2013. március 30., szombat

Versben


lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat

mint víz a medret,
követed és teremted;
mindenki szem a láncban

Ésszerű megbékélésre semmi remény.
Hosszú távon fognak vegetálni, növekvő
nyomor közepette, a nemzeti tébolydák.

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.

hagytam, hogy ne tudja, ne lássa, ne értse,
hagytam, hogy ne fogja fel még a felét se,


Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.

Valamit mégis kéne tennem,

valamit a gyötrelem ellen.

Egy istent kellene csinálnom,

ki üljön fent és látva lásson.


a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok

2013. március 29., péntek

Nagypéntek

- Ha-Nocri! - szólította a hóhér.
Ha-Nocri megmozgatta dagadt ajkát, és rekedt rablóhangon megszólalt:
- Mit kívánsz? Miért jöttél hozzám?
- Nesze, igyál! - mondta a hóhér, és a lándzsa végére tűzött vizes spongya fölemelkedett Jesua
ajkához. Jesua szemében öröm villant fel, odatapadt a szivacshoz, és mohón szívni kezdte belőle a nedvességet. A másik keresztfáról Dismas hangja hallatszott:
- Igazságtalanság! Én is éppolyan lator vagyok, mint ő!
Dismas teste megfeszült, de mozdulni sem bírt, mert karját három helyen kötélgyűrű szorította a keresztrúdhoz. Behúzta a hasát, körme a fába mélyedt, feje, nyaka Jesua felé tekeredett, szemében felháborodás lángolt.
A vesztőhelyre porfelleg borult, elsötétült a levegő. Mikor a por felszállt, a centurio rárivallt Dismasra:
- Hallgass te, ott a második kereszten!
Dismas elhallgatott. Jesua fölemelte fejét, és megszólalt; szerette volna, ha hangja behízelgően és meggyőzően cseng, de ez nem sikerült, rekedten kérte hóhérát:
- Adj innia!
Egyre sötétebb lett. A viharfelhő már a fél eget elborította, Jerusalaim város felé törekedve; a vízzel, tűzzel terhes nagy fekete felleg előtt fehér, tajtékos felhőcskék száguldottak. Most már közvetlenül a magaslat fölött villámlott, mennydörgött. A hóhér levette a szivacsot a kopja végéről.
- Adj hálát a nagylelkű hégemónnak! - súgta hódolatteljesen, és szíven szúrta Jesuát. Jesua teste megvonaglott.
- Hégemón... - suttogta, hasán vér csorgott végig, alsó állkapcsa görcsösen megrándult, feje
lehorgadt.
A második dörgésnél a hóhér már Dismast itatta, és ugyanazokkal a szavakkal:
- Adj hálát a hégemónnak! - agyonszúrta őt is.
Az elborult elméjű Gestas rémülten felkiáltott, amikor a hóhér odalépett hozzá, de mikor a szivacs az ajkához ért, valamit morgott, és boldogan a foga közé kapta. Néhány másodperccel később az ő teste is elernyedt, s lecsüngött, amennyire a kötelek engedték.
A csuklyás ember nyomon követte a hóhérlegényt meg a centuriót, a templomőrség parancsnoka sem tágított mellőlük. A csuklyás megállt az első keresztnél, szemügyre vette Jesua véres testét, fehér kezével megérintette lábát, és így szólt társaihoz:
- Meghalt.
Ugyanez ismétlődött a két másik keresztnél is. Ezután a cohors tribunusa intett a centuriónak, sarkon fordult, és a templomőrség parancsnokával meg a csuklyás emberrel együtt megindult lefelé a halomról. Sötétség borult a vidékre, a fekete eget villámok barázdálták. Egyszer csak tűz csapott ki a felhőből, és a mennydörgés elnyelte a centurio vezényszavát:
- Őrség, oszolj!
A katonák megkönnyebbültek, futva megindultak lefelé a halomról, menet közben feltéve sisakjukat.
Jerusalaimot elnyelte a sötétség.

2013. március 25., hétfő

Úúúúúnom!

