2014. március 30., vasárnap

A béke szigete



 Bográcsban készült az ebéd.



Zaza, akivel most kicsit bonyolult az élet, mert tüzel. Szomorúan veszi tudomásul, hogy nem jöhet be a szőnyegre, hogy kerítés zárja el előle őrült vágtái terepét... De áldott jó kutya.



A kerítés, amely megvédi majd az epret, a málnát, a paradicsomot. Egyébként ikeás ágyrácsból készült, lenolajjal kezelve (más anyagból dupla ennyibe került volna.)



Almavirág.



 A mandula.



Új szerzeményem: déli kutyatej.



 S a másik: kökörcsin.



 Törpe árvácskák.



Gyöngyikék.



Ott, abban a temetőben, az övéihez ma temették Szőnyi Zsuzsát. A síremlékre római számokkal felvésték a halálozás dátumát.


Vasárnapi vers

József Attila: Könnyű, fehér ruhában          
            Ignotus Pálnak


Mindent, mi nem ennivaló,
megrágtam és kiköptem.
Magamtól tudom, mi a jó
s hogy egyremegy, szappangolyó
vagy égbolt van fölöttem.

És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.

Nem szeretnek a gazdagok,
mig élek ily szegényen.
Szegényeket sem izgatok,
nem állok én vigasznak ott,
ahol szeretni szégyen.

Megalkotom szerelmemet...
Égitesten a lábam:
elindulok az istenek
ellen - a szívem nem remeg -
könnyű, fehér ruhában.





2014. március 27., csütörtök

"... már nem is emlékezünk sokszor, hogy milyen valójában élni, sokan csak túlélni akarnak..."

"Óriási károkat okoz a magyarországi pártok túlhatalma, és hogy mindenbe beleszól a politika..."


2014. március 23., vasárnap

Heti zanza

Gyász.

***

Önfegyelem. Fáradtság. Türelmetlenség.

***
Zazának nem ízlik a száraz táp. Korábban csirkéset evett (Royal Canin), vakarózott tőle; aztán bárányhúsosat, aztán lazacost, most halast, de csak ímmel-ámmal. Mint a porszívó, beszippantja azonban az ebédet, amit B. külön neki főz. Meg tudom érteni.

***

Mondhatja-e egy tanár, hogy 'amit nem értesz, magold be'? Nem mondhatja. De mondja. 

***

Idén az első hétvége, amikor kinn aludtunk, kicsit kellett csak fűteni. A csend, a béke, a harmónia szigete. Jóleső fizikai munka.

Vasárnapi "vers"


Tegnap este a Katonában (Sufni) voltunk. Bodnár Erika előadásában megnéztük-hallgattuk a Magyarmeséket. Mai „vers”-ként íme egy részlet.


Mosonyi Aliz: Magyarmesék

Volt egyszer egy híres angol hídépítő mester. Egyszer elment a magyarokhoz, és azt mondta, Olyan hidat építek nektek, hogy na. Lehet rajta sétálgatni, föl s alá. Nem sétálgatunk mi, mondták a magyarok. Nem érünk mi arra rá. Sétálgatni, fütyörészni, mondta a hídépítő mester. Még hogy fütyörészni, mondták a magyarok. Nincs minekünk jókedvünk. Sétálgatni, fütyörészni, a lányokkal csókolózni, szórakozni, mondta a hídépítő mester. Azt aztán már hogyisne, mondták a magyarok. Menjél csak máshova, ott építsed a hidaidat. De a hídépítő mester fogta magát, és megépítette a hidat a magyaroknak, mégiscsak. Mikor kész volt, átsétált rajta, fütyörészve. A magyarok csak nézték. Én ugyan át nem megyek rajta, mondták. Még csak az kéne. A hídépítő mester meg csak sétálgatott föl s alá, és fütyörészett. Majd még énekelni is fog! A mi hidunkon! Azt már nem! Menjél csak haza, ott fütyörésszél, mondták a magyarok, és elzavarták a hídépítő mestert, a hidat pedig megtartották.











 (A kép forrása itt.)

2014. március 17., hétfő

Nekrológ


Mint az égbolt, tágúl a pillám,                                                      
    ha lecsukom:
fent s lent szállok, egyszerre minden
    csillagokon;
feledés mos, emel magamból
  s túl magamon.
Ember voltam. Csukom  pillám,
   és úgy hagyom.

(Szabó Lőrinc: Ember voltam)

                  


Két hete adta fel a test a küzdelmet, az értelem néhány órával korábban. Még nincs másfél hónapja, hogy nála járva azzal biztattam: jön a tavasz, a napsütés is segít a gyógyulásban; erős vagy, ki fogod bírni. "Már nem vagyok erős" – mondta. Pedig kivételesen erős ember volt: meg akart gyógyulni, vissza akart jönni dolgozni, még januárban is így tervezte.

