek.

Moszkva, 1934 januárja

(Mezei Katalin fordítása)


VII.

A csermely tán Schubert, és Mozart tán madárzaj,
s a kósza ösvényen tán Goethe fütyül,
a tépődő Hamlet, ki félénken itt lábal;
hitt a tömegben és nem menekült.
De tán, hamarabb volt a suttogás a szájnál,
erdő, fa nélkül hulltak levelek,
és tán, kiknek létünk tanulságát szánná,
előttünk s nélkülünk kész emberek.

(Baka István fordítása)


Восьмистишия

‹7›

И Шуберт на воде, и Моцарт в птичьем гаме,
И Гете, свищущий на вьющейся тропе,
И Гамлет, мысливший пугливыми шагами,
Считали пульс толпы и верили толпе.
Быть может, прежде губ уже родился шопот
И в бездревесности кружилися листы,
И те, кому мы посвящаем опыт,
До опыта приобрели черты.
  
Ноябрь 1933 — январь 1934











 A fotó és a vers eredetije innen

2013. november 23., szombat

Mai séta

 
 Jöhetnek a mínuszok, a fügefácska védve van. Aztán meghálálja ám!




Egy nyaraló, amelyből mintha már több éve visszautazott volna Ljubov Andrejevna Párizsba, Varja Ragulinéknál szolgál, Ánya leérettségizett, s most dolgozik valami hivatalban, Trofimov örök diák Moszkvában, Lopahin Harkovba ment, Jepihodov elhanyagolja a birtokot, szegény itt felejtett Firszet tavasszal halva találták, az uraságék nem is tudnak róla... A cseresznyefákat még az ősszel kivágták.




 November végén a nyár virága – már tényleg csak egy-két napja van hátra.



Hosszú volt az ősz van, ami lassan vetkőzik.




 De azért már erősen kopaszodnak a fák, a bokrok.



 Volt bőven eső.



Nem tudom, mi ez, de szép.





A parton, póráz nélkül.

Varjak.



Egyetlen kormorán.




 Az emberi felelősségtudat legnagyobb dicsőségére.

Tegnap, tegnapelőtt én is Radnótival (Könyvégetésre válaszul) töltöttem az estét: a naplóját olvastam. Kerestem valamit, amit nem tudtam pontosan felidézni. Aztán Bálint András Radnótijára gondoltam, hogy jó lenne megnézni Nórával is, már elég nagy hozzá. Rákerestem a színházban, sajnos nem játsszák. De fenn van a honlapon az archívumban, s ha látni, hallani nem is fogom még egyszer, most végigolvastam. Az előadás anyagában megtaláltam, amit kerestem.

Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni naplójából
1943. március 16.
Készülök haza. Megelőz Miklós telefonálása: sürget, hogy jöjjek. Rohanok izgulva, bejövök és ott ül a lámpa alatt, magába esve, felöltözve, bőrbekecsben, sapkásan. Feltekint, leveszi a sapkáját, és látom, egészen kopaszra nyírták és rettenetesen elgyötört arccal mondja, hogy megkínozták. De kik és hogyan? –tör ki belőlem. Átszállt az Aréna út sarkán, éppen olvasott a megállónál, mikor hátbavágja egy baka, hogy miért nem szalutál? Nem láttam – feleli, és mutatni akarja a szolgálati jegyét, amivel kiengedték a fogorvoshoz. Jöjjön csak velem - mondja az, és cipeli magával a szemközti Albrecht laktanyába, ahol már zászlós, hadnagy, hadapród őrmester meg más katonák fogadják, rárivallnak: na, koszos zsidó, majd megtanítunk. Vigyétek a zárkába. Ahol csak pár percig marad, de előzőleg mindent elvettek tőle, holmiját, cipőfűzőt, nadrágtartót stb. Aztán kiviszik onnan egy másik szobába, ahol egy borbéllyal kopaszra nyíratják, mondván, hogy tetves zsidó, úgy kell neked. Guggolva kell tűrnie a műveletet, aztán saját magának kell eltakarítani a levágott hajat, sőt még 60 fillért is kell fizetnie a borbélynak. Aztán kivezénylik az udvarra, hátulról fejbe verik, és jó óra hosszat a legszörnyűbb gyakorlatoztatást csinálják, főleg bukfencezést a puszta poros, piszkos földön, aztán hasoncsúszást, feküdj-öt, mikor már nem bírja, akkor megrugdossák. A tiszt urak kommentálják a kínzást, hogy: ne félj, koszos zsidó, nem az oroszok fognak győzni, hanem a németek, és mi (vagyis ők) még húsz éve múlva is itt leszünk. Végül Miklóst megnézik a lámpa alatt, aztán megfenyegetve kijelentik, hogy „tisztelgési gyakorlat” volt, megértette? Vagyis hiába tesz feljelentést, semmit sem ér, mert nem bizonyítja az esetet.
Miklós eljön, összetörve, koromfeketén, mocskosan, porig alázva.


2013. november 19., kedd

Hogy mi van?

A hivatalos verzió

"A 24 éves pápai férfi beismerő vallomást tett.
A Győri Rendőrkapitányságon 2013. november 19-én 14 óra 20 perckor feladta magát az a 24 éves pápai férfi, aki Győr határában a Radnóti-szobrot megrongálta.

P. Szabolcs kihallgatása során elmondta, hogy ismerőse személygépkocsijával és férfi utasával 2013. november 17-én egy győri szórakozóhelyre tartott hajnali 2 órakor. A helyismeret hiánya és az éjszaki erős köd miatt későn észlelte a város határában, az út mellett álló gránitszobrot. Fékezése ellenére autójával a tujákon keresztül az emlékműnek ütközött, amely kettétört."

Ebben az esetben az autó hátulról ment neki a szobornak. A portálokon megjelent képek nem ezt támasztják alá.

"A férfi a rendőröknek elmondta, hogy ijedtségében a helyszínről továbbhajtott. Az autóval messze nem jutott, mivel a járműből a benzin Öttevény belterületén kifogyott. Utasával együtt a járművet hátrahagyva stoppal Győrbe, onnan autóbusszal Pápára utazott."

Ha továbbhajtott volna, akkor Győrbe ért volna. Ha viszont Öttevény területén fogyott ki a benzine, akkor talán a 'visszafordult' kifejezés lenne a helyes.


"A Győri Rendőrkapitányság közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése miatt folytatja az eljárást a 24 éves pápai P. Szabolcs ellen." (police.hu

Milyen helyismeret szükséges ahhoz, hogy az úton maradjon valaki az autójával? Milyen a sebessége az autónak akkor, ha x métert tett meg egy út nélküli, füves területen, s a fékezés ellenére a tujákon keresztül a szobornak ütközik, és a rhodesiai gránit két?/több? darabra törik? Hány km/h a "relatív gyorshajtás"?


***

A lehetetlen verzió

Győr felől Abda felé haladva a bal oldali sávba átvágva, szó szerint árkon-bokron át, jelentős szintkülönbséget leküzdve, ahol elfogynak a fák, épp ott kibukkanva, kicsit oldalról szembekerülve lehetne szembetalálni a szobrot.


 Fotó innen.


Az elképzelhető verzió

 
 A régi Bécsi út – ma: zsákutca. 


 

 


Fotók: Rafael Balázs (2010.11.01.)