Havazik. Már megint. Még mindig. Pécsett már húsz centi. Zalában ne induljanak útnak. Holnap hófúvás. Tatabányára kell mennem. Két hete húsvétra 19-20 fokot jósoltak, két napja 16-17-et, ma már csak 10-12-t. Az idén a tavasz elmarad.

2013. március 23., szombat

A szülőket is nevelni kell

Mert lehet ugyan megnézni a jövendő első osztályos tanító néniket munka közben, biztosítjuk a lehetőséget – de nem lehet 7 perccel órakezdés után bemenni a nyílt órára. Azon az órán mások gyerekei ülnek, akik tanulnak; ott a leendő iskolások szülei vendégek, s a vendégnek illik betartani a vendéglátó szabályait. Ugyancsak nem illik óra felénél kijönni, s átmenni egy másik osztályba (az így látottak alapján megítélni egy tanórát pedagógiai nonszensz), mert nézni, látni jön a szülő, tapasztalatot szerezni, nem pedig a munkát megzavarni. És természetesen nem illik a szülőknek a tanórán látottakat ott és azonnal kommentálni, egymás közt megbeszélni, mert az nem egy barátnői traccsparti, hanem egy tanóra, s nem értük van, hanem a gyerekekért. 

De nem tűrhető az sem, hogy a gyerekek közötti kisebb-nagyobb konfliktusokat egyesek úgy próbálják megoldani, hogy berontanak szünetben az osztályba, az ebédlőbe, és helyreteszik, sőt megfenyegetik a másik szülő gyerekét (vagy a tanárt).

2013. március 22., péntek

... és egyéb állatfajták

Tegnap a jegesen metsző szélben még látom, ahogy a 18.50-es, rövid úton (Táton át Esztergomba) közlekedő busz 18.43-kor kihúz a megállóból.  Többedszer az elmúlt másfél évben.  Ha egyszer kitart a mérgem hazáig, írásos panaszt teszek a Vértes Volánnál. 

Ma a fél nyolcas pesti busz még épp csak megmozdul, amikor egy szaladó fiatalember eléri az ajtó vonalát. A sofőr juszt sem nyitja ki.

2013. március 16., szombat

Durzi mama és az ő fiókái

Volt egyszer egy iskola, ott tanított pályája második felében Durzák Anna.


Szakmai életút
1973-ban az esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben szerezte tanítói képesítését, majd 1976-ban Egerben ének szakos, 1986-ban Szombathelyen magyar szakos tanári diplomát kapott, Budapesten teológiát tanult és hitoktatói képesítésre tett szert.
Pályája első felében az esztergom-kertvárosi Arany János Általános Iskolában dolgozott, 1987-ben tevékenységét „Kiváló Munkáért” kitüntetéssel ismerték el. 1989-től  nyugdíjba vonulásáig az esztergomi Szent István Gimnáziumban tanított magyart, éneket és hittant, mindvégig osztályfőnök volt, énekkart és színjátszó kört vezetett.
Óraadó tanárként az Esztergomi Hittudományi Főiskolán mind a mai napig beszédtechnikát oktat.

A nevelés-oktatás terén elért kiemelkedő eredményei
  A Szent István Gimnáziumban létrehozta az énekkart, 1990-ben és 1991-ben Kárpátalján, 1995-ben Finnországban vendégszerepelt a kórus.
Szép sikereket ért el a város iskolai kórusainak évente megszervezett seregszemléjén, a Tavaszi Dalos Ünnep c. rendezvényen.
2000-től részt vett az iskolai énekkar a keszthelyi Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségeken, ahol többször arany minősítést kaptak.
2001-ben a "Játsszunk operát!" zenei műveltségi versenyen országos I. helyezést ért el a Szent István Gimnázium csapatával.
2006-ban a Kárpát-medencei Bartók Béla Műveltségi Vetélkedő döntőjében a gimnázium csapata III. helyezést ért el.
Majd két évtizedig vezette a gimnázium színjátszó körét, nem múlt el tanév színi előadás nélkül. Több alkalommal elnyerte a Színre alkalmazás díját, s 2000-ben a Rendezés nagydíját is. Több előadással szerepeltek az esztergomi Várszínház nyári programjában.
2007-ben, az iskola új, ideiglenes épületében létrehozta a Szent István Galériát, ahol havi rendszerességgel irodalmi, zenei programokat és kiállításokat szervezett.

