2011. április 29., péntek

"Múltunk mind össze van torlódva..."

István és Gizella édeskés stílusban a 'minden településre Szent István-szobrot' akció idejéből. (A szobrásznak egyébként a városban több, hétköznapi embert, szituációt ábrázoló műve látható.)


A lengyelek katyni tragédiájára emlékeztető kereszt – Szegeden.


A győztes pozsonyi csatára emlékeztet ez a pajzsszerű tábla – Szegeden ( az egyetem mellett).


Egy utcakőnyi nagyságú emlékeztető a járdában – az egykori lakóhely előtt.


A Fidesz-iroda ablakában.

2011. április 28., csütörtök

Alig várom!

Próbálom szoktatni magam, hogy ne horgadjak fel a naponta megjelenő, újbeszélül megfogalmazott állításokon, nyilatkozatokon, a tapasztalati valóság és annak a politikusi interpretációja közötti távolságon... De ez a szakmám érinti.

Ha az államtitkárság a pedagógusok véleményére lenne kíváncsi, megkérdezne bennünket, a válaszadáshoz pedig a tájékozódáshoz és megfontoláshoz elegendő időt rendelne. Hiszen egy oktatási államtitkár tudja, hogy hétfőn kezdődnek az érettségik, ezekben a napokban szerenádozókat fogadnak a tanárok, jegyeket zárnak le, osztályozó konferencián vesznek részt, ballagásra készülnek. Tehát sem a kérdőívek címzése, sem az időpont, sem az időtartam nem arról tanúskodik, hogy az államtitkárság bármire is valóban kíváncsi.

Hoffmann Rózsa egyik terve viszont, hogy a tanárok munkaidejük 80 %-át töltsék az iskolában, nekem tetszik. Sőt, én a 100 %-ot szeretném. Munkával természetesen. Ha ez így lesz, nem hozok haza semmit, egyetlen estém, egyetlen hétvégém sem iskolai munkával telik. A kötelezőket az iskolában fogom újraolvasni, feladatlapokat is ott fogok csinálni, természetesen dolgozatokat is ott fogok javítani (ki lesz javítva, amikor ki lesz, legfeljebb kevesebb jegyük lesz a gyerekeknek). Gondolom, minden esti órában tartott fogadóóra, szülői értekezlet, hétvégi verseny, szalagavató és ballagás, bármilyen típusú iskolai rendezvény (farsangi bál, gólyaavató, színházlátogatás, felvételiztetés, továbbképzés, nyári tábor stb.) számon lesz tartva, az órák napokká állnak össze, s kiszámolják, hogy a néphit szerint három hónapos szabadságunk mennyi is valójában, aztán intézkednek. A 100 %-ban iskolában töltött munkaidőhöz nyilván megteremtik a feltételeket is: olyan kis létszámú tanári szobákat, ahol fel lehet készülni a másnapi órákra pl.

Én ebben a tanévben hétfőn, szerdán és pénteken fél nyolctól kettőig vagyok az iskolában – ez 19 és fél óra; kedden fél nyolctól négyig, csütörtökön fél nyolctól háromig – az 16 óra; egy sima, átlagos héten tehát 35,5 órát. Ha ebből levonom, hogy van heti 5 túlórám, még mindig majdnem megfelelek az elvárásnak. Arról már írtam korábban, hogy mennyi időmbe kerül pl. a dolgozatjavítás ...

Tehát napi 8 órát szeretnék dolgozni, ellenőrizhetően, a munkahelyemen (a túlóra önkéntes vagy kötelező vállalása ezen felül van). Jól járnék.

2011. április 27., szerda

2011. április 26., kedd

Menni kéne... (2.)

Szegeden cserélik a villamossíneket, igen nehéz közlekedni, főleg, ha nem ismeri az ember a terepet. A parkolás méregdrága, rengetegen közlekednek biciklivel, a panziótól mi besétáltunk a városközpontba. Ami első látásra feltűnik: a rengeteg virág, az ápolt parkok.