Gálné Drajkó Mária született pedagógus volt. Egyetlen, GAMESz-nél töltött év kivételével az iskolában dolgozott: 8 évig iskolatitkárként akkori nevén az I.sz. Általános Iskolában, majd pedagógusként végigjárta a ranglétrát: 1987-től az Eternit Általános Iskolában volt képesítés nélküli nevelő, 1991-ben szerezte első diplomáját földrajz-könyvtár szakon, 1997-ben a másodikat magyar szakon, 2004-től az Eternit Általános Iskola, összevonás után, 2005-től a Kernstok Károly Általános Iskola eterniti telephelyének igazgatóhelyetteseként dolgozott, ebben az évben szakvizsgázott és közoktatási vezető képesítést szerzett. 2012 januárjában magam mellé választottam nevelési igazgatóhelyettesnek.

Szót értett gyerekkel, kollégával, szülővel. Mindenkit ismert, mindenkinek segített, igazi közösségteremtőként folyamatosan azon törte az fejét, hogyan lehet az adott lehetőségekből többet, jobbat kihozni. Nem kergetett délibábokat, tudta, hogy minden eredményért keményen meg kell dolgozni – erre tanította saját tapasztalata, ezt közvetítette tanítványainak is. Józan volt és realista, olyan, akinek helyén az esze és a szíve. Neve összeforrt Eternittel, bevitte a városrészt az iskolába, és kivitte az iskolát a városba: meghonosította a családi napot, a falukarácsonyt, kialakította a hagyományt, hogy jeles napokon a gyerekek műsort adjanak az idősek otthonában.

A közösség értékelte munkáját: 1994-ben „Nyergesújfalu Ifjúságáért” kitüntetést kapott, 2010-ben az Önkormányzati Minisztérium Miniszteri oklevéllel ismerte el a település érdekében végzett munkáját, ugyanebben az évben a város „Nyergesújfalu Ifjúságának Kiemelkedő Neveléséért” kitüntetést adományozott neki, 2012-ben pedig megkapta a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Vályi István-díját a hátrányos helyzetű romagyerekek beilleszkedésének, felzárkóztatásának érdekében végzett munkájáért.

Teljes életet élt, család és iskola volt életének ikercsillaga, hihetetlen energiával gardírozta mindkettőt. Példamutató akarattal és optimizmussal küzdött, hogy legyőzze a betegséget, mert még feladata volt. Februárban jutott oda, hogy kimondja: a legfontosabb mégiscsak a család, szeretné felnőni látni a fiát.

Az ember halad előre az életében, s amikor több van már mögötte, mint előtte, tudatosítja halandó voltát, készül az elkerülhetetlenre, s csak reméli, hogy megadatik az idő felkészülni, mielőtt kihuny az értelem. Marikának megadatott. S mi, túlélők, fájdalommal vesszük tudomásul, amin változtatni nincs lehetőségünk. Köszönjük a munkát, őrizzük a példát.  

Én, akinek még határa van,
És árnyéka egyenes, jár –
Én, aki mellől elmúlik most a nyár,
Aztán az ősz, a tél, az évek. –
Köszöntöm a térben árnyékát-vesztve
Megszületett új végtelenséged!


(Lászlóffy Aladár : Sermo super sepulchrum, részlet)

2014. március 16., vasárnap

Vasárnapi vers


Szabó Lőrinc: Csak az imént

Csak az imént, csak az imént még
úgy kellett az öröm, a szépség!
oly mohó voltál! nyugtalan!
A sok is kevés: lázadoztál:
mindent szerettél volna... S most már
az is alig kell, ami van.

Csak az imént... Minthogyha tegnap
lett volna... Óh, egyetlenegy nap
és mennyi minden vele hal!
Ébredését még szinte látom
és már itt az este, barátom:
egy napig voltam fiatal!

Be gyors nap volt! Másnak is ily gyors?
Vagy csak enyém e különös sors?
Öregszem és fáradt vagyok.
Kezd fanyar lenni, ami édes,
az idő szép lassan kivégez
s nemsoká mindent itt hagyok.

És ez a legfurcsább: a semmi,
hogy lehet többé sohse lenni,-
ez a legérthetetlenebb:
végső lakójául agyamnak
a nagy csodálkozás marad csak,
hogy voltam és hogy nem leszek.











A kép innen.

2014. március 9., vasárnap

Tavasz


 Na, mi lesz már? Indulás!


Két nap kinn. Egész napos kertészkedés – élvezem, pedig hogy utáltam minden mezőgazdasági munkát (a gyűjtés kivételével) gyerekkoromban. Bizonyára ehhez is meg kell érni. Újjászületnek bennem apai őseim. Kellemesen melegít a nap, csak árnyékban kell a pulóver. 


Megint megstuccoltam az egyik borostyánt, több helyre ültettem árvácskát.



 Új szerzeményem a kikeleti bangita. Rózsaszín virágot egyébként nem veszek, de ennek az illatnak nem tudtam ellenállni.



Elsőként  a sárga, múlt héten a világoslila, most a sötétlila krókuszok nyílnak.


Ültettem egy kicsi, oszlopos tiszafát, egy babérmeggyet, sziklakerti növényeket... Áthelyeztem máshová az egyik csoport levendulát, helyükre díszfüvet szánok.

