A megbékélés derűje

Elhagyjuk a kempinget, a Tabán híd felé tartunk Zazával, a kutya egyszer csak megáll, egész testével figyel, aztán csóválja a farkát. Azt hiszi, ő jön ott szemben, te téved. 

Az idős férfi, amikor elér bennünket, megszólít: jól megy-e a párkányi híd felé. A vasútállomásról jön, azt mondták neki, erre rövidebb. 78 éves, májusban halt meg a felesége, sokáig beteg volt, már nem tudott járni, ápolnia kellett - 56 évet éltek együtt. A gyerekei mondták, hogy ne üljön otthon, ne sírjon, már úgysem változik semmi... Volt azóta Komáromban, Újváron, Pozsonyban vagy tíz éve nem, akkor is a felesége miatt, kórházban. A vasúton mondták neki, nem kell jegyet venni, Szlovákiában kérni kell, de ingyenesen adják, külön igazolvány van buszra és vonatra... Akcentus nélkül beszél, de kicsit keresi a szavakat. Most eljött megnézni, mikor megy vonat Pilisvörösvárra. 70 éve járt itt, nem sokat változott a város. Majd Pilisszántóra akar elmenni - az Vörösvártól a következő falu, busz jár oda, mondom, Tudja, csak 2 kilométer, 8 éves koráig ott élt.

Összeadok, kivonok: ezek szerint '38-ban született, '46-ban volt itt átutazóban... A szavak mögött a történelem: a szlovák-magyar lakosságcsere egyik tanújával, elszenvedőjével beszélgetek. Öt percben egy emberi sors... Békés ünnepeket kívánva búcsúzunk.

Tanulok...

most éppen döntéspszichológiát – önismeretnek sem rossz. Órán megcsináltuk a Rotter-tesztet. Azt mondja K.Z.: az megy tanárnak, aki inkább külső kontrollos – az én válaszaim 60%-ban belső, 40%-ban (kerekítve) külső kontrollra utalnak. (Teszt nélkül is így gondoltam.) Az, hogy viselkedésünket mihez viszonyítjuk, a korai szocializáció folyamán (3-6 éves korban)  alakul ki. Ezek szerint gyerekkoromban elég teret hagytak nekem azt csinálni, amit akarok. Ezen még gondolkoznom kell.

***

 
Az egyik tipológia szerint a vezetők feladat- vagy személyorientáltak. A michigami iskola ezt az irányultságot mélyen gyökerező attitűdnek tartja, amely nem(igen) változtatható; az ohiói szerint azonban ezek viselkedési módok, amelyeket az egyén variálhat. Fiedler kontingencia-modellje ránk vonatkoztatva... Hm.
 

***

A csoportgondolkodás a csoport által hozott döntések egy speciális esete. A leghíresebb példa erre az amerikaiak partraszállása a Disznó-öbölben 1961-ben. Irwing Janis vizsgálta utólag, jegyzőkönyvek alapján, hogy született meg döntés: nyolc tünetet azonosított.

 

1. A legtöbb vagy az összes tag által osztott sebezhetetlenség illúziója, amely túlzó optimizmussal jár, és végletesen nagy kockázatok vállalására bátorít (magyar azt mondaná: „mi vagyunk a Janik”).

2. A racionalizálásra tett kollektív erőfeszítés, abból a célból, hogy csökkentse az olyan figyelmeztetések jelentőségét, amelyek esetleg rábírhatják a tagokat arra, hogy még egyszer átgondolják előfeltevéseiket, mielőtt újra rábízzák magukat a múltbeli döntéseik megszokott sémáira. („Ilyenkor úgy szoktunk dönteni, hogy…”).

3. A csoport belső moralitásába vetett feltétlen hit arra készteti a tagokat, hogy figyelmen kívül hagyják döntéseik etikai vagy morális következményeit.