Az első este (pénteken) színházba mentünk, a Szegedi Kortárs Balett Inferno c. előadására vettünk jegyet még itthonról – megérte. A Müpában korábban már két produkciójukat is láttuk, ezt a Liszt-évhez kapcsolódva mutatták be.

A Dóm térről voltak emlékképeim meg a Virág cukrászdáról (csukva). Megcsodálom a sok szép szecessziós épületet, a felújított Kárász utcát, a Szent István teret...





Példásan harmonikus rendben az új épületek és a sarkon a felújított, csodaszép (egyelőre lakatlan) szecessziós.

Balra az "Öreghölgy"-nek becézett víztorony a Szent István téren.

Elsétálunk a Hősök kapujához – a nagyok édesanyja dolgozott a freskókon –, s mint később egy gimnazistától megtudom, a kapu fölött van a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium díszterme.



A kapu az első világháború hőseinek állít emléket.

A három napból két órát eltöltünk az élményfürdőben is, a Brnói sörözőben találkozunk B . ezer éve nem látott egykori barátjával, s a 24 évnyi távolság eltűnik...

Szombaton a Panka ajánlotta tejivóban palacsintáztunk, vasárnap átmentünk Szabadkára, este a szegedi Halászban nagyon finom vegyes hallét ettem. Az idő kegyes volt hozzánk, megúsztuk eső nélkül, csak vasárnap és hétfőn délelőtt volt hűvös.


(Még nem fejeztem be az úti beszámolót, de muszáj aludni mennem.
Fotó: 5-7. Rafael Balázs, a többi az enyém.)

2011. április 25., hétfő

Menni kéne...

Elmentünk Szegedre. Csak úgy. Mert 24 éve voltunk ott utoljára (én akkor másodszor). Mert muszáj néha kiszakadni a mókuskerékből. Kecskemétnél lejöttünk a pályáról, mert a gyermek látni akarta a Cifrapalotát.


És valóban zöld az ablaka... De nem csak a dalból emlékezett rá.

Szeretem a szecessziót. A Lechner tervei alapján épült városháza kapuja...

Bejárat a város legrégibb épületéhez, a ferences templomhoz...

Évszám a boltíven

A kapu

Kapu a templomot, kolostort körülölelő falban

A református gimnázium "kapuja"

Memento

Amikor fotóztam, nem tudtam, hogy ma sok helyen a Psalmus Hungaricusszal ünneplik a Fidesz-alkotmányt.


(Fotók: én)

2011. április 21., csütörtök

Illyés Gyula: Nem volt elég


A házad itt állt, – szerte szállt!
Ezt látod, érted. Azt nem érted,
hogy hazád éppen így ért véget –
A csoda, hogy addig is állt!

Mert nem volt hazának elég,
hogy emésztésed vacsorára
e dombok aszuját kivánta,
és e lapályok kenyerét.

És nem volt hazának elég,
hogy elmosolyodtál és oldalt
oda is néztél, ha megszólalt
ízes magyarul a cseléd.

És nem volt hazának elég,
hogy este, letéve a könyvet,
elnyeltél Bottyánért egy könnyet:
az volt a férfi, a derék…!

És nem volt hazának elég,
hogy kitekintve vonatodból
elgondoltad az aratókról:
mást érdemelne ez a nép.

És nem volt hazának elég,
a három szín, ha rád se hagyták,
hogy egykor jelkép volt: szabadság,
egyenlőség, testvériség!

És nem volt hazának elég,
hogy idegeden átengedted
hő szeszként azt a néhány verset,
Adyét, Tóthét, Józsefét.