Aztán 2008-ban nyugdíjba ment. Aztán rövid távon tönkrement az énekkar, a színjátszó csoport. (Viharos sebességgel a Szent István Gimnázium is.) De Durzi mama (ahogy Mafiától? vagy Gbz-től? hallottam a nevét) szavára ma is jönnek az egykori tanítványok, a "fiókák", mert most is fáradhatatlanul szervez: a Szentgyörgymezei Olvasókörben három hét alatt 6 estét betöltő programot "Nők hava" címmel. Ha nem lenne, ki kellene találni, ahogy mondani szokták. Mert "közösségteremtő és -formáló képessége az iskola arculatának meghatározó eleme volt, művészeti nevelő munkája diákjai és kollégái számára ma is mérce a helyére állók megítélésében" írtam egykoron. Szolgálat, a pedagógia szenvedélye... Kívánok sok Annát a jelen és jövő nemzedékének.


 
Március 16. 18 óra
Helyszín: Zsolt Nándor Zene- és Művészeti Iskola 
NŐK A ZENÉBEN – KONCERT           
Közreműködők a volt Szent István Gimnázium volt növendékei
Hangszeres kíséret: Rózsár Brigitta és Udvardyné Pásztor Ágnes




(Balról a két zenetanár, majd) Farkas Enikő (népdal), Karátsonyi Evelin (zongora), 
 Ispán Melinda (fuvola), Faragó Dóra (gitár), Konyicska Renáta (zongora), Papp Csilla (hegedű), Jurásek Enikő (hegedű) 

 Hárman közülük most érettségiznek, a többiek túl vannak rajta.  Boldog vagyok, hogy mindegyiküket tanítottam.



Mi, istvánosok. Jobb oldalon: Durzák Anna. 


(Fotó: Gyöngyös Péter)

2013. március 15., péntek

Kivizsgálni!

"A belügyminiszter beszélt arról is, hamarosan kivizsgálja, hogy a három nagy mobilszolgáltató közül az egyik miért nem tett eleget kérésüknek, vagyis miért nem küldte el tájékoztató üzenetüket. Pintér Sándor szerint a cég előfizetőinek az eset után végig kell gondolniuk, továbbra is ügyfelei kívánnak-e maradni egy olyan vállalatnak, amelyik nem segít nekik baj esetén."

Én megkaptam az üzenetet.
Itthon voltam a fűtött lakásban.
Konstatálom: megbízhatok a vállalatomban.
Meggyőződésem: a tizenvalahány órája autópályán rostokolók ezt a tájékoztatást várták.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem figyelt jobban az előrejelzésre a rendvédelem, azt mondta: "a meteorológusokat kell megkérdezni, miért lett ilyen az időjárás".

Március idusán


Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Városlakók!

165 évvel ezelőtt havas esőben, az esernyők alatt megszületett a modern, parlamentáris Magyarország. Március 15. azonban nemcsak egy napot, hanem egy korszakot jelképez: a két évtizednyi reformkort, amely odáig vezetett, az azt követő szabadságharcot, amely utána következett. Az események láncszerűen kapcsolódtak egymáshoz: "Nemzetünk mozgalma egy órához hasonlított... Az óra kerekei Pozsonyban voltak az országgyűlésen és nemigen akartak forogni... Rugóra volt szükség, mely a kereket gyors mozgásba hozza. S e rugó volt a pesti forradalom. Ekkor a kerekek gyorsan és sebesen kezdtek forogni... Az óramutató Bécsbe nyúlt s a Metternich politikájának végperceire mutatott. Az óra ütött 300 éves hallgatás után, s ez lőn a bécsi kabinet halálharangja" – írta Vasvári Pál.