4. A riválisok és ellenfelek sztereotip megítélése, miszerint túlságosan gonoszak ahhoz, hogy a tárgyalásra irányuló őszinte próbálkozásaikat komolyan lehessen venni, vagy túl gyengék és buták ahhoz, hogy bármilyen kockázatos kísérletnek ellenálljanak.

5. Nyílt csoportnyomás azokra a csoporttagokra, akik a csoport preferált véleményével ellentétes véleményt próbálnak megfogalmazni. A csoport megtorol minden olyan véleményt, amely ellentétes azzal, ami minden lojális csoporttagtól elvárható. (Fellépés az ún. „fekete bárányokkal” szemben.)

6. A nyíltan hangoztatott csoportkonszenzustól eltérők öncenzúrája, amely minden egyes tag azon hajlandóságát tükrözi, hogy önmaga számára minimalizálja kétségeinek és ellenérveinek fontosságát. („Ne szólj szám, nem fáj fejem”).

7. Az egyöntetűség illúziója a többség véleményéhez konform ítéletek tekintetében (ami részben a deviánsak öncenzúrájából ered, és az a hibás hiedelem súlyosbít, hogy „a hallgatás beleegyezés”).

8. Az önjelölt gondolatrendőrök felbukkanása, akik a csoportot megvédik azoktól a kellemetlen információktól, amelyek szétzúznák a csoport döntéseinek hatékonyságáról és moralitásáról elfogadott önelégült vélekedéseket.

(Forrás: Kovács Zoltán: Társas kapcsolatok és csoportfolyamatok) 

Már érdemes volt.

Megfizették

Tudjuk, hogy kikockáztak bennünket, nem is csináltak belőle titkot (a magyar demokrácia nagyobb dicsőségére). Azt gondoltam: belső emberek, "elhivatottak".

Aztán nem csak... Ő maga vallja be, többek füle hallatára. Nem vallomás – hétköznapi közlés. Nyilván ő csak az egyikük. Nem nyílik meg a föld. "Megfizették."

Ahogy viszajöttünk a délutáni sétából, a fürdőszobában akasztottam fel a kabátomat száradni. Egy fél óra múlva valamiért bementem, s megcsapta az orrom a hóból, fagyból melegre vitt ruha illata. Gyerekkori téli vasárnap délutánok úsztak az emlékezetembe: anyu vasal, a tévében feltűnik Kudlik Juli, kezdődik a Delta, könyv a kezemben, s a hátam a meleg cserépkályhának vetem... Joyce, Krúdy...

A Gránicon laktunk, nagyanyám így emlegette (hivatalos neve Madách út, valamikor erre hajtatott Madách Imre Veres Gyulához), de sose gondoltam arra, hogy a szónak köznévi jelentése van. Délután Závadát vettem a kezembe: "De bizony nem lépik át a határt. Mert a határ maga indul meg, mielőtt honvédeink még elérhetnék! S ahogy ezek haladnak, úgy húzódik ama hitvány gránicvonal mind keletebbre..." Hát persze, határ. A házunktól légvonalban 100 méterre folyik az Ipoly.

Berlin(i fal)

Nem jártam Berlinben, nem láttam a falat, s most, 20 évvel a lebontása után jutott el a tudatomig, hogy ez nem egyszerűen kettészelte a várost, nem csak Kelet-Berlin felé emelkedett: Nyugat-Berlin körbe volt kerítve, hisz tőle a másik három égtáj irányába is NDK-területek feküdtek. Evidens, de rám most a megvilágosodás erejével hatott a Népszabadság-grafika . Először csak az volt gyanús a szövegben, hogy 160 km hosszú, aztán az, hogy vidéken a (3,75 m magas) betonfalat (3 méteres, sűrű szövésű) drótkerítés helyettesítette. Csak másodjára fogtam fel a térképen körben kirajzolódó határt.

A megvalósult, majd 30 évig létező abszurditás, ami egy idő után nem (?) látszik abszurditásnak, amit adottnak tekintenek, amihez alkalmazkodnak... S nem kellene 3. személyt használnom.