És nem volt házának elég,
a Gellérthegyen a rakéta
s a Városiban a bokréta
és a szobroknál a beszéd

s a szőllőhegyi estebéd
s a dünnyögés, míg poharadból,
a holdvilágban a vörösbor
tigris-szeme villant feléd

és lengetted ujjad hegyét
az ég felé, mint ezred óta
minden magyar, ha szól a nóta
és Gracza György s a Feszty kép

és ha, élvezve a veszélyt
és azt a kéjt, hogy megjósoltad,
hallgattál titkos leadókat
(és utána cigányzenét)

s a hortobágyi magas ég
s a négyes gémeskút nagy árnya
s az első király koronája
díszítve pénzed közepét

s ha úgy mondtad is: feleség
e szép szóval s ha, bár bíráltad,
édesnek nevezted apádat,
s a falon a festett cserép.

Nem volt a hazának elég,
nem volt elég, hogy el ne essen,
tudd meg, az volt a csoda itten,
hogy össze nem dőlt már elébb!

Mert attól nem lett a tiéd,
hogy hizelegve és hazudva
ráragasztottad egy hegycsúcsra
egy király, egy vezér nevét.

Nem volt elég, nem volt elég
sem a hűség, sem szívósság,
mitől egybeáll egy-egy ország
s nemzet is lesz a nemzedék.

S a bátorság sem volt elég.
Külön-külön bár odahagyta
sorsát a sok hős áldozatra,
az sem volt elég menedék.

Mert sem erő, sem bölcseség
nem lehet elég, hogy megójja
a házat, amelyben lakója
nem lelheti meg a helyét.

(1945 elején)

2011. április 20., szerda

Van új alkotmány. Bírálják külföldön (is). Kikérik maguknak. Ott nyilván nem tudják, hogy Magyarország a bokréta. Lesznek sarkalatos törvények is... új választási törvény, még az idén új önkormányzati rendszer, új közoktatási törvény...

Itthon összeült a frakció meg a vállalkozó, rendeletet alkottak, mintha testületi ülés lenne... Hogy nem törvényes? És meddig tart, míg kimondja az AB (ha egyáltalán)? Hetünk munkaügyi perében nem lesz két éven belül elsőfokú határozat...

Ritkulnak a bejegyzések...

2011. április 16., szombat

Válasz

Kedves Tanárnő! Szép teljesítmény, látványos megmozdulás, de nem hiszem hogy bármi eredménye lenne. Nem hiszek a demokráciában. És azt gondolom, hogy ahogy a Tanárnő írja, hogy Európai demokrácia, mint fennkölt valami, hát azt sem hiszem. Az is csak alkudozás a háttérben, legfeljebb a külső máz szebb.

Ami viszont idekívánkozik: innen távolról nézve azt látom, hogy kezd egyfajta személyi kultusz kialakulni TÉ körül. Amit nem értek. Fél év alatt a teljesítménye azért bennem erős kérdőjeleket támaszt, én innen messziről inkább látom őt naivának mint városvezetésre, kőkemény háttéralkukra képes vasladynek. Pedig csakis szeretgomot, ezt a blogot és TÉ blogját olvasom, tehát még az infoim is igen egyoldalúak. A nyilvánosság szép dolog, ezt ügyesen kihasználja polgármester, de édeskevés. Cáfoljon meg kérem!!!
Üdvözlettel, FN

No, igen, kedves FN, a demokrácia nem tökéletes, de jobbat még nem találtak ki, ahogy a mondás tartja, és persze velejárója az "alkudozás". Ebben a tökéletlenségben azonban sok fokozat van. Meg arra is látott már a világ példát, hogy demokratikus úton hatalomra jutott erők totalitárius hatalmat építettek ki.

Egy percig sem gondoltam, hogy a múlt heti zarándoklat után pártjuk majd megregulázza a helyi önkormányzati képviselőket, sőt a parlament oszlatni fog. Világos az is, hogy minden botrány 2-3 nap alatt elül, legegyszerűbb a hatalomnak tudomást sem venni róla. Naivitás azt hinni, hogy a miniszterelnöknek lépnie kell; a hinni akarók mindig találnak valamit, amibe kapaszkodnak: jó, MT-t jelölték képviselőjelöltnek, megmarad a mentelmi joga, de polgármesternek nem jelölik, most éppen szükség van rá az alkotmány elfogadásához, addig nem ejthetik... Itt inkább arról van szó, hogy kiépült egy rendszer, amin keresztül akkor is meg lehet bénítani egy várost, ha a polgármesterség elveszett. És vissza kell szerezni, legalább közvetetten.