B. a telken belül kerítést csinál, hogy Zaza futópályáját lerövidítse, különben eper és paradicsom nem lenne többé. Odakinn a kutya állandóan jön-megy, rohan, fülel, szaglász, ás(na), követ hordoz, botot rág, széthúzza, amit összegereblyéztem, macskát kerget(ne) – a gazda erélyes hívására visszajön, s hallatlan önfegyelemmel uralja ösztöneit. Nincs ebéd utáni szunyókálás, mint a lakásban. Sötétben indulunk haza, itthon aztán alszik, mint a tej, mint egy kisgyerek.

Vasárnapi vers


Kormos István: Utánunk

Utánunk igazabbak jönnek.
Hazugság máltai lovagjai,
színlelés bohócruháiba-bújtak,
eszméktől örök nyavalytörősek,
az ingujjból pikkászt varázsolók,
s velük a búzaföld-dézsmáló varjak,
végezetül a rókák is kivesznek.
Jöhetsz, aranykor, mi már nem leszünk.
Fényhomlokú fiúkkal s nevető-
kezü-lábú lányokkal elgyere!
Ők szavak első jelentését mondják,
és rendbe raknak mindent majd utánunk.










A fotó innen.

2014. március 4., kedd

GDM

Még nincs egy hónapja, hogy nála járva azzal biztattam: jön a tavasz, a napsütés is segít a gyógyulásban; erős, ki fogja bírni. "Már nem vagyok erős" – mondta.

Hihetetlen energiával élte az életét, gardírozta a családját és az iskolát. Megküzdött mindenért: a házért, a diplomákért, a fiáért, az iskoláért. Szívvel-lélekkel pedagógus volt, szót értett gyerekkel, kollégával, szülővel. Nem ismert lehetetlent, józan volt és realista, olyan, akinek helyén van az esze és a szíve.

Pár napja beszéltünk telefonon: rosszul volt, de "ki kell jönnöm belőle", mondta. Vannak hatalmak, amelyekkel szemben az élni akarás, a felelősségtudat, az erő gyengének bizonyul.

Ő volt az első szövetségesem, az első ember, aki mellém állt az ismeretlen közegben. Már egy éve nélkülözöm napi jelenlétét, s mostantól a hiány állandósul.



Kodály: Esti dal


2014. március 2., vasárnap

Kinn


Nyílnak a krókuszok, kitisztítottam a virágágyásokat, összegereblyéztük az idefújt leveleket – itt a tavasz. Megvolt az idei első kinti ebéd: itthon főztem, kabátban fogyasztottuk el ugyan, de  a kertben. A hőmérő 11 fokot mutatott.

Vasárnapi vers


Oravecz Imre: Illyés Gyula Szajlán

Isten hozta! Hogy utazott? Akadt társasága? Mindjárt
kapott csatlakozást a túlvilági Kál-Kápolnán? Vagy
várakoznia kellett? Volt busz az égi Sirokból? Könnyen
idetalált? Nem tévedt el a faluban? Találkozott valakivel
a még itt lakók közül? Látta a düledező bognárműhelyt?
Nem szegte kedvét a pusztulás képe? Elfáradt? Foglaljon
helyet lebontott házunk konyháján. Sebtében és korhűen
rendeztem be magának az elhagyott szérűk, üres istállók,
megroggyant csűrök közt. Ne a láthatatlan dikón, hol
gyerekkoromban aludtam. Azt benőtte a fű, és zöld lesz tőle
a nadrágja. Hanem ezen a rég eltüzelt karosszéken, mely
anyám stafírungjának ékessége volt. Ennek a szilvafának
az árnyékában. Kerülje ki azt a köpülőt, lépje át azt
a szakajtót, rúgja félre azt a csizmahúzót. Vigyázzon, ott
csalán van. Erre, a bőrögön át. Így, ni. Legendás matrózsapkáját
hadd akasztom a légneművé vált ajtófélfára, hol
a vászontörülköző lógott. Ígérem, nem verem le róla a csillagport.
Képzeletben hadd kínálom meg egy kis novával. Errefelé jobb,
sajnos, még képzeletben sem terem. Nekem most nem lehet,
az orvos szerint a gyomrom miatt. Nem, nem kell mesélnie.
Olyan közel még, mi azon az áprilisi napon a János Kórházban
esett meg magával, mikor itt hagyott csapot-papot, és csak
úgy meghalt. Ne szakítsa fel a hegedő sebet, fájhat még
a búcsú emléke. És mint élő talán meg se érteném. Inkább én
mesélek magának. Arról, mi történt itt, és miért. Nem, mert
újat mondok vele, hanem hogy jól mondom-e. Köszönöm, hogy
eljött. Érezze magát otthon. Dőljön kényelmesen hátra.
Szippantson a friss hegyi levegőből. Élvezze a nyugalmat.
Gyönyörködjön a kilátásban. Adja át magát az öröklétnek.
Annak, hogy itt van. Hogy úgy van itt, hogy nincs itt.

(A Halászóember c. kötetből)











A kép innen.