Kertész Imre K. dossziéját olvasom - nem először, lassan. "A 1989-es fordulat nem a Kádár-rendszerből következett, hanem "kívülről" érkezett, valahonnan messziről, ahol az igazi történelem zajlik. Megint alkalmazkodni kellett az új helyzethez, mint annyiszor, s ez sürgősebb volt annál, semhogy visszatekintsünk, honnan is érkeztünk. Azt hitték, a Kádár-rendszer sarát le lehet vakarni a cipőjükről. Nem lehet, és a kurta emlékezetből mindenféle frusztrációk származnak. A nacionalizmusban tükröződő félelem és öngyűlölet csak az egyik; az iránytalanság vagy a Kádár-rendszer iránti nosztalgia a másik."

' S kicsapták a nemzetből, mint visszaeső bajkeverőt.'

Reflexiók nélkül

Az őszi szünetben kezdtem olvasni a Föld, föld!... c. Márai-könyvet - azok közé tartozik, amelyeket többször kézbe kell venni. A vége felé járok, tegnap este értem ide:

"A kommunista taktika előírja, hogy azokat az embereket, akik nem kommunisták, de a rendszer szempontjából valamilyen munkaterületen használhatók, kompromittálni kell - tehát csábításokkal és ígéretekkel állást, szerepet, kitüntetést vagy más ilyen koncot kell dobni nekik, és aztán használni, amíg szükség van reájuk. Vagy meg kell félemlíteni őket, betörni az engedelmes, mukkanás nélkül szolgáló mamelukok táborába. (A Mameluk török szó, értelme: vásárolt szolga.) Ha nem állnak kötélnek, el kell süllyeszteni az ilyen embereket a társadalmi megsemmisülés, az egzisztenciális elsorvadás kazamatáiban. Vagy kényszeríteni kell őket, hogy önkéntes száműzetésbe menjenek. És az egyént, akit nem sikerül megvenni, megfélemlíteni vagy száműzetésbe kényszeríteni, fizikailag kell megsemmisíteni. A kommunista kézikönyben ez a gyakorlati, használati utasítás."

Itt megálltam.

Egy történet láncszemei

"Ennek a városnak a Hídlap szerint van kb. 1600 alkalmazottja. Egy igazgató leváltása nem a világ vége, még akkor sem, ha igazságtalan, szerintem. A diákok tanulhatnak ugyanúgy, a tanárok pedig taníthatnak. Még úgy is, ha csak most építik ki az internet kapcsolatot. Néha jobb, ha elfogadjuk azt, ami van. Legalábbis a választásokig."

„Ha reálisan nézzük a dolgokat és nem indulatosan, akkor a tanári kar helyében jóban lennek a fenntartóval. Manapság egy perc alatt bezárnak iskolákat, nem lehet ugrálni! Új igazgató lesz, aki fog kapni helyettest is és lekerül az iskola a napirendről. Dolgozhatnak rendesen. Talán.”

„n nem vagyik istvános, de érdekel az ügy. Mi lett roszabb a diákoknak az új helyszínem. Nyilván más, de konkrétan mi változott? Ha néhány ilyen dolgot írnátok, megköszönném?”

- „Ha a Szent István igazgatóját alkalmatlanság miatt mentették fel, akkor azt bizonyítani kell. Amit szerintem a Város nem tud. Akkor ezt a bíróságon meg lehetne támadni, nem?
- De, természetesen meg lehet támadni, de, sajnos, a perek elhúzódnak, s azt is ismerjük, mi van akkor, ha valaki megnyeri...
„Akkor visszahelyezik állásába, volt már ilyen. Szerintem egy igazgató alkalmatlanságát szinte lehetetlen bizonyítani. Jelen esetben kizárva. Tudja vki, hogy mit lépett az Igazgató Úr?”

Értelmezési szempontok:
- Események a múltból nézve, amikor a jelen még jövő volt. (De a jelenben is ott rejlik a jövő!)
- A mérlegelés
- Butaságnak látszó ravaszság
- Bölcsesség vagy szolgalelkűség