TÉ körül nincs semmiféle személyi kultusz, sőt megbonthatalan egység sem. Bizonyára voltak illúziók, hogy jobboldaliként elfogadható lesz a kormánypártoknak, azt hihette, a maga oldalára állíthat cégvezetőket, képviselőket, főtisztviselőket. Nehéz, szinte lehetetlen azt racionális gondolkodású embernek elképzelni, ha a saját bőrén nem tapasztalta, hogy mi ment és mi megy itt. A tapasztalatok átadhatatlanok, a tanulási folyamat megkerülhetetlen. Nyilván döntött rosszul is, az is lehet, hogy MT-t csak a MT módszereivel lehet legyőzni... TÉ féléves teljesítményéről szerintem a legjobb értékelés ez: azt gondolom, sokat változtatott a közgondolkodáson, rengeteget dolgozott – a rákényszerített háborús logika mentén nem győzött, Paskievics seregeivel szemben lehet, hogy nem is lehet. A kőkemény kompromisszumok megkötéséhez tárgyaló, konszenzusra törekvő felek kellenek – MT választás estéjén elmondott beszéde nem erről tanúskodik, ő és csapata azóta is ennek szellemében viselkedik.

TÉ a hivatalban szinte egyedül van – csak a nyilvánosságra támaszkodhat, bár diktátori hajlamokkal bizonyára többre menne. Az áldatlan állapotok rögzülésének veszélye megosztja, radikalizálja a táborát, az esztergomi fülkeforradalom felfalhatja saját gyermekeit, helyben is eljuthatunk ide.

Úgy tűnik, a rendszer kiépül(t), s hogy egyes pontjain az élet élhetőbb lehet, az az adott vezető emberi minőségétől függ. Szerintem ez a tét.

2011. április 10., vasárnap

"Csak szúnyogok"?

Az út előtt

Ott kell lenni – ennyit tudtam. Nem sportolok, nem vagyok edzett, de végig szeretnék menni – útközben majd kiderül, hogy a test bírja-e, amire a lélek késztetést érez. A gyermek első reakciója, hogy ő is jön, aztán izgul, hogy mi lesz velem... Nincs túrabakancsom, nem tudom elképzelni, hogy edzőcipőben 50 kilométert megtegyek, így egy puha bőrből készült, erősen bejáratott bokacipő mellett döntök, esőkabátot pedig kölcsönkérek. A hátizsákba a két réteg meleg holmi mellé fél liter vizet, két szendvicset, két banánt és egy tábla csokit pakolok.

A korrekt és elfogulatlan tájékoztatás követelményét sajátosan felfogó Hídlapban megjelenik a Fidesz-KDNP (ez utóbbi majd bizonyára és nem először elhatárolódik) közleménye, amely szerint a zarándoklat a Meggyes Tamás háza felgyújtásának évfordulójára szerveződött. Szegények.

A "Tétényi" téren

Sokan vagyunk, beszédeket olvasnak föl (a sajtónak szólnak – aki a téren van, pontosan tudja, miért van ott), hosszú; félig figyelek, beszélgetünk (megtudom, hogy EVV még most is gyaláz – szegény). Felveszem a "Zarándoklat Esztergomért" feliratú neonzöld mellényt, fél 7 után valamivel elindulunk.

Az úton

A körforgalomnál visszanézek: előttem és mögöttem hosszú a sor. A zenészek a város határáig kísérnek; néhányan ott várnak, sok sikert kívánnak. Körülöttem arról beszélnek (az út folyamán többször megismétlődik), hogy a miniszterelnöknek lépnie kell. Én nem vagyok ilyen optimista.