1848. március 15-én Pest-Buda az Európán végigsöprő forradalmi hullám egyik városa volt. A forradalom eredménye: a polgári átalakulás, a piacgazdaság, a civil társadalom, a parlamentáris állam megszületése Európa vérkeringésébe kapcsolta be az országot. S ezek az eredmények nem semmisültek meg – a túlerővel szemben vereséget a függetlenség szenvedett. A világosi fegyverletétel, a megtorlás, a nemzeti gyász, a dermedtség évei sem feledtették azonban, hogy az önálló, szabad Magyarországért folytatott küzdelemben megszületett a modern polgári nemzet.
 
Mindannyian gyerekkorunk óta halljuk a naphoz szorosan kötődő neveket: Petőfi, Jókai, Vasvári, Táncsics; a helyszíneket: Pilvax, jogi egyetem, orvosi kar, bölcsészkar, mérnöki kar, Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház; többé-kevésbé ismerjük a 12 pontot, könyv nélkül tudjuk a Nemzeti dalt. De…

„Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.”

Diákkoromban március 15. nem volt munkaszüneti nap, a 70-80-as években a fővárosból az ünnephez kötődően „balhék”-ról lehetett hallani, rendőri előállításról, gumibotozásról… március idusa a rendszerrel kapcsolatos elégedetlenség kifejezésének alkalmául szolgált. S bár manapság március 15. újra nemzeti ünnep – a nemzet nem tud ünnepelni: a közmegegyezés hiánya, az acsarkodás azt bizonyítja: nem vagyunk méltók.

„Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.”

Számomra március 15. mint jelkép a magyar történelem kivételes időszakát jelenti. Azt a kort, amikor a liberális nemesség túllépte saját árnyékát, amikor képes volt a közösség érdekeit saját osztályérdeke elé helyezni, amikor évtizedes, látszólagos helyben topogással a társadalomban megérlelte a változtatás szükségességének elfogadását. Ebben a korban olyan kivételes emberi nagyságok tevékenykedtek, mint Kölcsey, Wesselényi, Deák vagy Kossuth. Egy Széchenyi áldozta szellemi energiáit, vagyonát és egészségét Magyarország fejlődésére. S bár nem értettek egyet alapkérdésekben, Kossuth nevezte Széchenyit a legnagyobb magyarnak. Az első felelős magyar kormányt pedig nem egy történész minden idők legkiválóbb magyar kormányának tartja. 

S a márciusi ifjak? Radikális politikai elveket képviseltek, ők voltak a rugó, amely a pozsonyi országgyűlés óráját mozgásba hozta, aztán átadták a helyet a megalakuló kormánynak, s bírálták a tevékenységét. Különböző sors jutott nekik, különböző életpályát futottak be: Petőfi ott esett el a harc mezején, s ahogy megírta, a szabadságért feláldozta szerelmét is; Vasvári életét vesztette a csatatéren; Irányi Világos után emigrált, majd a kiegyezés után hazatért, s Pécs országgyűlési képviselőjeként az általános választójogért, a kötelező polgári házasságért, a vallási felekezetek egyenjogúsításáért harcolt; Pálffy Albert a kiegyezés után kormánypárti hírlapíró lett; Degré Alajos hű maradt ’48 eszméihez; Korányi Frigyes felhagyott a politikával, s az orvostudománynak szentelte az életét; Bérczy Károly visszavonult, megtanult oroszul és lefordította az Anyegint… Lisznyai Kálmán Görgey csapatában harcolt, büntetésül közlegényként besorozták az osztrák hadseregbe, aztán – bizonyára a pénzért –  1857-ben megírta a Magyarországra látogató Ferenc Józsefet köszöntő verset (amely felkérésre Arany válasza A walesi bárdok volt)…

Március 15. a nemzeti identitás fontos jelképe. A korszak szereplői rendkívüli emberek, akik alakították a történelmet, s átlagemberek, akiket felemel és elejt az idő. 165 év elmúltával is idézhetjük: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Mert nem lőn. 


(A beszéd elhangzott volna délután 3-kor  a nyergesújfalui ünnepi megemlékezésen. Az időjárási viszonyok miatt erre nem kerül sor.
Felhasznált források: itt, itt és itt.)