Jól esik a tempós gyaloglás. Autók jönnek szembe és mögülünk, dudálnak, integetnek, buszok utasai bámulják kíváncsian a menetet. Egész úton egy kocsiból hallok kikiabálni valami trágárságot, az egyik leányvári kocsma ajtajában pedig egy illuminált nőszemély hülyéz le bennünket. Kertvárosban és Dorogon több helyen, több csoportban várnak, tapsolnak, az egyik társaságban ott áll a város polgármestere: többen kezet fognak vele, jó utat kíván – jelenléte elegáns gesztus.

Dorog határában állunk meg először bő 10 percre, az előzetes tervhez képest negyedóra csúszásban vagyunk: háromnegyed 9 van. Kertváros táján sötétedett be, de az ég csillagos, reméljük, hogy nem lesz eső, igaz, a meteorológia éjszakára 100 km/óra sebességű szelet jelzett.

Akik Leányvárig kísértek, visszafordulnak. A faluban a járdán megyünk, kutyaugatás kísér. Villy és és Balázs fáradtságot nem ismerve dolgoznak, tudjuk, hogy otthonról és máshonnan a facebookon követik a menetet (még éjfél után is több mint százan lájkolnak, sokan kommentelnek). A faluhatárt jelző táblánál áll az ATV kocsija, a riporter két lámpa fényében adásra/felvételre készen. Magdolnavölgynél az "Alkonyattól pirkadatig" nevű szórakozóhelyről biztatnak bennünket és köcsögözik Meggyest. Telefonon elbúcsúzom az otthoniaktól, a gyermek a helyemen alszik: "Biztos, hogy kibírod, anya?" – kérdezi. Jászfalun egy nő nézi végig a vonulásunkat: "Gratulálok Esztergom" – mondja. A segítők friss zsömlével kínálnak, van ásványvíz, alma, banán, nápolyi... Piliscsabán egy esztergomi ügyvéd áll az út szélén, kosarában még meleg a pogácsa. Már feltámadt a szél, de szerencsére hátulról ér. A Pázmánnyal szemben, a benzinkútnál van az első hosszú pihenő, mint az ügyvédtől megtudjuk, innen 26,4 km Esztergom. Fáradt vagyok, nehéz beszállni a kocsiba, ahol ülve pihenek. Egy órával jobban állunk a tervezettnél.

Aztán újra elindulunk. Vannak, akik a menetet kísérő busszal folytatják az utat. Erősen fúj a szél, az erdő szegélyezte részen átsüvít a fejünk fölött, a fák eltűnte után rosszabb a helyzet, de a plusz egy réteg elég. A tömeg már csendesebb, gyérebb a forgalom is. Küldök egy sms-t az egyik kolléganőmnek, aki Vörösváron vár, hogy az előzetes tervekhez képest egy órával előbb érkezünk: feltételezem, hogy alszik, de rajtam ne múljon a találkozás. Rögtön visszahív, s az Emil cukrászdától a város széléig velünk tart. A városházán túl a járdán egy kisebb csoport integet, biztat, az innenső oldalon egy nő kosárból kínálja a pogácsát(?) Már nem eszem, nem is iszom, az üres palackot Pestig viszem magammal. Elhaladunk egy pékség mellett, ég benn a villany, megnézem az órám: 2 óra van.

S elérkezik az idő, amikor mechanikusan lépsz előre, jobb, bal, jobb, bal... Érzel minden útrepedést a lábad alatt, minden kavicsot... Amikor nem látod jól az útpadkát, kicsit imbolyogsz, s bár nem akarsz a kavicson menni, olykor mégis lelépsz... Amikor nehezedre esik megszólalni... Amikor nem kérdezel vissza, ha nem hallottál, nem értettél valamit... Amikor érzed, hogy van derekad, forgód, s úgy érzed, a nyakad a válladdal egy tömböt alkot, külön nem mozdítható... Amikor arra gondolsz, hogy jó lenne leülni, ott, azok a lámpák már Pilisborosjenő. Aztán Pilu azt mondja, még két és fél kilométer, az éjjel-nappal nyitva tartó közértnél pihenünk. Aztán meglátod a Budapest-táblát. Mindjárt fél öt. Egy óra múlva világos lesz.

Leülök egy lépcsőre, fázom. Mellettem egy nő ül, zsákjában a szolgálati ruhája, indulás előtt már 12 km volt a lábában, nappalos volt, a zarándoklat után pedig este áll munkába – minden elismerésem. Annak az idős hölgynek is, aki szinte anyám lehetne, s jön rendületlenül. Annak az úrnak is, aki az út egy részét kempingbiciklivel és gyalog tette meg... De vannak itt volt tanítványaink, valamikori istvános szülők, kollégák, apák a fiukkal, férjek a feleségükkel, közelebbi és távolabbi ismerősök és ismeretlenek... – emberek, akik nem félnek, vállalják az arcukat.

T. azt mondja, beül a buszba, pihen; aztán úgy dönt, hogy marad, mondja, van nekem is hely. Még ellenállok. Megeszem egy banánt. Lb. is azt mondja szálljak föl a buszra, nem szégyen az. Ezt egy pillanatig sem gondoltam. Alig bírok fölkelni, hogy a banánhéjat kidobjam. A jobb lábamon a zokni bele van ragadva a cipőmbe, a lábam nem válik el a talpbetéttől. Tudom, hogy a vízhólyagok megtelnek és kiürülnek. Tudom, hogy nehéz lesz elindulni, de 100-200 méter után menni fog. Azt mondják, '50-kor indulunk tovább, akkor váltják egymást a felvezető rendőrök. Fázom, várakozni nem akaródzik, felszállok a buszra, megcsap a meleg, még érzékelem, hogy elindulunk, látom a fényvisszaverő csíkot a mellényeken, aztán elalszom.

5.55-kor a telefonom csöngésére ébredek, egy órát alhattam. B. hív: a Népszabadság és az Amerikai Népszava elején mi vagyunk. Óbudán állunk az amfiteátrum mellett, már itt van két fotós. Lassan megérkeznek a többiek, hozzák a Népszabadságot. A napfelkeltét elszalasztottam. Hideg van, de lehet, hogy csak a fáradtság. Felveszek még egy garbót, megmozgatom zsibbadt végtagjaim, iszom a kávéból, amelyet egy idősebb házaspár hatalmas termoszban most hozott Esztergomból – igazán megható, ahogyan az emberek a vándorokról gondoskodnak, ahogyan a szimpátiájukat kifejezik. Jönnek mások is, akik itt csatlakoznak a menethez, aztán egy busznyi ember, akik a rakparton.

Elindulunk. A macskaköveken nehezemre esik a járás. Süt a nap, örülünk, hogy itt vagyunk. Járókelők állnak meg, kérdezgetnek, elhaladunk a néni mellett, aki a facebookon írta, hogy várni fog bennünket. A Lánchídon iszonyú a szél, középtájon visszapillantva úgy látjuk, hogy betöltjük a hidat. Már szemben a bazilika, szalad elém a lányom: "Jól vagy anya?" – kérdezi. Mellém lép egykori osztályomból egy tanítványom, aztán egy másik, s vannak többen, akik a végállomásra tudtak eljönni. Tétényi Éva beszél, felolvassa a nyílt levelet, aztán a küldöttség elmegy a Parlamentbe.

Sokáig várunk, a téren beszélgetnek az emberek, esélyt latolgatnak... Hallom a hírt, hogy péntek este egy esztergomi betelefonált a közszolgálati tévébe, hogy miért nem szerepel a zarándoklat a híradásban, s azt a választ kapta, hogy vallási eseményről nem tudósítanak. Az illető közölte, hogy ez nem vallási, hanem belpolitikai esemény, s erre azt tanácsolták neki, hogy tegyen panaszt. Bájos ötlet. Az új kommunikációs módi: ha nem beszélünk róla, nincs is. (Apropó: a Szent Jobb körmenet micsoda?) Aztán visszaér a küldöttség, kicsit megvárakoztatták őket, hiába, messziről érkezett a miniszterelnök x. embere. Az üzenet: a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat szellemében fognak eljárni. Az én fordításomban s eddigi tapasztalataim szerint ez azt jelenti: egyet lehet velük működni. Szóval: szúnyogok vagyunk. Mi mindenesetre örülünk, hogy megcsináltuk. (A tömegben ott volt Schiffer András, Hahn Endre...)

Hazafelé, otthon

Csigalassúsággal jutok el a kocsiig, minden lépés sajog. Nézem a tájat, a településeket, s arra gondolok, hány órája jártunk itt. Aztán meleg fürdő, sok vízhólyag a talpamon... Nincs étvágyam, beülök az ágyamba, ölemben a laptop, elolvasnám a híreket, de lecsukódik a szemem. Fél 7-kor ébredek. Újra lekezelem a lábam, s meglep, hogy nincs izomlázam. Sajtószemlét tartok, de kicsit kába vagyok. Igazán csak ma tértem magamhoz. Örülök, hogy ott voltam. De tudom: útközben vagyunk, s egyre többen leszünk. (Lám, már az István-ügyben gyalázatosan megszólaló "Jóság és erény" csoport egyik tagja is ölelgeti Tétényi Évát az induláskor, nyilván megvilágosodott.) A demokrácia építésében évszázados elmaradás ledolgozása nem megy egy intésre, hát még ha időlegesen az utat visszafelé mutatják. Elölről kell kezdeni, közösségeket kell építeni – szelíden, de határozottan. Ebben nagy Tétényi Éva. (Tisztelgés egy demokrata előtt)

("Csak szúnyogok – csak szőnyeget nekik." Így indul a Bánk bán 4. felvonása. Gertrudis egy levelet tart a kezében, a mondat annak a tartalmára vonatkozik. Az olvasó/néző csak később tudja meg, hogy a déli országrész királyi helytartója figyelmezteti a királynét a feszült helyzetre. Gertrudis hatalmi gőgjében semmibe veszi a figyelmeztetést. Mit sem tud Peturékról, a hazaérkezett Bánkról. A hatalom birtoklása tompítja a valóságérzékelést.)

2011. április 6., szerda

"Az oktatási államtitkár szerint az iskolai nevelésben, az oktatásban az erkölcsöt, az etikát előtérbe kell helyezni. Erkölcsös társadalmat erkölcsi analfabétákkal nem lehet építeni - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus."

Ühü.

És agyam ki tudja melyik zugából előúszik egy mondat: "Műveld a csodát, ne magyarázd..."

2011. április 5., kedd



Van, ahol ott kell lenni, mert meg kell mutatni: mellette állunk. Van, ahol ott kell lenni, mert tudjuk: igazunk van. Van, ahol ott kell lenni, hogy jelezzük, az egyének közösséggé állnak össze. Van, ahol ott kell lennünk: önmagunkért.

S ottlétünket nem a siker minősíti. Maga a "kell" már egy tanulási folyamat eredménye: látjuk, értjük és kimondjuk, hogy köszönjük, nem kérjük. Békésen, öntudatosan és határozottan.

Nem vagyunk naivak, de tudjuk: az idő nekünk dolgozik.

2011. április 3., vasárnap

Óriási siker

"Szájer József szerint nagy nemzeti vállalkozás volt az alkotmányozással kapcsolatos konzultáció. A fideszes európai parlamenti (EP) képviselő, a nemzeti konzultációs testület vezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján példátlan aktivitásnak, óriási sikernek nevezte, hogy a kipostázott kérdőívek mintegy 11 százaléka, összesen 916.941 visszaérkezett."

Esztergomban még példátlanabb aktivitás, még óriásibb siker érlelődik: a polgárok a működésképtelen képviselő-testület feloszlatását, új önkormányzati választások kiírását szeretnék elérni, s az ezt szorgalmazó aláírások száma régen elérte, sőt: lényegesen meghaladta a 11 %-ot.